Hirdetés
Első ülésén, az EU-Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság (FYROM) a civil társadalom szereplőiből álló konzultatív vegyes bizottsága (JCC) örömét fejezte ki az Európai Bizottság azon javaslatát illetően, mely megszüntetné a Macedóniával szemben alkalmazott vízumkötelezettséget. A találkozón az uniós intézmények nevében részt vett Anna Craenen, a svéd elnökség képviselője, illetve Dirk Lange, a bővítési igazgatóság Macedóniával foglalkozó részlegének igazgatója, aki Olli Rehn, bővítésért felelős biztost képviselte.
Az ülésen megvitatták a pénzügyi és gazdasági válság Macedóniára gyakorolt hatásait is. Bár Macedónia nemrég igen kedvező megítélést kapott a Világbank üzleti befektetésekkel foglalkozó jelentésében, a JCC tagjai arra kérték a döntéshozókat, növeljék a macedón oktatásba irányzott uniós befektetéseket, hogy ezzel javítsák a munkaerő képzettségi szintjét, valamint a hazai és a külföldi befektetések körülményeit.
A tagok egyúttal bátorították a macedón kormányt, hogy erősítse a társadalmi és civil párbeszédet, mint a szükséges reformfolyamatok kulcstényezőit.
Szintén szó esett Macedónia Európai Unióhoz való csatlakozásáról, pontosabban a csatlakozási tárgyalások mielőbbi elindításáról. A JCC tagjai azt szeretnék, ha Macedónia Európai Unióhoz való csatlakozási folyamata minél hamarabb elindulna, amint az ország teljesítette a csatlakozási szerződésben előírt feltételeket.
Macedónia 2005. óta EU-tagjelölt ország. A közte és az Európai Unió között létesített csatlakozási partnerség 2008 februárjától van életben. Tavaly január óta a macedón állampolgárokkal szemben az EU könnyített vízumpolitikáján, azonban csak idén júliusban vetette fel az Európai Bizottság, hogy eltörli a balkáni állammal szembeni vízumkötelezettséget, lehetővé téve ezzel a macedón állampolgárok számára, hogy szabadon utazzanak a Schengen-övezet országaiba.
Az ország európai uniós csatlakozásának azonban nem a vízumpolitikával kapcsolatos kérdések állnak az útjában, hanem leginkább déli szomszédja, Görögország, akivel továbbra is fennáll a „névvita”. Míg Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság hosszú hivatalos nevét egyszerűen –a nemzetközi közösségben amúgy is általánosan elterjedt- Macedón Köztársaságra cserélné, Görögország a területi követelésektől tartva kifogásolja ezt. Athén arra hivatkozik, hogy Macedónia egy észak-görögországi tartomány, így nem lehet a szomszédos állam neve.
A konzultatív vegyes bizottság létrehozásáról még 2007-ben, a negyedik EU-Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság Stabilizációs és Társulási Tanácsi ülésén döntöttek, Macedónia kérésére. Ennek megfelelően ültek össze tegnap az Európai Unió és Macedónia képviselői, összesen 12-en, továbbá a nyugat-balkáni folyamatokban érintett szervezetek és „agytrösztök” megfigyelői.
A találkozó jelentőségét civil jellege adja. Az ülésen szintén képviselt, és a JCC felállításában jelentős szerepet játsszó Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EESC) és a Régiók Bizottsága örömét fejezte ki a felől, hogy közös civil társadalmi szervek közötti párbeszédet sikerült elindítani az új JCC formájában.
Bár idén ez volt az első és egyben utolsó ülés, a tervek szerint évente kétszer tartanak ilyen találkozót. A JCC következő ülését 2010 elején, Macedóniában rendezik meg, s elsősorban a gazdasági és szociális jogok témáját járja majd körül.
Vélemények:
Az Európai Parlament múlt heti plenáris ülésén mind Göncz Kinga szocialista, mind Gál Kinga néppárti EP-képviselő a javaslat mellett foglalt állást, igaz Magyar részről a javaslat leginkább azért kap nagy támogatást, mert abban Szerbia, így a Vajdaság is részesül.
Göncz Kinga, korábbi külügyminiszter ugyanakkor kiemelte, a csatlakozási folyamat és a térség stabilizáció szempontjából sem elhanyagolható az Európai Bizottság javaslata. "Segítenek talán abban is, amit mindannyian fontosnak tartunk: fenntartja a motivációját ezeknek az országoknak abban a nagyon nehéz folyamatban, amit a csatlakozás jelent". - mondta a képviselő strassbourgi plenáris vitában.













