Hirdetés
Cameron Václáv Klaushoz írt levele „ismételten leszögezi [az Európai Unió reformszerződéséről kialakított] hivatalos álláspontunkat”, mondta David CAmeron szóvivője tegnap (szeptember 23.).
A két euroszkeptikus politikus, Klaus és Cameron eddig nem tudták útját állni a Szerződés elfogadásának, most azonban, mikor az évek vitái és szoros egyeztetése által kialkudott szöveg ratifikációs folyamata a végéhez közeleg, úgy tűnik mindkét államférfinak lehetősége lesz fityiszt mutatni európai kollégáinak.
Mind a cseh, mind a brit vétó már önmagában is elég ahhoz, hogy feldühítsen olyan nagy tagállamokat, mint Franciaország vagy Németország, akik mindketten óriási politikai és pénzügyi forrást fektettek abba, hogy a Szerződés elfogadásra kerüljön.
A konzervatív párti brit napilap, a Daily Mail szerint Cameron levele „az utolsó kísérlet arra, hogy valaki léket vágjon az EU ellentmondásos új alapszerződésének hajóján”.
Cameron biztosította Klaust arról, hogy amennyiben a cseh államfő feltartja a Lisszaboni Szerződés ratifikációját, népszavazást ír ki Nagy-Britanniában a dokumentumról, ha megnyeri a májusi választásokat, áll a napilap hasábjain.
„Cameron azt mondta Klausnak, hogyha néhány hónapig kitart, ő mellé áll” – idéz a Daily Mail Konzervatív forrásból.
A Konzervatívok tagadták, hogy másolatot hoztak volna nyilvánosságra a levélből és azt sem tudták megmondani, mikor küldték azt el.
A közép-jobb Konzervatívok a közvéleménykutatások szerint 17 százalékponttal vezetnek a kormányzó Munkáspárttal szemben, így jó esélyük van rá, hogy megnyerik a májusi választásokat.
A brit parlament azt követően ratifikálta a szerződést, hoyg a Munkáspárt elutasította a Konzervatívok népszavazási kezdeményezését.
A Konzervatívok nyilatkozatai szerint ők majd visszafordítják a brit ratifikációt, ha a tervezett népszavazáson a polgárok elutasítják a Szerződést.
Mostanra már csak egy maroknyi tagállam maradt, akik nem adták áldásukat az EU intézményi felépítését radikálisan átalakító Szerződésre, melynek célja, hogy felgyorsítsa a 27 tagállammal nehézkessé vált döntéshozatalt.
Írország október 2-án szavaz a dokumentumról, miután a tavaly júniusi elutasítást követően több fenntartásukkal kapcsolatban biztosítékot kaptak az Európai Tanácstól. A cseh alsó- és felsőház már jóváhagyta a dokumentumot, így az már csak Václáv Klaus aláírására vár.
A cseh államfő úgy nyilatkozott, addig nem írja alá, amíg az összes többi tagállam le nem zárja a ratifikációt, hasonló nyilatkozatot tett a lengyel elnök is. Klaus kedden New Yorkban azon reményének adott hangot, hogy az ír választók többsége nemmel szavaz majd október elején.
A brit konzervatívok nemrég váltak le az Európai Néppárt közép-jobb EP-frakciójáról és cseh képviselők egy csoportjával, illetve többek közt Bokros Lajos MDF-es EP-képviselővel külön frakciót alakítottak Konzervatívok és Reformisták elnevezéssel.
(EurActiv/Reuters)









