Hamarosan:
Deák András, a Közép Európai Egyetem Kutatási Igazgatója kérdésesnek tartja, hogy a kormányfő által szerdán (február 24.) javasolt gázszállítási háromszög rentábilisan kivitelezhető. Véleménye szerint a gáz iránti kereslet csökkenése mellett ugyanis aligha fognak befektetőt találni a projektekre. Az állami, illetve uniós források ugyan rendelkezésre állnak, ám ennek hatékony felhasználásához Deák megfelelő koordinációt tart szükségesnek.
Szakértőként hogyan értékeli a miniszterelnök által szerdán (február 24.) kezdeményezett gázszállítási háromszöget? Lát benne újdonságot, vagy a már létező elemek új formába öntéséről van szó?
A háromszög három csúcsaként bemutatott opciók megegyeznek azzal a három importdiverzifikációs lehetőséggel, amelyek az elmúlt öt évben napirenden voltak: A Nabucco, a lengyelországi LNG terminál és a horvátországi LNG terminál.
A miniszterelnök ezt a koncepciót új formába öntötte, de az elképzelés nem tartalmaz valóban új elemeket. A hangzatos keret célja az, hogy megmutassa, hol van az út vége, vagyis mi a maximum, amit ebben az együttműködési keretben el lehet érni.
Adhatja a találkozó jelentőségét az a tény, hogy most tizenkét ország – uniós és Unión kívüli államok egyaránt - képviselőjével vitatta meg a miniszterelnök az elképzeléseit?
Ha a hálózati rendszerek integrációjában, vagy a szabályozási politika összehangolásában együtt akarnak működni, akkor túl kell lépni a kelet-európai fragmentáltságon. Ahhoz, hogy a háromszögben jelentkező, igen nagy méretű befektetéseket végre lehessen hajtani, a nemzetinél nagyobb piacokat kell kialakítani, mind az elektromos áram, mind a gáz tekintetében.
Nyilvánvaló, hogy tizenkét ország túl sok. Tizenkét ország, és az összes egyéb, nem állami szereplő érdekrendszerét majdnem hogy reménytelen összeegyeztetni.
A szerdai széles körű találkozó arra szolgálhatott, hogy Magyarország beazonosítsa azt a legfeljebb öt országot akikkel a következőkben érdemben együtt lehet működni. A jövőben – párhuzamosan a folyamat előrehaladásával - értelem szerűen csökkenteni kell a szereplők számát.
A találkozó nyilvános részein nem esett szó az elképzelések anyagi vonzatáról. Az LNG terminálok ugyanakkor a diverzifikációs alternatívák közül az egyik legdrágábbak. Vannak más, szóba jöhető alternatívák?
Az infrastruktúra fejlesztése általában véve hihetetlenül drága. Nagyságrendileg a sztrádaépítésekkel van egy pénzügyi csoportban.
Olcsóbb csak akkor lehet, illetve a befektetések csak akkor térülhetnek meg, ha a gázfogyasztás, és ezzel a piac növekedésben van, és amúgy is kell növelni az infrastruktúrát. Ebben az esetben pedig a dolognak csak kisebb részét jelenti eldönteni, hogy melyik diverzifikációs pontnál tesszük ezt meg.
A probléma egyrészt az, hogy jelen pillanatban nemhogy nem nő a gázpiac, hanem éppen csökken. Másrészt a kormányfők tervei többségében biztonsági intézkedések, ami nem jelent vonzó piaci lehetőséget a beruházóknak.
A 2009-es orosz ukrán gázvita lökést adott a biztonsági gázkészletezés gondolatkörének. Nagyon sok ország a csapok elzárásától való félelmében akarja megépíteni az észak-déli energetikai folyosót. Ha azonban ez biztonsági intézkedés, akkor a cégek nem lesznek érdekeltek a befektetésben. Csak akkor fogják megnyitni a pénztárcájukat, ha a vezetékek folyamatosan kereskedelmi mennyiséggel működnek, és nem csak a problémás két hetes időszakban szállítanak gázt. Üres vezetékekre senki sem épít.
Ilyen helyzetben két lehetőség van.
Egyrészt megépítheti a vezetékeket az állam, illetve az Európai Unió. A szerdán kiadott közös nyilatkozatban is találunk egyértelmű utalást arra, hogy az EU létrehozna egy költségvetési zsebet, amibe a tagállamok ilyen célból belenyúlhatnak.
Ez az ún. Energiabiztonsági és Infrastrukturális Eszköz, melynek keretében az Európai Unió a permanens fejlesztéseket szeretné támogatni, mind a biztonsági intézkedések, mind a hálózati optimalizáció terén.
Ebből a zsebből azonban nem csak Kelet-Közép-Európa szeretne részesülni. A franciák, a belgák, a spanyolok és az angolok is rendelkeznek fejleszthető infrastruktúrával. E nyugati országok lobbija pedig jóval erősebb; azzal a kelet-közép-európai tagállamok csak közösen tudnának szembeszállni.
A másik lehetőség, hogy az import diverzifikációjára koncentrálnak, és az adott alternatív útvonalban érdekelt országok összefogásával létrehoznak egy olyan földgáz szállítási rendszert, amely valóban folyamatosan szállít majd.
A szerdai csúcstalálkozó mindkét lehetőséget nyitva hagyta, ám a másodikról jóval kevesebb konkrétum hangzott el.
A nyilatkozatban a résztvevők a nukleáris energia támogatásáról is szólnak, bár Ausztria egy rövid lábjegyzettel kivonta magát ez alól. Ha amúgy is csökken a gáz iránti kereslet, az alternatív nukleáris energia nem hat továbbra is ebbe az irányba? Vagyis nem teszi még kevésbé valószínűvé a beruházók érdekeltségét?
A nukleáris fejlesztések gázt fognak kiváltani.
A régió jelenleg az atomenergián kívül szinte kizárólag szénnel és gázzal állítja elő a villamos energia szükségleteit. A szén kapacitásokat már nem nagyon lehet növelni, részben azért, mert a klímapolitika miatt drága lett, részben pedig, mert rendkívül magas a szén aránya a régióban. A lengyelek nagyjából Kínához hasonló szinten használják a szenet. A teljes energiatermelés 60 százalékát ez az erőforrás adja. A cseheknél ugyanez az arány 48 százalék körül mozog.
Igazából minden pótlólagos villamos energia növekedés - a ma ismert helyzet mellett – gázból oldható meg. Ha azonban ez nem áll rendelkezésre biztonságosan, akkor marad a nukleáris energia.
Szlovákiában és Csehországban nemsokára újabb nukleáris blokkokat adnak át. A lengyel, a litván, a horvát, a román, a bolgár, és nem utolsósorban a magyar erőmű tervezés alatt áll.
Ezeket a nukleáris erőfeszítéseket mindenképpen célszerű lenne koordinálni, nehogy 2020 körül irgalmatlan mennyiségű nukleáris erőmű jelenjen meg Kelet-Közép Európában.
Ha nincs formalizáció, és nincs koordináció, akkor az a régió villamosenergia rendszerének kárára megy, hiszen nem fogjuk tudni hova tenni a megtermelt áramot.
Az osztrákok érthető módon leszavazták a nukleáris energiát, tekintettel arra, hogy az osztrák-cseh és az osztrák–szlovák viszonyban a nukleáris erőművek erősen konfliktus hordozók.
Az említett koordináció európai szinten valósulna meg?
Ez egyáltalán nem szükséges, sőt, inkább ellenkezőleg, regionális szinten kell megoldani.
A régió országainak arról kell megegyezniük, hogy közösen építsenek erőműveket. Fektessen be minden érintett ország és hozzanak létre egységes elektromos energiapiacot, amelyen keresztül mindenki egyenlően részesül a dolgokból.
Ez sokkal hatékonyabb lenne a fragmentált kis reaktoroknál. A lehetőségek szélesek, ehhez nem kell az EU.
A kelet-közép-európai térség ráadásul az EU GDP-jének kevesebb mint 10 százalékát adja, energiafogyasztásban pedig 15-20 százalék alatt vagyunk. Egyetlen dologban múljuk fölül az uniós átlagot és ez a széndioxid kibocsátásunk. Nem várhatjuk el Brüsszeltől, hogy specifikusan a térség problémáival foglalkozzon.
A nyilatkozatban szerepelt, hogy a jövőben ad hoc, illetve állandó munkacsoportok kerülnek felállításra, hogy ellenőrizzék az előrehaladást. Hogyan fognak ezek működni, és milyen eredmény várható?
Ilyen jellegű munkacsoportok már régóta, több szinten is működnek.
Három fontos játékoskör van. Az első a gazdasági miniszterek szintje, a második a szabályozók szintje, a harmadik pedig a piac, vagyis a cégek szintje. Ezeknek a szereplőknek egyet kell érteniük ahhoz, hogy a folyamatokat a kormányfők találkozója megkoronázhassa azzal, hogy jóváhagyják, vagy elutasítják a javaslatokat.
Az alsóbb szinteken végzett apróbb munka eredményeképpen dől el, melyik együttműködés fog működni s melyik nem. A munka dandárját ott kell elvégezni, ezért fontos, hogy ezeket a kellő mennyiségben működtessék.