Szerkesztői kommentár az uniós kárenyhítésről

"Magyarország és Lengyelország közösen fordul az Európai Unió Szolidaritási Alapjához, jelentette be hétfőn (június 14.) Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter. Az általános ügyekért felelős miniszteri találkozón Martonyi János, lengyel kollégájával együtt jelezte az árvíz sújtotta területek segítség iránti igényét." - hangzik tegnapi (június 16.) cikkünk első bekezdése.

Többen kérdezték tőlünk, hogy valóban „közösen” fordult-e Varsó és Budapest az alaphoz, vagyis közösen koordinált diplomáciai akcióról van-e szó. Bár számunkra egyértelmű volt, hogy a két ország külön lépett fel, és írásunkkal sem kívántunk más látszatot kelteni, a hozzánk eljuttatott kérdések miatt kételkedni kezdtünk.

A válasz kétértelmű. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter ugyanis az említett sajtótájékoztatóról készült kormányszóvivői anyag szerint arról beszélt, hogy hazánk „közösen a V4-ekkel, azaz a Visegrádi országokkal együtt nyújtják be az Európai Unió Szolidaritási Alapja felé a támogatási igényt”.

A Külügyminisztérium honlapján ezzel szemben az szerepel, hogy a hétfői csúcstalálkozón „Magyarország Lengyelországgal együtt bejelentette, hogy a Közép-Európát május közepe óta sújtó árvíz okozta jelentős károk enyhítésére támogatásért fordul az Európai Szolidaritási Alaphoz (ESzA)”.

Az érintett országokra vonatkozó különbséget tisztázandó szerkesztőségünk már tegnap megkereste a Magyar Köztársaság az EU mellé delegált Állandó Képviseletét, ahol kérdésünkre megerősítették, Magyarország és Lengyelország jelezte az Unió felé, hogy igénybe venné az ESzA forrásait.

De miért olyan fontos ez a különbség „együtt” és „közösen” között?

Egyrészt az uniós politika színterén -különösképpen a Tanács szintjén- nagyon fontosak a tagállamok közt kialakuló koalíciók, hiszen az egyes ügyek eldöntésében sokat jelent, hogy mely (és milyen súlyú) tagállamok támogatnak bennünket a szavazáson. Másrészt éppen a nemzeti szuverenitás, a szuverén döntésképesség az, amit az egyes tagállamok magukról, saját állampolgáraik irányába közvetíteni kívánnak.

Itt inkább ez utóbbiról van szó. Lengyelországot az új kormány stratégiailag fontos partnerként kezeli, mégis, az árvízkárosultak megsegítését valószínűleg úgy kívánja kommunikálni, mint, amit uniós forrásból ugyan, de „saját erőből” volt képes megszerezni.

Ezt a dicsőséget nem is kívánjuk elvitatni a kezdeményezőktől, így illik tisztáznunk –az Európai Bizottságtól és az Állandó Képviseletről eredő értesüléseinkkel kiegészítve tudásunkat-, hogy Magyarország külön, Lengyelországtól függetlenül nyújtja majd be igényét az Európai Bizottsághoz.

Megkérdeztük, van-e egyáltalán lehetőség arra, hogy két ország közösen nyújtsa be igényét. Előre kell bocsátanunk, hogy a Szolidaritási Alapból való pénzlehívás nem egyszerű. Egy hosszú kérdőív kitöltését követően a Bizottság megállapítja, hogy átlépte-e a kár azt az „ingerküszöböt”, amely már támogatásra érdemes, és (az előre tagállamokra lebontott keretekből) megítéli a támogatást.

Az illetékes főigazgatóságtól (Regionális Politika) azt az információt kaptuk, hogy a „szomszédos ország” elve alapján egy tagállam benyújthat igényt kárenyhítésre, ha a vele szomszédos ország már jogosan hívott le ESzA forrást, ugyanazon (értsd szó szerint) katasztrófajelenség miatt.

Vagyis Lengyelország és Magyarország számára kizárt, hogy közösen járjanak el, tekintve, hogy közös határaik nincsenek.

Most, hogy a félreértéseket tisztáztuk, érdemes néhány szót ejteni arról, miért lett volna talán mégis érdemes valamiféle közös diplomáciai akció keretében megvalósítani ezt az akciót, amely az uniós hírekre nem jellemző visszhangot kapott a magyar sajtóban.

Magyarország 2011 első felében viszi majd az Unió soros elnökségét. Budapesttől pedig éppen Varsó veszi át a kormányrudat. Vajmi kevés köze lehet tehát a lengyel-magyar barátsághoz annak, hogy Orbán Viktor első külföldi útja Varsóba vezetett. Természetesen nem kívánjuk csökkenteni Lengyelország, mint a kissé viharos napjait érő Visegrádi Négyeken belüli kulcsfontosságú partner szerepét (EurActiv.hu 2010.06.02.), mindazonáltal tévhit, hogy maga az elnökségi félév a fontos. Sokkal fontosabb, hogy mi jön utána.

2011 januárja és júniusa között Magyarország közigazgatásának többsége azokkal a technikai feladatokkal lesz elfoglalva, melyeket a több ezer Tanácsi ülés előkészítése, levezetése, és az egyéb ügyvitel jelent majd. Elindíthatunk fontos dolgokat, de ehhez meg kell találnunk azokat a partnereket, akik támogatnak bennünket hosszú távon, ezen célok folytatásában is.

Lengyelország az egyik legalkalmasabb partner. A két ország kormányának külpolitikai irányultsága ugyan eltérő, de az uniós perspektívából nézve hasonló: kelet felé tekint. Magyarország klasszikus prioritása a Nyugat-Balkán, de –ahogy Varsó- Budapest az energiapolitika kapcsán már gyakran inkább a Keleti Partnerség országai felé tekint.

A Keleti Partnerség és az energiapolitika csak kettő a sok stratégiai célkitűzés közül, amelyben Lengyelország partner lehet. Minél több ponton fonjuk össze Varsó és Budapest diplomáciai kapcsolatait, annál jobb lehet az együttműködés jövőre, és talán ez lehet majd egy politikai szintű lengyel-magyar barátság kezdete is.

Kalmár Szilvia, főszerkesztő, EurActiv.hu