Hamarosan:
A soros elnökséget vivő Csehország miniszterelnöke, Mirek Topolánek figyelmeztetett, ha a blokk nagy tagállamai –mint Franciaország és Németország- protekcionista módszereket vesznek igénybe, az eredmény az 1929-es gazdasági világválság során tapasztalt krachhoz hasonló helyzetet idézhet elő.
A cseh uniós elnökség honlapján tegnap (február 10.) online vitába lehetett szállni a cseh miniszterelnökkel. Topolánek itt nem tulajdonított nagy jelentőséget a Sarkozy és közte, a francia protekcionista gazdaságpolitika (EurActiv.hu 2009.02.10.) miatt kialakult feszültségeknek. A kormányfő ugyanakkor leszögezte, boldog lenne ha ezek a „médián keresztül folytatott párbeszédek” egy rendkívüli uniós csúcson folytatódnának, melyet a protekcionista lépések megelőzésének szentelnének.
„Ha a nagy országok folytatják a protekcionista viselkedést, csak megismétleik a 30-as években lezajlott forgatókönyvet. Azt javaslom a nagy országok vezetőinek, pillantsanak bele a történelemkönyveikbe.” – írta Topolánek.
Bár országa még nem tagja az eurózónának, Topolánek erősen kritizálta a közös valutát használó országokat a gazdasági válságra adott válaszaik miatt.
„Az euróövezet országainak a gazdasági és pénzügyi válságra adott válaszai jobban eltorzították az euró közös projektjét, mint bármely más elképzelhető esemény. A legtöbb eurót használó nemzetállam elkezdte megszegni a közös szabályokat, nem csak a nyilatkozatok, hanem a gyakorlati lépések terén is, miközben a folyamat alapját éppen a szabályok tisztelete adja.” – mondta a cseh kormányfő.
„Ha a tagállamok továbbra is az egyéni protekcionista megközelítést részesítik előnyben, és inkább a rendszer szabadúszóivá válnak, megszegve a Stabilitási és Növekedési Egyezmény szabályait, akkor felvizezik az egész projektet.” – figyelmeztetett Topolánek, majd hozzátette: „Bár nem vagyunk tagjai az euróövezetnek, a követendő szabályok őrzőivé kívánunk válni.”
Topolánek kapott néhány kérdést arra vonatkozóan is, hogy milyen a viszonya Nicolas Sarkozy francia államfővel, aki sokak szerint a francia elnökség után is igen aktív maradt az uniós ügyek terén. A cseh miniszterelnök úgy vélte, hogy a francia államfő befolyása EU-ügyekben minimális.
„Még ha a francia elnökség be is fejeződött december 31-én, a francia befolyás továbbra is jelen van, ami természetes egy ilyen nagy ország esetében. Sarkozy talán inkább a francia hallgatóságnak címzi a kijelentéseit, nem az EU többi részének […] A tény, hogy a francia média szereplői versenyt folytatnak a nyilatkozatainak közléséért inkább a francia média- és politikai kultúrát mutatja be.
A tegnap bemutatott francia autóipari mentőcsomag szokatlanul erős reakciót váltott ki a szlovák miniszterelnök, Robert Fico részéről, jelentette az EurActiv szlovákiai szerkesztősége.
„Ha Franciaország protekcionistává válik, akkor hazaküldjük a Gaz de France vállalatot.” – mondta a szlovák miniszterelnök a tegnapi kormányülés után Pozsonyban, utalva arra, hogy a francia vállalat a szlovák közművek (SPP) részvényeseként működik az országban.
„(…) Mi is fel tudjuk használni azt a pénzt, amelyet a Gaz de France, mint SPP részvényes kap.” – mondta Fico.


