Hirdetés
Forrás: EUvonal/EurActiv
Az Európai Demokrata Párt, amelynek képviselői a liberálisok sorai között ülnek az Európai Parlamentben, két új jelöltet vetett fel múlt heti találkozóján: Guy Verhofstadt korábbi belga miniszterelnököt és Mario Monti egykori belső piacokért (1995-1999) és versenypolitikáért (1999-2004) felelős európai biztost egyaránt alkalmasnak tartják a poszt betöltésére. Az EDP most a szocialisták támogatását keresi, hiszen nélkülük semmi esély nem lenne a többség megszerzésére.
Mivel Mario Monti nemzetiségét tekintve olasz, ez utóbbi jelölt személye várhatóan nem arat majd sikert. Az EurActiv korábban EP-közeli forrásokból úgy értesült, hogy öt évvel Romano Prodi 1999-2004 közötti elnöksége után a frakciók nem támogatnának újabb olasz jelöltet.
Guy Verhofstattnak azonban nem kell ilyen nehézségekkel szembenéznie, hiszen a Bizottságnak legutóbb 1967 és 1970 között volt belga elnöke, Jean Rey személyében.
Függetlenül az EDP-től, a zöldek is Barroso „uralmának megdöntésére” készülnek. Daniel Cohn-Bendit, a frakció egyik vezetője elmondta, hogy a zöldek célja egy olyan többség létrehozása a Parlamentben, amellyel egy másik bizottsági elnököt választhatnának. Cohn-Bendit szerint Barroso a nagy európai kormányok „szócsöve”, aki nem Európa érdekeit képviseli. Az EDP-hez hasonlóan a zöldek is a szocialistákkal szeretnének összeállni, véget vetve a hagyományos szocialista-néppárt nagykoalíciónak.
Az EUdebate2009 által készített interjúban Monica Frassoni, a zöldek másik elnöke szintén Barroso alkalmatlanságát hangsúlyozta, és leszögezte, hogy 2009 végétől egy nőt szeretne látni az EU végrehajtó szervének csúcsán (EurActiv.hu 2009.04.16.).
„Indítanunk kell egy ’Állítsátok meg Barroso-t!’ kampányt. Egy alternatív, női jelöltben kell gondolkodnunk. Azt mondom elérkezett az idő, hogy egy nő vegye a kezébe a Bizottság irányítását.” – mondta Frassoni 2009 márciusában.
Az ajánlatoktól ostromlott szocialisták frakcióvezetője, Poul Nyrup Rasmussen egyelőre igyekszik elhárítani a „kérőket”, mondván még túl korai arról beszélni, hogyan lehetne többséget szerezni a júniusi választásokat követően összeülő Európai Parlamentben. „Az azonban biztos, hogy amennyiben sikerül egy új többséget kialakítani, Barroso, aki nem a szocialisták jelöltje, nem lesz újból a Bizottság elnöke” – tette hozzá Rasmussen.









