Hirdetés
A kis- és középvállalkozások (KKV) szempontjából mi változott Magyarországon az EU csatlakozásunk óta?
A legnagyobb pozitívum, hogy megszűnt az a viszonylagos piaci bezártság, amely Magyarországot a csatlakozás előtt jellemezte. Bár már a korábban is exportorientált ország voltunk, a csatlakozáskor megváltozott a versenypálya Magyarország számára. Ma már nem csak a belföldi versenytársakkal kell szembenéznünk, hanem számolnunk kell a nemzetközi szintű konkurenciával is. Ez igencsak ösztönzőleg hat a vállalatokra, és rákényszeríti őket, hogy versenyképesek maradjanak. A piacgazdaság ilyetén megnövekedett követelményeinek való megfelelés azonban borzasztó kihívást jelent a magyar KKV-k számára.
Másrészt elmondható, hogy az EU-csatlakozás nagyon rosszkor jött a vállalkozók szempontjából nézve. Amikor Magyarország az Európai Unió tagja lett, kiderült, hogy a mindenkori kormányok jóval többet költöttek, mint amennyire a költségvetés bevételeiből tellett volna. Ráadásul, nem olyan dolgokra költötték, melyekből a jövőben jövedelem termelődik, hanem zömében fogyasztásra. EU-tagként már meg kellett felelni a költségvetés terén előírt prioritásoknak, ez azonban lefékezte az alapvetően lendületben lévő gazdasági növekedést, és megállította a hazai vállalkozói kör fejlődését. A szigorítások, melyekkel nem lehetett vitatkozni, a költségvetés összeomlását előzte meg, komoly áldozatokat követelt.
Tehát mi még azelőtt lekerültünk a növekedési pályáról, hogy tudtuk volna, néhány éven belül pénzügyi, gazdasági válság lesz. Úgy is mondhatjuk, hogy nálunk a világgazdasági válság pont ezen erőszakolt, kényszerű lépések miatt jóval hamarabb következett be, és a gazdasági növekedés visszaesését alapvetően a hazai kis- és középvállalkozások, illetve a belföldi piac érezték meg leginkább. A belföldi piac az életszínvonal csökkenése miatt szűkült, a KKV-k pedig kiszolgáltatottakká váltak, amelyet főleg a profitot hajtó bankszektor használt ki. A bankok gátlástalanul csak a nyereséget tartották szem előtt, ahelyett, hogy felismerték volna, ők is érdekeltek abban, hogy a hazai KKV szektor versenyképessé váljon, illetve az maradjon.
A KKV szektor válságának másik oka a duális gazdasági szerkezet. Ennek szereplői egyrészt, a külföldi működőtőke leányvállalatai, másrészt a KKV-k. Az előbbi réteget, illetve azok magyarországi térnyerését ösztönözni kellett, hogy meg tudjuk valósítani a gazdaság szerkezetátalakítását. Ez természetesen szükséges volt. De szükséges lett volna az is, hogy ezzel párhuzamosan, vagy ezt követően, a másik réteget is megerősítsék, megtámogassák. Erre azonban húsz év alatt nem került sor: sem a támogatások, sem a közbeszerzési eljárások, sem más területen.
A magyar KKV szektor ma az EU15-ök jövedelemtermelő-képességének egytizedét éri el! Ez egy olyan helyzettel egyenlő, mintha nekem a versenypályán száz, míg az ellenfelemnek csak tíz métert kellene futnia.
Az EU-csatlakozással rengeteg, a KKV szektor támogatását is magában foglaló uniós forrás érkezett Magyarországra. Most mégis ott tartunk, hogy a válság által leginkább szenvedő egyik csoport itt keresendő. Hol a hiba?
Bár készültünk rá, mégsem voltunk felkészültek az uniós források befogadására. A pályázatok kiírása körülményes volt, a pályázás túl sok bürokratikus teherrel járt. Ráadásul nem voltak kész szakembereink. Tanulták a pályázatírás szakmáját azok, akik írták, tanulták azok, akik elbírálták.
Éppen ezért az Uniótól kapott támogatást nem tudtuk megfelelően felhasználni. Nem volt belőle fejlesztés, nem teremtődtek új munkahelyek, nem növekedett a költségvetési bevétel.
Az első két évet ellazsáltuk.
A másik súlyos probléma, hogy Magyarország egyszerűbbnek ítélte azt, ha egy fejlesztési támogatásnál inkább egy cégnek ad ötszázmillió forintot, és azt ellenőrzi, minthogy ötszáz cégnek ad egy-egy millió forintot, és ezeket kelljen nyomon követnie. Ennek következtében nem a KKV szektornak szóló pályázati kiírások születtek az első két esztendőben. Nem véletlen, hogy a hazai pályázatoknál a 20 százalékot éri el a belföldi KKV-k aránya, szemben a multicégek 80 százalékával.
A jelenlegi uniós célkitűzések részét képezi a KKV-k adminisztratív terheinek egynegyedével való csökkentése. Mit jelent ez Magyarország számára?
Ez itthon még nehezebb feladat, mint az uniós átlag számára. Nálunk a GDP 6,8 százaléka adminisztrációs teherre megy el. Ez az Unióban 3,5 százalék, vagyis a magyar terheknek majdnem a fele.
Amikor tehát azt mondjuk, hogy egynegyedével csökkentjük az adminisztratív terheket, az nem ugyanazt jelenti a 6,8 százalékhoz, mint a 3,5 százalékhoz viszonyítva. Ahhoz, hogy Európa többi részét utolérjük, nekünk sokkal drasztikusabb lépéseket kell tennünk.
Hadd tegyem hozzá, hogy már húsz éve részese vagyok azoknak az egyeztetéseknek, ahol a kormányok rendre megígérték, hogy csökkentik a vállalkozások terheit. Még azt sem mondhatom, hogy az asztalra helyezett javaslatainkat nem fogadták el. A gond azonban az, hogy amit lecsökkentettünk, kigyomláltunk, annak rendre a kétszerese került bevezetésre. Ez egy olyan feladat, amit mindenki fölvállalt, de senki nem tudta teljesíteni. Hozzáteszem, ez egy államigazgatási reform nélkül nem is teljesíthető!
Bár reformnak nem nevezhető, de a nyáron bejelentett Bajnai-csomag mennyiben javított ezen a helyzeten?
Politikai felhang nélkül el kell ismerni, hogy a nyári csomag pozitív irányban változtatott ezen. A Bajnai-kormány többet tett az elmúlt néhány hónapban a vállalkozások terheinek csökkentése kapcsán, mint a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány az elmúlt nyolc évben.
Pozitívan értékelem a Bajnai-kormány magatartását, amikor egy rosszabb helyzetben hozzá mert nyúlni a bérterhekhez, sőt csökkentette azt. Ez elmaradt akkor, amikor a gazdaság növekedési pályán volt. Meg vagyok győződve arról, hogy ha több ideje lenne ennek a kormánynak, akkor nagyon sok hasznosítható és hasznos lépést tenne.
Ehhez hozzátartozik, hogy a Bajnai kormány könnyebb helyzetben van, hiszen ígértet tett, hogy csak egy évig marad, vagyis nem indul a választásokon.
Így van. A magyar közélet politikai válságban van. Négy évben gondolkodunk. Ha egy politikai hatalom úgy ítéli meg, hogy szüksége van az államigazgatásban és az önkormányzatokban ülő pártkatonáira, akkor nem nyúl hozzá például a bérterhekhez. A hatalom megtartása sajnos azt kell mondanom fontosabb, mint az ország közép vagy hosszú távú érdeke.
Ha azonban egy pártban van politikai biztonság, és még a ciklus kezdetén lehet megteszi a szükséges lépéseket, fölvállalja, hogy eleinte inkább kifütyülik, mint megtapsolják, akkor annaka választások idején lesz hozadéka.
A Lisszaboni Stratégia hamarosan újratárgyalásra kerül, és várhatóan a magyar elnökség ideje alatt fogják elfogadni a tagállamok. Mit javasol, mi kerüljön az új stratégia munkahely-teremtési célkitűzései közé?
Én a magyar sajátosságokat ismerem alaposabban, de feltételezem, hogy a velünk egy időben csatlakozott országok is hasonló kihívásokkal szembesülnek, mint Magyarország.
Magyarországon öt probléma rajzolódik ki élesen.
Egyrészt a globalizáció térnyerése mind a munkavállalókat és a munkaadókat hirtelen érte. Nehezen tudunk lépést tartani a fejlődéssel, és ebből következik, hogy a legtöbb helyre továbbra sem jut el időben a szükséges információ,a mi egyébként maga is túl gyorsan változik.
Négy KKV-érdekképviselet és az MSZOSZ együttműködésével, részben uniós forrásokból létrehoztuk az ún. Jogpont szolgáltatást az ország 141 pontján. Jelenleg több mint 14.000-en vették igénybe a szolgáltatásainkat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sem az uniós pályázatok, sem a határon túli együttműködések vonatkozásában nem jut el az információ az érintettekhez.
A másik probléma az összefogás hiánya, holott éppen ez tenné lehetőé a válságunkból való kilábalást. Önmagában egy suszter csak nehezen boldogul, de ha összeállnak tízen, akkor könnyebb az anyagbeszerzés, és az értékesítést is hatékonyabbá tehetik.
A harmadik probléma pedig a források kérdése. Magyarországon a KKV-k 22 százaléka rendelkezik bankkapcsolattal. Ez éppen fordított arány, mint az EU más országaiban.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy a KKV-k nem hitelképesek, vagyis, hogy nem tudják kigazdálkodni a magas kamatmarzsot, és nem tudják teljesíteni a banki előírásokat, ezért inkább nem nyitnak számlát. Másrészt jelenti azt is, hogy ezt a forráshiányt inkább baráti, családi közösség segítségével ellentételezi, vagy esetleg uzsorakamatra vesz fel kölcsönt.
A negyedik kérdés a közbeszerzések terén merül fel. Elfogadhatatlan az a magyar gyakorlat, hogy a közbeszerzések nyertesei között a külföldi tulajdon dominál. Franciaországban, vagy Németországban el sem hinnék, hogy nem hazai vállalkozó nyeri meg a közbeszerzések többségét.
Magyarországon erősíteni kellene a protekcionizmust, az uniós jogharmonizáció által megengedett mértékben. Elsősorban kisebb összegű közbeszerzési pályázatokra lenne szükség, emiatt kisebb kiírású pályázatokra lenne szükség, hiszen milliárdos pályázatokra KKV-k nem tudnak jelentkezni.
Végezetük az adózás kérdését kell megemlíteni. Bár mindenhol a KKV-szektor adja az adóztatottak nagy részét, a bérterhek elfogadhatatlanul magasak. Nálunk a versenyszféra 72 százalékát a kis- és középvállalkozások teszik ki. A rossz foglalkoztatási szerkezet miatt magas bérterhek pedig ellehetetlenítik a versenyképességet.
Az adóterhek könnyítését sürgeti, ugyanakkor ellenzi az egyszerűsített vállalkozási adót. Miért?
Ha én lennék a pénzügyminiszter, valóban azt mondanám, hogy az EVA rendszeridegen, ahogy az átalányadóztatás és az iparűzési adó is.
Átmeneti megoldásként azonban, a terhek drasztikus csökkentése végett elfogadom. Ugyanakkor vagyonadó párti vagyok, vagyis minden vagyonelemet megadóztatnék, beleértve a termelési berendezéseket és az ingatlanokat is, de oly módon, hogy számításokat végezve ezzel az iparűzési adót ki lehessen váltani.
Mindez ellen általában az a fő érv, hogy sok kisstílű csaló lepné el az országot, ez azonban csupán demagógia.
Ezeknél a kényszervállalkozásoknál azonban a kormány akkor is jól jár, ha nem kell munkanélküli segélyt fizetnie. Ha ugyanis a csökkentett terhek mellett fennmaradnak a vállalkozások, alacsonyabb lesz a munkanélküliek száma, ugyanakkor nem kell külön könyvvizsgálót, jogászt igénybe venniük az adminisztrációs terhek átláthatatlansága miatt. Összességében tehát ez legalább 300.000 vállalkozást tenne önfenntartóvá, és rendszeres és becsületes adófizetővé
Ezt a jóval egyszerűbb adórendszert azonban csak középtávon szabad fenntartani, addig, amíg az átmeneti helyzet meg nem szűnik, vagyis amíg az uniós átlaghoz való felzárkózás Magyarországon, és a hozzánk hasonló volt szocialista országokban le nem zajlik.
Egy drasztikus adócsökkenés hatására a jelenlegi gazdasági helyzetben – óriási adósságteher, plusz egy nemzetközi hitel – is olyan mértékű lenne a gazdaság kifehéredése, hogy a dinamika nem változna?
Ha nincs piac, és a KKV-k nem tudnak bővülni, eladni, akkor ennek csak negatív hatása van: a költségvetési hiány még nagyobb lesz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem probléma a terhek túlzott mértéke
Arra kell törekedni, hogy a képzés, az oktatás, az életen át tartó tanulás által teremtsem meg a 65 százalékos foglalkoztatási szerkezetet.
Ennek természetesen része a feketegazdaság elleni szigorú fellépés. Hozzáteszem nem az a lényeg, hogy elfogjuk azokat, akik egy fagylalt után nem adnak számlát. A milliárdos csalókat sajnos elvétve fogják meg. Ebben a politika az, aki manapság élen jár, és ez egy szomorú helyzet. 
