Hamarosan:
„Hiányzott az orosz hatóságokból az újévi jóindulat”, írja az Európai Parlament sajtószolgálata. Moszkvában ugyanis Szilveszter éjjelén (december 31.) őrizetbe vették Ljudmila Alekszejeva emberi jogi aktivistát, a Szaharov-díj tavalyi kitüntetettjét.

Ljudmila Alekszejeva

Jerzy Buzek, az Európai Parlament lengyel elnöke megdöbbenésének adott hangot, miután értesült róla, hogy Moszkvában letartóztatták Ljudmila Alekszejeva, orosz emberi jogi harcost, akit nemrég tüntettek ki az uniós intézmény képviselői.

A 82 éves aktivistát több tucat társával együtt vették őrizetbe egy demonstráció alkalmával. A tüntetéssel a gyülekezési szabadság fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, melyet véleményük szerint Oroszországban nem tartanak tiszteletben. A tüntetők elsősorban Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel szembeni jelszavakat skandáltak a Vörös tér szomszédságában, mivel a teret már a demonstráció megkezdése előtt kordonokkal kerítették körül, írja blogjában Alekszejeva.

A szilveszterihez hasonló tüntetéseket rendszeresen, az adott hónap 31. napján tartják, utalva az Orosz Föderáció alkotmányának 31. cikkelyére; ez szól ugyanis a gyülekezési jogról. Legutóbb októberben került erre sor, mivel november hónapja csak 30 napos.

Az orosz rendőrség egyik demonstrációt sem engedélyezte, és elrendelte a feloszlatásukat. A betiltást ezúttal azzal indokolták, hogy az ütközik az újévi rendezvényekkel. Mivel a demonstrációt mégis megtartották, a hatóságok fel kívánták oszlatni azt.

Az Associated Press beszámolói szerint a demonstráció mindössze egy órán át tartott, ekkor ugyanis 40 készenléti rendőr csatlakozott a tér megtöltésén fáradozó közegekhez és több tucat tüntetőt emeltek ki a tömegből, és furgonokkal szállították őket a rendőrőrsre. Alekszejevát ennek a csoportnak a tagjaként vették őrizetbe.

Bár minden tüntetésen ott volt, eddig egyszer sem vették őrizetbe az aktivistát. Alekszejeva idős kora ellenére aktívan küzd az emberi jogokért Oroszországban, és január elseji blog-bejegyzése szerint még a rendőrségi furgonból, mobiltelefonján értesítette az orosz emberi jogi ombudsmant, Vlagyimir Lukint és néhány újságírót az eseményekről. Saját bevallása szerint a rendőrőrsön azonnal el akarták engedni, de nem volt hajlandó távozni. „

Párhuzamos életutak

Alekszejeva, az Európai Parlament 1988-ban alapított Szaharov-díját kapta meg tavaly októberben a Memorial orosz jogvédő szervezet tagjaként. Vele együtt, ebben a kitüntetésben részesült még Oleg Orlov és Sergei Kovalev is (EurActiv.hu 2009.10.22.).

Az csupán véletlen egybeesés, hogy a díj névadója, Andrej Szaharov is a vezetéssel szembeni kritikái miatt vált a Kreml kegyvesztettjévé a hidegháború során (EurActiv.hu 2009.10.07.).

A Szaharov-díjat a gondolatszabadságért ítélik oda minden évben. A nevezettek közé a képviselők előszeretettel választanak olyan aktivistákat, akik saját bőrükön is megtapasztalták az általuk kritizált rendszer igazságtalanságait. Az elismerést 2008-ban elnyerő Hu Jia a kínai „állam felforgatására való felbujtás” vádjával ült börtönben a Kínai Népköztársaságban, mikor a Parlamenttől megkapta a kitüntetést, a szudáni jogrendszer demokratikusabbá tételéért harcoló 2007-es díjazott Szálih Mahmúd Oszmán pedig 2004-ben hét hónapot töltött börtönben, anélkül, hogy a szudáni hatóságok vádat emeltek volna ellene, illetve eljárást folytattak volna le.

Másnap szabadult

Alekszejevának azonban nem kellett hónapokat börtönben töltenie, másnap szabadon engedték. Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke még aznap nyilatkozatot adott ki, melyben „teljesen aránytalannak” nevezte a rendőrség fellépését.

„Személyesen is mélyen megindított, hogy ennek a tiszteletre méltó, 82 esztendős asszonynak orosz őrizetben kellett töltenie a szilveszter éjszakát” – mondta Buzek. Az EP-elnök hangsúlyozta: „Egy demokratikus országban az embereknek joguknak kell lenni tiltakozások szervezéséhez, még a kormányok vagy a hatóságok ellenében is. A szólás- és a kifejezés szabadsága az egyik legalapvetőbb emberi jog”.

Vélemények:

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, január elseji nyilatkozatában sajnálatát fejezte ki az események miatt.

„Két héttel ezelőtt nagyon büszke voltam, hogy az Európai Parlament 2009-es Szaharov-díját a Memorialnak - Ljudmila Alekszejevának, Oleg Orlovnak és Sergej Kovalevnek és általuk Oroszország összes jogvédőjének– adhattuk át. Beszédemben azonban feltettem a kérdést, hogy vajon Andrej Szaharov, a Memorial egyik alapítója is ilyen büszke lenne, tudván, hogy Oroszországnak még mindig szüksége van ilyen szervezetekre.” – mondta Buzek.

„A rendőrség többszöri figyelmeztetése ellenére a tüntetők nem mentek el, és további posztereket bontottak ki. Ezek után intézkedtünk az illegális akció leállítása érdekében.” – közölte az ITAR-TASS hírügynökség egyik forrása. A hivatalos orosz hírügynökség szerint Alekszejevát nem tartóztatták le, hanem önként szállt fel az őrizetbe vett mintegy 15 főt szállító furgonra.

Alekszejeva blogbejegyzése részben alátámasztja ezt az információt. Beszámolója szerint – miután a rendőrök felajánlották neki, hogy elmehet - mérlegelte, hogy szabadlábról védi társait, mielőtt úgy döntött, velük marad az őrszobán is.

„Megkérdeztem a mellettem ülő társamat, hogy mit gondol, hogy lenne jobb, ha kimegyek és tárgyalok a szabadulásokról, vagy ha velük maradok. Őszintén szólva úgy gondoltam, hogy többet tehetek értük, ha szabad maradok, de ez árulás lett volna.” – írja. „Nem voltam hajlandó elmenni.” – teszi hozzá.

© EurActiv 2003-2012. Minden jog fenntartva.