Hirdetés
A meghallgatását mindkét parlamenti bizottság a pártok megoszlásának megfelelően voksolt Ön mellett, illetve Ön ellen: 11-9, illetve 11-8 arányban. Személye ellen szólónak, vagy politikai jellegű döntésnek ítéli a külügyi-, illetve az európai ügyek bizottságában szerzett szavazati arányt?
Ezek egyértelműen politikai döntések voltak. A nemmel szavazók közül többen kifejezték őszinte támogatásukat és barátságukat.
Mit tehet a Külügyminisztérium a gazdasági válság kezeléséért nemzeti, illetve nemzetközi szinten?
A Külügyminisztérium mozgástere főleg nemzetközi. Van egy nagyon világos feladatunk: a kormány programját, a program alapján hozott intézkedéseit, majd pedig az intézkedés nyomán születő eredményeket kommunikálni. A teljes diplomáciai hadsereg feladata, hogy mindenkivel felvegyük a kapcsolatot és tudatosítsuk, hogy világos, konkrét, reális és végrehajtható programunk van. Beindultunk! Jó meggyőződéssel állítom, hogy végre van egy program! Ez nem a levegőbe beszél, pontosan ki van számolva, végig van gondolva, tehát alkalmas arra, hogy helyreállítsa a bizalmat Magyarországon.
Ha Budapesten lennék nagykövet, azzal kezdeném a jelentésemet, hogy van egy parlamenti többség, amelynek a bázisán létrejött egy új kormány. Az új kormány úgy tűnik, tudja a dolgát, mert létrehozott egy válságkezelő programot. Azt teszi, amit most tenni kell: nem beszél mellé, nem ködösít, hanem cselekszik.
Mostantól kezdve a kérdés az lesz, hogy az kerül-e megvalósításra, ami a programban van. Ha a szavak és a tettek összhangban vannak, akkor jön a trigonometria harmadik pontja: az eredmény.
Az eredmény egy ici-picit abban talán már látszik – de ez lehet egyelőre a szeizmográf kilengése is -, hogy a forint nem folytatta a gyengülést. Ez a bizalom jele. Ezt kell kommunikálni.
A Külügyminisztérium úgy működik, mint a hadsereg: ha megjelöljük a célt, már el is lehet rendelni a támadást, mert az emberek tudják a mesterségüket. Éppen az imént beszéltem Iván Gábor szakállamtitkárral, akivel egyeztettük azon miniszterek listáját, akikkel a hétfői Külügyminiszterek Tanácsának margóján kétoldalú beszélgetéseket szerveznénk. Ezek rövid, legfeljebb negyed órás találkozók lesznek. Egyeztetni akarok a német, a francia, a szlovák és a román külügyminiszterrel, a szlovén diplomácia vezetőjével pedig már rögzítettük a találkozót. Indul az akció!
A Külügyminisztérium is részt vesz a Bajnai Gordon által bejelentett tárgyalásokon, ahol a miniszterelnök a válságkezelő csomagot kívánja bemutatni az EU és az IMF képviselőinek?
Nem feltétlenül.
Tudja, hogy erre mikor fog sor kerülni?
Nem tudom, mert ez a pénzügyminisztérium hatásköre.
Mint volt uniós biztos, elsődleges prioritásként kezeli az uniós ügyeket, vagy atlantista külpolitikára számíthatunk?
Mi Európában vagyunk, Európában élünk és Európához tartozunk. Az Európai Unió Tanácsának mechanizmusai nagyon szoros együttélést valósítanak meg: minden héten szakértők tucatjai utaznak ki Brüsszelbe, a külügyminiszterek havonta találkoznak, és még folytathatnám a felsorolást. Szerves részei vagyunk Európának.
Nem szeretem, amikor ez bármilyen módon szembe kerül az atlanti politikával. Ez olyan, mintha a gyerektől azt kérdeznénk, kit szeret jobban, anyukát, vagy apukát.
Nagy tévedés, ha a kettő között megpróbálunk valamilyen művi különbséget tenni. A biztonságpolitikában a NATO-USA vonal a megbízható, míg az EU-ban a nemes szándék, csak viszonylag szerény eredményekkel párosul. A gazdasági együttműködésben életterünk az Európai Unió. Nem is pótolja más, hiszen az EU piacrésze gyakran a 80 százalékot környékezi. Nekünk nem a külvilág a megváltás, hanem az, hogy az EU jó irányba megy-e.
Kis- vagy középméretű tagállamnak értékeli Magyarországot?
Középméretűnek.
Karel de Gucht belga külügyminiszter a napokban arra panaszkodott, hogy az EU-t a nagy tagállamok irányítják, és ez nem felel meg az eredeti európai egységgondolatnak. Egyetért ezzel?
Ma három kategória van, nem kettő. Van hat nagy (Franciaország, Lengyelország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország), van egy sereg kicsi és van egy középkategória. Én körülbelül 5 millió fő alatt mondom azt, hogy egy tagállam kicsi. Már Dániát a közepesek közé sorolom ereje, öntudata és befolyása alapján, de ide tartozik számomra Szlovákia is. Innentől megyünk a 15 milliós Hollandiáig. Határeset Románia, mivel őt nem számítják a nagyok közé.
Kormányképviselőként jelen voltam az unió alkotmányozó konventjében. Ott kétirányú félelem uralkodott: a kicsik féltek a nagyoktól, a nagyok féltek a kicsiktől. A kis tagállamok attól tartottak, hogy a nagyok a fejükre ülnek, és a hátuk mögött döntik el az ügyeket, míg a nagyok állandóan amiatt aggódnak, hogy hatukkal szemben huszonegy kicsi többsége áll.
Az Európai Közösségek alapításakor három kicsi állt három nagy tagállammal szemben. Az északi bővüléssel a nagyok száma ötre, míg a kicsiké kétszeresére, tízre emelkedett. Mostanra három és félszer több kis tagállam van, mint nagy.
Szervezetileg viszonylag sok olyan megoldás található, ahol az államok méretüktől függetlenül látszódnak. Egy állam, egy szék. Onnantól kezdve, hogy leülnek, Máltának ugyanolyan esélye van megszólalni, mint Németországnak. Igaz a mondanivalójának súlya más, de ugyanolyan eséllyel ül ott az asztalnál.
Éppen ezért jelentkezik az a probléma – amit már két éve észlelek a németeknél -, hogy a nagyok kezdenek kihátrálni az EU-ból.
Gazdasági vagy politikai szempontból?
Gazdaságilag számukra mindig is nyitva volt ez az alternatíva. A németek a 2007-es német elnökség óta dolgoznak tudatosan azon, hogy a nagy gazdasági szervezeteket odavarázsolják magukhoz, és erősítsék a G20-akat. Az április 2-án Londonban lezajlott találkozó eseményei egy hosszú előkészítés eredménye. Ennek lényege az, hogy otthagyják kis tagállamokat, és a velük azonos befolyású és súlyú államokkal üljenek le tárgyalni.
Sok kis tagállam nem veszi észre, hogy amíg mi gőgösen leckéztetjük Oroszországot, vagy Törökországot, az említett államok ott vannak a G20-akon.
Említette, hogy az Ön elképzelései szerint Franciaország és Németország lenne Magyarország fő partnere az Unióban. Ennek a két tagállamnak azonban korántsem rózsás a viszonya. Az áprilisi G20 előkészítése során is több ellentét feszült Sarkozy és Merkel elképzelései között. Milyen szerepet tud Budapest betölteni a Párizs-Berlin tengelyben?
A Párizs-Berlin tengely az EU alapja. A franciák és a németek nélkül nehéz bármilyen ügyet is keresztül vinni az EU-ban. Ha ők nem támogatnak, netán ellenérdekeik vannak, akkor kicsi az esélyünk. Még más nagyokkal is nehéz bármiféle támogató koalíció építése. Hiába mondom azt, hogy a spanyolok és az olaszok, vagy a britek támogatnak, nem ugyanaz. Versenyképes lehet, de nem garantálja a nyerő pozíciót.
Engem mind Németországban, mind Franciaországban elfogadnak. Franciaországban azért, mert beszélek franciául, Németországban pedig nem csak azért, mert beszélek németül, hanem mert ott voltam nagykövet.
Az, hogy köztük milyen a viszony, az nem a mi ügyünk. Ha az elefántok birkóznak, nem kell közéjük szaladni, de ha szeretik egymást, és ide-oda táncolnak, még az is életveszélyes. Nem a mi dolgunk a közvetítés.
A cseh elnökség – annak ellenére, hogy több váratlan helyzettel kellett szembenéznie – nem mondható sikeresnek, bár a hivatalos kommunikáció az ellenkezőjét állítja. A váratlan helyzetek rossz kezelését diplomáciai baklövések sorozata és egy belpolitikai kudarc is tetőzte. Hogyan készül a magyar elnökség a váratlan helyzetekre, egyáltalán fel lehet-e készülni arra a labdára, amiről nem tudni, hogy milyen irányból jön?
A cseh elnökség még nem ért véget, addig pedig én nem minősíteném. Pechük van, hogy a kormányválság éppen az elnökségi periódusra esett.
Az Európai Unió Tanácsának elnökségére is érvényes az, amit a külpolitikára szoktunk mondani, hogy igenis tervezni kell, mégpedig nagyon gondosan. Tartós értékekre kell építeni, ugyanakkor állandó készültségben kell élni, hogy mi lesz az a váratlan esemény, ami bekövetkezik. A külpolitika minőségét is azon szokták lemérni, hogy hogyan kezeli a váratlan helyzeteket.
A magyar elnökség technikailag fel tud készülni. Nagyon jó, zömében ifjú szakemberek állnak rendelkezésünkre. Szakértői szinten semmi problémát nem látok.
Kérdés, hogy az a miniszter, akinek aztán meg kell szólaltatnia a szakértők által előkésztett anyagokat, mennyire lesz erre alkalmas. Ezt nem lehet megjósolni, mert nem tudjuk, hogy 2011-ben kik lesznek a miniszterek.
A cseh elnökség első heteit a gázválság töltötte ki, ami Oroszországnak inkább politikai tőkét kovácsolt. Ami gazdasági előnye származott, azt a gazdasági válság elmosta. Milyen stratégiát javasol az Unió számára Oroszországgal szemben: stick or carrot? Vagy kérdezhetném azt is, hogy Nabucco, vagy Déli Áramlat?
Az Uniónak mindenek előtt egyet tudok javasolni: egységet. De mi sem nehezebb ennél! Oroszország nem transzparens partner. A Mol Nyrt-vel kapcsolatos ügyben is az a probléma, hogy nem tudjuk, ki áll mögötte. A hagyományaik sem kedveznek ennek, az orosz módszerek ugyanis nem a protestáns etikára, hanem a bizánci hagyományokon alapszanak. Míg az előbbiben nevén nevezzük a dolgokat, az utóbbi rébuszokban beszél. Ezzel a kultúrkörrel nagyon nehéz tárgyalni. Első lépésben tudnunk kellene, hogy mi történik Oroszországban, utána pedig, hogy kinek mi az érdeke.
A konfliktuselméletben vannak különböző szintek, és én ma úgy látom, hogy az EU és Oroszország a játszma szinten dolgozik egymással. Ez azt jelenti, hogy mosolygunk, de „betartunk” egymásnak. Elméletileg utána jönne a kooperáció, a tárgyalás szintje, ahol nyíltan kirakjuk a kártyáinkat, és elmondjuk mit kérünk és mit adunk cserébe.
A probléma az, hogy az uniós tagállamok vagy nemzeti egoizmus alapján viszonyulnak Oroszországhoz, vagy – ami még ennél is rosszabb – emocionálisan, mint a litvánok és a lengyelek, vagy az észtek. Így nem lehet egységet alkotni.
A játszmák szintjén tett lépés a Keleti Partnerség terve is, hiszen ezt a kezdeményezést sem fogadják tárt karokkal Moszkvában. Ahogy említette: mosolygunk, aztán borsot törünk egymás orra alá. Ön azt mondta, hogy jó bilaterális kapcsolatokat szeretne kialakítani az Orosz Föderációval. Nem kontradiktórius ez valahol?
A Keleti Partnerségnek az Unióban van támogatottsága, de ezt nem lesz könnyű összehangolni az EU-orosz kapcsolatokkal. Az egész posztszovjet Kelet-Európa részt vesz benne, kivéve Oroszország.
Azt ugyan mondhatnók, hogy a Keleti Partnerség rímel Oroszország kívánságaira, hiszen Moszkva mindig azt mondja, hogy nem belépni kíván az Unióba, hanem partnere lenni. De akkor ennek a partnerségnek úgy kéne működnie, hogy az oroszok megleljék benne, amit szeretnének.
Moszkva elutasította a Keleti Partnerséget, mondván, hogy nem egy csoport egy tagja akar lenni, hanem bilaterális alapon kezelné a kapcsolatait Brüsszellel.
Pontosan. Ehhez azonban meg kellene találni a hangot az oroszokkal.
Beiktatásomkor a Külügyminisztériumban azt találtam, hogy 2005-ben volt az utolsó magyar-orosz külügyminiszteri találkozó. A kapcsolatok működtek, mert kormányfői találkozó volt bőven, talán egy picit több is a kelleténél.
Én most a külügyminiszteri szintű találkozókat pótolni szeretném. Az ismerkedésen és a remélhető bizalomépítésen túl, elkezdjük nézni, hogy mit tudunk tenni.
Belpolitikai kampányba torkollik az európai kérdésekről szóló európai parlamenti választás. Hogyan tud a Külügyminisztérium hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek egyáltalán megismerjék, hogy miről (kellene) szólnia egy európai parlamenti választásnak?
Az Európai Parlamentnek van képviselete Magyarországon. Ők nyújtanak tájékoztatást az ott folyó munkáról.
A választás egy pártpolitikai esemény, ahol magyar pártok indulnak. A Külügyminisztérium tudja kommentálni az ügyeket, de ez nem diplomáciai feladat.
Az Európai Parlamentet harminc éve közvetlenül választják. Mi öt éve kapcsolódtunk be. A most tapasztalható jelenség valószínűleg nem csak a mi hibánkból fakad, hiszen harminc éve tendenciózusan csökken a részvételi arány, de mi is beálltunk a sorba. Szinte hátat fordítottunk magának a célnak és e helyett belpolitikai célokra használjuk az EP-választásokat.
Az Unió lebecsülése, sőt lehet, hogy megalázása, ha egy politikus azt mondja, hogy az EP-választáson a magyar nép a hazai pártok között tesz igazságot. Ez nem erről szól. Persze, hogy van áthallás, de csak annyi köze van hozzá, mint az önkormányzati választásnak a magyar országgyűléshez.
Lehet következtetéseket levonni, de az EP-választásnak az EU jövőjéről, demokráciájáról, bővítéséről, versenyképességéről, belső úthálózatáról, energiaellátásáról kellene szólnia.
Többször hangsúlyozta, hogy külön hangsúlyt kíván fektetni a magyar szomszédságpolitikára, kiemelve azokat az országokat, akikkel nem felhőtlen a viszony. Hogyan kíván javítani Budapest és Pozsony kapcsolatán? Szót tudunk érteni a szlovák nemzeti párttal?
Nem célom, hogy a Szlovák Nemzeti Párttal szót értsek.
De ők is a kormány tagjai…
Én nem egy párttal akarok szót érteni, hanem Szlovákiával, Magyarország nevében. Adott az 1000 éves közös sors, és látni kell az újszülött -1993. január elseje óta létező- szlovák állam naszcens dinamizmusát. Ezek a nemzeti identifikációs keretek jellemzik az újjászületés, vagy a megszületés csodáját. Az, hogy az ország létezik, rajta van a térképen, ez erő forrása. Nem véletlen, hogy a szlovákok előbb rakták föl a kettős keresztet az euróra, mint a magyarok.
Nem hátráltak meg a reformok elől, van egy hallatlan dinamizmus bennük, ugyanakkor egy hallatlan érzékenység is. Nincs történelmük, hiányzik 1000 év, mivel ekkor mi ültünk a nyakukon. Velünk szemben pedig úgy érzik, még elszámolni valójuk van.
Ez egy bonyolult képlet és ők még nem értek el ennek az identifikációs folyamatnak arra a fokára, hogy bölcsen le tudnák zárni a történelmet és előre nézni.
Mikor mindkét oldalon léteznek szélsőségek, ezek a szélsőségek egymást provokálják. A sajtóból tudom én is, hogy a 64 Vármegye Mozgalom Szlovákiában toboroz tagokat csütörtöktől. Ők három napig provokálnak, mi pedig fél évig fogjuk gyógyítani a sebeket.
Most egy magyar szervezet provokál, de ez ugyanolyan, mint amikor Ján Slota mond valami nagyon gonoszat.
Nincs ez más szinten? Egy állami szintű provokáció és egy szélsőséges szervezet?
Lehet ezt ragozni, de ez inkább önámítás magyar részről, arra hivatkozva, hogy ez nem mi voltunk, hanem a provokátorok. Egy államnak tudnia kell kezelni a saját szélsőségeit, akár jogi, akár rendőrségi eszközökkel!
Jó lenne, ha ez nem fajulna odáig, hogy államközi botrányt kavarjon. És ez az állam felelőssége.
Nem jutottunk már el erre a pontra? A közelmúltban zajlott szlovák elnökválasztásnak erős magyarellenes éle volt. Megjelent ez közvetetten az eredményekben, közvetlenül pedig a Radicova elleni kampányban.
A magyarellenesség nem most született, a magyarellenesség már ott volt az elnyomott szlovákok körében. A szlovák gyereknek nádpálcával verték fejébe a magyar nyelvet a monarchia idején, mert nem tudott szerencsétlen egy szót sem magyarul, mikor hat évesen bement az iskolába. Így kezdődött a kapcsolat. Ma, az ember megérint egy szlovákot és az egy pillanat alatt érzékeny lesz.
Nekünk végtelen türelemmel kell bánnunk velük, és ehhez a mostani szlovák kormány nem a legjobb partner. De mire ott esetleg beérik egy jobb, addigra Magyarországon lehet egy olyan kormány, ami nem ezt a vonalat viszi tovább. Türelem és megértés szükséges. Ha kell, keménynek kell lenni, de nem mindig az a jó megoldás.
