Hirdetés
A gazdasági válság közepette rekordmagasságban vannak a munkanélküliségi ráták, így az elmúlt hetekben felröppent a hír, hogy veszélybe kerülhet a munkaerőpiaci problémákat enyhíteni hivatott Európai Szociális Alap (ESZA). Egyes értesülések szerint az alap legnagyobb finanszírozói, vagyis a nagyobb, nyugat-európai tagállamok renacionalizálnák, vagyis tagállami koordináció alá helyeznék a forrásokat a következő hét éves (2014-2020) költségvetési ciklusban.
Az ötlet brüsszeli körökben terjedt el, ám hivatalos javaslatot senki nem tett. A kulcsfontosságú alap felülvizsgálatáról szóló szóbeszéd mégis jelentős felháborodást okozott az alap legnagyobb kedvezményezettjei, vagyis a kelet-európai tagállamok körében.
A visegrádi országok (Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) vezetői a múlt héten levelet intéztek az Európai Bizottság elnökéhez, José Manuel Barrosóhoz. A levélben szorgalmazták, hogy az ESZA a jövőben is maradjon az Európai Unió kohéziós politikájának része.
A regionális szervezetek figyelmeztetése
Ezt megelőzően is voltak azonban tiltakozó hangok. Michèle Sabban, a 33 európai országot felölelő Európai Régiók Közgyűlésének elnöke már júliusban felemelte a hangját az Európai Bizottság esetleges terve ellen. Az ESZA forrásai fölött többnyire a régiók vezetői rendelkeznek.
„Nemrég értesültünk, hogy az Európai Bizottság azt tervezi, eltávolítja az Európai Szociális Alapot a kohéziós politika területéről, hogy finanszírozni tudja az új európai foglalkoztatási stratégiát.” – olvasható Michèle Sabban nyílt levelében. „Az AER továbbra is szoros figyelemmel kíséri majd a kohéziós politika renacionalizációja, illetve szektoralizációja jelentette fenyegetéseket.” – tette hozzá.
Az AER szóvivője, Francine Huhardeaux az EurActiv számára tegnap (augusztus 23.) megerősítette, hogy az AER továbbra is aggódik Brüsszel szándéka miatt, és elmondta, hogy az alap nacionalizációja az egész politika hatékonyságát és koherenciáját veszélyeztetné.
Danuta Hübner, volt regionális politikai biztos, aki jelenleg néppárti lengyel EP-képviselőként az Európai Parlament regionális bizottságának elnöki posztját tölti be, szintén a kohéziós politika megóvására szólított fel. Július elején óva intette a Bizottságot, „nehogy elválassza az Európai Szociális Alapot a kohéziós politikától”. Véleménye szerint ez ronthat az alap európai hozzáadott értékén.
A Bizottság cáfolja a híreszteléseket
„Nem áll szándékunkban jelenleg, hogy eltöröljük az Európai Szociális Alapot.” – mondta az Európai Bizottság szóvivője Olivier Bailly Brüsszelben. A szóvivő ugyanakkor elismerte, hogy „vannak bizonyos észrevételek az uniós 2013 utáni időszakra vonatkozó költségvetésére vonatkozóan”.
Andor László egy júniusi konferencián úgy fogalmazott, az ESZA-nak „fejlődnie és alkalmazkodnia kell”. Az alap jövőjéről szóló eseményen Andor mindenekelőtt igyekezett leszögezni, hogy az alap a jövőben is létezni fog, sőt hangsúlyozta, hogy annak széles profillal kell bírnia, mindazonáltal az Unió új versenyképességi stratégiájának keretében. „Az ESZA jövőjét minden tagállamban az Európa 2020 [versenyképességi stratégia] céljaihoz és az ebben szereplő vezérelvekhez kell igazítani. Ez javítani fogja az alap, mint politikai eszköz alkalmasságát.” – mondta a biztos.
Az EurActiv kérdésére Andor László szóvivője leszögezte: „nincsenek tervek arra nézve, hogy az ESZA-t a kohéziós politikából eltávolítsuk”. A szóvivő ezután hangsúlyozta, jobban be kell határolni az alap fókuszpontját, és ezt az eddiginél „jobban igazítani kell” az EU fő prioritásaihoz.
Az Európai Bizottság a következő hetekben két nyilvános vitát is indít. Először éppen az Európai Szociális Alapról szólót kívánja megnyitni a hozzászólások előtt, és az uniós források 2020-ig tartó elosztásáról csak ezután kíván véleményeket gyűjteni.











