Hirdetés
„Barack Obama választási sikere arra bátorította az európaiakat, hogy a transzatlanti kapcsolatok egy új korszakáról és a félreértés és elidegenedés éveinek végéről álmodjanak. Az Obamánia hamar egy új messiási mozgalom szimbólumává vált, annak ellenére, hogy a túl nagy elvárások veszélyét hordozta magában. Tudniillik amerikai elnök eddig még nem szembesült ilyen sok összetett kihívással, a világ pedig még nem összpontosította ennyire a figyelmét a Fehér Házra.” – kezdi elemzését Werner Weidenfeld, a müncheni egyetem professzora, a Centrum für angewandte Politikforschung igazgatója.
A professzor Obamát „politikai popsztárnak” nevezi, „aki a politikai víziót a politikai vezetéssel ötvözi”. Az amerikai elnök ki tudta játszani a népszerűségi kártyát nemcsak az USA-ban, de Európában is. „És így történt, hogy egy egyetemes szentté vált, akire úgy tűnik, mindenki rávetíthette reményeit.” – írja Weidenfeld.
A szerző hozzáteszi, a tavalyi amerikai választások jó jelnek bizonyultak, mivel a Barack Obama széleskörű támogatását elérő kampány az amerikaiak vitalitását és optimizmusát mutatta, a gazdasági válság dacára. Az új amerikai elnök külpolitikája Európát reményekkel tölti el, ugyanakkor Obama pragmatizmusa és a transzatlanti együttműködés Európa jobb hozzáállását is igényli.
Ez azonban hiányzik. Európa ugyanis, Obamával szemben még mindig magával van elfoglalva ahelyett, hogy nagyobb léptű kezdeményezésekben venne részt. „Idén tavasszal Prágában, Obama felvázolta az atomfegyverek nélküli világ képét, miközben az Európai Unió még mindig a Lisszaboni Szerződésre fókuszált, annak ellenére, hogy sokan az EU állampolgárai közül még mindig nem értik, és így közömbösek vele szemben.” – emlékeztet a müncheni egyetem professzora.
„Ugyanakkor Barack Obama első 100 napja megmutatta, hogy az általa közvetített erős szimbolizmus eddig nem vezetett sarkalatos változáshoz. A nukleáris fegyverek nélküli világ gondolata […] tulajdonképpen már jó ideje ott volt Washingtonban, vagyis ez nem újdonság. A Szíriával és a tálibokkal folytatott titkos tárgyalások is valójában néhány hónappal korábban kezdődtek. Így […] az igazán nagy különbség közte és George W. Bush között úgy tűnik, a stílusban és a hangnemben van.” – olvasható az elemzésben.
Weidenfeld úgy látja, Obama nem akar globális békemozgalmat, és továbbra is inkább az amerikai érdekeket képviseli. Bár ezt az európai közvélemény még nem fogta fel, a csalódásnak már mindkét oldalon vannak árulkodó jelei. Európa részéről csalódást vált ki az USA elnöke, akárhányszor az amerikai érdekeket preferálja, bármilyen ügyről is legyen szó. Amerika pedig azért csalódhat Obamában, mert nem tudta elérni, hogy Európa jobban támogassa az USA-t Irán vagy épp Afganisztán esetében.
„A transzatlanti kapcsolatok így globális kapcsolatokra tolódtak el, ahol az EU és az USA továbbra is egyazon értékeken és egyazon világrend gondolatán osztoznak, azonban a gyakorlati politikában kevésbé egyesültek. A legnagyobb probléma továbbra is az EU-tagállamok amerikai elkötelezettséggel szembeni […] koherenciájának hiánya lesz. […] az európai kormányok tudják, hogy egy sokkal erősebb páneurópai védelmi elképzelést kell kialakítaniuk, miközben az USA is tisztában van azzal, hogy Európa a kulcs az Oroszországgal való egyetértés eléréséhez.” – állítja a professzor, aki szerint Moszkva betársulásával az EU-USA kapcsolatok egy globális stratégiai partnerséggé fejlődhetnek.
Europe’s World: In spite of Europe’s Obamania, the transatlantic relationship remains tricky (2009. ősz)
