Hirdetés
Portugália javaslatára, a 27 tagállam külügyminiszterei megvitatják, hogyan segíthetnék a novemberben megválasztott és január 20-án beiktatásra kerülő új amerikai elnököt, hogy megvalósíthassa ezt az erősen politikai jellegű döntését, mondták Tanácsi források az EurActiv-nak.
Obama - várhatóan még az első munkanapjai egyikén - végrehajtási parancsot ad majd ki a guantánamói támaszpont bezárására. Ez a döntés jelentős elmozdulást jelent majd attól a módtól, ahogyan neo-konzervatív elődje, George W. Bush a terrorista-gyanús embereket kezelte. Az új elnök megközelítése inkább mutat rokonságot az európai állásponttal.
A fennmaradt 248 rab közül, az amerikai vezetés mintegy 150 főt szeretne más államok területén elhelyezni, jelentette az amerikai sajtó. Gilles Kechove, az Európai Unió terror-ellenes szervének vezetője, az EurActiv-nak adott exkluzív interjújában nemrég elárulta, hogy az Unió már egy jó ideje tárgyal Washingtonnal arról, hogy A guantánamói foglyokat európai földre szállítsák át.
Portugália már felajánlotta, hogy befogadja a megszüntetendő támaszpont azon rabjait, akiket ugyan már felmentettek, de biztonsági okokból nem engedhetők vissza származási országaikba. A portugál külügyminiszter Luis Amado levélben ösztönüzte uniós kollégáit hasonló lépésre.
Németország és Írország is jelezte már, hogy készen áll a fegyencek fogadására, mondta a Tanács munkatársa. Franciaország, amely már befogadta a korábbi FARC gerillákat Kolumbiából, szintén csatlakozna a Portugáliát követő csoporthoz.
Az Unió erősen kritizálta a Bush adminisztráció Guantánamoval kapcsolatos döntéseit, ezért fel kell készülnie arra, hogy segédkezet nyújtson Obamának abban a folyamatban, amit elődjének ellentmondásos politikájával való szakítása jelent. A Tanács munkatársa szerkesztőségünknek elmondta, hogy ez lesz a fő érv, amivel az Unió terror-ellenes szervezetének vezetője a viták során használ majd.
A cseh elnökség megerősítette a vita időpontját és helyszínét, de nem kívánt válaszolni a kérdésre, hogy vajon Prága is hozzájárul-e, hogy területére amerikai foglyokat szállítsanak. A szóvivő leszögezte, hogy még nincs közös uniós álláspont, és hangsúlyozta, hogy az elnökség feladata az, hogy ennek a politikának a kialakítását előmozdítsa, és nem az, hogy maga is állástfoglaljon.
A közös európai álláspont azonban délibábnak tűnik. Egyes tagállamok, köztük Svédország és Hollandia, máris elzárkóztak tőle, hogy valaha is guantánamói foglyok lépjenek az országok területére. 













