Hirdetés
Ön a béke Nobel-díjas Martti Ahtisaari vezetésével több kiemelkedő személyiséggel együtt aláírt egy jelentést, mely néhány vonatkozásában szemben áll számos európai főváros – így Párizs – véleményével, ugyanis a török uniós csatlakozási tárgyalások folytatására tesz javaslatot. Mivel támasztja alá álláspontját?
Ez már a második Európai Bizottsági jelentés Törökországról. Az első jelentés óta, [amely 2004-ben jelent meg] a helyzet jelentősen romlott, a Miniszterek Tanácsában illetve bizonyos európai országokban az európai lelkesedés már majdnem el is tűnt, Franciaországot, Németországot és Ausztriát említhetnénk, melyek már sokat nyomnak a latban. Ugyanakkor Törökországban az európaiak mellett állást foglalók aránya 50 százalék alá csökkent. Ez azért is fontos tényező, mert Európa szomszédságában nem honol teljes békesség.
A törökországi reformok hajtóerejét az uniós csatlakozás lehetősége jelenti. Az európai perspektíva utat nyitott a külföldi tőke beáramlásának, mely egyben az ország Európa-párti pozícióját is erősíti. Mostra azonban ez a jelenség eltűnőben van. Másrészt viszont meg kell említeni azokat a nézeteket is, mely szerint a török hagyományok a változás útjára léptek. Törökországban ugyanis sokáig ismeretlen volt a demokrácia fogalma, a törökök számára ez a politikai berendezkedés nem jelent tradíciót, ezért viszont nem hibáztatjuk az országot, itt kétezer éves történelemről van szó. Európai nyomásgyakorlásra van szükség ahhoz, hogy változhasson a kurd problémához való hozzáállás, hogy a ciprusi kérdésben fair vita alakuljon ki, vagy hogy a történelem dönthesse el, mi is történt valójában az örményekkel 1915-ben, ugyanis az ilyen változások sokkolják a török közösséget.
Ez a probléma hasonlatos ahhoz, ahogy a francia közvéleménynek fel kellett ismernie, hogy mi is volt valójában a Vichy-kormány. De Gaulle igyekezett úgy beállítani a dolgokat, hogy a Vichy-kormányt marslakók hozták létre, tehát nem franciák, hanem valamiféle kívülállók ötlete alapján született. És amióta kitaláltuk ezt a mesét, azóta egész Franciaország elbújt e mögé a hazugság mögé. Chirac elnökségéig kellett várni – még Mitterand sem merte meglépni – hogy megbékéljünk a történelemmel.
Törökországban egy kicsit hasonló a helyzet. Az ország katonai, jogi, újságírói, egyetemi hagyomány forog kockán, sok mindennek változnia kell. Ezért haladnak a törökök lépésről lépésre. És most az Európa-párti mozgalom egy kissé korlátokba ütközött, fenáll a lehetősége, hogy a helyzet rosszabbodik, elsősorban Törökországon belül, és az a vélekedés, hogy a török csatlakozás a fiatal török demokrácia stabilitásához és elismeréséhez járul hozzá, elvesztette táptalaját. Az ország ismét egy erős muszlim identitás felé fordulhat, mely kevésbé foglalkozik a demokráciával. És mindez nagyon aggasztó.
Mindebben érintve vannak energiabiztonsági témák is?
Valójában van ilyen aspektusa is a történetnek, hiszen egy olyan korszakba érünk, ahol az olajtermelés eléri a maximumát, az erőforrások hiányában pedig fenáll a veszélye annak, hogy az olaj ára rendkívül megemelkedik, ennek következtében az egész időszak során az energibiztonság lesz a világ stabilitásának kulcskérdése. Egyértelmű, hogy Törökország, mely az Irakból, Iránból és a Közel-Keletről érkező olaj és gázvezetékek átjáróját jelenti, létfontosságú az európai energiafüggőség szempontjából. Ha ezt a kérdést most nem oldjuk meg, akkor Oroszországhoz kell majd közelebb kerülnünk, aki viszont köztudottan egy kevésbé megbízható partner. Ha a problémával nem foglalkozunk most, akkor az a jövőbeni fejlődés rovására mehet.
Mit mondana Sarkozynek, amivel megváltoztatná az elnök véleményét?
Remélem, hogy a környezete, a minisztrei, a munkatársai, a kabinetje elgondolkodik a helyzeten. Mindenesetre elég nyitottnak kellene lenniük, figyelembe kellene, hogy vegyék az észrevehető tényeket. A jelentésünk kimondja, hogy egyre sürgősebb továbbvinni a csatlakozási folyamatot.
Várható, hogy megváltozik a francia pozíció az elkövetkező hónapokban?
A jelenlegi francia vélemény a köztársasági elnök véleménye, mivel mindenki teljes mértékig tisztában van vele, hogy a jelenlegi kormány számos tagja sokkal inkább pozitívan vélekedett a török csatlakozási folyamatról. Ilyen különleges körülmények között a hivatalos irányvonalat természetesen tisztelik, de a mindennapi munkát nem szabotálják a franciák.. Ugyanakkor szembetaláljuk magunkat a szindikátusok véleményével, akik sokkal inkább támogatják a török csatlakozást, mert megértették, hogy a török fejlődés az európai bevándorlás megállításának előfeltétele. Ez egy bölcs lépés. Hasonló a közgazdászok, például a CNPE (Politikai Gazdasági Nemzeti Bizottság) álláspontja is. Szerintem az elnök úr észreveheti, hogy a dolgok csak romlanak, és jobban járunk, ha folytatjuk a csatlakozási folyamatokat.
Ön szerint Franciaországban lesz népszavazás a török csatlakozásról?
Őszintén remélem, hogy nem. A népszavazás egy lehetőség a média számára, hogy manipulálja a szimbólumokat. Ez egyáltalán nem demokrácia, ez az erősek uralma, megfélemlítés tabutémákban. Mielőtt valaki feltesz egy ilyen kérdést, meg kellene bizonyosodnia róla, hogy az emberek jól megértették a tényeket, a különbségeket, a csípős megjegyzéseket, illetve azon hozzáállást, hogy „mivel nem ismerem, ezért nem is bízom benne”, fel kell váltani jól informáltsággal. De az igazi kérdést amúgy is felteszik 10 év múlva.
