Hirdetés
Az Egyesült Államok fejleszteni fogja rakétavédelmi rendszerét egészen addig, amíg az iráni nukleáris fenyegetés fennáll, és a hétvégi rakétakilövések után Észak-Koreának is változtatni kell magatartásán, mondta Obama elnök, aki prágai beszédében a nukleáris leszerelésre helyezte a hangsúlyt.
Miután Észak-Korea fellőtt egy nagy hatótávolságú rakétát, az esemény a címlapokra került, és heves reakciókat váltott ki a nemzetközi közösség részéről, jóllehet Phenjan állítása szerint mindössze egy műholdat állítottak pályára.
Vasárnapi látogatása során Obama a cseh fővárosban úgy nyilatkozott, hogy Washington addig fogja folytatni a rakétavédelmi tervet, ameddig Irán fejleszti nukleáris programját.
„Amíg az iráni fenyegetés napirenden van, addig mi is haladunk tovább a rakétarendszerrel.” – nyilatkozta Obama.
„Amennyiben az iráni fenyegetés megszűnik, úgy nagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat, és ezzel az európai rakétaépítési tervek fő mozgatórugója is eltűnik majd.
Korábban Gary Samore, a Fehér Ház fegyverzetellenőrzési koordinátora úgy nyilatkozott, hogy az észak-koreai rakétaindítás miatt a rakétavédelem kérdése továbbra is elsődleges marad.
„Az észak-koreai teszt megmutatja, hogy mennyire fontos folytatni a rakétavédelem fejlesztését országunk és ázsiai szövetségeseink biztonsága érdekében.” – nyilatkozta Samore.
Samore szerint a nemzetközi egyetértés lehet a leghatékonyabb módja az Észak-Koreával való szembeszegülésnek, kiemelve, hogy a rakétaindítás nem csak a szomszédos Dél-Koreának és Japánnak jelent fenyegetést, hanem Oroszországot és Kínát is érinti.
Amerikai kormány egyik tisztségviselője később elmondta, hogy Obama lengyel vezetőkkel folytatott tárgyalásain úgy fogalmazott, az Egyesült Államok folytatni fogja a rakétavédelmi rendszerhez kapcsolódó kutatási és fejlesztési tevékenységét. ”Az elnök hangsúlyozta támogatását a rakétavédelmi rendszert illetően, mivel az költség-hatékony, illetve, mivel a fenyegetés, amely ellen létrehozták – nevezetesen Irán-, továbbra is fennáll.” – nyilatkozta a tisztségviselő. „Az elnök azt mondta, szándékában áll folytatni a rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos kutatásokat, fejlesztéseket.”
A csehek és a lengyelek szerződést kötöttek a rakétavédelmi tervekről Washingtonnal, mellyel kiváltották a volt szovjet vezető, Oroszország haragját.
A cseh kormány szerint szükség van a pajzsra
A csehek nagy része ellenzi a rakétavédelmi tervet, a szociáldemokrata ellenzék véleménye szerint pedig ezzel a közép-európai ország nem védelmet kap, hanem egyenesen célponttá válik.
Ugyanakkor a távozó cseh kormány prioritásként kezelte a tervet, mondván ez az alapja annak, hogy ellensúlyozzák az Európa keleti felén egyre növekvő orosz befolyást.
A cseh külügyminiszter azt mondta, hogy az amerikai nyilatkozatok megerősítették azon meggyőződését, hogy a rakétavédelmi rendszerre szükség van.
Moszkva azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy megpróbál beavatkozni korábbi érdekszférájában. Azzal fenyegeti Prágát és Varsót, hogy rájuk irányítja nukleáris fegyvereit, valamint, hogy európai enklávéjának területére, Kalinyingrádba telepít rakétákat.
Az amerikai Fehér Ház szóvivője, Robert Gibbs azt nyilatkozta, hogy az észak-koreai rakéta művelet nem érte váratlanul őket.
„Ha a rakéta indítás fenyegetést jelentett volna az Egyesült Államoknak, készen álltunk volna rá, hogy bármikor megtegyük a szükséges lépéseket azért, hogy biztosítsuk az amerikai emberek biztonságát és védelmét, ”
(EurActiv/ Reuters.)










