Hirdetés
Mérföldkövek:
- 1993. november 1.: A Maastrichti Szerződés a Közös Kül- és Biztonságpolitikát az Unió második pilléreként határozza meg.
- 1999. május 1.: Az Amszterdami Szerződéssel létrejön a Kül- és Biztonságpolitika Fölképviselőjének hivatala.
- 1999. október 18.: Főképviselőnek (HR) választják Javier Solanat.
- 2009. október 23.: A Lisszaboni Szerződés értelmében az EU csúcson jóváhagyják, hogy az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) legyen az Unió új diplomáciai testülete
- 2009. december 1.: A Lisszaboni Szerződés hatályba lép. Catherine Ashton lesz az első Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselő, amely a Lisszaboni Szerződés alapján egyben a Bizottság külügyekért felelős alelnöke is.
- 2010. április: Az uniós külügyminiszterek döntenek Ashton, az EKSZ felállításáról szóló javaslatáról.
- 2012: Az első „állapotjelentés” az EKSZ-ről.
- 2014: Az EKSZ teljes felülvizsgálata, fenntartva a 2010. áprilisi döntés módosításának lehetőségét.
Összefoglaló:
Az Unió belefogott, hogy megválaszolja Henry Kissinger híres kérdését: „Kit kell hívnom, ha Európával akarok beszélni?”
A Külügyi és Biztonságpolitika Főképviselőt, és egyben a Bizottság külügyekért felelős alelnökét Catherine Ashtont 2009-ben nevezték ki, azzal a céllal, hogy válaszoljanak a hívásra.
A 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés létrehozta az új európai diplomáciai szolgálatot, amelyet Catherine Ashton fog vezetni.
A szolgálat a Bizottság már meglévő külképviseleteit fogja össze egy, az Uniót képviselő nagykövetségek hálózatába. A személyzet azonos arányban tevődik majd össze a Bizottság hivatalnokaiból, a Tanács Főtitkárságából és nemzeti köztisztviselőkből.
Mindent egybe véve az EKSZ ötezer hivatalnokot foglalkoztatna, ez a szám annyi, mint egy nagy európai ország külügyminisztériumának személyzete. A német külügyminisztérium például közel hatezer diplomatát foglalkoztat.
Az új szolgálat összetételéről, jellegéről és hatásköréről szinte azonnal megkezdődtek a tagállamok közti harcok, melyre az uniós intézmények is ideges válaszokat adtak.
Egyelőre az EKSZ még mindig nem több, mint az Ashton és munkatársai által beterjesztett vázlat. A toborzás még nem kezdődött el, annak ellenére, hogy a legmagasabb szintű uniós politikusok 2010 áprilisáig szerették volna látni, hogyan épül fel a szolgálat.
A relatíve szűkös időkeret nagy valószínűséggel arra szolgált, hogy megkerüljék azokat a problémákat, amelyek a brit konzervatívok májusi választási győzelme jelenthet.
Több, konzervatívoktól származó előrejelzés szerint az EKSZ júliusban vagy szeptemberben áll majd fel.
Főbb témák:
A Lisszaboni Szerződésben kevés iránymutatás van
Az Egyesült Királyság és más országok – például Lengyelország – a lazább integrációhoz való ragaszkodása miatt, a Lisszaboni Szerződés kiemeli, hogy a külpolitika alapvetően nemzeti hatáskörben marad.
A Szerződés 14-es számú csatolt nyilatkozata világosan kimondja, „hogy a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezések nem ruházzák fel a Bizottságot új hatáskörrel határozat meghozatalának kezdeményezésére vonatkozóan, és az Európai Parlament szerepét sem növelik.”
Ráadásul a 24. cikkben az áll, hogy az Európai Bíróság nem ítélkezhet külpolitikát érintő ügyekben, kivéve, ha téma az Unió kizárólagos hatásköréhez – mint kereskedelem és bővítés - tartozik.
Csak a 27. cikk 3 bekezdése foglalkozik közvetlenül az EKSZ-el. A cikk kimondja, hogy „megbízatásának ellátása során a főképviselőt európai külügyi szolgálat segíti. Ez a szolgálat a tagállamok diplomáciai szolgálataival együttműködésben tevékenykedik.”
Vázlatos javaslat
A Külügyi Főképviselőt, Catherine Ashtont megbízták azzal, hogy készítse el javaslatának vázlatát, amelyet a tagállamok és a Parlament elé terjeszthetnek elfogadásra. A március 25-én napvilágra került javaslatot túl általánosnak ítélték, és a Parlament azonnal elutasította (EurActiv.hu 2010.03.29.)
Ashton figyelmen kívül hagyta a Parlament álláspontját az EKSZ felállításáról szóló 12 oldalas javaslatában. A törvényhozók pedig visszautasították a „francia stílusú” szerkezetet, amelynek értelmében a főtitkár óriási hatalmat kapna (EurActiv.com 24/03/10).
Ha ezt elfogadják, a főtitkár úgy fog rohangálni az EKSZ hálójában, „mint egy pók.” – figyelmeztettek a képviselők.
Egy köztisztviselő, legyen az bár maga a főtitkár, nem képviselheti az EKSZ-t a Parlamenttel szemben, hangsúlyozták a képviselők. Hozzátették azonban, hogy a három, Ashtonnal együtt dolgozó biztos (EurActiv.com 15/03/10), illetve három helyettese – akik „politikai felelősséggel” bírnának– képviselhetnék a Szolgálatot a Parlamenttel szemben.
A törvényhozók azért is utasították el Ashton javaslatát, mert politikai felelősség tekintetében kevés figyelmet szentelt a Parlamentnek. Kritikákkal illették továbbá azt, hogy „az EKSZ és a Bizottság szolgálatai között a fejlesztési hatásköröket mesterségesen különítik el”, és ezt az „inkoherencia receptjének” titulálták.
Ashton a szűkös határidő végén, április 23-án bemutatta ugyan újabb javaslatát, sőt, a külügyminiszterek „politikai megállapodásra” is jutottak felőle, ám az Európai Parlament még nem elégedett teljesen a szöveggel. Május negyedikén az EP külügyi bizottsága informális úton módosításokat javasolt az EKSZ diplomaták alkalmazási és fizetési szabályaival kapcsolatban. A javaslatokat akkor teszik hivatalossá, ha az Szolgálat tisztviselőiről szóló kérdések tisztázódnak, avgyis várhatóan júniusban.
Szerkezet és személyzet
A 2009. októberi csúcson az Unió vezetői meghatároztak néhány fő alapelvet és célt, amelyekkel megerősítik az új szolgálatot.
A Szolgálat terjedelmét tekintve, a vezetők abban állapodtak meg, hogy az EKSZ a világ vaamennyi régióját lefedő földrajzi egységekből áll majd, valamint tematikus irodákat is alapítanak, melyek például az emberi jogokkal vagy adminisztrációs ügyekkel foglalkoznának.
A toborzást érintő alapelveket a Lisszaboni Szerződés 27. cikkének 3. bekezdése fejti ki bővebben. Hangsúlyozza, hogy a szolgálat „a Tanács Főtitkársága, valamint a Bizottság megfelelő szervezeti egységeinek tisztviselőiből, továbbá a nemzeti diplomáciai szolgálatok által kirendelt személyzetből áll.”
Ennek következtében érthető, hogy az alkalmazott köztisztviselőket a három területről egyenlő arányban toborozzák majd.
A csúcstalálkozón az Unió vezetői leszögezték azt is, hogy minden személyzetet egyenlő bánásmódban részesítenek majd, tekintet nélkül arra, hogy nemzeti minisztériumokból, vagy uniós intézményekből jönnek: „a tagállamokból érkező személyzet olyan határozott szerződéses munkavállaló, aki […] azonos lehetőségeket, jogokat és kötelezettségeket kap, mint a másik két helyről érkezők.”
A jelentésben áll továbbá, hogy a kiválasztási folyamatnál az Unió lakosságának földrajzi és nemi megoszlását is figyelembe veszik, azon túl, hogy az előrelépési rendszert a megszerzett érdemekre alapozva készítik elő, tekintet nélkül a személyzet „forrására”. .
A nemzeti támogató személyzet iránti növekvő kereslet miatt, néhány külügyminisztérium megemelte a betöltésre váró pozíciók számát. Franco Frattini, az olasz külügyminiszter például a következő öt évre kiválasztandó jelentkezők számát 25-ről 35-re emelte. Magyarországnak az EurActiv értesülései szerint körülbelül hat betöltendő helye van, így a nagy kereslet miatt várhatóan régóta szolgáló diplomaták kaphatják meg a helyeket.
Asthon javaslatában az áll, hogy az EKSZ brüsszeli székhelye - elkülönítve a Bizottságtól és a Tanács Főtitkárságától - funkcionálisan autonóm intézménye lesz az Uniónak. A javaslat szerint az EKSZ annyi jogképességgel is rendelkezik, amely ahhoz szükséges, hogy ellássa feladatait és elérje célkitűzéseit.
A jelentés szerint az EKSZ egy központi adminisztrációból és az Unió harmadik országokba és nemzetközi szervezetekhez kihelyezett delegációiból áll majd.
Ezen kívül Ashton jelentésében kitér arra, hogy az EKSZ központi adminisztrációját főigazgatóságokba kellene szervezni, a világ régióit lefedő irodáinak és a tematikus képviseleteknek megfelelően.
Emellett, az adminisztratív, a személyzeti, a költségvetési, a biztonsági és kommunikációs és információs rendszerek főigazgatóságainak ügyei a Főtitkárság hatáskörébe tartoznának.
Főképviselő felelőssége és irányítása alá tartozik majd a már létező válságkezelési és tervezési igazgatóság, a Polgári Tervezési és Végrehajtási Szolgálat, az Európai Unió Katonai Bizottsága, és az egyesített helyzetértékelő központ.
A Bizottság delegációi uniós nagykövetségek lesznek
A Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével a Bizottság külképviseleteit az EKSZ-be integrálják, és így válnak az Unió külföldi nagykövetségeivé. Ez arra utal, hogy az uniós követségek a soros elnökséget fogják helyettesíteni az Unió külképviseletein.
Az uniós követségek a külföldön tartózkodó uniós állampolgárok számára konzulátusként is funkcionálhatnak, ha az adott országban nincs diplomáciai képviseletük. Ez különösen a brit politikusok körében ébresztett aggályokat, tartva attól, hogy így az EKSZ a nemzeti követségek helyébe léphet.
A csúcsról készült dokumentumban hangsúlyozzák az EKSZ önálló jogi formáját is. Ez azt jelenti, hogy a Szolgálat, a Bizottságtól és a Tanács Főtitkárságától is független lesz: „az adminisztratív költségvetés és a vezető személyzet tekintetében önállósága lenne.” (Ez arra utal, hogy az Unió pénzügyi szabályzatát, a költségvetésben szereplő V. előirányzatot - amely tartalmazza a személyzet költségeit – módosítani kell.)
A költségvetésre vonatkozó szempontok arra is utalnak, hogy a Parlamentnek teljes jogköre lesz az EKSZ költségvetésének jóváhagyása és a felülvizsgálata tekintetében. Ez volt a fő üzenete Elmar Brok, néppárti képviselő jelentésének, amelyet a Parlament 2009. október 28-án fogadott el.
Az EKSZ személyzetére és szerkezetére vonatkozó tagállami döntések (vagyis a Tanács döntése), nem lesz elég ahhoz, hogy világos szerkezetet adjon a Szolgálatnak. Az ilyen döntésekhez – a költségvetés és a személyzet tekintetében - uniós irányelv kell, amelyhez a Parlament jóváhagyása szükséges.
Asthon javaslata szerint a delegáció megnyitásáról - a Bizottsággal és a Tanáccsal történő konzultációt követően - a Főképviselő dönt majd. A Főképviselőnek egy delegáció bezárásához is hozzá kell járulnia, valamint a Tanácsnak és a Bizottságnak is egyet kell értenie.
Ashton azt javasolta, hogy minden uniós delegációknak legyen egy delegációvezetője, aki a kirendeltség teljes személyzete fölött áll. A delegációvezető a Főképviselőnek felel. A delegációk munkatársai a javaslat szerint szintén az EKSZ stáb részét képezik mindenütt, ahol ezt az uniós költségvetés és az uniós politikák végrehajtása megköveteli.
A bárónő javaslatában leírja, hogy azokon a területeken, ahol a Szerződés szerint a Bizottság gyakorolja a hatalmat, az intézmény adhat utasításokat a delegációknak, amelyek végrehajtásáért a delegációvezetők tartoznak felelősséggel.
Az uniós delegációknak kell, hogy legyen kapacitása arra, hogy – tagállami kéréstől függően – segítsék az országok diplomáciai kapcsolatait, és az állampolgárok harmadik országban való konzuli védelmét, olvasható a javaslatban.
Egy ellenőrzés nélküli „független királyság”?
A parlament és a civil társadalom képviselői egyaránt aggodalmukat fejezték ki az EKSZ önálló jogi természetének igazi jelentésével kapcsolatosan.
Számos képviselő hangoztatta – köztük Andrew Duff (ALDE), Roberto Gualtieri (S&D) és Elmar Brok (EPP), az EKSZ raportőrei –, hogy az Uniónak nincs szüksége még egy bürokratikus hivatalra, amely „a Tanács és a Bizottság között helyezkedik el. Továbbá ez hosszú távon […] oda vezetne, hogy [az EKSZ] olyan független életet élne, amely a felügyeletünkön kívül esik.”
A képviselők tehát az akarják, hogy a Parlamentnek nagyobb demokratikus felügyelete és felelőssége legyen az EKSZ fölött. Figyelmeztettek, hogy a helyzet oda vezethet, hogy az EKSZ-nek végül több arca lesz, megteremtve a lehetőséget az alapos vizsgálat elkerülésére.
Ashton vázlatos bizottsága
Az uniós külpolitika kétkalapos természetéből fakadóan, Ashton egyrészt felel a Tanácsnak, amely a tagállamokat képviseli, másrészt a Bizottságnak, amely az uniós érdekek mellet áll ki.
Ez a kétkalapos természet megjelenik az EKSZ-javaslat kidolgozásáért felelős irányítóbizottságban is. A bizottságban ül Catherine Day (a Bizottság főtitkára), João Vale de Almeida (a Bizottság külkapcsolatokért felelős főigazgatója), Pierre de Boissieau (a Tanács főtitkára) és Robert Cooper (a Tanács külkereskedelmi kapcsolataiért és politikai-katonai ügyekért felelős főigazgatója).
A 13 emberből álló bizottság többi tagja: Jean-Claude Piris (Tanács jogi szolgálatának igazgatója) Patrick Child (az összes harmadik országban lévő delegáció vezetője), Helga Maria Schmid (a Tanácsi Főtitkárság politikai részlegének vezetője) és James Morrison (Ashton kabinetfőnöke).
A Lisszaboni Szerződés értelmében a jelenlegi soros elnökséget Spanyolországból Carlos Fernandez Arias Minuesa, Luis Romero Requena és Carlos Bastarreche képviseli. Továbbá tag még a következő elnökségek képviseletében Jean de Ruyt Belgiumból, és Iván Gábor Magyarországról. Az irányítóbizottság nagyjából kéthetente egyszer ülésezik.
Ebben a vonatkozásban néhány kommentátor kritizálta João Vale de Almeida szerepét. Barroso februárban kinevezte a portugál diplomatát az Egyesült Államok uniós delegációjának vezetőjévé. De Almedia a volt ír miniszterelnököt, John Brutont váltja le a poszton. A diplomata már csak akkor fog ebbe a biztos a pozícióba kerülni, miután eleget tett az EKSZ felállításával kapcsolatos kötelességeinek.
Más oka is van De Almeida kinevezését övező vitáknak. A Bizottság úgy nevezte ki, hogy nem tárgyalt a tagállamokkal, akik Barroso közvetlen segítsége miatt úgy vélték, a Bizottság elnöke megkerülte a Szerződést. Ezen felül a két ember szoros kapcsolata - De Almeida volt Barroso személyzeti főnöke – gyanakvásra ad okot azzal kapcsolatban, hogy Barroso ellenőrzése alá akarja vonni a kulcsfontosságú washingtoni pozíciót. A tiltakozók táborának vezetője a svéd külügyminiszter, Carl Bildt (EurActiv.com 26/02/10).
Ashton az EKSZ speciális tanácsadójának Poul Skytte Christoffersent nagykövetet nevezte ki. Christoffersen március 1-én kezd új posztján.
Egymást fedő kompetenciák a fejlesztési segélyek terén
Bár a Lisszaboni Szerződés politikai területek szerint tisztán elhatárolja az intézmények kompetenciáit (például: a külképviseleteken a kereskedelmet, a segélyezést és a bővítést a Bizottság kezeli), a volt svéd európai ügyi miniszter, Cecilia Malmström szerint „még mindig nem határoztuk meg pontosan, hol van a határvonal a Bizottság és az Európai Külügyi Szolgálat között, ha segélyekről van szó.”
A bővítésért felelős lett biztos, Andris Piebalgs úgy tűnik, hogy közös nevezőn van a nemzetközi együttműködésért, a humanitárius segítségért és a válságkezelésért felelős bolgár biztossal. Nekik, valamint a bővítésért és a szomszédságpolitikáért felelős cseh Stefan Fülenek együtt kell választ adniuk Ashtonnak. A képviselők úgy vélik, hogy ez a hierarchia új formáját teremeti meg és egy újabb rizikófaktort is jelent.
Néhány képviselő véleménye szerint José Manuel Barrosonak, a Bizottság elnökének stratégiája az volt, hogy a biztosok tárcája fedje egymást. Úgy gondolják, hogy ennek oka az, hogy Barroso így egyedüli döntőbíróvá válik és ezzel lépéselőnyre tesz szert a jövőben várható harcok során (EurActiv.com 05/03/10).
Végül a szolgálat felelősségét a vita területei és az átfedés fogja tesztelni. Ebben a tekintetben valószínű, hogy a Főképviselőnek (HR) kulcsszerepe lesz abban, hogy meghatározza azt, hogy speciális esetekben az EKSZ intézkedéseit a Bizottság, vagy a Tanács ellenőrizze. Főképviselő intézményi hibaelhárító feladat még fontosabbá válhat, mivel az Európai Bíróságnak korlátozott szerepe van ezen a területen.
Ashton vázlata szerint az Unió külső együttműködési programjai tekintetében a Főképviselő és az EKSZ az alábbi földrajzi és tematikus eszközök tervezésében és lebonyolításában kell részt vegyen:
- a Fejlesztési Együttműködési Eszköz,
- az Európai Fejlesztési Alap,
- a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze (EIDHR),
- az európai szomszédsági és partnerségi eszköz (ENPI),
- a pénzügyi eszközt az ipari országokkal és más magas jövedelmű országokkal és területekkel folytatandó együttműködés,
- a nukleáris biztonság célját szolgáló együttműködési eszköz.
Kinél van az öt kulcs
A másik fontos kérdés a Bizottság és az EKSZ diplomatáinak feladatai közötti elhatárolás. Mostanáig a Bizottság külföldi szolgálatai feleltek a fejlesztési és együttműködési programokért, de a diplomáciai ügyekért nem. Az EKSZ felállításával a fejlesztési területeket érintő döntéshazatal öt szintű lesz. Ashton javaslata szerint a diplomatáké lesz az első, inkább politikai szint és a Bizottság szolgálatai kapják meg a szakmai szinteket.
Ashton javaslatában konkrétan az áll, hogy az EKSZ leginkább azért felel, hogy egy programozási perióduson belül előkészítse a Bizottság stratégiai és hosszú távú döntéseit:
(i) az egyes régiókra jutó globális pénzügyi támogatás meghatározása (a pénzügyi perspektívák indikatív felosztásának függvénye). A regionális programok számára minden régióban elkülönítenek egy összeget.
(ii) országos és regionális stratégiai tervek;
(iii) nemzeti és regionális indikatív programok.
Személyzeti probléma
Pierre Lellouche, az európai ügyekért felelős francia államtitkár „az EKSZ-t háromszögként” határozta meg, amely magában foglalja a Bizottság és a Tanács személyzetét és a támogató nemzeti hivatalnokokat, akiket egyenlő arányban fel kell osztani.
Úgy tűnik, hogy a személyzet kérdése az egyik legérzékenyebb pont. Ennek legalább öt oka van.
Először is, valószínűleg nem lesz egységes kiválasztási eljárás. Mind a három oldalnak meg van a maga szigorú kiválasztási rendszere és nem valószínű, hogy a nemzeti diplomatákat további tesztelés alá vetik. Bár az uniós hivatalnokok azzal érvelnek, hogy igazságtalan lenne a nemzeti minisztériumból az ilyen pozíciókba „berepülő” újaknak megengedni, hogy kimaradjanak a nehéz toborzási folyamatokból, amelyen alap esetben az összes uniós hivatalnoknak át kell esni (EurActiv.com 23/02/10).
Másodszor, félő, hogy a 2004 és 2007-ben csatlakozott országok nem kapnak majd magas pozíciókat. A „régi Európa” nagy tagállamainak hivatalnokai elveszik a legjobb állásokat.
Harmad sorban João Vale de Almeida ügye felfedte, hogy milyen megosztottság van a Bizottság és a Tanács között. A két intézmény a legjobb állásokért harcol az uniós követségeken, valamint Ashton helyetteseinek pozíciójáért is.
Antonio Missiroli, a European Policy Centre kutatója szerint Ashton olyan munkaköri leírást kapott, amelynek „majdnem lehetetlen” megfelelni anélkül, hogy helyetteseket szerződtessenek, mert a bárónőnek össze kell kötnie Javier Solana utazási menetrendjét egy-egy biztos hivatalai kötelességeivel (EurActiv.com 12/10/10).
Belső források szerint a negyedik ok a nemek, a nemzetek és az intézmények közötti egyensúly megteremtése. Ennek érvényesítése közben azonban figyelni kell arra, hogy az ne egy-egy szakember érdemeinek kárára érvényesüljön, és ne lehessen adu ászként használni a kiválasztási folyamatban.
Végül, a támogató személyzetként megjelenő nemzeti köztisztviselők problémája megmarad. A nemzeti követségek hivatalnokait ideiglenesen helyezik ki, megelőzve azt, hogy túl sok időt töltsenek el egy adott országban. Még nincs döntés arról, hogy a támogató EKSZ személyzet ideiglenes vagy állandó kihelyezést kapjon.
Ashton javaslata alapján a Főképviselő határozza meg az EKSZ személyzetének kiválasztási folyamatát, „amelynek az érdem és a lehető legszélesebb körű földrajzi leosztás lenne az alapja”, „tekintettel a nemek közötti egyensúlyra.”
Az EKSZ felállításának ideje alatt a tagállamok képviselőit, a Tanács Főigazgatóságát és a Bizottságot be kellene vonni az EKSZ üres pozícóinak betöltéséért indított toborzási folyamatba, olvasható a javaslatban.
Ashton továbbá leírja, hogy mikor az EKSZ eléri a teljes létszámát, a tagállamoknak kellene adni az adminisztrációs személyzet legalább egyharmadát.
A brit választás
Az EKSZ felállításáról szóló döntés szigorú, április végi határidejét főleg nemzeti politikusok szabták meg.
Miért április? Alexander Graf Lambsdorff, német liberális képviselő a konzervatívok lehetséges győzelmére utalva elmondta, hogy „az Egyesült Királyságban májusban választások lesznek és mindenki úgy gondolja, hogy a brit eurószkeptikusok viselkedése rosszabb lesz a választások után.”
Az új brit kormány felállításáig lehetséges, hogy a Parlamentben a konzervatívok megpróbálják elhalasztani az EKSZ-ről szóló szavazást. Az EKSZ felállításával kapcsolatos döntéshez csak a Parlamenttel kell konzultálni. Azonban Lambsdorff figyelmeztetett arra, hogy „a konzultációs folyamatot rosszul is ki lehet használni”. Szerinte meg van a veszélye annak, hogy a szavazást határozatlan időre elhalasztják.
Ráadásul a Parlamentnek az együttdöntési eljárás teljes eszköztára rendelkezésére áll, hogy a személyzetet és a költségvetést érintő kérdéseket akadályozza. Lambsdorff szerint ez „eszköz lehet arra, hogy a Parlament olyan területet befolyásoljon, ahol csak konzultációs joga van.”
Nemzetközi uniós képviselet
Fennáll a lehetőség. hogy az új külügyi főképviselő (Catherine Ashton) és a Tanács állandó elnökének (Herman Van Rompuy) csak még több szólamra bontja Európa hangját a világ színpadán, olvasható a kritikákban.
Ahogy az European Policy Centre vezetője, Missiroli elmondta, hogy „miközben a kereskedelem területét kivéve, ahol a 27 tagállam valóban közös hangon szólal meg és a közös érdekekre koncentrál, Európa azt kockáztatja, hogy a globális színpadon felülképviselteti magát és alulteljesít.”
Ha a nemzetközi fórumokon való képviseletről van szó - a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) kivételével - az Unió ténylegesen nem testesít meg egységet. Franciaország, Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság jelen van a G20-ban, az Unió pedig huszadikként van jelen a soros elnökség képviseletében.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában az öt vétójoggal rendelkező tag közül kettő uniós állam (Franciaország, Egyesült Királyság), és ez nagyobb befolyást enged az Uniónak, mint amennyit a lakásság és a GDP alapján kapna.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ugyanebbe a kategóriába tartozik, mert Kína azonos szavazati joggal bír, mint Olaszország. Ha az összes tagállam részesedését figyelembe veszik, az Uniónak kétszer akkora befolyása van, mint az Egyesült Államoknak és tízszer annyi, mint Kínának.
A nagyszámú európai képviselő nem jelenti automatikusan azt, hogy a közösség jobban képviseli az érdekeit. Ez a probléma a Koppenhágában 2009 decemberében rendezett ENSZ klímakonferencián különösen nyilvánvalóvá vált.
Ahogy a liberálisok vezetője, Guy Verhofstadt elmodta: „Koppenhágának más eredménye is lehetett volna, ha Európa egy közös hangon szólal meg nyolc helyett (a szervező dánok, a Bizottság képviselője, Frederik Reinfelt a svéd elnökség képviselője, José Luis Zapatero a spanyol miniszterelnök, Catherine Ashton, Gordon Brown, Nicolas Sarkozy és Angela Merkel)."
A külképviseletek alapelveit az Európa Unió működéséről szóló szerződés 220-as és 221-es bekezdésében fejtik ki, de nincs benne utalás arra, hogy ezek az egyéni képviseletek milyen formában jöjjenek létre. A hosszadalmas tárgyalásokat le kell folytatni, mielőtt az EKSZ olyan vezető szerepet kap, amelynek keretében figyelembe kell venni a tagállamok politikai érzékenységét.
Ashton rossz sajtója?
Az EKSZ felállításról szóló tervezet tárgyalásán részletekbe és vérre menő viták folytak. A tagállamok egyre jobban aggódtak amiatt, hogy kimaradnak valamiből. Ezzel párhuzamosan a fővárosokból is egyre több kritika érte Catherine Ashtont. Szakértők szerint ha ez így folyik tovább, Ashton feladata egyre nehezebbé válik majd.
Német és francia diplomaták arról panaszkodnak, hogy a brit hivatalnokok vannak túlsúlyban az EKSZ-ben általában véve és a hierarchia tekintetében is.
A probléma lényege úgy tűnik az, hogy Ashton túl közel áll a brit külügyminisztériumhoz, amely iránymutatásokat ad neki az új szolgálat felállítást illetően.
Ez csak egy a sok kritika közül, amely Ashton vezetési stílusát és jövőbeni szerepét érte. Mivel politikai pályafutása során sosem vett részt választási küzdelemben, kinevezésekor, becsmérlői hamar rámutattak: hiányosak a tapasztalatai (EurActiv.com 20/11/09).
Ashton parlamenti meghallgatását általánosságban elfogadhatónak ítélték, de a részletek tekintetében nem állt elő konkrétumokkal (EurActiv.hu 2010.01.12). Kritikákat kapott a bárónő a januárban Haitin történt földrengést követő visszafogott viselkedése miatt is (EurActiv.hu 2010.01.25). Továbbá nem szállt szembe Barroso azon ellentmondásos döntésével sem, hogy De Almeidat nevezze ki a washingtoni uniós delegáció élére (EurActiv.com 23/02/10).
Végül zavart keltett az, hogy hiányzott a Mallorcán rendezett védelmi miniszterei találkozóról. A francia védelmi miniszter, Hervé Morin különösen bírálta Ashtont, hogy február 25-én az ukrán elnök beiktatásán vett részt, ahelyett hogy az uniós ülést vezette volna (EurActiv.com 26/02/10).
