Hirdetés
Szakmai életút
1940-ben született Székesfehérváron.
1964-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen fizikus diplomát szerez.
1971-ben doktori címet szerez az Uppsalai Egyetemen szilárd test fizika témában.
Ugyanebben az évben kezdi meg pályafutását a stockholmi HAFO (Félvezető Kutatóintézet) munkatársaként.
1980-ban a Philips VLSI-nél helyezkedik el, először a tervező és vizsgáló részleg vezetőjeként, majd ugyanott a különböző kutatási és fejlesztési területeken tölt vezető pozíciókat.
1990-től az Ericsson Telecommunication System Laboratories keretében az Advanced Technology Research vezetőjeként dolgozik.
1992 és 1998 között a Swedish ATM Platform nevű nemzeti program koordinátori pozícióját tölti be. Ugyanebben az időszakban a svéd Ericsson cég mesterséges ideg-hálózatokat és mesterséges intelligenciát kutató bizottságának elnöke.
1992-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen létrehozta a HSN (High Speed Network) laboratóriumot.
1998-ig a Swedish Neuronet Society elnöke, melynek alapítója is egyben. Ekkor több nyugat-európai és észak-amerikai egyetem ipari tanácsadó testületének is tagja.
1998-tól 2004-ig az Ericsson Magyarország Kft. K+F egységének igazgatói majd vezérigazgató helyettesi posztját tölti be.
1999-ben Széchenyi díjat kap.
2003 júniusában kinevezik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tiszteletbeli professzorává. Egy hónappal később Medgyessy Péter miniszterelnök, a kormány Tudomány- és Technológiapolitikai Tanácsadó Testületének tagjává nevezi ki.
2004 január 1-jétől a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke.









