Hirdetés
Szomszédságpolitika
A szomszédságpolitika hazánkban 2007 óta kétféle területen oszlik meg. 2007. január 1-je óta az ország határain kívül élő magyarok 95 százaléka uniós állampolgárrá vált, az Európai Unió határain belül él. Így, szomszédaink nagy részével az Unió égisze alatt újféle egyezségeket köthetünk, Ukrajnára és Szerbiára ugyanakkor kiemelt figyelemmel kell tekintenünk a nagyszámú magyar nemzetiségű lakosság miatt – érvelt a tanulmány szerzője.
Az Unió határokon átnyúló politikája a korábbi természetes régiók újjáéledését és megerősödését hivatott szolgálni, így határ menti együttműködésre szólítja fel az érintett államokat.
Lényeges azonban az államok központi kormánya és a szubszidiaritás elvét megtestesítő helyi és regionális önkormányzatok hatalommegosztása. A tanulmány kiemeli, hogy a vertikális hatalommegosztás mellett jelentős szerepet kell kapnia a horizontális partnerségnek is, amely az egyes államok önkormányzatai között jön létre.
„A határ menti együttműködés hozzáadott értéket teremt, elősegítve a nemzeti szintű külső és belső partnerségek mélyítését. A célok eléréséhez az együttműködéseken belül is több céllal együttműködő partnerségek működése szükséges” – fogalmazott a szerző.
Fontos továbbá a határok mentén alkalmazott szubnacionális diplomácia is, amelynek nem csak a fejlesztés előremozdítását kell segítenie, de a társadalmi és kulturális célú együttműködéseket is.
Komplementaritás
A hatékony és előremutató politikák érdekében az Unión belüli az „intézményi kormányzásnak” és a „nemzeti szubnacionális partnerségeknek” hathatósan ki kell egészíteniük egymást, véli Soós Edit.
Az intézményi kormányzás tekintetében „a helyi és regionális hatóságok és a tagállamok számára áttörést a közösségi jog hatálya alatt együttműködési lehetőséget biztosító új jogi, intézményi eszköz, az Európai Parlament és a Tanács 1082/2006/EK, az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló rendelete (EGTC) jelent.” - fejtette ki a szerző.
Ezzel a lehetőséggel a kormányzás egy új fajtája jöhetett létre, amely a decentralizált partnerségek együttműködését erősíti a központi kormányzat hatáskörével szemben, illetve, ahogy Soós fogalmaz: ezek „kisegítik” egymást .
A szubnacionális partnerségekre épülő kormányzás esetén ugyanakkor a szerző azt hangsúlyozza, hogy erősíteni kell az együttműködések mind a vertikális, mind a horizontális irányát.
„Vertikálisan az önkormányzatok és a központi kormány, horizontálisan az önkormányzatok és a gazdasági és szociális partnerek, a köz- és magánszféra (PPP), valamint a civil társadalom közötti társadalmi párbeszéd keretében erősíteni kell a partnerség gyakorlatát.” – írja Soós.
Megvan a jogi háttér a kormányoktól való függetlenedésre
„A magyar határon átnyúló együttműködések állami szintű kapcsolattartásáért jelenleg az Önkormányzati Minisztérium a főfelelős” – írja a szerző. Az ő égisze alatt születtek határon átnyúló együttműködési formák Ausztriával (2004), Szlovéniával (2007), Szlovákiával (2001), Horvátországgal (2009), és Ukrajnával (1997). Szerbiával és Romániával pedig megmaradt a tárcaközi egyeztetés módszere.
Az önkormányzatok közötti együttműködést az 1980-ban született Madridi Keretegyezmény – amelyhez 1992-ben Magyarország is csatlakozott - teszi lehetővé.
A magyar alkotmány szerint a magyar helyi önkormányzatok szabadon társulhatnak külföldi helyi önkormányzatokkal. Korántsem ilyen egyszerű a helyzet azonban a régióknál, ugyanis regionális együttműködés esetében a központi kormányzattal mindenképp együtt kell működni, így a kormány, államközi együttműködésekkor, megtartja vétójogát.
Soós hangsúlyozta, hogy az együttműködések jogi keretének kialakításában az Európa Tanács „oroszlánrészt” vállalt magára, amit az 1985-ben létrehozott Helyi Önkormányzatok Európai Chartája is bizonyít. Ezt a Chartát Magyarország szomszédai aláírták, ennek értelmében az összefogás nem függ egyik ország központi igazgatásától sem, mondja Soós.
Szubnacionális nemzetpolitika
„A decentralizált kormányzásnak nemzeti szinten erősítenie és alakítania kellene a regionális és helyi önkormányzatoknak a nemzetpolitika koordinációjában való részvételét, megkönnyítve ezáltal a nemzetpolitika kidolgozását és végrehajtását” – írja a szerző. Ennek értelmében a nemzetpolitika céljai alacsonyabb szinten is érvényre jutnának, amellett, hogy előtérbe kerülnek a regionális szint érdekei is.
A szomszédos országokkal való régiós együttműködésről így érvelt a szerző: „habár a fejlesztéspolitika, a területi együttműködés nem etnika alapú, a fejlesztések valamennyi határ menti térségben élő közösség elérhetőségét és életlehetőségét javítják. Ezért hozzájárulnak a Magyarország és a határon túli magyar közösségek közötti kapcsolattartáshoz, illetve a kisebbségi létből fakadó hátrányok csökkentéséhez.” Hozzátette, hogy a régiók versenyképességének kérdése nemcsak gazdasági mutatókkal függ össze, de különböző kulturális, társadalmi, szociológiai tényezők is nagy szerepet játszanak benne.
A tanulmány szerzője külön kiemeli Magyarország határai mentén megtalálható négyféle szervezeti modellt.
- Eszerint létezik nagyregionális, amely inkább munkaközösség jellegű együttműködést jelenít meg.
- Megtalálhatóak a regionális (megye NUTS 3 vagy régió NUTS 2) kapcsolatok, amelyek a legjobban közelítik meg az európai határon átnyúló valódi eurorégiók státuszát és szervezeti felépítését.
- Hazánkra leginkább jellemzőek a lokális (település NUTS 5 vagy kistérség NUTS 4) szintű euroregionális együttműködések, amelyek hátterében jól működő önkormányzati, testvérvárosi kapcsolatok, települések közötti és kistérségi együttműködések állnak.
- A negyedik modell pedig az európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC), amelyek jogi személyiséggel rendelkező szervezeti formák.
Struktúra és tőke
Az EGTC megalkotása jelentős változást hozott, azonban inkább politikai jelentőséggel bír. Választása nem kötelező, de jogi személyisége révén eljárhat azon tagállamok nevében, amelyek bevezetik. Fontos előnye – hangsúlyozta Soós -, hogy a két régió között egyetlen közös intézmény jön létre, ezáltal elkerülve tükörszervezetek egymás melletti működtetését, megnövelve a munka hatékonyságát.
Pénzügyi támogatás szempontjából háromféle alap áll rendelkezésre a célok megvalósítása érdekében.
- Az ERFA (Európai Területi Együttműködés) a magyar–osztrák, a magyar–szlovák, a magyar–román és a magyar–szlovén határ menti operatív programok finanszírozására szolgál;
- az IPA (Előcsatlakozási Támogatási Eszköz) a kapcsolatok szorosabbra fűzését segíti elő, különös tekintettel Magyarország, Horvátországgal és Szerbiával közös határ-régióira;
- az ENPI (Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz) pedig Ukrajna és Magyarország határrégiói közötti együttműködést támogatja.
„A határ menti együttműködés hozzáadott értékei hozzájárulnak a nemzetpolitikai intézkedésekhez, a gazdasági mellett politikai, intézményi és szocio-kulturális hozzáadott értékeket képviselnek. Regionális együttműködési hálózatok megerősítésével, a helyi és regionális szervezetek, intézmények és a lakosság aktivitása révén szorosabb, partneri alapú jószomszédi kapcsolatok kialakítását eredményezhetik. Mindez Magyarország és a szomszédos országok magyar közösségeinek közös érdeke, a nemzetpolitika sikerének a jövőbeni alapja” – vonta le a következtetést a szerző.
