Hamarosan:
Irán legfőbb vallási-politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah több alkalommal is megjegyezte, hogy „az iszlám törvényei tiltják az atomfegyverek gyártását, felhalmozását és használatát”. Többek közt erre mutat rá elemzésében Stanley Crossick, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) alapító elnöke.
Forrás: Blogactiv
Szerző: Stanley Crossick
Hamenei legutóbb július 4-én beszélt az atomfegyverek és az irániak vallási meggyőződéseinek összeegyeztethetetlenségéről. Az ajatollah kiemelte, hogy „az iráni nép és az iráni hatóságok nem győzik hangsúlyozni, hogy az atomfegyverek vallási tabunak számítanak […] az iszlámban, és Irán nem rendelkezik ilyen fegyverrel”, olvasható Crossick írásában.
Az elemző szerint a helyzet fintora, hogy a nyugati politikusok és médiumok mintha nem lennének hajlandók tudomást venni ezekről a garanciákról. Azt fejtegeti, „mivel igazolható, hogy Hamenei adott szavának nem tulajdonítanak olyan hitelt, mint a pápa megnyilatkozásainak”.
Crossick úgy látja, „az iráni rezsim az iszlám iránti hűségéből eredezteti legitimitását”, ezért óhatatlanul is felmerül a kérdés: a legfőbb vezető vajon miért „hangoztatja minduntalan az atomfegyverek és az iszlám összeférhetetlenségét, ha Irán ilyen fegyverek fejlesztését tervezi”.



