Hirdetés
Csomós úgy gondolja, hogy „Magyarország közigazgatási struktúrája elkerülhetetlen reformok küszöbén áll, amelynek központi kérdése a középszintű közigazgatás kaotikus helyzetének rendezése, valamint a regionális decentralizáció megvalósítása.”
Mikor Magyarország az Unió tagjává vált, a Bizottság kötelezővé tette a NUTS rendszer bevezetését, amely létrehozta az uniós források fogadására képes területi egységeket. Hazánban ez hét tervezési-statisztikai régiót jelentett.
Az adjunktus szerint a problémák legfőbb oka, hogy „a NUTS rendszer bevezetése során újabb középszintű területi egységeket hoztak létre, az önkormányzattal nem rendelkező tervezési-statisztikai régiókat, amelyek hatásköre bizonyos területeken (pl. területfejlesztés) túlmutat a megyéken és a megyei jogú városokon. A régiók, megyék és megyei jogú városok között sok esetben alakul ki feszültség a jogkörök és hatáskörök tisztázatlan helyzete miatt.” – olvasható a tanulmányban.
A megyei jogú városok közigazgatási jogköre
Csomós úgy véli, hogy a középszintű területi egységek feszültségei mögött a rendszerváltás reformjai állnak. A szerző Csefkó Ferenc 1997-es „A helyi önkormányzati rendszer” című munkájára hivatkozva úgy ír, hogy „az 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról a települési és a megyei önkormányzatokat egymással horizontális viszonyban álló, független közigazgatási szintként definiálta, amelyek önállóan kapcsolódnak a központi szinthez.” Az elemzés szerint e törvényt 1994-es módosítása azt eredményezte, hogy 2009-re 23 megyei jogú város volt az országban. Csomós úgy véli, hogy a nemzetközi tapasztalat az, hogy gyakran emelnek ki elsősorban gazdasági okok miatt nagy agglomerációkat a városhálózatból, ezek azonban „önálló középszintű közigazgatási jogkörrel nem rendelkeznek.”
Az elemző szerint a jogkörök körül kialakult viták feloldásához az vezetne el, ha a megyéket integrálnák a ma még nem létező regionális önkormányzatokba, amelyekben a megyei jogú városok is szerepet vállalnának. Csomós felhívja a figyelmet arra, hogy ez az elképzelés azonban eddig csak papíron létezik.
Verseny a régióközpontokért
Az elemző megemlíti, hogy a jelenlegi területfejlesztés három dokumentumra alapoz: az Országos Területfejlesztési Koncepcióra (OTK), az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióra (OFK) és az Új Magyarország Fejlesztési Tervre (ÚMFT), és ezen dokumentumok kimondják, hogy „a régiók gazdasági központjai a fejlesztési pólusok.”
A szerző véleménye szerint azonban a fejlesztési pólusoknak nem elég, ha csak gazdasági központok, hanem adminisztratív régióközpontokká is kell válniuk. Az elemző úgy véli, hogy „az adminisztratív regionális funkciók Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged és Székesfehérvár városokban elérték azt a kritikus tömeget (az államigazgatási szervek legalább 50%-át), amelyek alapján regionális közigazgatási központnak nevezhetők.”
Az adjunktus, Pálné Kovács Ilona „Regionális politika és közigazgatás” című 2001-es anyagára hivatkozva kijelenti, hogy a régióközpontokért azért folyik verseny a városok között, mert a regionális szerveket nem az egyes régiók egy adott városába telepítették, hanem elosztották a megyeszékhelyek között.
Kőszegfalvi György, „Törekvések a magyarországi településrendszer tudatos fejlesztésére” című 2009-es elemzésére hivatkozva Csomós leírja, hogy eddig a területfejlesztési források is elsősorban a megyeszékhelyeken koncentrálódtak, és így ezek a városok előreszaladtak fejlődésben a régióiktól.
Az adjunktus úgy gondolja, hogy ez azért lényeges, mert a magyar szakemberek úgy vélik, hogy „az egyes városok koncentrált és intenzív gazdasági fejlesztése végezetül determinálja a régióközpontok kijelölését.”
