Hirdetés
Boris Tadic blokkja ugyan megnyerte a májusi szerbiai választásokat, de nem szerzett elegendő szavazatot ahhoz, hogy egyedül kormányozzon. A Milosevic diktatúrája alatt regnáló Szocialista Párt útódpártjával, a Szerb Szocialistákkal kötött megállapodás azonban kényelmes többséghez juttatja a 250 fős szerb parlamentben.
A választást követően Tadic optimistán nyilatkozott, és úgy vélte, hogy a kormány „hamarosan” feláll. Két kisebb párt már korábban csatlakozott a szövetséghez: Az Egyesült Szerbia pártja, amely a szocialistákról vált le korábban, és a bosnyák „Az Európai Szandzsákért Lista” (EurActiv.com 12/06/08).
Olli Rehn bővítési biztos ma, a Balkánt gúzsba kötő problémákról szóló konferencián, elmondta, „valós esély van arra, hogy Szerbiának valóban Európa-párti kormánya legyen, és nagyon várom, hogy egy ilyen kormánnyal működhessek együtt”. Elmondta továbbá, hogy ez a fejlemény „nagyon fontos lesz Szerbia európai perspektívái szempontjából”.
Az Európai Parlamenti képviselők, köztük a Szocialista Képviselőcsoport osztrák alelnöke, Hannes Swoboda hasonló optimizmussal nyilatkozott, ugyanakkor emlékeztette az új kormányt a Hágai Bírósággal való együttműködés szükségességére.
Bár a kormány összetételéről még nem született döntés, a tárgyalások közelében lévő források azt sejtetik, hogy a szocialisták kapják a belügyminiszteri, az energiaügyi és az oktatási tárcát, hozzájuk kerül továbbá két miniszterelnök-helyettesi poszt, és a parlamenti szószóló pozíciója is.
Bár a szocialisták csak 12 helyet szereztek a parlamentben, most mégis ők a „királycsinálók”, így ők ennek a választásnak a valódi nyertesei. Milosevic bukását követően nem töltöttek be jelentős politikai szerepet, jelenlegi kedvező tárgyalási pozíciójuk nagyban változtathat ezen.
Tadic blokkja, a „Lista egy Európai Szerbiáért” és a szocialisták, június 21-én kezdték meg a tárgyalásokat, miután ez utóbbi felállt a nacionalista blokk tárgyalóasztala mellől. A nacionalista erőket a leköszönő miniszterelnök, Vojislav Kostunica Demokratikus Pártja, és a keményvonalas Szerb Radikális Párt alkotja.
Bár Koszovót illetően hasonló állásponton vannak, a szocialisták visszautasították a radikálisok és a nacionalisták javaslatát, amely befagyasztotta volna Szerbia EU-val fenntartott kapcsolatait. Erre két héttel a választások előtt, és egy héttel az után került volna sor, hogy Tadic államfőként aláírta az Előcsatlakozási Megállapodásokat. A javaslatot azok tették, akik úgy vélik, az aláírás hatással lesz Koszovó függetlenségének szerb elfogadására (EurActiv.com 30/04/08).
A szocialisták számára tehát ígéretesebbnek tűnt az Európa-párti táborhoz csatlakozni, ami mellesleg a jövendőbeli EU-tagság által gazdasági előnyökkel is járhat. Különösen vonzó volt számukra annak a lehetősége, hogy vissza tudják állítani jóhírüket, amelyet a sok szenvedést és háborút hozó Milosevic rezsim kormányzó pártjaként elvesztettek.
„Tudom, hogy a választóink egy része nem fogja megérteni ezt a döntést,” nyilatkozta Ivica Dadic, a Szerb Szocialisták vezetője hétfőn, „de ez lehet a szocialisták nagy visszatérése és az újrakezdés lehetősége.”













