Hirdetés
„[…] de még jobb, ha egy másik, vagy akár harmadik vezetéken más, független forrásból származó gáz érkezik.” – folytatta a magyar kormányfő, hangsúlyozva, hogy Magyarország számára továbbra is a Nabucco projekt élvez prioritást.
Bár Gyurcsány Ferenc 2007-ben -az EU megfelelő támogatása hiányában- álomnak nevezte a Nabucco projektet, tavaly már magyar prioritásként kezelte az európai gázvezeték tervét. A januári Nabucco-csúcson tartott nyitóbeszédében meg sem említette a Déli Áramlatot, most azonban újra Oroszországgal lépett energia-szövetségre.
A miniszterelnök januárban az MTI-nek azt nyilatkozta, "Magyarország a gázszállítás tekintetében két vasat tart a tűzben, de a Nabuccónak van prioritása".
A Déli Áramlat
Gyurcsány Ferenc Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel, ahol a Déli Áramlat gázvezeték ügyéről egyeztettek, amely a Fekete Tenger alatt, Bulgárián és Szerbián keresztül szállítana gázt Magyarországra és tovább nyugatra, vagyis elkerülné a problémás ukrán területeket. A projekt összköltségeit 10 milliárd euróra becsülik.
A vezeték magyarországi szakaszának megépítésére közös vállalatot hoz létre a Gazprom és a Magyar Fejlesztési Bank, így az erről szóló szerződést Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója, valamint Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank elnöke írta alá.
Moszkva szerint a Déli Áramlat csökkentené a szállítási kockázatokat, vagyis elkerülhetővé válna, hogy ismét kialakuljon a januárihoz hasonló szituáció. Az orosz állami monopóliumot élvező Gazprom január elsején fizetési viták miatt elzárta az Ukrajnát ellátó gázcsapokat, majd később minden gázszállítást megszüntetett az országon keresztül, így több európai ország fűtés nélkül maradt (EurActiv.hu 2009.01.06.).
Oroszország Európa egynegyedét látja el gázzal, és vevői közül többen is sürgetik az Ukrajnát elkerülő vezeték megépítését. Több ország szeretne olyan alternatív útvonalakat látni, amelyek nem csak az orosz gáztól való függést is csökkentenék.
Vlagyimir Putyin a magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után jelentette be a megállapodás megszületését. A sajtónak úgy nyilatkozott, Oroszországnak elég gáztartaléka van ahhoz, hogy kielégítse saját, egyre növekvő igényeit és emellett mintegy 100 évig biztosítsa az európai gázszállítást.
Putyin elmondta, az Európai Unió „zászlóshajójaként” elhíresült Nabucco projekt megvalósítása „nem lehetséges Irán részvétele nélkül”. Bár a Nabuccot 31 milliárd köbméter gáz szállítására tervezik (A Kaszpi-térségből, Törökországon keresztül Európa felé), egyelőre csak csekély anyagi támogatás és a szükséges gázforrás egyötöde áll mögötte.
A gázforrásokat Irán, illetve a volt szovjet tagköztársaságok, Türkmenisztán és Üzbegisztán biztosíthatnák, de az iráni nukleáris program miatt Washington és Teherán között fennálló patthelyzet Iránt jóformán kizárja a sorból. Vlagyimir Putyin arra is felhívta az Unió figyelmét, hogy Oroszország mind a türkménektől, mind az üzbégektől vásárol gázt, ráadásul európai áron, így Brüsszel hiába reméli, hogy azt inkább neki adják majd el.
Gyurcsány Ferenc elmondta, Magyarország abban érdekelt, hogy deverzifikálja energiaforrásait. „Magyarországnak nem érdeke, hogy egy gázvezeték vagy egy olajvezeték legyen.” – mondta a miniszterelnök. „Magyarország érdeke, hogy minél több vezeték legyen.”
A Gazprom Magyarország gázimportjának 70 százalékát fedezi. A megállapodásban létrehozott társaság 50-50 százalékban kerül orosz, illetve magyar tulajdonba.
Pusztaföldvári gáztározó
A pusztaföldvári gáztározóról szóló megállapodást Alekszej Miller és Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével.
A tározó 1,3 milliárd köbméter gázt lesz képes raktározni, és naponta 15 millió köbméter kinyerésére lesz képes.
Gyurcsány szerint az új tározó megépülésével Magyarország már akkora raktározási kapacitással fog rendelkezni, hogy képes lesz az éves fogyasztásának felét a gáztartalékokból ellátni. A tározó fele-fele arányban kerül magyar (Mol), illetve orosz (Gazprom) kézbe.
A Mol állásfoglalásában az áll, hogy az építés 2010 után kezdődik meg, és 2012-2013-ra készül el. A 2010-es kezdés így nem befolyásolja a Mol költségcsökkentési terveit. A magyar vállalat 2009-ben 35 százalékkal kívánja csökkenteni tőkeberuházásait. A Mol egyike a Nabucco konzorcium hat tagjának is az osztrák OMV, a román Transgaz, a török Botas, a bolgár Bulgargaz és a német RWE mellett.
Az Oroszország által támogatott Déli Áramlat vezeték építésébe bevonták az olasz Eni SpA céget is, sőt Moszkva úgy nyilatkozott, további bővítést terveznek.
Putyin szerint a vezeték költsége 10 milliárd euró körül mozogna, mivel az építési anyagok jelenleg olcsóbban beszerezhetőek. Míg Brüsszel az 5 milliárd eurós energia- és internetcsomag forrásainak összeszedésével bajlódik (EurActiv.hu 2009.03.10.), Az orosz miniszterelnök elmondta, „nincsenek gondok a finanszírozással”.
A Gazprom vezérigazgatója szerint a vezeték 2015 december 31. előtt elkészül. A projekt hatástanulmányát jövő év június 30-án mutatják be.
„A közelmúlt jól ismert (ukrajnai) eseményei miatt a megrendelőink azon a véleményen vannak, hogy meg kellene vizsgálnunk a Déli Áramlaton keresztüli gázszállítás lehetőségét.” – mondta. „A tranzitországokkal fennálló problémák kulcsfontosságúan Európa energiabiztonsága szempontjából.” – tette hozzá.
(EurActiv és Reuters)













