Hirdetés
Az interjú röviditett változatát itt olvashatja.
Érdekes bővítési perspektívák láttak napvilágot Dél-Kelet Európától Észak-Nyugat Európáig, amikor Izland arra utalt, esetleg csatlakozna az EU-hoz. Egy országnak, mint például Izland bankjainak összeomlásával, azonban teljesen kimerültnek kell lennie ahhoz, hogy csatlakozási igénnyel lépjen fel?
Nem, én nem tartom Izlandot kimerült országnak. Komoly problémákkal küzd, de nemzeti vagyona értékes és kétség kívül erős demokratikus gyökerekkel rendelkező európai állam. Ha Izland csatlakozási kérelemmel fordulna az EU-hoz, nem gondolom, hogy sokáig tartanának a tárgyalások. Izland már tagja az Európai Gazdasági Térségnek (EGT), mely az acquis közel kétharmadát lefedi. Délkelet-európai barátaimnak általában azt mondom, nincs rövidített út az EU tagsághoz. Izland esetében azonban az EGT megállapodás jelenthet rövidített eljárást a tárgyalások során.
Norvégia, amely egyszer szintén a csatlakozási tárgyalások mellett döntött, végül a kívülmaradás mellett döntött. Talán éppen bőséges olajtartalékai miatt.
Ez a norvég emberek lehetősége és mi tiszteletben tartjuk döntésüket. Norvégiával is az EGT megállapodás keretein belül működünk együtt, mely jelenleg jól halad.
Ha Izland most nyújtaná be kérelmét, még Horvátország előtt csatlakozhatna az EU-hoz?
A technikai tárgyalások lezárultával a saját érdem alapelvét alkalmazzuk, amely azt jelenti, hogy minden jelölt állam a feltételek teljesítése után csatlakozhat az Unióhoz. Így Horvátország és valójában Izland tárgyalásai is ettől és az EU törvényhozás felállításának idejétől függenek.
Ez a Lisszaboni Szerződéstől is függ, hiszen a jelenleg hatályos Nizzai Szerződés csak 27 tagállamra vonatkozóan érvényes, nem igaz?
Fontos, hogy a Lisszaboni Szerződést ratifikáljuk és minél hamarabb életbe lépjen. Európának már tegnap szüksége lett volna egy ilyen szerződésre, ha nem inkább tegnap előtt. A szerződés az EU működését hatékonyabbá és demokratikusabbá tenné és segítené a külpolitikai és a globális gazdasági kérdésekben való fellépésünket.
Ugyanakkor, a Lisszaboni Szerződés leglassabb elfogadása is gyorsabb lehet, mint a Horvátország számára nyújtott csatlakozás lehetősége. Nincs azonban ellentmondás a kettő között és a két folyamat egymás mellett párhuzamosan folytatódhat.
Vannak olyan tagállami vélemények, melyek arra utalnak, Izland csak pénzügyi szükségletei miatt csatlakozna?
Az EU nem foglalkozik ehhez hasonló ciklikus politikai nézetekkel Izland vagy az ország fejlődése kapcsán. Én szimpátiát és szolidaritást érzek az izlandi emberek iránt. Én azt várnám, hogy a baki kölcsönökhöz kapcsoló problémák után egy tagállam se kifogásolná Izland EU-hoz való közeledését. Természetesen ez csak akkor érvényes, amennyibe felvételét kérné és teljesíteni a feltételeket a szigetország.
Egy másik régióból származó állam EU-hoz való csatlakozása új momentum lenne a bővítési tárgyalások során. A legutóbbi bővítést látva, különösen Románia és Bulgária csatlakozására gondolva, hallottunk néhány véleményt és olvastunk néhány cikket arról, hogy Bulgária „óva intő példává” vált, mely szerint a további bővítés nem túl népszerű az EU berkeiben. Mit gondol ezekről a kijelentésekről?
Rengeteg vélemény jelenik meg a témában, hogy lehetetlen mindegyikre reagálni. Bulgária és Románia nagyon elkötelezett és konstruktív tagállamok. Mindkettő gazdasági sikert könyvelhet el az elmúlt években, mely nagyon hasznos gazdasági fellendülést hozott az Unióba.
Igaz, hogy mindkét országban vannak problémák, még a csatlakozási tárgyalások óta is értek el sikereket. Továbbra is vannak azonban problémás területek, mint például a korrupció, a szervezett bűnözés vagy a bírósági reformok átvétele, további lépések szükségesek. Ezért hoztuk létre az együttműködési és ellenőrzési mechanizmust, mely továbbra is érvéney mind Bulgáriára, mind Romániára. Bizonyos problémáink az EU előcsatlakozási alapjaihoz és egyéb támogatásaihoz kapcsolódóan is vannak Bulgáriában.
De ön nem felelős ezért az ellenőrzésért?
Nem, a Bizottságban a főigazgató vezeti a munkát, mely közvetlenül a Bizottság elnöke, José Manuel Barroso felelőssége alá tartozik. Nem tartottuk szükségesnek, hogy a bővítési biztos tagállami problémákkal foglalkozzon. A munka nagy része Jacques Barrot kollégám kezében van, aki a Bizottságban az igazságügyi, szabadságügyi és biztonsági ügyekért felelős.
Egy belga ügyvédi iroda lobbistája, aki a bolgár kormánynak dolgozik, nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Bulgária rosszabb elbánásban részesült, mint Románia, habár a két ország ugyanolyan szinten állt a bel- és igazságügyek terén, sőt, Bulgária talán valamivel jobb helyzetben is volt. Bár nem mondta ki, de azt sejtette, hogy a Bizottság nem kezelte egyenlőként a két országot. Valóban elfogult a Bizottság?
Nem.
Beszéljünk a Nyugat-Balkánról. A legutóbbi bizottsági jelentésből az tűnik ki, hogy igazából csak Horvátországnak vannak jó kilátásai.
Az elmúlt néhány évben a nyugat-balkáni országok egyenletes, de felemás fejlődét mutattak az Európa felé vezető úton. Összességben tehát látható a haladás, ám a helyzet nem tökéletes. Én azt mondanám, hogy Horvátországot illetően jól haladnak a tárgyalások és sok hatékony reformot indítottak el a horvátok. Épp most jártam náluk és úgy láttam, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy harcoljon a bűnözés ellen és megreformálja a hajógyártási ágazatot.
Albánia és Montenegró is aláírták a Stabilitási és Társulási Megállapodást és képesek is megfelelni az abban előírtaknak. Sok reformot foganatosítottak ebben a két országban, de még mindig van mit tenni Montenegróban az adminisztráció és a korrupció elleni küzdelem terén. Albánia esetében pedig, ahol most vezették be az új választási rendszert, jövőre be kell bizonyítaniuk, hogy képesek szabad és egyenlő választást rendezni, úgy, hogy az megfeleljen a nemzetközi elvárásoknak is. Albánia számára a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harc ugyancsak nagy kihívás.
Bár rengeteg pozitív példa akad, Bosznia-Hercegovina például az elmúlt félévben kifejezetten csalódást okozott. De van stratégiánk erre az esetre is, és remélhetőleg az EU hathatós segítségével Bosznia-Hercegovina szintén közelebb kerül Európához.
Nemrég meggyilkoltak egy híres horvát újságírót. Ön szerint hogy áll a bűnözés elleni harc Horvátországban?
Véleményem szerint a legfontosabb a jogi és gazdasági reformok meghonosítása. Ezek után a horvát állam képes lesz konkrét eredményeket felmutatni a szervezett bűnözés és korrupció elleni küzdelem terén. Ez alatt egyaránt értem a nyomozást és az ítélkezést, mert e kettő egymás nélkül mit sem ér. Horvátországnak be kell bizonyítania, hogy valóban képes egy átfogó igazságügyi reform megvalósításra és képes eredményeket elérni a szervezett bűnözés és korrupció elleni harcot illetően.
Mostanság elég sokan a térségben a Nemzetközi Bírósághoz fordultak vitás ügyeikkel. Szerbia vitatja Koszovó függetlenségének egyoldalú kinyilvánítását, Horvátország népirtással vádolja Szerbiát, Macedónia pedig névvitába keveredett Görögországgal. Ön azt mondta az Európai Parlamentben, hogy szeretné, ha a kétoldalú vitákat kétoldalú keretben oldanák meg, és inkább tárgyalásos úton rendeznék a nézeteltéréseket. Bizonyára örül ennek a fejlődésnek.
Az országoknak jogukban áll bevonni a Nemzetközi Bíróságot az ügyeikbe. Említhette volna akár Bosznia-Hercegovina esetét is Szerbiával. Mindenesetre jelenleg számos vitás helyzet áll fenn a nyugat-balkáni országok között.
Ugyanakkor pozitív változás tapasztalható a társadalmakban. Én azt mondom, hogy a viták bírósági úton történő rendezése nem elég, politikai együttműködés kell, kooperáció a vezetők és az egyes országok állampolgárai között is.
Én északi vagyok és az északiak nem képesek teljesen megérteni a balkáni helyzetet. Nekem is nehezemre esik néha átlátni a történelemben gyökerező vitákat, amelyek a Bíróság elé kerülnek
Nem kell ahhoz északinak lenni, hogy az ember számára ne legyen egészen világos, hogy a nemrég még egymással háborúzó országok most miért akarnak egy határok nélküli, közös pénzzel rendelkező teret létrehozni.
A Bizottság véleménye szerint a kétoldalú ügyeket a két félnek kell rendeznie egymás között, mint amilyen a szlovén-horvát határvita is. Javasoltam a két ország vezetőinek, hogy rendezzék ezt a 17 éve húzódó ügyet, és ne hagyják, hogy még sokáig megoldatlan maradjon. Az efféle vitáknak nem szabad hátráltatniuk az uniós tárgyalásokat, mert könnyen megmérgezhetik a szomszédos országok viszonyát. És az Uniónak nem szabad belefolynia minden egyes ilyen ügybe a régióban.
Ha már megoldatlan kétoldalú esetekről van szó, talán a ciprusi ezek közül a legégetőbb probléma. Nem ugyanarról van szó ebben az ügyben is?
A ciprusi helyzet átfogó rendezése és a sziget újraegyesítése rendkívül fontos mind a görög, mind pedig a török félnek. És persze fontos a török csatlakozási folyamat szempontjából is. Talán most megoldódik a helyzet, mert a két közösség vezetői folyamatosan tárgyalnak a lehetséges megoldásról. A Bizottság és az EU támogatja ezeket a tárgyalásokat, és kész minden szükséges jogi és technikai megoldást biztosítani, amennyiben a felek igényt tartanak rá.
Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk az ENSZ igen jelentős szerepéről sem. Természetesen az ügy nagyon fontos az EU számára is, hiszen Ciprus tagállam, tehát az érdekünk az, hogy az egyesítés békében megtörténjen. Ezért reméljük, hogy Törökország is aktívan hozzájárul a folyamathoz.
A török ügy nyilvánvalóan igencsak különbözik a nyugat-balkáni országoktól. Bizonyára nagy nyomás nehezedik az Unióra a nagyobb európai országok, de az USA részéről is. Úgy hírlik, Washington sürgeti az Uniót a török csatlakozási folyamat felgyorsítására, miközben Franciaország ennek épp az ellenkezőjét szeretné elérni.
Nem nevezném én ezt amerikai nyomásnak. Természetesen tökéletesen tisztában vagyok az USA álláspontjával az ügyben, amely szerint a mielőbbi csatlakozást tartják kívánatosnak, amennyiben Törökország megfelel a feltételeknek. A nemzetközi kapcsolatok terén végzett tanulmányaim alapján állíthatom, hogy ez az állásfoglalás is egy újabb bizonyítéka az USA realista politikájának. Ha az amerikai nagykövet még ma délután meglátogatna, hogy rábeszéljen a törökök felvételére, nem lennék meglepve. Habár jók a kapcsolataink az USA-val, az EU érdekeit kell elsősorban szem előtt tartanunk. Én az Uniónak dolgozom, és a tagállamok együttesen döntenek az Unió érintő ügyekben. Az amerikai nyomást figyelmen kívül hagyhatjuk.
Hogyan ítéli meg a franciák álláspontját Törökországot illetően? Korábban még befolyásos német politikusok is bírálták Önt, amiért túlságosan közeledett Törökországhoz.
Tulajdonképpen a francia-török viszony sokat javult az elmúlt időben, ahogyan az EU-török kapcsolat is. Persze nem állíthatom, hogy ezt a közvélemény és a tagállamok kormányai is hasonlóképpen gondolják. Törökországnak a Kaukázusban és a Közel-Keleten betöltött stratégiai szerepét egyre többre értékelik az EU tagjai. Ez persze még nem jelent semmilyen engedményt a csatlakozási folyamatban.
Magától értetődő, hogy Törökországnak is eleget kell tennie minden feltételünknek a csatlakozáshoz. De jelenleg megfelelőbb a politikai környezet a korábbinál. Franciaország professzionális munkát végez az elnöksége során, a törökökhöz fűződő viszonyát illetően is. Reményeim szerint decemberben két újabb fejezetet nyithatunk meg a csatlakozási tárgyalásokon.
Ami pedig Elmar Brok barátomat illeti, figyelembe vettem a véleményét. Fontos, hogy egészséges és demokratikus vitát folytassunk az Unió bővítéséről.
Gondolja, valóban jó ötlet volt visszafordíthatatlanná tenni a tárgyalásokat?
Úgy gondolom, hogy azon török reformoknak, amelyek az alapvető szabadságról és a jogállamiságról szólnak, visszafordíthatatlannak kell lenniük. Az EU-csatlakozás motiválja és felgyorsítja ezeket a változtatásokat, ezért visszafordíthatatlannak is kell lenniük. Remélem, ezek a reformok végül csakugyan elvezetnek a török csatlakozásig. A csatlakozás az uniós tagok és Törökország közös célja kell, hogy legyen. Ugyanakkor ez egy nyitott végű folyamat, amiben semmilyen szinten nincs jelen automatizmus.
Említettük Franciaországot, de kitérhetünk akár Olaszországra is. Silvio Berlusconi miniszterelnök kifejezetten támogatja a török csatlakozási folyamat felgyorsítását. Ugyancsak nagyon nyitott Oroszország felé is, hogy akár egy alacsonyabb szinten, de működjenek együtt ők is az Unióval. Miként vélekedik Ön erről?
Hálás vagyok Berlusconi miniszterelnök úrnak a bővítés támogatásáért. Nagyon jól együtt tudunk működni Olaszországgal és Franco Frattini külügyminiszter úrral, aki egyben jó barátom és régi kollégám is. A bővítésről hasonlóképpen gondolkodunk, kivéve talán az oroszok esetét. Törökország ügyét is másképp látja egy olyan vezető, mint Berlusconi miniszterelnök úr és egy gyárigazgató, mint amilyen én is vagyok bővítési biztosként.
Nekem kell megbizonyosodnom arról, hogy adott a megfelelő környezet és minden feltétel a folyamat előrehaladásához. És habár ugyanaz a célunk Törökország esetében, a tárgyalások során mégis kicsit más álláspontokat képviselünk, hiszen más-más pozíciót töltünk be: ő egy tagállam miniszterelnöke, én pedig egy gyárigazgató vagyok.
Vagyis Önnek is hasonlóak a céljai, mint Berlusconi miniszterelnök úrnak, de nem olyan elkötelezett híve a török csatlakozásnak, mint ő. Pedig a cseh és a svéd elnökség nem kettő, hanem egyenesen négy fejezetet szándékozik megnyitni a tárgyalások során.
Magától értetődően a két fejezet a Bizottság számára sem a maximum. Tettünk javaslatokat a Bizottságnak, hogy nyissunk meg több fejezetet. Például véleményünk szerint az energiapolitikával foglalkozó fejezetet még idén megnyithatnánk, és reményeim szerint a tőkéről és az információs társadalomról szóló fejezeteket biztosan meg is nyitjuk
Természetesen tudom, hogy minden egyes fejezet megnyitásához egyhangú döntés szükséges, és ebben a pillanatban nem valószínű, hogy ilyen születhetne a Tanácsban, főleg ha az energiapolitikára gondolunk. Ez a kérdés nyilvánvalóan rendkívüli jelentőséggel bír az EU számára.
Nem kellene először Törökországnak állást foglalnia a gázszállítás ügyében? Úgy tűnik, egyáltalán nem akar állást foglalni, hogy a pozícióját aduként használhassa majd fel az alkufolyamat során. Nem fogja Ön azt mondani a törököknek, hogy ha haladni akarnak a tárgyalásokkal, jobb lenne világossá tenni a szándékaikat?
Tiszában vagyok a török belpolitikai vitával a Nabucco-t illetően. Szerintem a Nabucco vonzó megoldás Törökország számára, mind az európai integrációs terveik, mind pedig az energiabiztonságuk felől tekintve. Igazából egyesült erővel az EU és Törökország jobban ki tudná használni az importgáz forrásaikat. Törökországnak a Nabucco gázforrást és egy fontos összeköttetést is jelentene az Unióval. Azt hiszem, ez ügyben partnerek vagyunk.
Az energiapolitikával foglalkozó fejezet megnyitása fontos lenne az Uniónak és a törököknek egyaránt, hogy harmonizáljuk a jogszabályainkat, ami által könnyebbé válhatna az együttműködés az energia terén. Igazából rengeteg politikai energiát fektetünk bele kollégámmal, Andris Piebalgs-szal [energiaügyi biztos], José Manuel Barroso bizottsági elnökkel és természetesen a tagállamokkal együtt, hogy megtörjük végre a jeget és megvalósítsuk a Nabucco-projektet.
Önről köztudott, hogy a török csatlakozás elkötelezett híve, de a nézetét nyilvánvalóan nem osztja minden tagállam. Mit gondol, melyek a főbb kifogások Törökország uniós tagságával szemben?
Rengeteg ok létezik, hadd soroljak fel közülük párat. Az egyik Franciaországban és Németországban különösen erős nézet szerint a további bővítés előtt elengedhetetlen az integráció szorosabbra vonása. Jómagam több beszédet is tartotta már a francia nemzetgyűlésben a témáról és tárgyaltam már német civil szervezetekkel is, amelyek hasonló véleményen vannak.
Igazából bizonyos mértékig nekem is tetszik a javaslat, hogy a bővítés mellett az integrációnak is fejlődnie kell, értem is ebben az ötletben a logikát, és nem hiszem, hogy a két dolog ellentétben állna egymással. Tulajdonképpen a bővítés és az integráció mélyítése párhuzamos folyamatok lehetnének. Mindkettőnek meghatározó szerepe van ugyanis abban, hogy az EU ma az, ami: egy erősebb és hatékonyabb intézményrendszer, mint amilyen 20 évvel ezelőtt volt.
Egy másik jelentős félelem a kulturális és vallási tényezők, amelyekkel nyilván jóval nehezebb megbirkózni, és amelyekkel már sokkal kevésbé tudok együtt érezni, mert az EU nem egy keresztény klub. Sokkal inkább egy közösség, amelyet a közösen osztott értékek, a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető szabadságok kötnek össze. Ha egy ország megfelel ezeknek a feltételeknek, lehetővé kell tennünk számára, hogy csatlakozhasson az Unióhoz – persze csak ha európai országról van szó.
Harmadikként említhetném a foglalkoztatást és a munkaerőpiacot illető aggodalmakat, amelyek gyakran összefüggenek a bevándorlás kérdésével is. Például Franciaországban a török uniós csatlakozást a helyi muzulmán kisebbséggel kapcsolatos problémák fényében nézik – ha egyáltalán nevezhetünk egy 5-6 millió fős közösséget kisebbségnek, akik közül ráadásul igen kevesen törökök.
Tehát minden országban más vitás kérdések merülnek fel. A munkaerőpiaccal és bevándorlással kapcsolatban a Bizottság 2004-ben és 2005-ben is azt nyilatkozta, hogy a munkaerő szabad áramlása terén átmeneti korlátozásokra és derogációkra van szükség. Ezek segítenének eloszlatni a polgáraink félelmeit az említett a területeken.
Az én személyes véleményem szerint az EU kifejezetten profitálni fog a fiatal és jól képzett török munkaerőből. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a biztonság kedvéért nélkülözhetetlenek ezek az időleges intézkedések a munkaerőpiacon az emberek aggodalmainak eloszlatása végett.
Az pedig igazából egy gyakorlati kérdés, hogy amikor majd Törökország csatlakozni fog az Unióhoz, szükségünk lesz-e a fiatal, dinamikus és nagyon szakképzett munkaerejére vagy a munkaerőpiacunkon már túlkínálat lesz – ami ugyancsak problémákat fog majd okozni.
Összességében tehát három fő oka van a félelmeknek. Először is az integráció mélyítése fontos feladat. Ezért is van szükségünk a Lisszaboni Szerződésre. Másodszor, a munkaerőpiacon korlátozásokat kell majd bevezetnünk, hogy megelőzzük az itt esetlegesen felmerülő gondokat. Végül pedig ami a kulturális és vallási különbségeket illeti, meg tudom ezeket is érteni, de kevésbé tudom ezeket elfogadni, mert az EU nem keresztény klub, hanem egy közösség, amelynek középpontjában a szabadsággal összefüggő értékek állnak
Kifejtené bővebben az említett átmeneti intézkedéseket? Került már sor hasonlókra korában is?
Ezen a területen még nem.
Egy sokkal inkább politikai vonatkozású kérdés: Ön szerint a döntéshozatal valóban nehezebb lett a kibővített Unióban, és még nehezebbé válhat az esetleges török csatlakozással?
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az EU még kifejezetten súlyos döntéseket is képes volt meghozni a 2004-es bővítés óta. Például sikerült határoznunk az új pénzügyi célokról és 2005-ben elkezdtük a tárgyalásokat Törökországgal. A tagállamok meg tudtak egyezni az Alkotmányos és a Lisszaboni Szerződésről, amelyek ratifikációját nem az új tagok blokkolták, hanem régiek.
Ezen túl jelentős haladást értünk el a közös kül- és biztonságpolitika terén is. Az egész világot érintő politikai és gazdasági ügyekben sokkal nagyobb a súlya egy 27 országból álló közösségnek 500 millió fős lakossággal, mint egy 6 tagállamból álló entitásnak kevesebb, mint 200 millió fővel.
És ennek az ára a nehézkesebb döntéshozatal?
Nem annyira egyértelmű, hogy valóban nehezebb lenne a döntéshozatal, különösen, ha a Lisszaboni Szerződés ratifikációja lezárul, és végre hatályba léphet. De még a jelenlegi döntéshozatal sem annyira komplikált. A szerződéseknél pedig kifejezetten előnyös, hogy a tagállamok egy bizonyos hányadának egyet kell értenie – ez a Tanácsban általában 70 százalék körül van.
Nem feltétlenül nehezebb elérni ezt a 70 százalékot 25 tagállam esetében, mint amilyen még 15 tagállammal volt. Sőt, néha még könnyebb is, mert ma már nem blokkolhat egy döntést 1-2 tagállam.
Törökország nyilvánvalóan megkapná azt a befolyást és súlyt a döntéshozatalban, ami az uniós szerződés alapján jár neki. Törökország mindenképpen a nagy tagállamok közé tartozna, azonban biztosan nem tudná egyedül meghatározni a döntéshozatalt.
Mivel Törökország lakossága jelenleg is gyorsan nő, valószínűleg az EU legnagyobb tagállamává válna a csatlakozással, így neki lenne a legnagyobb befolyása a Tanácsban, és ő küldhetné a legtöbb képviselőt az Európai Parlamentbe. Németország és Franciaország kétségtelenül tartanak attól, hogy elveszítik jelenlegi domináns pozíciójukat. Gondolja, hogy igazából ez a félelem az oka annak, hogy ellenzik a török csatlakozást?
Törökországnak akkora lenne a befolyása az Unióban, ami a természetes mérete miatt jár neki. A török csatlakozással egy meglehetősen különböző tagja lenne az Uniónak az alapvető szabadságjogok és európai értékek tekintetében. Az elkövetkező néhány évben fog kiderülni, hogy Törökországban sikerül-e megvalósítani egy olyan demokratikus átmenetet, amit az EU megkövetel.
Sajnos az elmúlt időben jobbára stagnálást tapasztaltunk fejlődés helyett. És éppen ezért világossá tettük a török kormány és parlament számára, hogy legfőbb ideje végre foganatosítani az előírt reformokat, ha haladást akarnak elérni a csatlakozási folyamatban.
Tehát most minden Törökországon múlik, vagy az Uniónak van valamilyen ráhatása az ottani reformfolyamatra?
Az EU nyílt kártyákkal játszik. Megtartjuk, amit Törökországnak ígértünk és adunk egy esélyt, hogy bebizonyíthassa, képes megfelelni az elvárásainknak. Ugyanakkor szigorúan be kell tartatnunk a csatlakozási feltételeket és az előírásokat a jogi és a demokratikus reformokat illetően.
Természetesen, ha Törökország a vártnál kevesebb reformot valósít meg, akkor jelentősen veszít a hitelességéből, és ez által csökkenhet az EU elszántsága is a csatlakozás ügyében, ami végső soron még esélytelenebbé teszi a reformok elindítását. Éppen ezért a legjobb, ha egyszerűen igazságosak maradunk Törökországgal szemben. Ahogyan azt már a szlovén elnökség alatt is mondtam, és a francia elnökség idején is hangoztatom, újabb fejezeteket kellene megnyitni.
Mert komoly reformokra van szükség. Reformokra, reformokra és reformokra. És a választásokat meg az alkotmányos válságot a továbbiakban már nem fogadhatjuk el kifogásként.
A Bizottság sikerrel kérte a kelet-európai országokat, hogy módosítsák az alkotmányukat. Említhetném például Bulgáriát. Gondolja, hogy ez Törökország esetében ugyanolyan könnyen megy majd, mint Bulgáriával?
Nem volt azért az olyan könnyű Bulgáriával és nem fog könnyen menni Törökországgal sem. Számunkra az a fontos, hogy az adott állam képes legyen megreformálni az alkotmányát, hogy az összhangban álljon az európai értékekkel. Máskülönben lehetetlen az uniós csatlakozás. Ez elég egyszerű és érthető.
A jelenlegi Bizottság mandátuma hamarosan véget ér és Barroso elnök nyilvánvalóvá tette, hogy szívesen maradna még egy ciklus erejéig. Mi a helyzet Önnel?
Sosem titkolóztam, inkább egyfajta skandináv nyitottsággal feleltem az efféle kérdésekre. Nagyon nehéz munkának találom a biztosságot, de egyben gyönyörű küldetésnek is. Azonban természetesen minden attól függ, hogy van-e elég belém vetett bizalom Helsinkiben, Brüsszelben és egész Európában.
Érdekelné esetleg valamilyen más pozíció is?
Ezt nem kívánom kommentálni.
Az utolsó kérdés: valószínűleg Horvátország lesz az EU 28. tagállama, amelyet talán Izland követ majd – de melyik ország lehet a szerencsés 30.? Szerbia, esetleg Macedónia?
Szívből remélem, hogy ezek a nyugat-balkáni országok komoly fejlődést tudnak majd felmutatni, így idővel megnyílhat előttük az út az EU felé. De hogy valóban ekként történik-e majd, az csak ezeken az országokon áll. 
