Visegrad EU portals : EurActiv.hu | EurActiv.pl | EurActiv.cz | EurActiv.sk
Logo EurActiv.hu
ÁRFOLYAM:
EUR 286,77Még több árfolyam
  • Rólunk
  • Hírlevél

Hirdetés

Döntetlen brit választások, nyitott lehetőségek

(en) (fr) (de)
Gordon Brown brit miniszterelnök

07.05.2010
Az előzetes eredmények május 7-én abba az irányba mutatnak, hogy az elmúlt három évtized legszorosabb választási küzdelmét követően a brit ellenzéki Konzervatív Párt lesz a legnagyobb párt a parlamentben. Az Egyesült Királyság azonban a kisebbségi kormány felé hajlik, de jelenleg még bizonytalan, végül ki fogja kormányozni az országot.

Hirdetés

A 90 százalékos körüli feldolgozottság mellett pénteken délelőtt a jobbközép Konzervatív Párt 288 helyet, a kormányon lévő Munkáspárt pedig 241 helyet szerzett. A Konzervatívok vezetője, David Cameron szerint egyértelmű, hogy a Munkáspárt „elvesztette a kormányzásra feljogosító mandátumát”.

Az eredményeket az angol nyelvű blogunkon keresztül követheti élőben

Munkáspárti politikusok azonban hangsúlyozták, Nagy-Britannia alkotmányának értelmében a jelenlegi miniszterelnöknek, Gordon Brownnak van joga először megkísérelni a kormányalapítást. Ezt meg is fogja próbálni a harmadik helyezett Liberális Demokratákkal koalícióban, azonban a két párt összesített helyeinek száma még mindig nem jelent többséget a parlamentben.

1974 óta először nem született egyértelmű eredmény a brit választásokon, ami -a kormányalakítással kapcsolatos bizonytalansággal együtt- jelentősen felbolydíthatja majd az amúgy is nyugtalan pénzügyi piacokat.

Ma arra irányul majd a figyelem, hogy a pártok melyik másik párttal kezdenek tárgyalásokba. Ebben köztisztviselőik úgy segítenek, hogy összefoglaló dokumentumokat készítenek a pártok javaslatairól és azok politikai és társadalmi költségeiről.

A zűrzavaros hangulatot fokozták azok a hírek, melyek szerint szavazók százait utasították el a zsúfolt szavazóhelyiségek országszerte, amikor a szavazásnak helyi idő szerint este 10-kor vége lett.

A 650 hely szétosztásáról szóló eredményeket  a Wall Street is türelmetlenül várja, miután a globális piaci nyugtalanság és a görög adósságválság nagymértékű eladásokat és más problémákat generált a napokban.

A font zuhant a dollárral szemben, míg a részvények future-árfolyamai esésnek indultak, a brit kormány által kibocsátott kötvény, az ún. gilt future-árfolyama pedig szárnyalni kezdett. A piacok nyugtalanok a bizonytalanság miatt, de inkább zavarja őket a többi tőzsdén tapasztalható felfordulás.

Kisebbségi kormány

A szavazófülkét elhagyókat vizsgáló közvélemény-kutatás, az ún. exit poll szerint, mely közel 20 ezer embert kérdezett meg csütörtökön a 45 millió szavazásra jogosult brit közül, a jobbközép Konzervatívok valószínűleg 305 helyet, a Munkáspárt 255 helyet szerez majd meg az alsóházban, mindketten elmaradnak így a többséghez szükséges 326 helytől.

Ez a Liberális Demokratákat, akiktől erős szereplést vártak, a jelenlegi helyeiknél kettővel kevesebb, 61 helyre teszi.

Andrew Hawkins, a ComRes közvélemény-kutató cég elnöke úgy nyilatkozott: „Még mindig úgy gondolom, az exit poll jó vezérfonal, de várnunk kell, mielőtt ítéletet alkotnánk”.

A legtöbb helyen a Konzervatívok felé hajlott a támogatók aránya, de ha országosan megismétlik, ez nem elég magas az általános többséghez a párt számára.

Jelentős veszteséget jelent a Munkáspárt számára a korábbi kabinet miniszterek, Charles Clarke és Jacqui Smith, míg az észak-írországi tartományi kormány első minisztere, Peter Robinson a Demokratikus Unionista Pártból volt a legnevezetesebb vesztesége az estének. A nyertesek közé tartozott a Zöldpárt is, mely megszerezte első parlamenti helyét.

Nagy-Britannia alkotmánya alapján a munkáspárti Gordon Brown kap majd esélyt először a kormányalakításra, de elemzők szerint a legvalószínűbb forgatókönyv a Konzervatívok kisebbségi kormánya.

„Majdnem biztos, hogy egy Cameron vezette kisebbségi kormányhoz fog vezetni. Cameron megpróbálja majd elindítani politikai programjait, bizonyítva kompetenciáját, majd egy második választást fog elrendelni ősszel vagy következő tavasszal.” – mondta Mark Wickham-Jones, a Bristol University politikatudományok professzora.

A következő kormánynak meg kell majd birkóznia a rekordméretű költségvetési hiánnyal, mely a GDP 11 százalékára rúg, valamint a politikai reformra való igénnyel, mely a tavalyi parlamenti költségtérítési botrányt követte. Ez kiábrándította a briteket a törvényhozókból.

A piacok tartanak attól, hogy a patthelyzet a politika megbénulásához vezet majd, ami megakasztaná a továbbgyűrűző államadósság elleni küzdelmet és ellehetetlenítené a válságból való kilábalást. Nagy-Britanniában  a II. világháború óta nem volt ilyen rossz a gazdaság állapota.

A független kutatóközpontok azzal vádolják a pártokat, hogy nem voltak őszinték a szavazókkal közfinanszírozás helyreállítása érdekében szükséges megszorítások mértékét illetően. Ez azt jelenti, hogy bármilyen kormány népszerűsége zuhanásnak indulhat, ahogy a megszorítások elkezdődnek.

„Ez lehet az a választás, amit inkább el akar veszteni az ember, és majd a következőt megnyerni.” – mondta a 42 éves Wayne Anderson, egy londoni brókercég munkatársa. „A kis többség, vagy a kisebbség maga lehet a méregpohár [egy pártnak]. Nehezebb lenne döntéseket hozni a kisebbségi kormánynak”.

Három amerikai stílusú televíziós vita, melyre még nem volt példa a brit politikában, élénkítette a kampányt és emelte a részvételi arányt.

Azonban a magas részvétel problémát jelentett néhány választókerületben, ahol elutasították a szavazókat a zsúfolt szavazóirodából, mert a választási hivatalnokok nem voltak képesek megbirkózni a késői rohammal járó papírmunkával.

Nagy-Britannia választási felügyelő szerve kivizsgálást indított, növelve a valószínűségér az eredmények jogi megtámadásának.

Vélemények:

A Guardian David Cameron Konzervatív vezetőt idézte a választás estéjén:

„Azt hiszem máris világos, hogy a munkáspárti kormány elvesztette a mandátumát az országunk kormányzására. A Konzervatív Párt a célegyenesben van, hogy több helyet nyerjen ezen a választáson, mint bármelyik másikon talán már 80 éve. Ami egyértelmű ezen eredményekből, hogy az ország, az országunk változást akar. Ez a változás új vezetést kíván, és mi készen állunk, hogy mindent megtegyünk ennek a vezetésnek a létrehozásáért.”

Ugyanebben az időben a munkáspárti miniszterelnök, Gordon Brown nyíltan latolgatta a Liberális Demokratákkal alkotandó koalíció lehetőségeit, melyet a választási reform köré építenének.

Így nyilatkozott: „Az én kötelességem az ország felé ebből a választásból adódóan, hogy mindent megtegyek, hogy Nagy-Britanniának erős, stabil és fegyelmezett kormánya legyen, mely el tudja vezetni Nagy-Britanniát a hosszantartó gazdasági kilábalás felé, és képes a gyakorlatba ültetni a széleskörű reformok iránti elkötelezettségünket, amivel kapcsolatban egyre nagyobb egyetértés van az országban.”

A Guardian azt írja, a Liberális Demokrata vezető, Nick Clegg a jelentések szerint letört az eredmények miatt, és óvatos a „legyőzöttek koalíciója” alkotásával kapcsolatban, amelyet a közhangulat figyelmen kívül hagyásának is lehet tekinteni.

Peter Mandelson, brit gazdasági miniszter az exit poll eredmények nyilvánossá tétele után, de a valós eredmények beérkezése előtt beszélt, és jelezte, a Munkáspárt így is megpróbál majd kormányt alakítani a Liberális Demokratákkal koalícióban.

„Nem a legtöbb hellyel rendelkező pártnak van először lehetősége [kormányt alakítani], hanem a hivatalban lévő kormánynak.” – mondta Mandelson a BBC-nek. „Elméletben nincs problémám azzal, hogy az országnak erős és stabil kormányt próbáljunk meg nyújtani.”.

George Osborne, a Konzervatív pénzügyminisztériumi szóvivő, elképzelhetetlennek nevezte azt, hogy a Munkáspárt kormányt alakíthatna, ha messze elmaradnak a Konzervatívoktól a helyek számát tekintve.

„Tisztában kell lenniük a realitásokkal. A brit nép visszautasította őket, és Nagy-Britanniának kormányváltásra van szüksége.” – mondta a BBC-nek.

© 2003-2010 Minden jog fenntartva

Fejlesztés és Design MONOGRAM Technologies

to_top