Hirdetés
A Lisszaboni Szerződéssel – egyelőre csak papíron - létrejött Európai Külügyi Szolgálat élén Catherine Ashton áll, így a brit bárónő képviselte az Uniót a Münchenben megrendezett rangos eseményen. A Bizottságban betöltött alelnöki tisztsége és párhuzamos, főképviselői posztja miatt kétkalaposnak nevezett Ashton szombati (február 6.) beszédében azt kívánta bizonyítani, hogy rég elmúlt már az az idő, mikor az európai külpolitikáról tettek nélkül lehetett beszélni.
A péntek és vasárnap (február 5-7.) között megrendezésre került Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián Ashton igyekezett saját posztjáról és a Lisszaboni Szerződésről úgy beszélni, mintha az új korszakot hozna az öreg kontinens kül- és biztonságpolitikájába.
Szakértők szerint azonban Európa leértékelődött, elsősorban az Egyesült Államok Szemében, amelyet leginkább az bizonyít, hogy Washington idén csak a nemzetbiztonsági tanácsadó és a külügyminiszter-helyettes szintjén képviseltette magát, holott tavaly az alelnök, Joe Biden mondott beszédet az Egyesült Államok nevében.
Ráadásul a Lisszaboni Szerződés egyelőre úgy tűnik inkább a hátrányára vált Európának, hiszen nemrég a Fehér Ház részben azért mondta le tervezett madridi látogatását, mert túl sok vezető állította magáról, hogy ő az Unió feje (EurActiv.hu 2010.02.04.).
Európa: a világ diplomatája
Catherine Ashton azonban határozottan kiállt amellett, hogy a növekvő biztonságpolitikai és egyéb globális kihívásokban Európára is nagy szükség van. Véleménye szerint a világ számos konfliktusában tevékenykedő 23 uniós misszió valódi „hozzáadott értéket képvisel”. „Ezek a missziók innovatívak, a megoldások az adott helyzetre szabottak, melyek civil és katonai opciókat egyaránt vegyítenek.” - mondta.
Ashton igyekezett előnyt kovácsolni abból, amit mások éppen az európai biztonsgpolitika hátrányának tartanak: nem a katonai, hanem az attól eltérő eszközök használatát nevezte Európa „erősségének”.
Afganisztán kapcsán elmondta: „Az EU azt teszi, amihez a legjobban ért. Együtt dolgozik a kormánnyal, hogy egy működőképes afgán államot építsenek.” „Ugyanezt a filozófiát” látja érvényesnek a közel-keleti konfliktus vonatkozásában. „A diplomáciai fronton dolgozunk, hogy a tárgyalások megkezdődjenek.” - mondta.
Ahton szerint az Unió külpolitikájában először a stratégiát kell kidolgozni, és ehhez igazítottan kerülhet csak sor az eszközök és a célok kiválasztására. Ezzel egy időben azonban úgy véli, „mindig széles spektrumon keresztül kell vizsgálni a problémákat”. A főképviselő tagadja, hogy a jelenlegi konfliktusok közül akár csak egyet is lehetne kizárólag katonai jellegűnek nevezni, ezért a rendelkezésre álló összes eszköz mozgósítását szükségesnek tartja.A terrorizmus, a szervezett bűnözés, és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének problémája közötti összefüggésekben elsősorban „a kapcsolódási pontok” felkutatását, és egy „átfogó stratégia” kidolgozását látja sürgetőnek, és itt is kiemeli – a katonai mellett – a politikai, gazdasági és civil erők jelentőségét.
A Lisszaboni Szerződés a csodaszer?
A Lisszaboni Szerződés megadja Európának a lehetőséget, hogy előrelépést tegyen a külpolitikában, bár Európa már eddig is bizonyított a témában, véli Ashton.
„Ahogy tudják, ez fontos momentum Európa történetében” - mondta a főképviselő.
Ashton szerint a konfliktusokra „Európa csakis kollektív választ adhat, és ezt a Lisszaboni Szerződés lehetővé teszi.” Véleménye szerint a kialakítás alatt álló Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) „éppen ezt a típusú közös gondolkodást és cselekvést erősíti” majd, bár a főképviselő ennek mikéntjére nem tért ki.
Az EKSZ szerkezetéről is csak annyit árult el, hogy az a tagállamok diplomáciai hálózatának kiegészítéseként fog működni, vagyis semmilyen minőségben nem váltja fel azt. Hogy pontosan milyen feladatokat lát majd el a szolgálat, és hogyan igyekszik a már meglévő tagállami képviseletekkel való duplikációt elkerülni, arról nem szólt a beszéd.
A klasszikus uniós konfliktuskezelés példájának a főképviselő a Haiti földrengés után nyújtott humanitárius segítséget hozta fel, valamint az EU afganisztáni, közel-keleti, szomáliai és grúziai misszióit.
Bővítés és szomszédság
Ashton beszédében nagy hangsúlyt fektetett Európa szomszédságpolitikájára. Véleménye szerint Európa nemzetközi hitelességének fenntartása végett fontos, hogy a Közösség jó viszonyt ápoljon szomszédaival.
Elsősorban a Nyugat-Balkánnak nyújtott segítséget emelte ki, hogy a térség országai minél hamarabb tudjanak csatlakozni az Unióhoz. Ám ezt a reformok bevezetésének ütemétől tette függővé. A balkáni reformok mellett az EU-nak érdeke az is, hogy Ukrajnában is végrehajtsák a politikai és gazdasági reformokat, mondta.
Beszédében Ashton a Nyugat-Balkántól elkülönítve emelte ki Törökországot, ügyelve arra, hogy a Boszporusztól keletre fekvő ország kapcsán kerülje a bővítés témakörét. Bár a bővítés és szomszédságpolitika elsősorban a szlovák származású Stefan Füle portfóliója lesz az új Bizottságban, Ashton csoportosítása arra enged következtetni, hogy Törökország nem elsősorban mint tagjelölt állam áll az Unió horizontján.
Az országot az „új hatalmak”, vagyis Kína, India, Dél-Afrika, Brazília és Mexikó között emlegette, akiket már nem lehet csak „gazdasági szempontból vizsgálni”. Ashton szerint ezek az államok „fontos politikai és biztonsági játékosok is”, így a világ „mentális térképét” ennek megfelelően kell szerinte kiigazítani.
Nemzetközi partnerek
Ashton mindazonáltal a nemzetközi összefogás és partnerség mellett tört lándzsát. Kiemelte, hogy az Unió eddig is számos sikerrel büszkélkedhet az ENSZ-el (mint a nem nemzetközi rendszer középpontjával) való együttműködésében, például a klímaváltozás vagy az emberi jogok terén.
Bár Ashton a NATO-val való együttműködést megfelelőnek tartotta, Miguel Angel Moratino, az Európai Unió soros elnökségét vivő Spanyolország külügyminisztere szerint még szorosabb közös munkára van szükség.
A miniszter utalt továbbá arra, hogy szükséges lenne a NATO reformja, hogy a szervezet fel tudja venni a versenyt az új globális kihívásokkal. Ebben Rasmussen a NATO Főtitkára is egyetértett vele.
