Hamarosan:
Egyre nő a vihar, melyet Tony Blair EU elnöki posztra való jelölése kavart a sajtóban. Közben nő a volt brit miniszterelnök ellenzőinek tábora, akik úgy vélik, a politikus nem alkalmas a feladatra.

Tony Blair

A Nagy-Britanniát az iraki háborúba vezető Blair sokak számára ellentmondásos személyiség marad, támogatói szerint azonban kevés hozzá hasonló kaliberű politikus van, aki betölthetné az állást.

Ellenfelei közben úgy látják, Blair leginkább azért alkalmatlan a feladatra, mert korábban folyamatosan távol tartotta magát Európától. Szerintük ezt bizonyítja az is, hogy Blair mentesítette Nagy-Britanniát az Alapvető Jogok Európai Kartája alól.

A Benelux-államok az utóbbi napokban igyekeztek törekvéseiben minden területen hátráltatni Blairt. Belgium, Luxemburg és Hollandia szemében a britek túlságosan euroszkeptikusok és nem eléggé EU-pártiak, hogy betöltsék a Lisszaboni Szerződés által létrehozott elnöki posztot.

A brit sajtó szerint a három ország között közkézen forgott egy bizalmas irat, mely ugyan nem nevezi nevén Tony Blairt. „Az elnöknek egy állam- vagy kormányfői kaliberű [személynek] kell lennie. Olyasvalakinek kell lennie, aki bebizonyította elkötelezettségét az európai projekt mellett.” – áll az iratban.

Blair kritikusai Anders Fogh Rasmussen, nemrég kinevezett új NATO-főtitkár példáját idézik. Egy magas rangú diplomata az EurActivnak adott nyilatkozatában „hatalmas fejetlenségnek” nevezte a katonai szövetség Rasmussen általi vezetését, majd hozzátette, az EU tagállamainak csapatjátékosokat kell keresniük az EU állandó elnöki, illetve kül- és biztonságügyekért felelős főképviselői posztjára.

A diplomata szerint Rasmussen, aki korábban Dánia miniszterelnöke volt, többször elmulasztotta, hogy fontos kérdésekben a tagállamokkal konzultáljon, ami szembemegy több jól bevett szokással, továbbá több NATO-tag számára elfogadhatatlan. Erre példa Rasmussen egy nemrégiben tett, mérföldkőnek számító beszéde, melyben a politikus nyilvánvalóan elismeri Oroszország befolyási körzeteit, közölte a diplomata (EurActiv.hu 2009.09.21.).

Luxemburg ellenkezést tanúsított Blairrel szemben az utóbbi hetekben, megosztó figurának nevezve a volt brit kormányfőt. Blair „nem rendelkezik a megfelelő képességekkel sem az EU-s ügyek, sem nagy világpolitikai témák [terén]” – közölte Jean Asselborn, luxemburgi külügyminiszter a Sueddeutsche Zeitung-nak adott interjújában. „Többször volt megosztó, mint egységteremtő.”

Nagy-Britanniában a Stop Blair! petíció újraindítása néhány nap alatt több száz aláírást szerzett, amivel együtt jelenleg kb. 37,000 ember támogatását tudja magáénak.

Blair nemzetközi jogot sértett, amikor országát az iraki háborúba, vagyis egy olyan konfliktusba vitte, melyet az EU állampolgárainak többsége ellenzett, hangsúlyozzák a volt brit kormányfő kritikusai. „Az iraki háborúban betöltött szerepe erősen ránehezedik a világ Unióról alkotott képére, amennyiben őt nevezik ki annak elnökévé” – hangoztatják a Stop Blair! kampány szószólói.

Ahelyett, hogy előmozdította volna az európai integrációt, a volt brit miniszterelnök akadályok sorát helyezte el a Lisszaboni Szerződésről szóló tárgyalások alatt azzal a céllal, hogy meggátoljon bármiféle előrelépést a szociális ügyek, az adóharmonizáció, továbbá a közös kül- és biztonságpolitika terén, emelték ki a kampány munkatársai.

Daniel Cohn-Bendit, a Zöldek EP-frakciójának társelnöke egyetértett velük. „Szó sem lehet róla, hogy Blair kapja ezt a pozíciót. Mikor miniszterelnök volt, semmit sem tett az európai érdekek védelmében, közel-keleti nagykövetként pedig még annyit sem.” – jelentette ki a képviselő.

Közben Blairnek új akadállyal kellett szembesülnie, miután nemrégiben napvilágra került sajtóértesülések szerint több tízezer angol fontot fogadott el egy acélipari milliárdostól, hogy támogassa Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozása melletti kampányát.

Victor Pinchuk, Ukrajna EU-tagsági törekvéseinek támogatója korábban már Stephen Byers, korábbi munkáspárti kancelláriaminisztert is megbízta, hogy járjon közben az ügyéért. Többször adott pénzt Blairnek, hogy beszédeiben jó színben tűntesse fel Ukrajnát.

Számos európai ország támogatja az Ukrajnával való szorosabb gazdasági kapcsolatokat, azonban egyszer sem álltak ki nyíltan az ország EU-tagsági szándéka mellett. Egyesek, köztük Németország aggódik, hogy az Ukrajnával kialakítandó szorosabb kapcsolatok veszélyeztethetik az Oroszországgal zajló párbeszédet.

Ugyanakkor, az ellenzők táborának gyarapodása ellenére a Paddy Power, szerencsejátékkal foglalkozó ír vállalat, mely köztudottan gyakran bocsátkozik politikai találgatásokba, jó esélyt lát arra, hogy Blair kapja az állást.

Más nevek is felmerültek a Tanács elnöki posztjára, köztük Jan Peter Balkenende, holland miniszterelnöké (EurActiv.hu 2009.09.29.), de van, aki Jean-Claude Juncker, luxemburgi kormányfőt látná szívesen a tagállamok által uralt intézmény élén.

© EurActiv 2003-2012. Minden jog fenntartva.