Hirdetés
Élesedik a vita az Európai Unió jövő évi, 2011-es költségvetéséről. Az Európai Unió három intézménye között június 30-án tartják majd az első „mérkőzést”, ám addig is a Parlament (EP) már elmondta véleményét.
"A Lisszaboni Szerződés új feladatokat adott számunkra. Az embereknek nagyobbak lesznek az elvárásaik az Európai Unió irányában. Van Európai Külügyi Szolgálatunk, amit ki kell fizetnünk, és ki kell gazdálkodnunk a kutatás-fejlesztésre szánt forrásokat, illetve természetesen itt van a gazdasági válság, amely másrészről takarékosságot követelne tőlünk… Mi itt a Parlamentben és a Tanácsban nagy ambíciókkal bírunk. Biztosítanunk kell, hogy ezeket megvalósítjuk, és nem csak papírra vetjük a szép szavakat.” – mondta a jövő évi költségvetés parlamenti vitájában Sidonia Elżbieta Jędrzejewska, néppárti lengyel képviselő, a büdzsé parlamenti előkészületeit vezető képviselő.
A probléma gyökere abból ered, hogy az Európai Unió hét éves költségvetési kerettel dolgozik, amely jelenleg 2013-ban jár le. A 2011-es (és a 2012-es) költségvetés tehát igen szoros keretek közé szorul; az eredeti tervekhez képest csak minimális átcsoportosítások lehetségesek.
Az új kötelezettségek között öt új ügynökség felállítását kell előkészíteni, három továbbinak pedig meg kell kezdenie a munkát. Ez utóbbiak között van az EU Menekültügyi Hivatala, melyet a nem kívánt bevándorlás kedvelt célpontjának számító Máltán kap majd helyet (EurActiv.hu 2009.12.03.); 2011-re 8 millió eurót különítettek el számára.
Hogyan legyünk versenyképesek, ingyen?
Az ügynökségek felállításánál sokkal nagyobb feladatot jelent majd az Európa 2020 stratégia és a gazdasági válság kezelésére szolgáló stabilizációs mechanizmus, melyről az 500 milliárdos mentőcsomaggal párhuzamosan állapodtak meg az Unió állam- és kormányfői (EurActiv.hu 2010.05.10.).
A versenyképesség szempontjából kulcsfontosságú a költségvetés 13 milliárd euróra rúgó, „1a” fejezete, amely a „versenyképesség, növekedés és foglalkoztatás” címet viseli, és többek közt a K+F, az innováció, illetve a közlekedési és energiainfrastruktúrák támogatására szolgál.
Az EP-képviselők szerint ezt a fejezetet sürgősen felül kell vizsgálni, hiszen innen finanszírozzák majd az Európa 2020 stratégia legtöbb célkitűzését.
Herczog Edit, szocialista képviselő szerint a kisvállalkozásokra vonatkozó költségvetési sorokat „vaskézzel kell óvni”, de ugyanilyen szigorral védené a képviselőnő a kutatás-fejlesztés támogatására elkülönített összegeket is.
„Európa lemarad a világgazdasági versenyben, ha nem jut elegendő közösségi forrás a kutatásra” – hangsúlyozta Herczog az EP kedd esti (június 15.) vitájában.
A képviselő szerint súlyos problémákhoz vezethet, hogy a 2011-es költségvetés tervezése során nem maradt elég játéktér az egyaránt az „1a” fejezetben foglalt kutatás-fejlesztési és kisvállalkozói sorok esetleges újragondolására, Herczog ezért azt támogatná, ha a felmerülő többletkiadásokat az egész költségvetés felülvizsgálatából, vagyis átcsoportosításokkal biztosítanák.
Hasonló célokat fogalmazott meg a költségvetési tervezetről szóló jelentés néppárti felelőse, Jędrzejewska is. A jelentéstevő szerint a 2007-2013-as hét éves kerettervet is át kell gondolni, mert a jelenlegi forma túl kevés lehetőséget ad az EP számára, hogy manőverezzen, különösen a versenyképességet és a bel- és igazságügyet érintő költségvetési sorokra nézve. Jędrzejewska azt is sérelmezte, hogy a költségvetés nem fedezi az Európai Külügyi Szolgálat költségeit
A magyar szocialista képviselőnő azonban nem a keretterven változtatna, hanem a jövő évi tervezetben csoportosítana át, méghozzá úgy, hogy az agrárfejezetben megmaradt forrásokat „az eddig mostohagyermekként kezelt, de valójában a kontinens versenyképességét jelentő” K+F programokra fordítaná.
A következő év lesz az első olyan költségvetés, amely már a Lisszaboni Szerződés hatálya alatt készül, így ebben már az Európai Parlamentnek is beleszólása van, beleértve a Közös Agrárpolitikára vonatkozó tételeket.
Következő lépések:
2010. június 30.-július 1.: Az Unió három fő intézménye első ízben egyeztet a jövő évi költségvetésről.
2010. július 15-16.: A Tanács kialakítja véleményét a tervezetről
2010. október 18-22.: Az Európai Parlament elfogadja a Tanács álláspontját, vagy módosításokat javasol.
2010. október 25.-november 12.: Egyeztető bizottság keretében megállpaodást alakítanak ki az intézmények.
2010 november 22-25.: Megállapodás elfogadása (plenáris). 











