Hirdetés
Nemrég hozták nyilvánosságra a MAPI Zrt. által készített "Újratervezés 2.0.1.0" tanulmányt. „Az volt a szándékunk, hogy ezzel megteremtsük egy társadalmi vita origóját. Az anyag sok esetben nyilván nem teljes körű, de jó kiindulási alapot teremt.” – mondta a vezérigazgató.
Essősy Zsombor elmondta, hogy „az Újratervezés 2.0.1.0” bejelentését követően minden irányból pozitív volt a visszacsatolás. Még a konkurensek is elismerően értékelték, gratuláltak és felajánlották segítségüket.”
A jelenlegi programozási időszak felénél járunk, és kormányváltás is volt az országban, ezért Essősy szerint ez az időszak alkalmas arra, hogy ha szükséges változtatni a hazai pályázati rendszeren, akkor ezt megtegyék.
A vezérigazgató azonban hangsúlyozta, hogy a kormánynak nem lesz egyszerű dolga, hiszen egyszerre kell működtetni és átalakítani a pályázati rendszert úgy, hogy annak működése egyszerűbb és hatékonyabb legyen. Továbbá azt is kiemelte, hogy a 2013-at követő időszakra vonatkozó költségvetési tárgyalásokon a magyar alkupozíció nem lesz jó, ha az előző programozási periódus pénzeinek csak kis százalékát tudtuk elkölteni.
Essősy elmondta, hogy jelen pillanatban Magyarország rendelkezésére álló 7000 milliárd forintból 4000 milliárdot ítéltek már oda valamilyen projektnek. Ez azt jelenti, hogy „a következő öt és fél évben durván 6000 milliárdot kell majd lehívni.” – mondta a vezérigazgató.
Essősy véleménye szerint az lenne a jó, ha „az első három évben éves szinten a GDP 6-8 százalékát tudnánk lehívni, hogy az utolsó két évre már csak pár százalék maradjon, például az ún. visszaeső projektek újbóli kiírására.”
A vezérigazgató úgy látja, hogy a következő három évben a források jelentős részét munkahelyteremtésre fordítják majd, „ezért a vidék foglalkoztatási gondjait enyhítő, a GDP növekedéséhez hozzájáruló kis- és középvállalkozásokat kell erősíteni megfelelő pályázati konstrukciókkal.”
A teljes interjú itt tekinthető meg.










