PARTNEREINK

Hamarosan:
Barack Obama azt reméli, hogy Koppenhágában „fontos egyezséget” sikerül kötni, hozzátette azonban, hogy a megállapodás csupán előretett lépés lenne, amely nem oldaná meg a világ környezeti problémáit. Az Egyesült Államok elnöke és az Európai Unió vezetői ma (november 3.) Washingtonban találkoznak, hogy többek közt az ENSZ klímakonferenciáján képviselendő álláspontjukról egyeztessenek.

Fredrik Reinfeldt, svéd miniszterelnökkel tartott hétfői (november 2.) találkozóján Obama a klímaváltozás elleni fellépésben való együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Az amerikai elnök egyúttal aláhúzta annak szükségét, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdaságpolitikáit összehangolják, elősegítve ezzel a munkahelyteremtést.

Az EU soros elnökségét vivő svéd kormányfő elmondta, bízik abban, hogy a transzatlanti csúcstalálkozón az Egyesült Államok a klímaváltozás kérdésén belül a finanszírozást és a célkitűzéseket illetően világosabb álláspontot tud mutatni annak érdekében, hogy a globális hőmérsékletnövekedést 2 Celsius fok alatt tudják tartani.

„Hacsak az USA nem kötelezi el magát egyértelműen, a többi [országnak] nehéz lesz tenni a maguk dolgát” – jelentette ki Reinfeldt jelezvén, egyes fejlődő országok – nevezetesen Kína – arra várnak, hogy az Egyesült Államok vállalja magára az ő részüket is a felelősségből. Obama azonban arra emlékeztetett, a koppenhágai csúcs nem hoz végleges szerződést, ahogy azt az ENSZ reméli.

A cél nem egy olyan megoldás kidolgozása, „mely minden problémát megold e kérdésben, hanem, amely fontos lépést tesz előre, és előkészíti az utat ahhoz, hogy a jövőben előrelépjünk” – közölte az amerikai elnök. Reinfeldt hozzátette, nagyon fontos, hogy a két fél megtalálja az előre vezető utat a Koppenhága előtti hat hétben.

Obama kifejtette, az Európai Unió az Egyesült Államok „fontos kereskedelmi partnere”. Bár az elnök rámutatott, hogy a világgazdaság már megindult a stabilizálódás útján, „rendkívül fontosnak” tartja, hogy az EU és az USA összehangolják módszereiket az erőteljes növekedés és a további munkahelyteremtés elérése érdekében. Szintén fontos, hogy „továbbra is távol maradjunk mindenféle protekcionista lépéstől” – jelentette ki Obama.

„Svédország, az Egyesült Államok, az EU egésze, valamint az egész világ érdekelt egy olyan eredményben, mely elindíthat minket a fenntartható gazdaság útján, mely nem gyorsítja fel a klímaváltozás lehetséges katasztrófáját.” – tette hozzá.

Maud Olofsson, svéd miniszterelnök-helyettes, Carl Bildt, svéd külügyminiszter, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Javier Solana, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szintén részt vesznek a Washingtonban rendezett csúcstalálkozón.

A találkozó az első olyan csúcs az EU és az USA között, melyre az Obama-adminisztráció idején kerül sor.

© EurActiv 2003-2012. Minden jog fenntartva.