Hirdetés
A hivatalos eredmények szerint a választók 59,6 százaléka helyeselte a megállapodást, amely minden uniós tagállam állampolgára számára lehetővé teszi, hogy szabadon vállalhasson munkát Svájcban.
A résztvevők aránya kicsivel több volt, mint 50 százalék, amely átlagon felüli aránynak számít a nemzeti népszavazások esetében. A városi régiók és a francia nyelvű kantonok a megállapodás mellett, míg a német nyelvű kantonok többsége ellene szavazott.
A szavazásnak nagy jelentősége volt Svájc európai uniós kapcsolataira nézve is, hiszen a szavazás negatív kimenetele életbe léptette volna az ún. „guillotine-záradékot”, amely egy sor kapcsolódó, az EU és Svájc között 1999-ben köttetett megállapodást hatályon kívül helyezett volna.
„Ez egy kulcsfontosságú megállapodás az Európai Unió és Svájc között. A szavazás pozitív eredménye megnyitja előttünk az utat, hogy tovább erősítsük a kapcsolatainkat a kölcsönös érdekek terén.” – írta nyilatkozatában az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso.
A cseh soros elnökség szintén nyilatkozatban gratulált a helvét konföderáció polgárainak, hogy kifejezték „azon igényüket, hogy az összes uniós tagállamban érvényesülő személyek szabad áramlására, az EU egyik alapszabadságára bazírozva, továbbra is együttműködnek az EU-val.”
Bulgária és Románia szintén elégedetten vette tudomásul a svájciak döntését, jelenti az EurActiv romániai szerkesztősége, és bolgár partnere a Dnevnik.
Jecques Watteville, Svájc EU-hoz delegált nagykövete az EurActiv-nak adott interjújában nemrég elmondta, hogy a svájciak jólértesültek voltak, mind a népszavazásról magáról, mind pedig annak esetleges következményeiről. A nagy politikai pártok egytől-egyig a munkaerőpiac további nyitását támogatták, kivéve az SVP-t, melyet a populista üzletember és politikus, Christoph Blocher vezet, mondta a nagykövet.
A „nem” kampány a félelmekre játszott. Azzal fenyegettek, hogy a megállapodás bővítése a román és bolgár munkavállalók és bevándorlók hullámait vonzza majd az országba. A kampány fekete hollókat ábrázoló plakátokkal ragasztotta tele az országot.
A jobboldali politikusok még a Bizottság legutóbbi, a román és a bolgár korrupcióról szóló jelentéseit is felhasználták a kampányaikban, azt az érzetet keltve a svájciakban, hogy a két ország munkavállalóival a szervezett bűnözést és korrupciót is importálják majd.
A két ország 2007-es csatlakozása óta, az „Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus” keretében rendszeresen készül jelentés a problémásabb területeken tett előrehaladásokról. A legújabb ilyen jelentés bemutatását a Bizottság a svájci népszavazás utánra, február 12-re halasztotta, mondta egy bizottsági tisztviselő az EurActiv-nak. 








