Hamarosan:
Nincs még döntés arról, hol kerüljön sor a Bajnai Gordon által kezdeményezett szlovák-magyar miniszterelnöki találkozóra. Egyelőre annyit lehet tudni, a helyszín csak valahol a két főváros között helyezkedhet el. Az Európai Unió várhatóan hallgatásba burkolózik.

Robert Fico szlovák miniszterelnök

Szlovákia és Magyarország diplomáciai kapcsolatai rosszabb állapotban vannak, mint a politikai „uborkaszezon” kezdete előtt. Bajnai Gordon pénteken (augusztus 28.) egyeztetést kezdeményezett szlovák kollégájával, Robert Ficóval, „a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében”. A részletekről a két ország külügyminisztere vasárnap (augusztus 30.) tárgyalt a szlovéniai Bledi Stratégiai Fórumon.

Balázs Péter elmondta, az egyeztetés sikeres volt, így a találkozóra valahol a két főváros között félúton kerül majd sor . Az MTI beszámolója szerint Robert Fico hajlandó Révkomáromban találkozni a kormányfővel, ha a város polgármestere „méltó helyet” talál Cirill és Metód szobrának.

Pozsony és Budapest kapcsolata már hosszú ideje nem kielégítő, augusztusban azonban tovább romlott a helyzet. A kapcsolatok rosszabbodását a köztársasági elnök augusztus 21-én tervezett látogatásának meghiúsulása váltotta ki (lásd keretes írásunkat).

Bár a magyar kormány és a köztársasági elnök viszonya eddig nem volt éppen jónak mondható, hiszen Gyurcsány Ferenc és Sólyom László többször is -legutóbb éppen az államfő újévi beszéde kapcsán- nyíltan bírálta egymást, a kitiltást követően mind Balázs Péter külügyminiszter, mind Bajnai Gordon miniszterelnök kiállt az államfő mellett.

A magyar kormányfő pénteki bejelentésében közölte, a szlovák-magyar találkozóra a „megfelelő előkészületeket követően rövid időn belül” sor kerül, vagyis várhatóan még a Visegrádi Négyek államfőinek szeptemberre tervezett ülése előtt.

Bajnai Gordon a Szlovákiában nemrég elfogadott, és szeptember elsején életbe lépő nyelvtörvényt (EurActiv.hu 2009.07.07.) és az államfő „kitiltását” nevezte meg az elmérgesedést okaként, Szlovákia azonban provokációnak tartja a magyar fél kifogásait. Robert Fico többször is hangot adott azon véleményének, hogy Magyarországon politikai kampány folyik Szlovákia ellen.

A magyar miniszterelnök mindazonáltal „konkrét feszültségcsökkentő lépésekben” szeretne megállapodni, mivel attól tart, hogy a jelen helyzet a magyarországi szlovák nagykövetséget ért támadáshoz hasonló incidenseket szül (lásd keretes írásunkat).

Brüsszel hallgat

Bár konkrét utalás erre nem történt, a sajtó azt engedte sejteni, hogy Magyarország az Európai Unióhoz fordul. Egy ilyen lépés azonban aligha vezetett volna a kívánt eredményre, hiszen Brüsszelnek csak megfelelő bírósági eljárás lefolytatása után áll jogában tagállamait szankcionálni, és ezt is csak abban az esetben, ha azok a közösségi jogot sértik meg.

A köztársasági elnök belépésének megtagadása ugyan jogilag vitatható –ahogy arra a Külügyminisztérium is rámutatott-, Brüsszel azonban eddig soha nem avatkozott be két tagállam között fennálló hasonló incidensekbe. Az Európai Bíróság előtt tagállam nem indíthat másik tagállam ellen eljárást, ilyen problémákat csak a Bizottság keresete alapján lehet tárgyalni.

Balázs Péter valószínűleg mindennek ismeretében nyilatkozott úgy az incidenset követően, hogy Magyarország nemzetközi fórumokon is „szóvá fogja tenni” a történteket, de nem beszélt hivatalos eljárás kezdeményezéséről. külügyminiszter az incidenst követő szerdán (augusztus 26.) tájékoztatta az uniós tagállamok Magyarországra akkreditált nagyköveteit a köztársasági elnököt ért incidensről, mondta a minisztérium szóvivője az MTI-nek.

Brüsszel tehát minden valószínűség szerint hallgatni fog, arra fogja kérni a két ország vezetését, hogy bilaterálisan oldják meg a kérdést. Bajnai Gordon kezdeményezése, és Miroslav Lajcák korábbi nyilatkozatai szerint ezzel a mindkét fél tisztában van.

© EurActiv 2003-2012. Minden jog fenntartva.