Visegrad EU portals : EurActiv.hu | EurActiv.pl | EurActiv.cz | EurActiv.sk
Logo EurActiv.hu
ÁRFOLYAM:
EUR 292,43Még több árfolyam
  • Rólunk
  • Hírlevél
Az ingyenes utánközlés feltételei

Grúzia: Az EU és a NATO reménye is szertefoszlott?

(en)

21.07.2009
Ritka önkritikát gyakorolt Mikheil Saakashvili a minap, mikor beismerte, stratégiai hibát követett el a 2008. augusztusi orosz-grúz háborúval, állítja a Wall Street Journal. A tegnap közölt (július 20.) interjúban a grúz elnök elmondta, véleménye szerint országa nem tud „egyhamar” belépni az EU-ba, a NATO-csatlakozás reményeiről pedig úgy nyilatkozott, hogy azok „szinte szertefoszlottak”. A grúz külügy tagadja az idézetek valódiságát.

Mit is mondott Saakashvili?

A Wall Street Journal (WSJ) szerint a lapnak adott interjújában Saakashvili elmondta, nem tartja valószínűnek, hogy országának jelenlegi céljai, a NATO- és az EU-csatalkozás, illetve a két szakadár területtel –Dél-Oszétiával és Abkháziával- való újraegyesülés, a közeljövőben megvalósulnának.

„Ez tragikus” – idézik. „Ez azt jelenti, hogy az oroszok jó célokért küzdöttek” – olvasható a WSJ-ben.

Grúzia ma kiadott nyilatkozatában ugyanakkor hivatalosan tagadja, hogy az elnök a fentieket mondta volna. A grúz külügyminiszter-helyettes, Giga Bokeria úgy véli, a Saakashilinek tulajdonított kijelentések a „lapkiadó okozta hibák”, és az állítás „nem felel meg a valóságnak”.

Bokeria szerint az elnök arról beszélt, hogy „ha Oroszország blokkolná Grúzia NATO-csatlakozását, az tragikus lenne.” A külügyminiszter-helyettes hozzátette „Oroszország valójában nem képes erre, és ezt Obama Elnök Úr álláspontja is igazolja.”

A grúz, orosz és azerbajdzsáni sajtó ma arról számolt be, hogy Sakkaszvili egy rendkívüli parlamenti ülésen, az ellenzéknek adott válaszában azt állította, hogy a Wall Street Journal bocsánatot kért tőle. A WSJ online hasábjain azonban egyelőre nem található a cikkel kapcsolatos helyesbítés.

Az ellenzék szerint diktátor lesz belőle

Az ellenzék nagy nyomást helyez a grúz elnökre. A lemondását követelik, mivel véleményük szerint alább adott az ambícióiból. Az elnök elmondta, az a célja, hogy megerősítse a demokráciát és biztosítsa a békés hatalomátvételt, amikor 2013-ban lejár a mandátuma.

A Saakashvili-vel szemben felsoroltatott kritikák szerint az elnök egyre inkább karhatalmilag vezeti az országot, a maga oldalán monopolizálja az állami médiát és a rendőrséget használja fel, hogy elnyomja a tüntetéseket.

A Wall Street Journal az amerikai alelnök Joe Biden grúziai látogatása előtt készítette Saakashvilivel azinterjút.

Egy beszédében, melyről a napilap korábban szintén beszámolt, Saakashvili új helyhatósági választásokat, és több média-megjelenést ígér a politikai ellenfeleinek, valamint ígéretet tesz az ellenzéknek, hogy képviselőiknek különböző kormányzati döntéshozó szervekben ajánl majd helyeket.  

Politikai ellenfelei ugyanakkor szkeptikusak. „Ez mind csak bla-bla.” – mondta Levan Gachechiladze, az ellenzék vezetője. „Korábban is tett ígéreteket, de az eredmények rendre elmaradtak.” – tette hozzá.

Az ellenzék szerint Sakkashvili „a probléma, és nem a megoldás része”, elmondták továbbá, hogy azt kérik majd az amerikai alelnöktől, hogy kösse az amerikai pénzügyi támogatást feltételekhez, hogy Saakashvili mérsékelje viselkedését.

A legfontosabb azonban az, hogy az ellenzék azt akarja, hogy előrehozott választásokat tartsanak az elnöki posztról.

„Nem tette meg, amit bármely demokratikus vezető megtett volna, miután az ország részének 20 százalékát elveszti [egy háborúban].” – mondta Gachechiladze.

© 2003-2012 Minden jog fenntartva

Fejlesztés és Design MONOGRAM Technologies

to_top