Hirdetés
A képviselők 488 igen, 137 nem és 77 tartózkodó vokssal megszavazták José Manuel Barroso új, második Bizottságát. A szavazást megelőző vitában a néppárti, a szocialista és a liberális frakció támogatásukról, a Zöldek, az Egyesült Zöld Baloldal/Északi Zöld Baloldal és a Szabad és Demokrácia Európája csoport nem szavazatukról, a konzervatív ECR frakció pedig tartózkodásáról tájékoztatta az elnököt.
Bár a meghallgatásokon az egyes jelöltek már bemutatkoztak, a strasbourgi plenáris ülés mai napját az új Európai Bizottság hivatalos bemutatásával és Barroso felszólalásával nyitották meg.
A Bizottság elnöke beszédében az Európa 2020 stratégiára helyezte a hangsúlyt, amelyben Európa új politikai irányvonalát kívánta felvázolni. A Lisszaboni Szerződésről pedig, mint e politika végrehajtását megkönnyítő eszközről beszélt.
Erős Európára van szükség
A Bizottság megválasztásával „elkezdődik a globális Európa új korszaka”- mondta a vitát megnyitó beszédében Barroso.
A parlamenti többséget adó képviselők egyetértettek abban, hogy a globalizáció világában egy versenyképes és fenntartható célok érdekében tevékenykedő Európát kell létrehozni azért, hogy a globális problémákra megoldást tudjanak találni, volt azonban, aki szerint ezt Barroso testülete nem fogja biztosítani.
„Európának változásra van szüksége,” mondta Daniel Cohn-Bendit. A Zöldek/Európai Szabad Szövetségének francia társelnöke igen ingerült szólamokkal illette a Bizottság régi-új elnökét, többek közt amiatt, hogy az elmúlt öt évben mindig csak az általánosságokról beszélt és egyetlen ügynek sem állt az élére.
„Fejeződjék be végre, hogy csak általánosságokban beszél és banalitásokról szónokol!” - szólította fel Barrosot, majd hozzátette: „Ki kell végre mondani, hogy Európa sem a globális erőviszonyokban, sem a gazdaság, sem az ökológiai folyamatokban nem vállalt vezető szerepet!”Jan Zahradit az Európai Konzervatívok és Reformerek cseh alelnöke szerint ugyanakkor a változásokhoz reform kell, mert csak egy új érős és törekvő Európa lehet globális játékos a nemzetközi színtéren.
A gazdasági függőség kölcsönös a világban, ezért egyre nagyobb az európai kormányzás szerepe. Ahol egyeztetett álláspontja van Európának, ott nemzetközi téren lesz befolyása is – véli Barroso.
Lisszaboni Szerződés adta lehetőség
Nyitóbeszédében Barroso leszögezte, hogy a Lisszaboni Szerződéssel erősödik az intézmények közötti együttműködés. Martin Schulz a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának német elnöke és Szájer József az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselőcsoportjának magyar alelnöke is hangsúlyozta, hogy a Tanács, a Bizottság és a Parlament szoros együttműködése vezethet csak el a problémák megoldásához.
Szájer szerint eljött a pillanat, amikor „Európának újra munkához kell látnia”, lezárva „az intézményi szabályozás [több hónapos] időszakát”. Véleménye szerint a Lisszaboni Szerződés elfogadásával, valamint az új Bizottság megszavazásával egy időben újra hozzá lehet látni, hogy Európa az európai polgárok érdekei szerint cselekedjék, ahelyett, hogy magával foglalkozna. Ez utóbbi gondolattal Joseph Daul az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselőcsoport francia elnöke is egyetértett.
A képviselők előtt beszélve Barroso nem felejtette el megemlíteni, hogy a Lisszaboni Szerződést megelőző időszakhoz képest december 1-től a Parlament is több kompetenciát kapott. De a hatalom felelősséggel jár, ezért csak a felelősségét teljes mértékben ismerő és vállaló Parlamenttel együtt képes az Unió az érdekeit megvalósítani- mondta Barroso.
Ezt a célt szolgálja az is, hogy a Szerződés stabil vezetést hoz létre a Tanácson belül, mert ez adja meg a folytonosságot és a biztonságot, mondta az elnök. Itt Catherine Ashton szerepét hangsúlyozta, aki a Bizottság és a Tanács munkája közötti kapocs szerepét hivatott betölteni. Így majd Kissinger is tudhatja, hogy kit kell felhívnia, ha Európával akar beszélni, válaszolta meg nem csak a volt amerikai külügyminiszter, hanem a több képviselő által a vitában is feltett kérdést Barroso.
Az euró bevezetése kudarc?
A Bizottságot ellenző képviselők az eurózóna hatékonyságát is megkérdőjelezték, lévén, hogy a gazdasági válság mind a közös pénzt használókat, mind a zónán kívülieket megtépázta. Barroso szerint ugyanakkor az euró az európai történelem egyik legnagyobb sikere. A helyzet véleménye szerint sokkal bonyolultabb lenne most, ha nem lenne az euró.
A válság az euró-övezeten kívülről érkezett, de ahhoz hogy megfelelően tudják kezelni nem csak monetáris, hanem valóságos gazdasági unióra lenne szükség, hangsúlyozta az elnök. Éppen ezért leszögezte, hogy Bizottsága, Olli Rehn, gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztoson keresztül, a jövőben fokozni kívánja a gazdasági koordinációt.
Bokros Lajos kételkedik ugyanakkor az új biztos hitelességében, mivel szerinte Rehn az elmúlt 5 évben a bővítési tárca élén szerzett tapasztalatot és szakértelmet. Éppen ezért az ECR frakció magyar képviselője értetlenségét fejezte ki Joaqín Almunia elmozdítása miatt.
Szociális dimenzió
Az elmúlt öt évben, elsősorban a szocialista frakció, sokat kritizálta a Bizottságot arra hivatkozva, hogy túlságosan a közös piacra koncentrált, és a szociális kérdések háttérbe szorulnak.Martin Sultz a mai vita kapcsán is hasonló kritikákkal élt. Barroso válaszában hangsúlyozta, hogy a legtöbb ilyen terület tagállami hatáskörben van, ezért a tagállamokkal és a Parlamenttel való együttműködés egyaránt kulcsa a szociális politika erősítésének. Annak érdekében, hogy ezt elérjék, bevezetik a szociális hatásértékelést, mondta az elnök.
A Bizottság elnöke leszögezte, ahhoz, hogy Európa polgárai támogassák és érzelmileg is elköteleződjenek Európa mellett, szükség van a szociális dimenzióra. Ugyanakkor hangsúlyozta: „Senki nem akar szociális biztonsági rendszert kiépíteni vagy egy központi egészségügyi rendszert”. A nemzeti és az európai szint kiegészíti egymást, foglalta össze szándékait e téren.
Szolidaritás és kohézió
Barroso szerint Európa nem lehet sikeres szolidaritás és kohézió nélkül. Ennek érdekében a kohéziós politika megerősítését is tervezik. Különösen a közös agrárköltségvetést igyekeznek csökkenteni, ami jelentős ellenkezést váltott ki többek között Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselőből.
Ambíciózus Európa kell
Barroso hangsúlyozta, hogy az előző Bizottság volt az első, amelyik a kibővült Európában működött. A Bizottság elnöke ezt bizonyítékként értékelte arra nézve, hogy a kollegialitás 27 biztossal, vagy akár többel is működhet. Hangsúlyozta, ez döntő lesz a jövő szempontjából. Az új Bizottság most épül, támogatásra és közös célokra van szükség, hogy megerősített sikeres európai kormányzást végezhessenek, mondta. „Nem Brüsszel, hanem Európa megerősítése a cél.”
Egyesek az ambíciók csökkentését akarják mások az eredmények növelését. Ezért Barroso kéri a Parlament támogatását, hogy „a 27 biztos ambíciójával megvalósíthassák az európai álmot”.
Következő lépések:
2010. február 9: Az Európai Bizottség még ma összeül, hogy felkészüljön a csütörtökön tartandó rendkívüli állam- és kormányfői csúcsra.
2010. február 11.: Az Európai Tanács informális ülésén várhatóan hivatalosan is kinevezi az új Bizottsgot









