Hirdetés
Lemondta szeptember 11-ére tervezett izraeli útját a svéd külügyminiszter. Yigal Palmor, az izraeli külügyminisztérium szóvivője nem nevezte meg a látogatás meghiúsulásának okát, ám tény, hogy a svéd-izraeli viszony nem volt felhőtlen az utóbbi hetekben.
Ennek alapvető oka egy svéd folyóiratban, az Aftonbladet-ben még augusztusban megjelent cikk, mely szerint az izraeli katonák a Gázában elhunyt fiatal palesztin férfiak szerveit vették ki és továbbították az illegális nemzetközi szervkereskedelem felé. Izrael felháborítónak nevezte a cikket, a svéd kormány azonban nem ítélte azt. „A vélemény szabadsága és a sajtószabadság alkotmányunkban hagyományosan erősek.” – írta blogjában Carl Bildt.
Bár a svéd külügyminiszter útjának elhalasztása látszólag erre az újságcikkre és a svéd kormány ez ügyben tanúsított magatartására vezethető vissza (egyesek párhuzamba állították az esetet a 2005-ös dán karikatúra-botránnyal), ezt az összefüggést a Svédország cáfolta. A svéd kormány hivatalos álláspontja szerint Carl Bildt azért nem látogat egyelőre Izraelbe, mert úgy látja, az amerikai-izraeli tárgyalások a közel-keleti békét illetően még nincsenek megfelelő stációban. „Bildt úr tervezi, hogy [még Svédország EU-elnöksége alatt] ellátogat a Közel-Keletre, de ehhez a megfelelő alkalomra vár, mikor a békefolyamat talán már jobb helyzetben lesz” – közölte Cecilia Julin, a svéd külügyminisztérium szóvivője.
Az mindenesetre árulkodó jel, hogy a svéd külügy éppen aznap döntött a látogatás elhalasztásáról, mikor Izrael, nyugati parti (ciszjordániai) politikája miatt nemzetközi szinten is negatív kritikát kapott. Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanyahu ugyanis az amerikai, európai és palesztin tiltakozások ellenére további zsidó telepek létrehozását engedélyezte a térségben.
Pontosan Izrael ezen döntése az, ami már hónapok óta beárnyékolja Brüsszel és Jeruzsálem kapcsolatait, s nem engedi, hogy azok diplomáciai síkon tovább fejlődjenek. A gázai övezetben 2008 decembere és 2009 januárja között folytatott harcok óta az EU és Izrael diplomáciai kapcsolatai nem tudnak előrébb lépni. A helyzeten csak ront az a tény, hogy a 2009 februárja óta hivatalban lévő Benjamin Netanyahu nem támogatja az EU közel-kelet politikájában szorgalmazott „két állam” megoldását, vagyis azt, hogy Gázában és Ciszjordániában létrehozzanak egy teljesen önálló palesztin államot. Az izraeli kormány ezzel szemben a leendő palesztin állammal való terület- és lakosságcsere ötletét támogatja.
A diplomáciai kapcsolatok júniusban, még a cseh elnökség idején sem tudtak javulni, noha ekkor már Izrael is megemlítette a „két állam” koncepciót, mint lehetséges megoldást, bár Carl Bildt ezt illetően már akkor is szkeptikus volt. „A tény, hogy [Netanyahu] használta az „állam” kifejezést, csak egy kis lépés előre […] az, hogy amit ő említett, államnak nevezhető-e, még vita tárgyát képezi.” – mondta a svéd külügyminiszter.
Svédország már EU-elnöksége elején Oroszországgal együtt felszólította Izraelt, hogy szüntesse be a további gázai telepek létrehozását és ezzel egy időben a palesztinok kilakoltatását. Carl Bildt hozzátette, hogy ezek a telepek „illegálisak és a békefolyamat akadályát képezik”.













