Hirdetés
Viktor Juscsenko ukrán elnök az ország miniszterelnökét, Julia Timosenko-t okolja a kialakult válsághelyzet miatt. Juscsenko szerint a miniszterelnök „hazaárulást” követett el azzal, hogy nem támogatta Grúziát Oroszországgal szemben, és hallgatásával inkább Moszkva pozícióit támogatta (EurActiv.com 20/08/08). Timosenko reagált az őt ért vádakra. Elmondta, hogy az ő viselkedése megegyezett az EU által képviselt állásponttal, majd hozzátette, hogy véleménye szerint Ukrajna érdekeit az szolgálja, ha nem rángatják bele a konfliktusba.
A kedd este tartott vésztárgyalásokon, Juscsenko pártja, a „Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem” a koalícióból való kilépés mellett szavazott. A párt azzal vádolja a Julia Timosenko által vezetett blokkot, hogy alkotmányos puccsot kísérelt meg, mikor a Moszkva-barát Régiók Pártjával együtt amellett szavazott, hogy négy terület döntéshozatali hatáskörei az elnöktől a miniszteri kabinethez kerüljenek át.
A következő napon (szeptember 3.) élő tévéadásban beszélt az ukrán néphez, ahol bejelentette, hogy élni fog elnöki hatáskörével és feloszlatja a parlamentet, ha 30 napon belül nem jön létre új többségi koalíció. A megfigyelők ugyanakkor kiemelték, hogy a Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem Pártja hivatalosan még nem bontotta fel a jelenlegi koalíciót. Ennek formációnak ugyanis mind Juscsenko, mind Timosenko pártjában van támogatottsága.
Kiábrándult a Nyugat
Az Európai Parlament képviselői és a nyugati diplomaták egyaránt keserűen nyilatkoztak a Nyugat-barát ukrán vezetők közti feszültség kapcsán, melyek mindenki szerint a lehető legrosszabb időpontban kerültek felszínre. Az EU vezetői - különösen Bernard Kouchner francia külügyminiszter – figyelmeztették Ukrajnát a grúz válság utáni destabilizáció következményeire (EurActiv.com 27/08/08).
A múlt heti rendkívüli Európai Tanács ülésen (EurActiv.hu – 2008.09.02.) az EU vezetői azt állapították meg, hogy Ukrajna akár profitálhat is a grúz válságból, és nyugatbarát politikájáért cserébe akár kedvezőbb feltételeket is ki tud harcolni EU-tagjelöltségére nézve. A mostani belpolitikai válság azonban éppen ellenkező eredménnyel járt. A holnapi EU-Ukrajna csúcson, Evian-ban aláírandó megállapodás szövegét már a múlt héten módosították. Forrásaink szerint kikerült belőle minden utalás Ukrajna jövőbeni EU-tagságára vonatkozóan.
A Bizottság szóvivője a múlt héten abban sem volt biztos, hogy megtartják-e egyáltalán a találkozót, hiszen a francia elnökség akár le is mondhatja a tárgyalásokat, ha úgy látja, hogy a partner instabil. Arra a kérdésre, hogy a Bizottság álláspontja szerint az ukrán események a grúz válság következményeként értékelhetők-e, a szóvivő úgy felelt, hogy a Bizottság a történéseket a korábbi belviszályok folytatásaként értékeli.
Mostmár bizonyos, hogy az EU-ukrán csúcsra sor kerül, de az Európai Parlament (EP) kezdeményezése ellenére, azon csak Viktor Juscsenko fog részt venni. Az Európai Parlament még augusztus végén szólított fel a belviták lezárására, Elmar Brok német néppárti képviselő pedig azt javasolta, hogy az eviani csúcson a két ukrán vezető együtt jelenlen meg. Ezzel pozitív üzenetet küldött volna az európai vezetők felé.
Az EurActiv-nak nyilatkozva az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke Jacek Sarius-Wolski „a narancsos koalíció egysége, nem pedig a szétszakadása” mellett szólalt fel. Elmondta, hogy véleménye szerint az egység megtartásán múlik az EU döntése: képes lesz Ukrajna a számára összeállított pro-európai napirend követésére, vagy sem. Sarius Wolski szerint tehát Ukrajna saját szavahihetőségével játszik.
Annak ellenére, hogy Juscsenko szerint a miniszterelnök összejátszik Moszkvával, több megfigyelő már a 2010-ben esedékes elnöki választások előkampányaként értékeli a belviszályt. Ekkor ugyanis várhatóan mindketten – a jelenlegi elnök és Timosenko is – indulna a legmagasabb közméltóság posztjáért. A közvéleménykutatások szerint Timosenko sokkal népszerűbb Juscsenko-nál. Az ő népszerűségi indexe 25 százalékos, szemben a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, Viktor Janukovics 20, és Juscsenko csekély 6 százalékával.
Megfigyelők szerint azonban arra is figyelmeztetnek, hogy Moszkva nem fogja elszalasztani a lehetőséget, hogy befolyást szerezzen az ukrán belpolitikában.
Vélemények:
Az ukrán elnöki titkárság vezetője, Andrei Kislinsky Juscsenko elnök kijelentéseit visszhangozta, és Timosenkót hazaárulással vádolta. „A jelenlegi miniszterelnök cselekedetei kimerítik a hazaárulás és a politikai korrupció fogalmát,” mondta, majd hozzátette, hogy a korábban nyilvánosságra hozott információk „alaposan ellenőrzött tényeken alapszanak, amelyek bizonyítják, hogy az ukrán kormány vezetésének célja az volt, hogy az ország nemzeti érdekeivel szemben cselekedjék”.
Kislinsky a fentieket kiegészítve elmondta, „vannak információink arra nézve is, hogy a kormány megállapodott az Orosz Föderációval, hogy az támogatja Tomisenkót a következő elnökválasztáson”. Azt állítja, hogy az elnöki titkárságnak olyan megállapodásokról is tudomása van, amelyet a Timosenko-féle blokkhoz tartozó üzleti körök kötöttek. Kislinsky továbbá abban is bizonyos, hogy Timosenko pártja ígéretet tett Oroszországnak, hogy meghiúsítja Ukrajna NATO-tagságát azzal, hogy orosz-párti vagy semleges álláspontra helyezkedik a grúz konfliktus kapcsán és nem támogatja Juscsenko elnök kezdeményezését, a helyi ortodox egyház egységesítésére nézve.
Julija Timosenko ukrán miniszterelnök azzal vádolta meg Viktor Juscsenkót, hogy derékba töri a demokratikus koalíciót. „Az elnök, titkárával együtt, nem válogatnak az eszközök között, ha a koalíció megbontásáról van szó. Sajnálatos, hogy az elnök ilyen felelőtlen állásponton van. A koalíciót az ő utasítására zúzták szét,” mondta.
Timoshenko hozzátette, hogy Juscsenko „másodjára tette tönkre a demokratikus koalíciót. Először 2005-ben került sor erre, amikor az elnöki körök korrupciója ellen kezdtem küzdeni. És most újra.” A miniszterelnök ennél is tovább ment, és azzal vádolta meg Juscsenkót, hogy „a közelgő elnöki választások miatt” támadta meg őt, melyekre 2010 elején kerül majd sor.
Olexiy Haran, kijevi politológus professzor szerint a kialakult politikai helyzet az ukrán politikai elit ambícióiban gyökerezik, a kezdeményezés nem orosz oldalról jött. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy „Moszkva meg fog próbálni hasznot húzni belőle”. „Ha a koalíció összeomlik, Ukrajna Nyugat-párti vezetése hosszú távon nem változik majd, de rövid távon visszaesik majd a támogatottsága. A forgatókönyv megnehezíti majd Ukrajna NATO és EU-aspirációit.”
Charles Tannock, az Európai Parlament EU-ukrán Parlamentáris Együttműködési Bizottságának elnök-helyettese szerint a Timosenkót ért hazaárulási vádak „alaptalanok voltak és tisztán arra szolgáltak, hogy a miniszterelnök hitelét veszítse” a választók előtt.
Tannock hozzátette, „Julija Timosenko miniszterelnök-asszony más stratégiát választott, inkább hideg fejjel kezelte a válságot. Ukrajna miniszterelnöke – akire korábban Oroszország nemzetközi körözést adott ki – nagyon jól tudja, hogy fölösleges hatalmas szomszédját ok nélkül magára haragítania.
Elmar Brok, az Európai Parlament képviselője és a CDU párt külügyi, biztonsági és EU-ügyekért felelős bizottságának elnöke felszólította Juscsenkót, hogy „mint a nép atyja, a szuverenitás és a biztonság garantálója, tegye félre a narancsos koalíción belüli politikai nézetkülönbségeit Julija Timosenkóval, és konszolidálja a Nyugat-barát koalíciót.














