Hirdetés
A Sven Tolgfors, svéd hovédelmi miniszter vezette értekezleten elsőként az egységes tengeri felügyelet kérdése volt napirenden. A miniszterek a legtöbb kérdésben egyetértettek, az államok képviselői hajlandónak mutatkoztak egy integrált rendszer létrehozására.
“A mai tárgyalásokon fényt derült a miniszterek széleskörű egyetértésére, hogy a tengeri felügyelet kérdésében az államok valamint a civil és a katonai szereplők hatékony együttműködésére van szükség” – fogalmazott Javier Solana, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
Egy intergrált és hatékonyan működő európai tengeri felügyelet a biztonság növelésén kívül hozzájárulhat ahhoz, hogy az EU hatékonyabban tudjon reagálni esetleges katasztrófákra, valamint javíthatja a kereskedelmet, a határellenőrzéseket és a környezetvédelmi előnyök sem elhanyagolhatóak.
Tolgfors kiemelte, hogy az egységes rendszer létrehozása nem járna túlzott költségekkel, hisz az államok már meglévő kapacitásaira építenének. Kerülendő, hogy ugyanazon erőfeszítéseket az országok kétszeresen tegyék meg. A Balti-tengeren zajló tengeri együttműködés (SUCBAS) például szolgálhat az egységes stratégia kialakítására, a miniszterek egy rövid demonstrációt is láthattak erről.
Növelni kell a harccsoportok hatékonyságát
A nap másik fontos témája az uniós harccsoportok hatékonyságának növelése volt. A 2007-ben létrehozott mintegy 1500 fős vegyes összetételű alakulatokkal az unió eredeti célja egy gyorsan (tíz napon belül) mozgósítható katonai eszköz létrehozása volt, bevetésre azonban mindezidáig nem kerültek.
A vezetők megvitatták, hogy a harccsoportok miképp lehetnének még rugalmasabbak, még jobban hasznosíthatók. Tolgfors kiemelte, hogy a harccsoportok létrehozása több Európai országban jelentősen hozzájárult a nemzeti haderő modernizálásához, valamint erősíti az EU válságkezelő szerepének hitelességét is.
A szomáliai partoknál jelenleg is zajló Atalanta hadművelet példaként szolgálhat, hogy miként lehet a távoli bevetéseken szerzett tapasztalatokat felhasználni, az alakulatok együttműködését minél hatékonyabbá tenni. Sven Tolgfors hangsúlyozta, a jelenlegi célkitűzések nem főként anyagi, sokkal inkább jogi értelemben vett hozzájárulásokat követelnek az államoktól.
A mai napon a vezetők az afganisztáni és pakisztáni helyzetről fognak tárgyalni. Az értekezleten a nemzeti honvédelmi minisztereken és a külügyi főbiztoson kívül a NATO és a Bizottság delegáltjai is részt vesznek, valamint Viktória svéd királyi hercegnő is megtiszteli az eseményt.













