Hamarosan:
Számos európai vezető és uniós politikai szereplő gratulált már a Fidesz vasárnapi választási sikeréhez. Elmaradt azonban egyelőre az üdvözlés Németország és Franciaország, Európa két legnagyobb néppárti vezetésű országa részéről. Barroso ugyanakkor állítólag már megkereste Orbánt.
Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője tegnap írásban, Wilfried Martens az Európai Néppárt elnöke pedig vasárnap este személyesen is Gratulált Orbán Viktornak és a Fidesznek az Országgyűlési Választások első fordulójában szerzett eredményéért.
„Tegnap éjjel gratuláltam Orbán Viktornak a fantasztikus eredményért, amit a Fidesz a választások első körében ért el Magyarországon.” – mondta Martens tegnap (április 12.). „Alig várom, hogy a választások második fordulója után Orbán az EU 14. néppárti miniszterelnökeként csatlakozzon hozzánk.” – tette hozzá.
Joseph Daul szerint a Fidesz által a választásokon elért 53 százalék történelmi eredménynek számít, amely az Európai Unióban is ritkaságszámba megy.
„Tegnap, a magyar polgárok egyértelműen kinyilvánították a változás iránti akaratukat. A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt Szövetsége, a szavazatok mintegy 53%-ának megszerzésével elsöprő győzelmet aratott. Ez nemcsak a demokratikus Magyarország történetében történelmi eredmény, de ez az elsöprő mértékű támogatás az Európai Unióban is példátlan.” – mondta a frakcióvezető.
Csak a szomszédok figyelnek?
A néppárti vezetőkön kívül egyelőre csak az osztrák párok, és a határon túli magyar pártok reagáltak az eredményekre nyilvánosan. Néhány üdvözlő szó és reakció érkezett az EP-képviselők, és más európai pártok köréből is, de az Unió hivatalosan még nem kommentálta az eredményeket.
Az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, Joseph Pröll is üdvözölte az „elsöprő választási eredményt” és úgy vélte, hogy abban a választók „megbízhatósága” tükröződik. „Örülök, hogy a jövőben is folytatódik a szívélyes és barátságos együttműködésünk.” – írta közleményében Pröll.
Heinz-Christian Strache, az esetenként a szélsőjobb határát karcoló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke is üdvözölte a Fidesz győzelmét. Strache szerint Magyarország „tegnapi döntésével hitet tett a haza, a demokrácia és az önrendelkezés mellett, és egyben leszámolt a szocializmussal és a neoliberalizmussal”. Hozzátette, evvel Magyarország egész Európa számára „példát mutatott.”
Az FPÖ vezetője szerint egész Európában érezhető a „hazatudatos” pártok győzelmét elősegítő tendencia.
Az osztrák szocialisták (SPÖ) európai parlamenti képviselője, Hannes Swoboda felszólította Orbánt, hogy ne akadályozza a Bajnai-kormány által elkezdett reformokat. Véleménye szerint a Fidesz eddig megtorpedózta az „előző kormány által tett és nemzetközi elismerésben részesült reformokat”, ezért a pártnak „radikális irányváltást” kell végrehajtania ahhoz, hogy a azokat továbbvigye.
Hozzátette, a „választási eredményeket akkor is el kell fogadni, ha fennáll a veszélye, hogy az negatívan befolyásolja Magyarországnak az európai egységesülés folyamatában tett erőfeszítéseit”.
Az osztrák zöldek (Die Grünen) „nagyszerű eredmények” nevezték az LMP parlamentbe jutását, és szóvivőjén keresztül reményüket fejezték ki, hogy az LMP „a zöld jövő erős hangja lesz, mind Magyarországon, mind Európában.”
Ausztriában mind a Grünen, mind az SPÖ aggodalmát fejezte ki a Jobbik választási sikere miatt. A Grünen szerint a Jobbik eredménye a választási siker egyetlen „gyászos pontja”, Swoboda pedig „ijesztőnek” nevezte, hogy a jobboldali radikális párt ilyen jól szerepelt.
A szlovákiai magyarok két képviselője nem csak az üdvözlő üzenetekre tette a hangsúlyt. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szóvivője, Dunajsky Éva az MTI-nek eljuttatott közleménye szerint „az MKP felhívja a figyelmet arra, hogy a Fideszre nagy kihívások várnak Magyarország szociális és gazdasági problémáinak megoldása terén. Továbbra is elvárjuk az Országgyűlés pártjaitól, valamint Magyarország jövendő kormányától, hogy a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdések megoldása során a Magyar Koalíció Pártját partnerként kezeljék”.
Az MKP-ból nemrég kivált, és Híd névvel új pártot alapító Bugár Béla is üdvözölte a vasárnapi eseményeket. Levélben gratulált Orbán Viktornak a „magabiztos választási győzelméhez” - közölte Czuczor Nóra, a párt szóvivője az MTI pozsonyi tudósítójával. Elmondta, a párt elnöke reméli, hogy a júniusi szlovák választások eredményeképpen Szlovákia „vezetéséből eltűnik a szélsőséges nacionalizmus”.
Bugár Béla néhány kritikus megjegyzéssel arra is utalt, nem egészen volt megelégedve a magyar kormány eddigi szomszédságpolitikájával. Hangsúlyozta, olyan kormányt szeretne látni Budapesten, „amelyik érteni fogja helyzetünket, valós gondjainkat, és amelyik az érdekünkben, nem pedig ellenünkben igyekszik majd segítségünkre lenni”.
Édler András György, a Romániai Magyarok Demokrata Szövetségének (RMDSZ) parlamenti képviselője a Transindex szerint elmondta, örül a Fidesz-KDNP elsöprő győzelmének. „Végre hosszú idő után, Magyarország újra élni fog, a kereszténydemokrata irányzat új erkölcsi alapokra helyezi a magyar társadalmat” - nyilatkozta a Kovászna megyei képviselő.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az Új Szó szerint "jó végkifejletnek" nevezte az eredményeket.
Barroso is megkereste Orbánt
Bár az EurActiv szerkesztősége az interneten nem talált további üdvözlő üzeneteket, a Fidesz sajtófőnökétől úgy értesültünk, hogy „számos ország és nemzetközi szervezet gartulált a Fidesz elnökének, és rajta keresztül egész Magyarországnak az első fordulós nagyarányú választási sikerhez.”
Havasi Bertalan e-mailben közölte, hogy José Manuel Barroso is gratulált a sikerhez, igaz a Bizottság elnökének honlapján nem található ilyen információ.
Telefonon vagy levélben azonban Orbán Viktor szerencsekívánságokat fogadhatott még Jadranka Kosor horvát miniszterelnöktől, Traian Basescu román államfőtől, Bojko Boriszov bolgár miniszterelnöktől, Sali Berisha albán miniszterelnöktől, és Mahmúd Abbász palesztin elnöktől is.
Elmaradt azonban a gratuláció egyelőre Angela Merkel és Nicolas Sarkozy részéről is, igaz, mindketten Washingtonban tartózkodnak, hogy a nemzetközi atombiztonsági konferencián vegyenek részt számos más európai vezető társaságában.
