Hirdetés
A Gazprom vezérigazgatója a hétvégén (szeptember 12.) elmondta, Ukrajna jelenleg ugyan fizeti tartozását, azonban aggodalmát fejezte ki afelől, hogy az ország, 2010. február 17-én esedékes számláját már nem fogja tudni kifizetni. Alexej Miller továbbá tart a január 17-i ukrajnai elnöki választások után bekövetkezhető politikai káosztól.
„Amikor [az ukrán állami energiavállalatnál,] a Naftogaz Ukraine-nál dolgozó kollégáimmal találkozom és megkérdezem tőlük, mi várható 2010-ben, azt válaszolják: egyszerűen nem tudjuk,”, idézte Millert a Reuters.
Az ukrán Naftogaz alaptalannak nevezte Miller aggodalmait.
„De facto nincs semmilyen oka egy újabb gázvitának”, mondta egy szóvivő, majd hozzátette, történelme során először, Ukrajnának van annyi gáztartaléka, hogy kielégítse téli szükségleteit.
Miller szavait Kijevben úgy értékelték, mint az ország hírnevének befeketítését még a választások előtt. Viktor Juscsenko a Financial Times-nak adott interjújában a következőt mondta: „Rengeteg rejtett és cinikus terv játszódik le a gazdaság és a média szférájában azzal a céllal, hogy lejárassák Ukrajnát.”
Szakértők szerint a választások végkimenete bizonytalan. Valóban, a Viktor Juscsenko elnök és Julija Timosenko miniszterelnök közötti nyílt konfliktus úgy tűnik szétmorzsolta a 2004-es „Narancsos Forradalom” két főszereplőjének népszerűségét, míg az oroszbarát Viktor Janukovics jelenleg a legnépszerűbb, a közvélemény-kutatások szerint.
Szeptember 14-én, Dimitrij Medvegyev, orosz elnök születésnapjára küldött jókívánsága mellett Janucsenko azt üzente, meg van győződve afelől, hogy Ukrajna és Oroszország kapcsolatai hamarosan „egy százéves barátságra alapozott új, gyümölcsöző kezdet” elé néznek.
Az Európába érkező gáz negyedét szolgáltató Gazprom már 2010 első negyedévére szólóan előre kifizette Ukrajna tranzitdíját.
Medvegyev múlt héten arra szólította fel a Gazpromot, hagyjon fel a díjak idő előtt való fizetésével, tisztán jelezvén, hogy Oroszország előbb megvárja, ki fogja vezetni Ukrajnát.
Ami Ukrajnát illeti, a nyugat-európai kereslet csökkenéséből adódóan az ország próbálja kisebbre venni gázimportját, jóllehet sikertelenül.









