A Lisszaboni Szerződés

Ez a Link Dosszié a EUROPE DIRECT hálózat Pest Megyei Európai Információs Pontjának közreműködésével jött létre

A Lisszaboni Szerződés főbb pontjai:

• Intézményi változtatások: Az Európai Bizottság kisebb testülettel fog dolgozni, tagjainak számát a tagállamok számának kétharmada adja majd. A Tanácsban a soros elnökség mellett megjelenik az Európai Tanács állandó elnökének posztja. A Kül- és Biztonságpolitikai Főképviselő egy személyben lesz felelős az Unió külkapcsolataiért. Az Európai Parlament létszámát 750 + 1 főben maximalizálták.
• Bevezetésre kerül az állampolgárok kezdeményezési jogköre és bővül a nemzeti parlamentek döntéshozatali szerepe.
• A Szerződés elfogadja az Alapjogi Charta szövegét. Ennek célja az uniós alapértékek erősítése. Az Unióhoz a továbbiakban csak azok az európai országok csatlakozhatnak, amelyek ezeket az értékeket elfogadják és tiszteletben tartják.
• Az Európai Unió egységes jogi személyiséget kap.

A Lisszaboni szerződésben foglalt változások egy része ugyan életbe lép a ratifikáció (tagállami jóváhagyások) után, ám egy-két jelentős változás csak egy átmeneti időszakot követően, 2014-től lesz hatályos.

A Lisszaboni Szerződés története

Gyakran hallani, hogy az Unió „szerződések története”. A kifejezés arra utal, hogy az európai integrációban minden nagyobb változás egy-egy szerződés létrejöttéhez köthető. Az Európai Szén-és Acélközösséget megalapító, 1951-ben aláírt Párizsi Szerződés volt a Közösségek alapköve. Számíthatjuk az EU történelmét azonban a következő, 1957-es Római Szerződéstől, hiszen ez az „Európai Közösségek Alapító Szerződése”.

Az elmúlt ötven év során az egymást követő szerződések nem kezelték átfogóan az Unió fejlődésével kapcsolatban felmerülő problémákat. Az egyre növekvő taglétszám egyben azt is jelentette, hogy egyre több véleménybeli különbség merült fel a tagok között, hiszen minden országnak mások voltak az érdekei a közös politikák terén. A döntések meghozatalára pedig sokszor nem volt elegendő a tagállamok többségének helyeslése, egyöntetű rábólintásra volt szükség. Nem csoda, hogy a szerződések gyakran csak az egyes területeken felmerülő sürgősebb kérdésekben hoztak változást. A Közösség intézményi rendszere, felépítése így igen bonyolulttá vált. Ezt próbálta meg orvosolni az Alkotmányos szerződés, amelynek elkészítéséről még 2001 decemberében, a Laekeni Nyilatkozatban döntött a Közösség.

Az Alkotmányos szerződés körüli viták mindig is hevesek voltak, hiszen sok Uniós állampolgárnak vannak fenntartásai azzal szemben, hogy az Uniónak az élet minden területén beleszólása legyen. Sokan attól félnek, hogy az Európai Unió egyfajta államok feletti állammá válik, és ez a nemzeti szuverenitás jelentős megnyirbálásával jár majd. Klasszikus vitapontnak számít ennek kapcsán az Uniós jelképek vagy a keresztény vallásnak a Szerződés szövegébe való bevétele. De heves vitákra adott okot a szavazási rendszer módosítása is. Az eredeti tervezet szerint ugyanis az Alkotmány teljesen megszüntette volna a tagállami vétó intézményét.

Az Alkotmányos szerződés tehát az említett viták miatt nem lépett hatályba. Bár az állam- és kormányfők aláírták 2004-ben, Hollandiában és Franciaországban népszavazás utasította el, így a további tagállami ratifikációk is értelmetlenné váltak.

Ezután egészen a 2007. január-júniusi német elnökségig kevés szó esett az Alkotmányos szerződésről, hiszen az elutasítást Európai Unió történetének egyik legnagyobb kudarcaként élte meg a Közösség. A német elnökség megelégelte az ügyben tapasztalt tagállami tétlenséget, és elsődleges céljául tűzte ki, hogy tető alá hozza az Alkotmányt, vagy legalább annak egy egyszerűsített változatát.

2007 első felében megkezdődtek az egyeztetések, végül 2007. június 22-23-án került sor arra a maratoni uniós csúcsra, amely lezárta az Alkotmány bukása utáni reflexiós időszakot. A konferencia eredményeképpen sok esetben sikerült kompromisszumos megoldást hozni. A legtöbb engedményt Lengyelország és Nagy-Britannia kapta. Sok nagy horderejű vívmányt kellett a kompromisszum kedvéért feladni, de az égetően sürgős intézményi kérdésekben sikerült megegyezésre jutni.

A megegyezés után, 2007. október 2-ig zajlott a szerződés szövegezése. A zátonyra futott Alkotmányos szerződést felváltó Lisszaboni Szerződést végleges formájában 2007. október 18-19-ediki lisszaboni csúcstalálkozójukon fogadták az EU27-ek állam- és kormányfői. Az aláírásra 2007. december 13-án került sor, ugyanott. A szerződés Lisszaboni Szerződésként épült be a köztudatba, ahogy a korábbi szerződések nagy része is az aláírás helyéről kapta nevét[1].

A már említett Lengyelország és Nagy-Britannia esetében megszülettek a végső kompromisszumok. Nagy-Britannia nem jelezte további fenntartásait a szöveggel kapcsolatban, Lengyelország számára pedig a következő megoldást hozták. A Ioanninai-formula használatának szabályait és lényegét tanácsi határozatban fektetik majd le, viszont a Lisszaboni Szerződéshez csatolt jegyzőkönyvbe foglalják, hogy ez a határozat csakis egyhangúsággal módosítható. Ezzel a módszerrel biztosították, hogy a formula jövőjéről ne kelljen alapszerződés módosításával dönteni, hanem ehhez tanácsi döntéshozatal is elegendő legyen. A közben felmerült olasz és bolgár igényeket szintén sikerült a konferencia keretein belül megoldani.

Az aláírás után minden tagállamnak ratifikálnia kellett a Szerződést, ami újabb rizikófaktornak tekinthető, hiszen ebben az utolsó fázisban bukott el az Alkotmányos szerződés is. Magyarország nem tartott népszavazást a kérdésben, 2007. decemberében a Magyar Országgyűlés – az EU tagállamai között elsőként - nagy többséggel elfogadta a Lisszaboni Szerződés szövegét.

Írország hamar leszögezte, hogy lesz szavazás, hiszen itt az alkotmányban rögzítették, hogy az integrációs alapszerződések módosításáról népszavazást kell tartani. Hollandia és Nagy-Britannia szeretné elkerülni a népszavazást, tartanak ugyanis a 2005-ös kudarc megismétlődésétől. Hollandia kormánya 2007 szeptemberében döntött úgy, hogy nem tart referendumot, ám az ellenzék erős nyomást gyakorol a kormányra, hogy változtassa meg döntését. Nagy-Britanniában a miniszterelnök, Gordon Brown és saját pártja között van véleménykülönbség a kérdésben, míg a francia elnök, Nicolas Sarkozy kijelentette, hogy nem tart népszavazást. Bizonytalan helyzet állt fel Lengyelországban is, ahol maga a kormány is erős fenntartásokkal adta áldását a Lisszaboni Szerződés szövegtervezetére.

Szimbolikus változások

Elnevezések

A Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződést (EUSz.), és az Európai Közösséget létrehozó szerződést (EKSz.) módosítja majd. Az EUSz. jelenlegi elnevezése megmarad, míg az EKSz. új elnevezése az Európa Unió működéséről szóló szerződés lesz. Sokak számára szőrszálhasogatásnak tűnhet, de ez teszi lehetővé, hogy az Európai Unió külön jogi személyiséget kapjon.

Szimbólumok

Mindemellett a sok port kavaró „Alkotmány” elnevezés is kikerült a szövegből, ahogy az Unió himnuszát, zászlaját és jelmondatát bemutató cikkely is. Erre azért volt szükség, mert egyes tagállamok úgy vélték, az Unió egyfajta szuperállamként igyekszik rátelepedni tagjaira. Sok helyen ez volt az Alkotmányos szerződés bukásának oka. A szimbólumok tehát nem kerülnek be a szövegbe, mindez azonban nem változtat a jelképek használatának eddig alkalmazott gyakorlatán.

Jogi kérdések

Az Európai Unió jogi személyisége

A szerződés hatályba lépéséig az Európai Közösség csak az első pillér, vagyis a közös politikák terén rendelkezik jogi személyiséggel, másik két pillére^[2] terén nem. A Lisszaboni Szerződés által azonban az EK mindhárom pillérre kiterjedő, önálló jogi személyiséget nyer. A lépés azért volt fontos, mert a Lisszaboni Szerződés megtartotta az Alkotmányos szerződés azon vívmányát, hogy egyetlen entitásban egyesíti a három pillért, és ezekre egységben terjeszti ki az Európai Unió kifejezést is. Az Európai Uniónak, egységes jogi személyként, feladata a tagállamok által ráruházott kompetenciák, feladatok gyakorlása, a tagállami politikák koordinálása.

Az aggódó tagállamok szövegbe foglaltatták: „A konferencia megerősíti, hogy az, hogy az Európai Unió jogi személyiséggel bír, nem jogosítja fel az Uniót arra, hogy a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörökön kívül jogszabályokat vagy intézkedéseket fogadjon el.”. Ez mindenek előtt azok megnyugtatására szolgált, akik el szeretnék kerülni, hogy közös kül- és biztonságpolitika, vagy a bel- és igazságügyi együttműködés kormányközi szintről a föderális szint felé tolódjon el.

Európai jogi aktusok

Az Alkotmány egyszerűsítette volna az európai Jogi aktusok rendszerét. Irányelvek, rendeletek és határozatok helyett európai törvények és európai kerettörvények születtek volna a jövőben. Ebben a témakörben azonban nem sikerült kompromisszumra jutni, így továbbra is az eddigi jogszabályi rendszer marad érvényben.

Az Alapjogi Charta

Az alapvető jogokat védő egyezmény hosszas viták után végül Nagy-Britannia ellenzése miatt nem került be a szerződés szövegébe. A szerződés hivatkozik azonban arra, hogy elfogadja a Chartát (EUSZ 6.cikk), megmaradt ezáltal annak jogi kikényszeríthetősége is. London és Varsó élt az „opt-out” lehetőségével, vagyis ők kimaradhatnak az egyezmény joghatályos végrehajtása alól.

Václav Klaus cseh államfő el szerette volna érni, hogy az EU tagállamai írásban garantálják, hogy a Benes-dektérumokat nem érinti a Lisszaboni Szerződés részeként kötelező erőre emelkedő Alapjogi Charta, így a szudétanémetek és a magyarok nem követelhetnek kártérítést erre hivatkozva az Európai Bíróság előtt. Kompromisszumos megoldásként Csehország is opt-out lehetőséget kapott.

Szlovákia is jelezte, hogy szeretne a Chartára vonatkozó biztosítékokat kapni, hiszen a Benes-dekrétumok a Szlovák Köztársaság területén is érvényben vannak. Mivel Szlovákiában már lezárult a ratifikációs folyamat, így Robert Fico kormányfő nem tudott megfelelő súllyal tárgyalni az ügyben, és a tagállamok sem vették figyelembe kiemelten az álláspontjukat. Az Alapjogi Charta végső szövegébe végül nem került be közvetlenül a Benes-dekrétumokról szóló utalás (EurActiv.hu 2009.10.30.).

Lattmann Tamás nemzetközi jogász szakértő szerint a cseh félelmek három szempontból is megalapozatlanok voltak, mert először is az Alapjogi Chartának nincs visszamenőleges hatálya, de ha mégis lenne sem vonatkozna az Európai Gazdasági Közösség létrejötte előtti időszakra, amikor a dekrétumok születtek. Végül pedig ha vissza is hatna, a tulajdonjogtól való megfosztás kizárólag a tagállami kompetenciák körébe tartozik, az EU-nak ezen kérdésekben nincs hatásköre (EurActiv.hu 2009.10.27.).

Új tisztségek

Az Európai Tanács állandó elnöke

Az Alkotmányos szerződés az Európai Tanács állandó elnökéről szóló cikkeit változtatás nélkül megtartotta a Lisszaboni Szerződés. A módosítás a soros elnökség rendszerének hatékonyságát hivatott növelni. A tagállamok állam- és kormányfői megegyeztek, hogy létrehozzák az Európai Unió állandó elnökének pozícióját, de emellett megtartják a soros elnökséghez hasonló rotációs rendszert is.

A soros elnökség feladata mind a Miniszterek Tanácsa, mind az Európai Tanács munkájának szervezése és elnöklése. Az Európai Tanács a Lisszaboni Szerződés értelmében az Unió intézményévé vált, munkájának előkészítése és a találkozók folyamatának biztosítása az állandó elnök feladata, aki funkcióját tekintve az Európai Tanács elnöke. Mandátuma két és fél évre szól, és egy alkalommal meghosszabbítható.

A 2009 decemberében életbe lépett Lisszaboni Szerződés kötelezővé teszi, hogy a tagállamok hármas csoportokban lássák el az elnökséget, ezzel 18 hónapos egységekre osztva a korábbi soros elnökség hathónapos rendszerét, mely alatt egymást követően három ország végzi el az elnöki teendőket. Az együttműködés pontos szabályait nem határozták meg, de a Spanyolországból, Belgiumból és Magyarországból álló első trió szeretne precedenst teremteni szoros együttműködésükkel (EurActiv.hu 2010.01.26.).

Nagy-Britannia az Európai Tanács állandó elnökének posztjára eleinte a volt miniszterelnököt, Tony Blairt támogatta, ha a politikus jelöltette volna magát az Európai Tanács elnöki posztjára. Az "ellentámadások" viszont már szinte a hír felröppenésével egyidőben megindultak.

Daniel Cohn-Bendit, a Zöldek európai parlamenti csoportjának társelnöke azon a véleményen volt, hogy José Manuel Barroso számára lenne ideális a Lisszaboni Szerződés által életre hívott új uniós tisztség. Cohn-Bendit köztudottan ellenezte a jelenlegi portugál bizottsági elnök mandátumának meghosszabbítását, illetve megújítását, ezért Barroso Európai Tanács-elnökké választását "tökéletes kompromisszumnak" nevezte.

Az új tisztséggel kapcsolatban számos további potenciális jelölt neve merült fel. A korábbi osztrák kancellár Wolfgang Schüssel és Guy Verhofstadt egykori belga miniszterelnök neve egyaránt szóba került. Egyes elemzők szerint egyedül Angela Merkel rendelkezik a tisztség betöltéséhez kellő tekintéllyel és képességekkel, ráadásul a politikai elit körében nem túl kiegyensúlyozott férfi-nő arányon is javítana. Merkel azonban nem szándékozott lemondani szövetségi kancellári posztjáról.

A visszafogott modorú belga miniszterelnök, Herman Van Rompuy megválasztásával a pozícióra a tagállamok egyértelműen jelezték, inkább egy technikai vezetőt szeretnének a poszton látni, mint egy karizmatikus, nemzetközi elismertséggel bíró elnököt (EurActiv.hu 2009.11.04.).

Gálik Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet munkatársa szerint a harminc hónapra választott elnök politikai súlya hosszútávon sem képvisel jelentős erőt (EurActiv.hu 2010.03.01.).

Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

Az eredetileg tervezett uniós külügyminiszteri poszttal szemben Nagy-Britannia jelezte fenntartásait. Ezeket figyelembe véve született meg az „Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője” pozíció. A pozíció tartalma nem, csak az elnevezése változott. A brit fenntartásoknak megfelelően a tagállamok megegyeztek, hogy az Európai Unióról szóló szerződésnek a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezései, köztük az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hivatalának létrehozására vonatkozó rendelkezései nem érintik a tagállamok jelenleg fennálló, külpolitikájuk alakítására és megvalósítására vonatkozó hatáskörét. Vagyis a tagállamok beleegyezése nélkül az Unió továbbra sem tehet külpolitikai lépéseket.

A pozíció bevezetésének főleg intézményi jelentősége van, a főképviselő ugyanis a Bizottság alelnöke is egyben, vagyis megszűnik a munkaköri kettősség a főképviselő és a külügyekért felelős biztos között.

A posztra végül a brit bárónőt, Catherine Ashtont választották. Feladata meglehetősen komplex, melyhez nemcsak eszközei hiányoznak, de helyzetét nehezítheti, hogy közvetítő szerepbe kényszerülhet az egyes intézmények között.

A formálódó Európai Külügyi Szolgálat lehetővé tenné, hogy Brüsszelnek ne a tagállamokra kelljen támaszkodnia külügyi tevékenysége során. A Szolgálat kidolgozása során Catherine Ashton azonban rögtön az intézmények közti vita középpontjába került, ezt tovább nehezíti az is, hogy a tagállamok féltve őrzik a külügyek irányításával kapcsolatos kompetenciáikat (EurActiv.hu 2010.03.11.).

Döntéshozatali változások

Minősített többségű döntéshozatal

A döntéshozatali szabályok megváltoztatása volt mindig a legnehezebben kiharcolható kompromisszum, hiszen a tagállamok egyike sem szeretne veszíteni döntéshozatali súlyából. Jelen esetben Lengyelország volt a legmakacsabb vitapartner. Lengyelország az Alkotmányos szerződés alapján veszített volna a Nizzai szerződésben meghatározott szavazati súlyából, amely 2004. november 1-én lépett életbe. Kitartása az eredeti szavazatszám mellett esetenként a szerződés vétójával fenyegetett.

A végső kompromisszum alapján 2014-ig érvényben marad Nizzai kettős többségű szavazási rendszer, majd 2017. március 1-jéig tartó átmeneti időszak lép életbe, amikor már ugyan az új, a Lisszaboni Szerződés szerinti szavazati súlyok érvényesülnek, de a tagállamok kérhetik, hogy a nizzai rendszer szerint szavazzanak.

A Nizzai rendszer kettőssége abban rejlik, hogy a minősített többséghez^[3] a 27 tagú Unióban a 345 szavazatból 255-re van szükség^[4] (ez kb 74%), amely legalább a tagállamok felétől érkezik, és emellett képviselnie kell az Unió lakosságának 62 százalékát. Ez a rendszer főleg Spanyolországnak és Lengyelországnak kedvez, mivel bár lakosságuk jóval kisebb a méretben hasonló nagyságú országokénál, mégis csak kettővel kevesebb szavazatot kaptak.

Szavazati arányok a Tanácsban:

A döntéshozatal reformja 2014-től egyrészt arányosabbá tenné a szavazatszámokat, másrészt egyszerűsítene: Egy döntés akkor születhet meg, ha a tagállamok 55 százaléka - de legalább 15 állam - igennel szavaz, és ők együttesen az összlakosság 65 százalékát képviselik. A javaslat akkor is átmegy, ha kevesebb, mint 4 tagállam ellenzi. A szavazási rendszer tehát nem csak hogy egyszerűsödött, hanem általa könnyebbé válik a minősített többségű döntések meghozatala.

Az Európai Parlament

A Lisszaboni Szerződés folytatja a további szerződések gyakorlatát, és növeli az Európai Parlament szerepét a döntéshozatalban. Növekszik tehát azon területek száma, ahol a parlamentnek legalább véleményező jogköre van. A legtöbb befolyást azonban a minősített társ-döntéshozatal további területekre való kiterjesztésével nyeri az EP. Az új szabályok szerint nagyobb szerephez jutnak a nemzeti parlamentek is.

A legfontosabb változást a parlamenti helyek számában hozta a Lisszaboni Szerződés. A változtatásokat az Európai Parlament javasolta, mivel már időszerű volt a korrigálás. Már a Nizzai Szerződést követően tervezték, hogy megreformálják a parlamenti helyek elosztását, ám az Alkotmány bukásával ez a reform is elmaradt. A Lisszaboni Szerződés behozta ezt a lemaradást is. Az alábbi táblázat bemutatja az ülőhelyek alakulását a 15 tagú Unió.

Érdekesség, hogy Olaszország először nem fogadta el az Európai Parlament által kiadott javaslatot. Ebben ugyanis Olaszország 72, míg a hasonló méretű Nagy-Britannia 73, Franciaország pedig 74 képviselői hellyel rendelkezett volna. A megoldást nehezítette, hogy a már az Alkotmányos szerződésben is tervezett 750 maximális parlamenti létszámot meghaladták volna a képviselői helyek, ha Olaszország helyeit korrigálják, másrészt - ahogy Kaczynski lengyel államfő is figyelmeztetett - az elosztás lényegi módosítása felbolydította volna a többi tagállamot is. A kompromisszum végül úgy szól, hogy az EP elnök nem számít bele a 750 fős maximális képviselőszámba, így egy képviselői helyet Olaszország megkaphatott. A következő parlamenti ciklusban Olaszország tehát 73 képviselővel képviselteti magát. Ez a megoldás azonban nem jelenti azt, hogy az elnöknek nem lenne szavazati joga!

Nemzeti parlamentek és az EP

A Lisszaboni Szerződés tovább növeli az Európai Parlament súlyát a döntéshozatali rendszerben, valamint a nemzeti vétójog kárára, több területre is kiterjeszti a minősített többségi döntéshozatalt. Tovább nő azon a területek száma is, amelyeken a képviselőtestületet közvetlenül be kell vonni a döntéshozatali eljárás minden fontosabb szakaszába.

Elsősorban holland nyomásra a Lisszaboni Szerződés megnövelte a nemzeti parlamentek döntéshozatalba való bevonását. Egyrészt növelte azt az időt, mely alatt a tagállami parlamentek a jogszabálytervezetekkel kapcsolatban kifogást emelhetnek (hatról nyolc hétre), másrészt a parlamentek a jogalkotási aktusok tervezetét a szavazatok egyszerű többségével is megtámadhatják, és ezzel arra kötelezhetik a Bizottságot, hogy a tervezett jogszabályt felülvizsgálja.

Civil kezdeményezés

A Lisszaboni Szerződés lehetőséget nyújt arra, hogy legalább egymillió polgár, akik a tagállamok legalább egyharmadának polgárai, kezdeményezzék, hogy az Európai Bizottság a jogkörébe tartozó Területeken jogalkotási javaslatokat terjesszen elő. A Bizottság által 2010 márciusában benyújtott javaslat pontosítja a Szerződés rendelkezéseit, ebben rögzítik a tagállamonként szükséges aláírások számát, valamint előirányozzák, hogy a Bizottság három tagállamban 300 000 aláírás összegyűjtését követően vizsgálja meg a kezdeményezés elfogadhatóságát.

Az aláírások összegyűjtésére egy év áll rendelkezésre, a Bizottságnak pedig négy hónapja van a kezdeményezés vizsgálatára és a további eljárás meghatározására. A Tanács és a Parlament még tárgyalásokat folytat az európai polgári kezdeményezés ügyében, de a Bizottság reményei szerint még 2010-ben döntésre jutnak, így 2011-ben már előterjeszthetik az első kezdeményezéseket.

Amennyiben egy kezdeményezés nyilvánvalóan ellentétes az Unió alapvető értékeivel, a Bizottság általi nyilvántartásba vétel elutasítható (EurActiv.hu 2010.04.01.)

A Ratifikációs folyamat

Ratifikációs akadályverseny

Lengyelországban a parlament 2008. április 3-án elfogadta a szerződést, de Lech Kaczynski nem látta el rögtön kézjegyével a dokumentumot. Az elnök azt állította, a lengyel alkotmány szerint nem hagyhatja jóvá a Szerződést, amíg nem teljesen biztos, hogy az életbe is lép.

Időközben módosult a hozzáállása, így a Lisszaboni Szerződés lengyel ratifikációjának feltétele az ír "igen" lett az október 2-i referendumon. Lech Kaczynski hivatalosan is bejelentette, amennyiben az ír szavazók az igen mellett döntenek, ő is kész aláírni a ratifikációs okmányt. 2009. október 10-én valóban eleget tett ezen ígéretének (EurActiv.hu 2009.10.09.).

Írországban 2008. június 12-én népszavazáson utasították el a Lisszaboni Szerződést. Az Unió krízisként tekint a Lisszaboni Szerződés ír kudarcára, ezért megoldási javaslatokat vár Írországtól. Az ír kormányfő a december 11-12-i Európai Tanács ülésen mutatta be ajánlásait és 2009. július 8-án bejelentette, hogy a második népszavazásra október 2-án kerül sor. Az európai honatyák szorosan együttműködnek az ír kormánnyal a szavazás megfelelő előkészítésében. Az Unió vezetői azt szerették volna, ha a szavazást már szeptemberben lebonyolították volna, így nem lenne szükség a jelenlegi Bizottság mandátumának meghosszabbítására, hanem már októberben kijelölhetnék a testület új elnökét.

A kormányzó Fianna Fáil párt együtt kívánt működni minden más párttal, amely támogatja a Lisszaboni Szerződést. Az írek körében egy "igen-kampány" keretében népszerűsítették az EU új szerződését. Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke ellátogatott Írországba, hogy elmondja az embereknek, "mire jó a szerződés" és "miről is van benne szó valójában". Lech Walesa, a lengyelországi Szolidaritás mozgalom emblematikus figurája is vállalkozott a Szerződés írországi népszerűsítésére.

Mindazonáltal az "igen-pártiak" tevékenységének sokáig nem voltak túl meggyőző eredményei, a Szerződés támogatottságát illetően ráadásul a közvélemény-kutatások a tavalyi népszavazást megelőzőhöz kísértetiesen hasonló helyzetet mutattak. "Az egész Európai Unió lélegzetvisszafojtva várja az eredményeket" - jellemezte a hangulatot a referendum előestéjén egy ír elemző.

Az Európai Bizottság újraválasztott elnöke, José Manuel Barroso szeptember 19-én uniós segélycsomagot ajánlott fel az írországi Dell-üzemből elbocsátott dolgozók helyzetének javítása érdekében. Kézenfekvőnek tűnik, hogy ezzel a gesztussal Barroso az írek Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos kétségeit próbálja eloszlatni, hiszen a bejelentés csupán két héttel az október elejére kitűzött referendum előtt történt.

Írországban végül sikeresnek bizonyult az "igen-kampány", hiszen október 2-án, 58 százalékos részvételi arány mellett a szavazók 67,1 százaléka voksolt a Lisszaboni Szerződés ratifikációja mellett. A zöld sziget részéről tehát ezzel a mozzanattal elhárultak az akadályok a Szerződés életbe lépése elől (EurActiv.hu 2009.10.03.).

A Cseh Köztársaságban a szenátus május 6-án jóváhagyta a Lisszaboni Szerződést, de Václav Klaus államfő úgy nyilatkozott, nem írja alá a dokumentumot, mivel az "halott". Később azonban lazított merev álláspontján; amennyiben az októberi népszavazáson az ír polgárok rábólintanak a Szerződésre, úgy Klaus sem zárkózik el a ratifikációtól.

Az uniós vezetők szeptember 17-i csúcstalálkozóján azonban a cseh miniszterelnök kijelentése ismét kivágta a biztosítékot. Jan Fischer ugyanis közölte, hogy a Lisszaboni Szerződés csehországi ratifikációja a tervezett időponthoz képest akár hat hónappal is kitolódhat, ha a Szenátus alkotmánybírósági vizsgálatot kezdeményez. 17 euroszkeptikus cseh képviselő szeptember 29-én valóban az alkotmányosság elé vitte a Szerződést (EurActiv.hu 2009. 09. 30.).

A "Lisszabon-pártiak" úgy vélik, Václav Klaus euroszkeptikus államfőnek Fischert is sikerült csatasorba állítania a Szerződés ellen folytatott küzdelmében. A csehországi ratifikáció féléves késése alatt ugyanis Nagy-Britanniában az előrejelzések szerint kormányváltásra kerülne sor: a 2010-es brit választásokból minden bizonnyal a Szerződést ellenző Konzervatív Párt kerül ki, akik jelenleg a Lisszaboni Szerződés népszavazásra bocsátásával kampányolnak.

Geoffrey van Orden brit konzervatív EP-képviselő megerősítette, hogy számukra ez lenne a kívánatos forgatókönyv, hiszen az esetleges nagy-britanniai népszavazástól a Szerződés egyértelmű megbuktatását várják.

David Cameron brit ellenzéki vezető olyannyira elszánt a "Lisszabon elleni harcban", hogy levélben kérte meg Václav Klaust, lehetőleg még pár hónapig tartsa parkolópályán a Szerződést. Az euroszkeptikusok arra építenek, hogy az idő most nekik dolgozik, hisz a cseh ratifikáció akár addig is kitolódhat, míg Nagy-Britanniában valóban lehetővé válik a népszavazás kiírása (EurActiv.hu 2009. 09. 24.).

Az euroszkeptikusok erőfeszítéseivel szemben azonban győzött az összeurópai és brüsszeli nyomásgyakorlás. Václáv Klaus - biztosítékokért cserébe - végül aláírta a Lisszaboni Szerződést (EurActiv.hu 2009.11.03.).

Németországban az alkotmánybíróság 2009. június 30-án hozott döntést a Lisszaboni Szerződésről. A testület ugyan összeegyeztethetőnek találta a Szerződést a német alaptörvénnyel, ám több olyan kitételt fűzött hozzá a véleményhez, amelyek máris heves vitákra adtak okot. A legnagyobb port talán az verte fel, hogy az alkotmánybíróság a német legfelsőbb bíróság kezébe adta a közösségi jogvitákban való végleges döntés jogát, így a nemzeti bírói testület akár az Európai Bíróság ítéleteit is felülírhatja.

Horst Köhler német államfő azt ígérte, miután a parlament elfogadja az alkotmánybíróság által szükségesnek tartott jogszabályt a nemzeti törvényhozás jogköreinek megerősítéséről, ő sem fog késlekedni a Lisszaboni Szerződés aláírásával.

Ennek értelmében szeptember 18-án végleg elhárult az akadály a Szerződés németországi ratifikációja elől. A Bundestag (Szövetségi Gyűlés) és a Bundesrat (Szövetségi Tanács) egyaránt jóváhagyta a kapcsolódó nemzeti jogszabályokat, és Köhler sem késlekedett: ígéretéhez híven néhány napon belül ellátta kézjegyével a ratifikációs okmányt, így a Lisszaboni Szerződés németországi ratifikációja befejeződött (EurActiv.hu 2009. 09. 24.).

• EurActiv hálózat

  • EurActiv.com: LinksDossiers: The Treaty of Lisbon (EN)

• Az Európai Unió intézményei és hivatalos honlapjai

  • Bizottság: Magyarország elsőként ratifikálta a Lisszaboni Szerződést
  • Bizottság: Kérdések és válaszok az Alkotmányos Szerződésről (2005.04.06) (EN)
  • Elnökség: Elfogadták a Lisszaboni Szerződést (2007.10.19) (EN)
  • Lisszaboni Szerződés honlapja

• Kormányzati oldalak

  • Az ír népszavazás hivatalos honlapja (EN)

• Nem kormányzati szervezetek

  • Centre for European Reform
  • CEPS: A Lisszaboni Szerződés: Az intézményes innovációk megvalósítása (EN)

• Média

  • Tartályhajót foglaltak szomáliai kalózok
  • Az EU megegyezett a szomáliai erők kiképzéséről (EN)
  • Afganisztán után Szomália
  • A belga miniszterelnökből EU elnök lehetne? (EN)
  • Juncker bejelentette igényét az EU elnöki posztjára (EN)
  • A luxemburgi miniszterelnök elvállalná az EU elnökségét
  • figyelő: Húsz tagállam ratifikálta a reformszerződést (2008.07.07.)
  • EUbusiness: Ciprus ratifikálta a Lisszabon Szerződést (2008.07.03.) (EN)
  • BBC News: Sarkozy: A lengyelek nem fogják blokkolni Lisszabont (2008.07.04.) (EN)
  • Index.hu: Göncz Kinga: Írországnak kell megoldási javaslatot tennie (2008.06.18.)
  • France24: Franciaország elutasítja a Lisszaboni Szerződés újratárgyalását (2008.06.21.) (EN)
  • France24: Sarkozy: "Ha nincs Lisszaboni Szerződés, nincs bővítés" (2008.06.20.) (EN)
  • euobserver: Sarkozy Prágába utazik, hogy vésztárgyalásokat folytasson (2008.06.16.) (EN)
  • MTV: Tálas Péter a Lisszaboni Szerződésről (2008.06.16.)
  • origo: Az ír népszavazástól féltik az európai pótalkotmányt (2008.06.11.)
  • Népszabadság: Az ír népszavazás kisiklathatja a Lisszaboni Szerződést (2008.05.12.)
  • mno.hu: Írország kezében az Európai Unió sorsa (2007.12.09.)
  • The Irish Times: A Lisszaboni Szerződés (EN)
  • Iwantareferendum.com: Honlap a népszavazásért (EN)
  • Youtube: Az EP képviselők referendumot követelnek (2007.12.12.) (EN)
  • Minden elérhető Link

• EurActiv.hu

  • Lamassoure TV-vitát akar az EU elnökjelöltjei között

• Dokumentumok

  • Külügyminisztérium: A Lisszaboni Szerződés konszolidált változata magyar nyelven
  • Bizottság: Az Alkotmányos Szerződés elutasításának ára (EN)
  • Tanács: Lisszaboni szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról
  • Tanács: A Lisszaboni Szerződés szövege