Hirdetés
„Az Obama elnök által meghirdetett létszámnövelés két módon érintette Magyarországot. Egyrészt, az amerikai és a NATO-elvárásoknak megfelelően, 2009 végén újabb kétszáz főt ajánlott fel Budapest az afganisztáni misszióba, a kint levő háromszáznegyven fő mellé.” – írja a napokban megjelent elemzésében Wágner Péter.
A Magyar Külügyi Intézet munkatársa szerint azonban ez a vállalás azonban nem arányos a magyar haderő anyagi helyzetével, így valószínűleg nem tudjuk azt teljesíteni.
„Ma már erősen úgy tűnik, hogy ez a vállalás tarthatatlan, és az egyszerre kint lévők létszáma sosem fogja meghaladni az ötszáz főt. A magyar haderő mind pénzügyi, mind katonai értelemben elérte teljesítőképességének határát.” – írja Wagner, majd hozzáteszi: „Az ilyen ígéretek a jövőben újra hitelességi problémákhoz vezethetnek.”
A magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban állomásozik. Wágner szerint az elmúlt két-három évben az ellenállók éppen itt, illetve a német PRT által felügyelt Kunduzban szervezték újjá magukat. A magyar erőket amerikai katonák egészítik ki.
„2010 elejéig a magyar és a kunduzi német PRT reménytelen küzdelmet folytatott a Talibán és a Hezb-i Iszlámi fegyvereseivel szemben: mindkét egység fokozatosan elvesztette a rábízott tartomány több járása felett az ellenőrzést, és gyakran saját bázisukra szorultak vissza.” – írja Wagner.
Segítségükre a szakértő szerint csupán az afgán haderő 600-700 fős zászlóaljai, és az őket támogató műveleti összekötő csoportok (OMLT) vannak.
A szakértő szerint ugyanakkor hiába döntött úgy a NATO és az Egyesült Államok, hogy megnöveli az afganisztáni seregek létszámát, az oda vezetett, hogy „2010 tavaszától gyakorlatilag teljesen felbolydult a biztonsági helyzet Baghlánban. Az említett két tartományba mintegy ötezer amerikai katona érkezett (nagyobbik részük Kunduzba), és március-április óta gyakorlatilag folyamatosak a felkelők elleni műveletek.” – írja a szerző.
A dzsirga eredményei Baghlánban
2010. Június 2-4. között „konzultatív békedzsirgát” tartottak az afgán vezetők, ahol elfogadták a korábban Washington által már jóváhagyott „Afghan Peace and Reintegration Plan"-t (APRP). Ennek célja, hogy megbékélésre ösztönözzék az ellenállókat. Bár az afgán kormány és a nemzetközi közösség elhatározta, hogy „intenzíven fogja az ellenállókkal való megbékélés lehetőségét keresni”, a szerző szerint több probléma is felmerül a békedzsirga kapcsán.
Először is sem a Talibán, sem más fontos ellenállók nem vettek részt rajta.
„A Talibán előre és világosan kifejtette véleményét a készülő eseményről, propagandafogásnak minősítette, és megfenyegette azokat, akik meghívást kaptak rá. (…)De nem volt jelen a Hezb-i Iszlámi vezetője vagy felhatalmazott képviselője sem. Hamid Karzai politikai ellenzéke - amelynek vezéregyénisége Abdullah Abdullah - szintén nem vett részt a tanácskozáson, akárcsak a kormányzattal szemben álló dél- és kelet-afganisztáni törzsfőnökök, illetve azok, akiknek a területén az ellenállók támogatottsága jelentős. Távol maradtak a hazarák és az üzbégek legfontosabb vezetői is, ami végképp csonkává tette a nagygyűlést.” – írja Wagner.
A másik nagy problémát a szerző abban látja, hogy a terv ugyan papíron tökéletes, mindazonáltal annyira komplex, hogy nem valószínű, hogy a sok területen irányíthatatlan országban hatékonyan végre lehetne hajtani.
„A most megszavazott „Afghan Peace and Reintegration Plan" papíron minden tekintetben tökéletes és rendkívül komplex. Mindenki szerepet kap benne: a helyi közösségektől kilenc minisztériumig, illetve néhány újonnan felállítandó kormányzati szervezetig. (…)De éppen ez a nagy változatosság, komplexitás az, ami a leginkább ijesztő a programban. Afganisztánban ugyanis pont az a kapacitás hiányzik, amivel egy országot, de akár egy tartományt is menedzselni, irányítani lehet.” – olvasható az MKI szakértőjének tollából.
Wagner kiemeli, hogy a konzultatív békedzsirga által meghirdetett célok már részben elindult Baglánban, hiszen egy korábbi, a Tálibok és a Hezb-i Iszlám erői közötti konfliktus során ez utóbbi, felkelőnek számító csoport a kormányzatnál keresett menedéket, amit meg is kaptak.
Wágner nem bocsátkozik jóslásokba annak kapcsán, hogy az APRP-nek vajon lesz-e, és ha ilyen, akkor milyen eredménye a magyarok által felügyelt tartományban, mindenesetre „szerencsésnek” nevezi, hogy Baglánt is besorolták azok közé a tartományok közé, ahol a reintegrációs tervet először elindítják.
„Szerencsés módon, a program tervezői Baghlán tartományt is belesorolták ebbe a kategóriába, így hamarosan a magyar PRT tevékenységének helyszínén is érzékelni lehet majd, hogy milyen sikerrel valósul meg az újabb - de valószínűleg nem utolsó - reintegrációs program.” – zárja sorait Wágner. 
