Hirdetés
A külügyminiszterek két napos találkozóját megelőző napon, a 27 tagállam miniszterei az ebéd mellett folytatták le vitájukat, melynek eredményeképpen felszólították a széttöredezett palesztin társadalmat, hogy fogjon össze annak érdekében, hogy a nemrég kiharcolt tűzszünet tartós maradhasson (EurActiv.com 19/01/09). A palesztinok egységessége megkönnyítené továbbá a humanitárius segély szétosztását a gázai övezetben.
A soros elnökséget vivő Cseh Köztársaság külügyminisztere, Karel Schwarzenberg hangsúlyozta, hogy az Európai Unió úgy véli, a Mahmud Abbasz vezette egységes palesztin kormány alapvető feltétele az előrehaladásnak, és felszólított, hogy „rendszeres és kiszámítható alapon” tartsák nyitva a gázai átkelőket.
A miniszterek meghívták egyiptomi, jordániai, török és a Palesztin Hatóság képviselőit, hogy vegyenek részt a találkozón. Egyiptomnak különleges szerepe van, hiszen az ország befolyással rendelkezik a gázai övezetet korábban elfoglaló Hamász milicisták felett, mondta egy diplomata az EurActiv-nak.
A Hamász rajta van az EU terrorista szervezeteket felsoroló listáján, de a svéd külügyminiszter, Carl Bildt és finn kollégája, Alexandr Stubb, sőt még a francia Bernard Kouchner szerint is „szükséges beszélni a Hamásszal”, ha sikerül előrehaladást elérni, mondta az EurActiv-nak a tárgyalásokon részt vevő diplomata.
„Minél többet teszünk azonban, annál többet kell dolgoznunk a gázai Hamász hatóságokkal,” folytatta a külügyi szakértő.
Az Unió abban a kérdésben is megosztott, hogy elítélje-e Izraelt a gázai hadműveletek miatt. Az összecsapások 1300 ember -többségükben civilek- életét oltották ki. Izrael gyújtóbombákat is használt, amelyek használata a nemzetközi egyezmények alapján, a sűrűn lakott területeken tiltott, valamint bombázta az ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalát, amely Gáza város közepén található.
Írország, Belgium , Ciprus, Görögország és Svédország nemzetközi vizsgálat lefolytatását kérték, hogy kiderüljön, Izrael vagy a Hamász harci cselekményei sértették-e a nemzetközi jogot. Az izraeli sajtó szerint Németország, Olaszország, Hollandia és Románia azonban nem akarnak Izraellel konfrontálódni. Ennek oka, hogy az EU igyekszik nyomást gyakorolni Tel Avivra, hogy nyissa meg a gázai átjárókat. Egy nemzetközi eljárás veszélyeztetné ennek a tervnek a sikerét.
(Ügynökségek közreműködésével)
Vélemények:
Az egyiptomi külügyminiszter, Ahmed Aboul Gheit a brüsszeli tárgyalások után elmondta, reményei szerint a palesztin rekonstrukció érdekében még február 28-ig sor kerül egy nemzetközi donorkonferenciára, jelenti a Reuters. Hozzátette, hogy a konferenciához fel kell mérni a károkat, amelyhez mind az Európai Unió, mind az ENSZ, mind mások segítsége szükséges
Aboul Gheit bízik abban, hogy a pénzügyi alapokról folyó tárgyalásokra már egy egységes palesztin kormánnyal kerülhet sor.
„Rá kell kényszerítenünk az izraelieket, hogy tárgyaljanak és meg kell nekik mondanunk, hogy nyissák meg az átjárókat és adják meg az esélyt a palesztinoknak, hogy normális életet éljenek.” – mondta a riportereknek.
A három kontinensen működő, a szegénység és a jogtalanságok ellen küzdő Oxfam nemzetközi szervezet felszólította az európai külügyminisztereket, hogy ragaszkodjanak a gázai határok teljes megnyitásához, hogy a humanitárius segélyek eljuthassanak a térségbe.
„Rengeteg segítségre van szükség, amelyet egy nagyon szűk átjárón keresztül kell bejuttatnunk. Egy Barcelona méretű város lakosságának megfelelő méretű népességet [1,5 millió fő] ellátását napi 120 teherautónyi segélyszállítmánnyal kell megoldani. Egy autópályára van ehhez szükség, nem egy vidéki földútra.” – figyelmeztetett az Oxfam. 













