Visegrad EU portals : EurActiv.hu | EurActiv.pl | EurActiv.cz | EurActiv.sk
Logo EurActiv.hu
ÁRFOLYAM:
EUR 292,43Még több árfolyam
  • Rólunk
  • Hírlevél

Turistacsalogató fejlesztés Hajóson

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

28.06.2010
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap 84 százalékos társfinanszírozásával a hajósi érseki palotát, a térség kulturális központjává kívánják fejleszteni. A projektmenedzser, dr. Felekyné Mohácsi Mária lapunknak elmondta, hogy a beruházásnak köszönhetően a kastélyban lévő kiállítások során „nem csak a statikus tárgyakat tekintheti meg a közönség, hanem egy élettel teli kiállítás élményét viheti haza magával.”

A Dél-Alföldi Operatív Program keretein belül 2009 szeptemberében kezdték el a Hajóson lévő érseki palota turisztikai célú, interaktív, látogatóbarát fejlesztését. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adatai szerint a munkálatokat 2010 augusztusában fejezik be. A projektmenedzser azonban azt mondta, hogy az átadásra csak szeptemberben kerül sor, mert a munkálatok során találtak olyan értékes felületeket (például egy 1700-as években festett freskót), amelyeket az eredeti terveken felül restaurálnak.

A projekt összköltsége 563 millió forint. A fejlesztést 84 százalékos társfinanszírozás mellett, az Európai Regionális Fejlesztési Alap közel 473 millió forinttal támogatja.

A projekt közreműködő szervezete, a DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kastély 1739-ben épült, és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tulajdonában van. Ekkor vadászkastélyként üzemelt, majd később gyermekotthonná alakították. A projektmenedzsre elmondta, hogy az épület több mint 100 évig üzemelt gyermekotthonként, de a fejlesztések előtt használatlanul, üresen állt.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján megtalálható információk szerint a fejlesztés keretében a térség turisztikai vonzerőtárát erősítik a történelmi és építészeti értékek megőrzésével és hasznosításával.

Látogatóbarát menedzsmentrendszer

Felekyné elmondta, hogy az uniós követelményeknek megfelelően, látogatóbarát menedzsment rendszert építenek a kastélyban. A projektmenedzser beszámolt arról is, hogy ez egy teljes körű információs rendszer kiépítését jelenti, amely segítségével a látogató, amint belép a kastély területére, azonnal tájékozódni tud arról, hogy hol, milyen kiállítást láthat, és milyen szolgáltatásokat vehet igénybe.

Felekyné elmondta, hogy az információs rendszer alapja két interaktív terminál, amelyből az egyik a térség (a megye, a régió, a település) turisztikai látványosságait mutatják be az érdeklődőknek, a másik pedig a főúri életformáról, a barokkról, az érsekségről nyújt teljes körű tájékoztatást. A projektmenedzser felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállításokat multimédiás eszközökkel (vetítésekkel, fény- és hangeffektekkel) kívánják érdekesebbé és látványosabbá tenni az érdeklődők számára. Felekyné továbbá arról számolt be, hogy a kiállításokhoz illő zene, hang és képaláfestést használnak majd, így tehát „nem csak a statikus tárgyakat tekintheti meg a közönség, hanem egy élettel teli kiállítás élményét viheti haza magával.”

A projektmenedzser elmondta, hogy a kastély mellet épül a barokk kert szökőkúttal és növényekkel, valamint a kert végébe építik a parkolót, amely körülbelül 10-12 autó számára biztosít férőhelyet.

Felekyné arról is beszámolt, hogy a barokk környezetben kialakított kiállítások mellett létrehoznak egy múzeumi foglalkoztatót is, ahol korosztálynak megfelelően múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak gyermekeknek, és ezzel kívánják vonzóbbá tenni a kastélyt a gyermekes családok és az oktatási intézmények számára.

A térség kulturális központja

Kónya Mónika, a DARFÜ kommunikáció – ügyfélszolgálat csoportvezetője lapunkat arról tájékoztatta, hogy „a fejlesztés végeredményeként egy modern, mind módszereiben, mind technikai hátterében XXI. századi – akadálymentes - látogatóbarát kulturális központ jön létre, amely egész évben várja a látogatókat. A kastély meghatározó, országos turisztikai vonzerőt jelentő egyedi, tematikus bemutatóhellyé válik.”

A projektmenedzser konkrétabb számokat is említett, miszerint a vendégforgalom 18-32,6 ezerre nő évente, valamint 6 új munkahelyet is teremtenek, ezen kívül fontos szerepe lesz a környéken élők életminőségének javításában, és a turizmus fellendítésében. Felekyné hangsúlyozta továbbá, hogy Hajós turisztikai szempontból frekventált hely, ezért a települést a térség kulturális központjává kívánják fejleszteni. Felekyné azt is elmondta, hogy a hajósi kastély szorosan kötődik a kalocsai érsekséghez, amelynek jelentős turisztikai vonzóereje van. A projektmenedzser beszámolt arról, hogy a gazdag programkínálat érdekében a Kalocsára látogatók túraútvonalára is fel szeretnék fűzni a hajósi kastélyt, ezen kívül szeretnék bevenni a megyei turisztikai útvonalaiba is.

© 2003-2012 Minden jog fenntartva

Fejlesztés és Design MONOGRAM Technologies

to_top