Hirdetés
A mai (február 11.) szavazáson 378 képviselő szavazott az egyezmény ellen, és csupán 196 mellette. A végeredmény előrelátható volt, hiszen a képviselők többsége már a novemberi megfogalmazás óta az ügy ellen kampányolt (EurActiv.com 04/02/10).
A szavazás ugyanakkor nem egyszerűen egy nem kívánt egyezmény elutasítása, hanem a Parlament Lisszaboni Szerződésben megnövelt hatáskörének látványos bemutatása is, hiszen a blokkolás joga eddig nem terjedt ki a nemzetközi egyezményekre.
A mai elutasítás következtében a tárgyalófelek kénytelen visszaülni a tervezőasztalhoz, és újragondolni a megállapodást.
Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma azt nyilatkozta, csalódott az Európai Parlament döntése miatt.
„A döntés egy fontos terrorizmus-ellenes programot szakít meg, amely több mint 1500 jelentéssel és több követendő vezérfonallal látta el az európai kormányok hatóságait, valamint jelentősen hozzájárult az Európai Unió és az Egyesült Államok, a terrorizmus elhárítása érdekében tett közös erőfeszítéseinek sikeréhez.” – olvasható az USA nyilatkozatában.
Az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament tegnap késő éjjelig tanácskozott az egyezményről. Az EurActiv úgy értesült, hogy a heves egyeztetés után, késő este a Tanács kompromisszumos javaslatot tett az EP néhány aggodalmára, elsősorban a nagy mennyiségű adat átadására és a jogorvoslatra vonatkozóan (EurActiv.hu 2010.02.11.).
A tanácskozáson az EP-képviselők keményen bírálták a Tanácsot azért, amiért úgy mentek bele a SWIFT amerikai használatába, hogy közben nem biztosítottak jogorvoslati lehetőséget az uniós állampolgároknak és nem vezettek be korlátozásokat nagy mennyiségű adathalmaz lekérdezésének esetére.
Az Európai Parlament elnöke, Jerzy Buzek (EPP, PL) üdvözölte a képviselők döntését. Véleménye szerint a Tanács által benyújtott tervezetben ugyanis nem volt meg „a biztonság és a polgári szabadságjogok közti szükséges egyensúly”.
Buzek eredetileg azt javasolta, hogy halasszák el a szavazást, korábban (január 15.) pedig figyelmeztette a Tanácsot, hogy „nem lenne bölcs dolog” egy ilyen „természeténél fogva ellentmondásos” megállapodást a Parlament jóváhagyása nélkül erőltetni (EurActiv.com 21/01/10).
A képviselők hangsúlyozták mai döntés miatt a jövőben nem lehet majd nagy mennyiségű banki adatot egyszerre kiszolgáltatni, ám ez nem jelenti azt, hogy az amerikai hatóságok ne kérdezhetnék le egyes személyek pénzügyi adatait. Ez utóbbit a az EU és a 27 tagállam között működő kölcsönös jogsegély megállapodás teszi lehetővé.
A Tanács szerdán nyilatkozatot adott ki, amelyben arra figyelmezteti a képviselőket, hogy a negatív kimenetelű szavazás aggasztó biztonsági szakadékot teremthet, amelyet kihasználva a leendő terroristák elrejtőzhetnek a hatóságok szemei elől.
„Az ilyen rövid távú megállapodások hiányának következtében a biztonsági szakadék mélyül. Így félő, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának a terrorizmus finanszírozásának felderítésére irányuló programjából [Terrorist Finance Tracking Programme, TFTP] elnyert haszon, elveszne” – áll a Tanács nyilatkozatában.
Vélemények:
A téma jelentéstevője Jeanine Hennis-Plasschaert (liberális, holland) azt mondta, a bankadatok felhasználása szükséges a terrorizmus elleni harcban, de „a Tanács nem volt elég kemény” az adatvédelem terén. A képviselő csalódásának adott hangot, amiért az EU „továbbra is az Egyesült Államokba szervezi ki a biztonsági szolgálatait, mindenféle kölcsönösség nélkül”.
A soros elnökség részéről Alfredo Pérez Rubalcaba azt mondta, a terrorizmus finanszírozását nyomon követő program (TFTP) „értékes eszköz, amely lehetővé teszi a terrortámadások megakadályozását”. Szerinte az egyezmény elegendő adatvédelmi garanciát tartalmaz. Pérez Rubalcaba hozzátette, nagyon rövid időn belül nincs lehetősége új tervezet beterjesztésére, reméli azonban, hogy „pár hónapon belül” ismertetheti a képviselőkkel az amerikai féllel folytatott tárgyalások eredményét.
A belügyekért felelős biztos, Cecilia Malmström úgy vélte, a SWIFT-egyezmény nem csak az Egyesült Államok, hanem mindenki számára előnyös. Hozzátette, a Bizottság számára Jean-Louis Bruguière bíró által készített jelentés megerősíti, hogy a TFTP fontos információs eszköz a terrorizmus elleni harcban. A biztos azt mondta, „komoly biztonsági veszélyt” jelentene, ha a parlament elutasítaná az egyezményt.
„Egyenlő súllyal akarjuk biztosítani a biztonságot és az adatvédelmet” - mondta Ernst Strasser (néppárti, osztrák), hozzátéve, hogy a szöveg létrejötte nem volt megfelelő. „A Tanács tett pár bátorító jelzést, de nem ment túl ezen” - mondta a néppárti szónok.
Martin Schulz (szocialista, német) szerint az alapvető jogokkal összhangban nem lévő egyezmény aláírásával hibáztak az uniós kormányok. Szerinte „ez egy rossz egyezmény, amit egyszerűen nem támogathatunk”.
Az EP kulcsfontosságú döntés előtt áll - mondta Sophia In't Veld (liberális, holland). Szerinte a Tanács válaszai nem voltak megfelelők, és „a választóknak tudniuk kell, hogy nagyon komolyan vesszük az adatvédelmet” - tette hozzá.
„Nem késleltetnünk kell az egyezményt, hanem, le kell szavaznunk” - mondta Rebeca Harms (zöldpárti, német). Szerinte az egyezmény jogsértő lenne, és szégyenletes, hogy a Tanács elutasította a konstruktív párbeszédet.
Timothy Kirkhope (konzervatív-reformista, brit) szerint felháborító a Tanács eljárása a parlament felé. Az EP hozzájárulási jogát nem lehet visszaható hatályú eszközként használni - mondta. A képviselő hozzátette: „végre kapunk adatvédelmi biztosítékokat a Tanácstól és a Bizottságtól, de még időre van szükségünk”.
„Kétes eljárás” során, a parlament megkerülésével kötötték az átmeneti megállapodást - mondta Lothar Bisky (egyesült baloldali, német).













