Hirdetés
Mérföldkövek:
- 2008. november 4.: Barack Obamát megválasztják az Egyesült Államok 44. elnökévé.
- 2009. január 22.: Obama elrendeli a Guantánamoi-öbölben működő fogolytábor bezárását.
- 2009. február 27.: az amerikai elnök felvázolja új iraki politikáját. A tervek szerint az amerikai katonák 2011 végére kivonulnak Irakból.
- 2009. április 5.: Obama prágai beszédében kiáll a közép-európai rakétapajzs mellett.
- 2009. szeptember 17.: Obama TV beszédében bejelenti, az USA nem létesíti a korábban tervezett rakétapajzsot Csehországban és Lengyelországban.
- 2009. szeptember 22.: az amerikai elnök országának klímaváltozás elleni küzdelemben való elszántságáról beszél a 64. ENSZ-közgyűlésen New Yorkban.
- 2009. szeptember 24.: az USA elnöklésével az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta azt a határozatot, melynek célja a nukleáris fegyverek leszerelése.
Főbb témák:
Irak – Afganisztán: amerikai megtérés – európai visszakozás
Az új amerikai elnök kampányában sokat hangoztatott „változás” meglehetősen hamar megmutatkozott az Egyesült Államok külpolitikájában. Barack Obama, kormányzásának első 100 napján belül pálfordulást hajtott végre az iraki politikában. Idén februárban ugyanis bejelentette az USA új stratégiáját, melynek célja, hogy az Egyesült Államok 2011 végéig fokozatosan kivonuljon a közel-keleti országból, végleg lezárva ezzel az iraki háborút. A döntés persze nem volt meglepő, Obama már korábban hangoztatta, elnöki kinevezését követően 16 hónapon belül kivonná az amerikai csapatokat Irakból.
Ez komoly változás a Bush-kormány politikájához képest, mely az európai kapcsolatokat is módosíthatja. Az európai közvélemény ugyanis már évek óta ellenzi az iraki háborút, Franciaország és Németország kormányai pedig még a konfliktus kirobbanása előtt ellenezték az intervenciót. Velük ellentétben Nagy-Britannia az USA legfőbb szövetségesének számított, továbbá a közép-kelet-európai országok sem ellenkeztek Bushsal. Vagyis az EU közös kül- és biztonságpolitikája a délszláv háborút követően Irak kapcsán ismét kudarcot vallott, a Bush-adminisztráció pedig ki is használta az európai megosztottságot.
Az Obama-kormány tervezett csapatkivonása tehát várhatóan feloldja az egyik ellentétet az USA és az EU között. Az amerikai elnök ezzel egy időben inkább az afganisztáni szerepvállalásra fektetné a hangsúlyt, amely mind az ENSZ, mind az EU támogatását élvező misszióként szintén közelebb hozhatja az Atlanti-óceán két végét, elvileg. Gyakorlatilag azonban az iraki probléma Afganisztánba költözött. Tudniillik az európai közvélemény már ezt a konfliktust is ellenzi, a kormányok pedig vonakodnak jobban belemerülni az afganisztáni tálib-vadászatba.
Közben az USA elnöke erőteljesebb európai szerepvállalást vár el, aminek egyébként már egy évvel korábban, szenátorként is hangot adott. „Nem lehet olyan helyzet, ahol […] az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hivatott végezni a piszkos munkát, és senki más nem kíván tényleges tűzharcba kerülni a tálibokkal. […] Úgy vélem, fontos számunkra, hogy többet kérjünk európai szövetségeseinktől.” – közölte 2008 februárjában az akkor még szenátor Obama.
A NATO-szerepvállalás és a kemény harcok helyett azonban Európa inkább az újjáépítést és az afgán bűnüldöző erők felkészítését, megsegítését szeretné végezni. Az „afganizáció” gondolatának – vagyis annak, hogy egyre több rendőri ügy kerüljön európaiból afgán rendfenntartó erők kezébe – adtak hangot az európai védelmi miniszterek szeptember 28-29-i találkozójukon (EurActiv.hu 2009.09.30.). Az eddigi áldozatokat sokalló és a közvéleménnyel szembefordulni vonakodó európai kormányok tehát kiábrándíthatják Obamát.
Atomfegyverek és Irán
Irán atomprogramja és a nukleáris fegyverek leszerelése ügyében eddig alapvetően közös állásponton voltak a transzatlanti felek, bár George W. Bush sokkal élesebb kritikát gyakorolt az országgal szemben, diplomáciai merevségről téve tanúbizonyságot.
A volt amerikai elnök többször Irán elszigetelődését emlegette, illetve, hogy atomfegyver kifejlesztése esetén a közel-keleti ország a világbékét fenyegetné. Szintén közismert az ex-elnök által alkalmazott „gonosz tengelye” kifejezés, melyhez szerinte Irán is tartozik. A feszült viszonyból adódóan Bush egészen második ciklusa végéig nem támogatta az EU diplomáciai misszióját, melyet Nagy-Britannia, Franciaország és Németország képviselt.
Az Iránnal szemben szigorú Bush-adminisztrációt felváltó Obama-kormány már fogékonyabb az EU stratégiájára. Összhangban európai szövetségeseivel, Obama az Iránnal folytatott tárgyalásokat az urándúsítás beszüntetésének feltételéhez köti. Az ENSZ BT tagjai, Németország és Irán közötti tárgyalások 2009. október 1-jén, Genfben nem várt eredményeket hoztak. Irán ugyanis beleegyezett, hogy október 25-én a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség megfigyelői megvizsgálják a nemrég nyilvánosságra hozott második iráni urándúsító létesítményt, valamint hogy az eddig dúsított uránium egy részét Franciaországba és Oroszországba szállítsák további feldolgozásra, melynek végtermékét Irán orvosi kutatási célokra használhatja.
Javier Solana, az EU közös kül- és biztonságpolitikájának főképviselője már magát a tárgyaláson való amerikai részvételt is örömmel fogadta, hiszen Obama sokkal nyitottabb politikát folytat elődjéhez képest. A diplomáciai eszközök előtérbe kerülése jól jelzi, hogy az iráni atomprogram terén a transzatlanti álláspontok közeledőben vannak. Maga a nukleáris fegyverek leszerelése is közös perspektívát mutat az USA és az EU részéről. A két európai atomhatalom – Nagy-Britannia és Franciaország – az ENSZ BT többi tagjaival együtt megszavazta az amerikai elnök atomfegyverektől mentes világról szóló célkitűzését, szeptember 24-i new york-i találkozójukon (EurActiv.hu 2009.09.25.).
A közép-európai rakétapajzs – Európa fellélegezhet?
Az Iránnal való konfliktushoz kötődik a közép-európai rakétapajzs kérdése is. A Csehországban és Lengyelországban elhelyezendő rakéta védelmi-rendszer célja ugyanis Európa védelme, többek közt az esetleges iráni rakétatámadásoktól.
George W. Bush 2007-es terve azonban nem nyerte el Oroszország tetszését, aki attól félt, hogy a védelmi rendszert ellene is használhatják. Ennek eredményeképp Washington és Moszkva között a hidegháborúra emlékeztető feszült viszony állt elő, ahol Európa ismét szorult helyzetben találta magát.
Barack Obama idén tavasszal még támogatta a rakétapajzs ötletét. „Amíg az iráni fenyegetés napirenden van, addig mi is haladunk tovább a rakétarendszerrel.” – közölte Obama április 5-i prágai beszédében. Ősszel azonban az amerikai kormány pálfordulásának lehetett szemtanúja a világ, amikor az amerikai elnök TV beszédében (szeptember 17.) lemondta a rakétapajzs telepítésének szándékát (EurActiv.hu 2009.09.18.).
Bár Moszkva örömmel fogadta a lépést, Washington hivatalos álláspontja szerint a döntés mögött gyakorlati okok húzódnak meg. A Fehér Ház azzal érvel, hogy új – több kisebb hatótávolságú rakéták elhelyezésének – terve hatékonyabb, mint az eredeti. Mindenesetre tény, hogy a terv elvetésével Obamának sikerült javítania az amerikai-orosz kapcsolatokon.
Bár a cseh és a lengyel kormány tudomásul vették Obama döntését, Közép- és Kelet-Európának nem esett jól az USA lépése. Sokan azt a következtetést vonják le az eseményekből, hogy a régió már kevésbé fontos Amerika számára. Több közép-európai értelmiségi és korábbi politikus közös levelükben még júliusban nemtetszésüket fejezték ki a rakétapajzs lehetséges visszamondásáról. Egyesek szerint ugyanis az Oroszországnak tett amerikai gesztus még határozottabb fellépésre ösztönözheti az Európával szemben amúgy is magabiztos Moszkvát.
Ezzel együtt a két közvetlenül érintett fél, Csehország és Lengyelország véleménye a rakétapajzsról meglehetősen heterogén. Bár a védelmi rendszer hivatalosan nem Oroszország ellen irányul, a lengyel közvélemény az orosz politika alakulásának megfelelően változott. A grúziai háború előtt a lengyelek kb. 80 százaléka ellenezte a rakétapajzs gondolatát, a kaukázusi ország orosz megszállását követően azonban a megkérdezettek 50-65 százaléka támogatta a rakéták Lengyelországba telepítését.
Lech Kaczynski, lengyel államfő is kiállt a projekt mellett, így egyike volt azoknak, akik csalódtak az Egyesült Államokban. „Az [eredeti, 2008. augusztusi] egyezség úgy vélem, siker volt. Nagyon keményen dolgoztam, hogy elérjem a megegyezést […] megtettem mindent, amit tudtam, hogy véglegesítsem az egyezséget. Nem mondhatom, hogy boldog voltam. Ez egy nagyon fontos egyezség volt számunkra.” – közölte a lengyel elnök egy interjúban szeptember 24-én.
Csehországban már más a helyzet. Mirek Topolanek kormánya támogatta az országban létesítendő radarállomás tervét, annak dacára, hogy a csehek kb. kétharmada ellenezte azt. Obama döntésével azonban már a Jan Fischer által vezetett kormány szembesült, miután Topolánek kormánya még a cseh soros elnökség alatt megbukott.
Fischer a Prágába látogató Joe Biden, amerikai alelnöknek elmondta, „Csehország kész részt venni” Obama új tervében. Az áprilisban leköszönt Topolanek azonban nyíltan kifejezte elégedetlenségét Washingtonnal szemben. „Obama úgy gondolja, a Bush-kormányénál jobb eredményekre jutunk azáltal, hogy tárgyalunk Oroszországgal és Iránnal. Nem hiszem, hogy igazán sikerrel járna.” – közölte a volt cseh kormáyfő.
Mindazonáltal Nyugat-Európa kevésbé megosztott az ügyben. Nicolas Sarkozy, francia elnök már korábban elmondta, nem tartja jó ötletnek a közép-európai rakétapajzsot Európa biztonsága szempontjából. Gordon Brown szintén üdvözölte Obama döntését, abban bízva, hogy ezzel haladni tudnak a fegyver-leszerelési folyamatban. Támogatja az USA lépését Anders Fogh Rasmussen, NATO-főtitkár (korábbi dán miniszterelnök) is, aki az Oroszországgal és Iránnal való kapcsolatok javulását várja a jövőben. A nyugat-európai vezető politikusok közül e téren Angela Merkel számít kakukktojásnak, aki korábban már kiállt egy Európát őrző rakéta-védelmi rendszer gondolata mellett. Ugyanakkor Merkel sem ellenezte nyíltan a történteket, melyektől Rasmussenhez hasonlóan az Oroszországgal való jobb kapcsolatokat és az Iránnal szembeni eredményesebb fellépést reméli.
Törökország – az USA továbbra is beleütné az orrát
Törökország EU-csatlakozásának amerikai támogatása már egy ideje nézeteltérés tárgya az EU és az USA között. Az ország 1952. óta a NATO tagjaként Amerika egyik legfőbb szövetségese. Érthető, hogy Washington támogatja Ankarát az EU-csatlakozás kérdésében. A török csatlakozással szemben szkeptikusok közül azonban többen úgy vélik, az EU nincs felkészülve egy ekkora muszlim ország befogadására. Szerintük az USA-t az európai integráció felhígítása és egy – egyes európai NATO-tagállammal szemben – határozottabb szövetséges EU-n belülre juttatása is motiválja.
Tény, hogy az USA – az Európai Unióhoz hasonlóan – egyfajta hidat lát Törökországban, mely a Nyugatot tudná összekötni a muszlim világgal. George W. Bush nyíltan kiállt a törökök uniós csatlakozási célja mellett. „[Ú]gy hiszem, az Egyesült Államok érdeke, hogy Törökország csatlakozzon az Európai Unióhoz.” – közölte a volt amerikai elnök 2006 októberében.
Barack Obama álláspontja a török uniós csatlakozásról lényegében megegyezik elődjével. Első törökországi látogatásán az amerikai elnök kihangsúlyozta, kiáll a muszlim ország csatlakozása mellett. „Európa az etnikai, kulturális és vallási sokszínűség által gyarapodik, és nem fogy. […] A török tagság pedig szélesítené és erősítené Európa alapzatát […]” – jelentette ki Barack Obama idén áprilisban.
A fent említett spekulációktól függetlenül Törökország csatlakozását több – főleg nyugat-európai – tagállam ellenzi. Ilyen például Franciaország, melynek elnöke nemtetszését fejezte ki Obama nyilatkozatával kapcsolatban. Nicolas Sarkozy megjegyezte, az Egyesült Államok nem tagja az Európai Uniónak. „Nem az amerikaiak [dolga] eldönteni, ki jön Európába, és ki nem […] A mi házunkat mi irányítjuk.” – tette hozzá Bernard Kouchner, francia külügyminiszter.
Hogy Obama mennyire érzékeny ponton találta el Európát jól jelzi, hogy még Nigel Farage, a lazább európai integrációt és Nagy-Britannia EU-ból való kilépését támogató brit függetlenségi párt (UK Independence Party) vezetője is felháborodott az amerikai elnök kijelentésén. „Barack Obamának emlékeznie kellene, hogy míg megválasztották elnöknek, kizárólag az Egyesült Államok elnökévé választották. […] Ez nem azt jelenti, hogy hatalmában áll eldöntheti, melyik ország léphet be az EU-ba, és melyik nem.” – közölte a brit pártelnök.
Klímaváltozás
Amerika és Európa között az egyik legszembetűnőbb ütközőpont a klímaváltozás kérdése volt. Az Európai Unió vezető szerepet kíván játszani az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Erre nemcsak ambiciózus célkitűzései (energiahatékonyság és megújuló energiaforrások arányának 20-20 százalékos növelése 2020-ig), de az Egyesült Államok eddigi passzív hozzáállása miatt is jogosultnak bizonyul.
Az USA a nyolc éves Bush-kormányzat alatt ugyanis nem tett komoly lépéseket az ügy érdekében, sőt globális szerepvállalásra sem volt hajlandó. Beiktatását követően George W. Bush kijelentette, Amerika nem szándékozik részt venni a Kyotói Egyezményben, melynek célja, hogy 2012-re a globális káros gázkibocsátást átlagosan 5 százalékkal csökkentse az 1990-es szinthez képest. A Bush-adminisztráció erre nem volt hajlandó, mivel szerinte ez káros lenne az amerikai gazdaság számára.
Fenti magatartása miatt Amerikát rengeteg kritika érte. Barack Obama elnökségével e téren változás mutatkozik. Az új elnök már tavalyi kampánya során egy 2050-re megvalósítandó 80 százalékos csökkentésről beszélt a szén-dioxid kibocsátásban. Az Obama-kormány kiemelt szerepet szán a klímaváltozásnak, igaz, a gazdaság talpra állítása elsőbbséget élvez. Az anyagi források korlátja és az egyéb kihívások (egészségügyi reform, gazdaságélénkítés) miatt azonban már tavasszal érezhető volt, hogy Obama egyelőre nem tud akkora erővel részt venni a folyamatban, mint azt ígérte.
Mindazonáltal az amerikai elnök nem titkolja, hogy vezető szerepet szán az USA-nak a klímaváltozás elleni globális küzdelemben, mely szerepet már a decemberi koppenhágai klímacsúcson felöltené. Bár ez azt jelenti, hogy az Európai Unió „csak” tettekkel járhat az élen és hivatalos vezető szerepéről lemond az amúgy egyik legnagyobb szennyező USA javára, ez nem ad alapot egy újabb konfrontációnak a két fél között. Amerika szándékát Obama prágai beszédében is kifejtette, melyre José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Nicolas Sarkozy, francia elnök is pozitívan reagált.
