Visegrad EU portals : EurActiv.hu | EurActiv.pl | EurActiv.cz | EurActiv.sk
Logo EurActiv.hu
ÁRFOLYAM:
EUR 284,49Még több árfolyam
  • Rólunk
  • Hírlevél

Hirdetés

A portfóliók elosztása nyugtalanítja a keleti tagállamokat

(en)

01.12.2009
A közvélemény és a politikusok egyaránt megkérdőjelezik a nemzeti biztosuknak felkínált portfólió súlyát és jelentőségét, jelentik az EurActiv hálózat Közép-Kelet-Európai tagjainak tudósítói.

Hirdetés

„Súlytalan szerep” Magyarországnak

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a foglalkoztatás, szociális ügyek és befogadás portfóliót adta Andor László, Magyarország biztos-jelöltjének.

A kormány úgy véli, Andor „nehézsúlyú” játékos lesz, a Fidesz azonban, ennek épp ellenkezőjét hangsúlyozza. A jobbközép ellenzéki párt szerint Andor „súlytalan” szerepet kapott. Az EurActiv.hu úgy tudja, a Fidesz arra számít, hogy akár a szavazatok kétharmadát is megszerezheti a jövő tavaszi választásokon.

Andor László elmondta, elégedett Barroso döntésével, majd hozzátette, a foglalkoztatás, szociális ügyek és befogadás egyike volt azon portfólióknak, melyekre számított.

A kormányon lévő szocialisták szintén örömmel fogadták a portfóliók elosztását. Tabajdi Csaba, a magyar szocialista európai parlamenti képviselők vezetője dicsérte Andor „komoly makrogazdasági tudását”. Az EP-képviselő egyúttal elmondta, a portfólió „kiemelt jelentőségű”.

„A leendő magyar biztosnak kulcsszerepe lesz abban, hogy Európa minél előbb képes legyen leküzdeni a jelenlegi gazdasági válság súlyos szociális következményeit, csökkenteni a munkanélküliséget és megállítani a társadalmi leszakadás folyamatát” – jelentette ki Göncz Kinga, szocialista EP-képviselő egy közleményben.

„Üzleti” vagy „gazdasági” portfólió Szlovákiának?

A szlovák politikusokat zavarba hozta a szlovák biztosnak nyújtott intézményközi kapcsolatok és adminisztráció portfólió, mivel sokak számára nem világos, pontosan mit is takar e feladatkör.

Robert Fico, szlovák miniszterelnök bírálói szerint a kormányfő nem volt képes biztosítani Maroš Ševčovič, szlovák biztos-jelölt számára az energiaügyi vagy közlekedési portfóliót, így végül „csak egy adminisztratív” feladatkört gyűjtött be.

Tény, hogy Fico az utóbbi hónapokban azt állította, az energiaügyi portfólió megszerzése lesz Szlovákia „elsőszámú prioritása”. Barroso azonban az energiánál „még jobb” portfóliót talált Ševčovič-nak, jelentette ki Fico pénteken.

„Nagy meglepetés volt számunkra, hogy Barroso Úr úgy döntött, Ševčovič Urat választja legfőbb alelnökének” – így Fico. A szlovák kormányfő hozzátette, Ševčovič-nak sikerült bejutnia az Európai Bizottság „konyhájába”, mint a ház legfontosabb részébe.

„Olyan, mintha az ember a kedvezményes árú repülőjegyével az ablak mellé szeretne ülni, s végül az első osztályra ültetik” – jelentette ki Miroslav Lajčák, szlovák külügyminiszter.

Lengyel „főkönyvelő”

A pénzügyi programozás és költségvetés portfólió Janusz Lewandowski, lengyel biztos-jelölthöz történő társítását Lengyelországban a politikai beállítottságtól függően más-más módon értékelik.

„Janusz nem egy európai könyvelő lesz, hanem a Bizottság összes könyvelőjének főnöke. A költségvetéssel kapcsolatos minden kérdésben befolyással bír. Valódi befolyása van a pénzre és az Unió működésére” – hangsúlyozta Krzysztof Lisek, lengyel néppárti EP-képviselő a „Polska The Times” című lengyel napilapban.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) szerint Lewandowski jelölése nem volt jó döntés Lengyelország részéről.

„A lengyel kormány nem rendelkezett ambiciózus céllal, és most azt állítja, elérte azt” – jelentette ki Paweł Kowal, az Európai Konzervatívok és Reformisták európai parlamenti képviselőcsoport lengyel tagja.

Maga a lengyel biztos-jelölt optimista. „Tudom, hogyan kell Európa különböző részeit pénzügyi értelemben integrálni, és most ez lesz a feladatom” – jelentette ki Lewandowski a „Polska The Times”-nak adott interjújában. A volt EP-képviselő egyúttal elégedettségét fejezte ki afelől, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében a költségvetés vitájában az EP-képviselőké az „utolsó szó”.

„Francia-e” a román biztos?

Dacian Cioloş, leendő mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős román biztos kijelölése a román elnökválasztás által keltett politikai kavalkád közepette történt. Az elnökválasztás második fordulója vasárnap (december 6.) lesz (EurActiv.hu 2009.11.24.).

Cioloş történetesen a „második francia biztos”, mivel sokáig Franciaországban élt és tanult, továbbá Párizs is őt támogatta, állította többször a román média, nyugati sajtóértesülésekre hivatkozva.

Traian Basescu, román elnök megpróbált hasznot húzni Cioloş jelöléséből, újraválasztási kampánya során. Sajtótájékoztatót hívott össze az elnöki palota elé, mely során a biztos-jelölt az elnök beszédét követően jutott szóhoz. Cioloş kinevezése „rendkívül fontos Románia számára, mivel a Közös Agrárpolitika az EU egyik pillére […] A portfólió rendkívül fontos, figyelembe véve [ez erre a célra] elkülönített költségvetést,  különösen, ha figyelembe vesszük a mezőgazdaság és élelmiszeriparhoz fűződő tevékenységekben érintettek nagy számát” – hangsúlyozta Basescu.

Jelölését Cioloş röviden úgy értékelte, mint „az EU-csatlakozáskor Románia előtt álló egyik lehetőség eredményét”. A román biztos-jelölt egyúttal elmondta, szeretne hozzájárulni a Közös Agrárpolitikához, valamint az európai konstrukcióhoz.

A bővítés elveszette jelentőségét Prágában?

Stefan Füle, cseh biztos-jelölt megkapta a hőn áhított bővítési portfóliót, melyre Szlovákia, Bulgária és Lettország is szemet vetett (EurActiv.com 25/11/09).

Mirek Topolánek, volt cseh kormányfő jobbközép pártja (ODS) kijelentette, bár a bővítést fontosabb portfóliónak tekinti, mint a többnyelvűséget vagy a – jelenleg a cseh Vladimír Spidla által betöltött – szociális ügyek portfóliót, az ország nagyobb ambíciókkal is bírhatna.

Ugyanakkor megfigyelők szerint ezt a kijelentést elsősorban a szociáldemokraták elleni támadásként kell értékelni, amiért „kevésbé fontos” portfóliót biztosítottak Spidlának öt évvel ezelőtt.

Az ellenzékben lévő szocialisták másképp látják a dolgot. „Füle jelölése a második legjobb választás” – állítja Jiří Paroubek, a szocialisták vezetője, aki Spidla mandátumát hosszabbította volna meg további öt évvel. A cseh politika bennfentesei szerint Paroubek üzenetét az embereknek a következőképp továbbították: „nem tudtuk keresztülvinni jelöltünket, de megtettünk minden tőlünk telhetőt.”

A cseh sajtó továbbá megkérdőjelezte e feladatkör értékét „egy olyan időben, amikor az Európai Unió nem fog bővülni”.

Tulajdonképpen két ország fog csatlakozni az EU-hoz: Izland és Horvátország. Mindazonáltal az ő belépésük garantált, mivel felkészültek a csatlakozásra, írja Martin Komarek, a Mlada Fronta című cseh napilap rovatvezetője.

Komarek szerint egyesek úgy látják a portfóliók elosztását, mint „büntetést, amiért a cseh baloldal tavasszal, az EU elnökség közepén megbuktatta a kormányt”. Egy másik nézet szerint Füle „nem túl befolyásos politikai személyiség”, és ennek megfelelően egy szerényebb portfólióban részesült.

Ugyanakkor más médiumok dicséretre méltónak tartják, hogy a csehek szerezték meg a bővítési portfóliót. Örömmel fogadták továbbá, hogy a portfóliót kiszélesítették, s így magába foglalja az európai szomszédságpolitikát is. A Keleti Partnerség kezdeményezés ugyanis a cseh EU-elnökség egyik legfőbb prioritása volt.

„Arculcsapás” Bulgáriának

Minden kétséget kizáróan Bulgáriában kavarta a legnagyobb vihart a portfóliók elosztása. Rumiana Jeleva a humanitárius segítségnyújtás és válságkezelési biztosi posztot kapta, azonban Sergei Stanishev, a balközép ellenzék vezetője szerint ez „egy arculcsapás” Bulgária számára, írja a Dnevnik című bolgár folyóirat. A politikus hozzátette, a döntés egyben a jobbközép kormány első kudarca Brüsszellel folytatott kapcsolatában.

Korábban Boyko Borissov, bolgár miniszterelnök nagy visszhangot keltő kijelentéseket tett arra vonatkozóan, hogy Jeleva várhatóan az energia, a bővítés vagy a regionális politika portfóliót szerezheti meg.

Jeleva elmondta, portfóliója „kielégítő”, hiszen „hatalmas politikai jelentőséggel” bír.

Egyes médiumok és kommentátorok azzal gúnyolták a tűzoltói kiképzésben részesült kormányfőt, magától értetődő volt, hogy az általa kijelölt biztos katasztrófák és erdőtüzek kezelésével fog majd foglalkozni.

Meglena Kuneva, volt bolgár biztos nem kívánta kommentálni a portfóliók elosztását, azonban sok sikert kívánt utódjának.

Vélemények:

Bajnai Gordon, magyar miniszterelnök Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és befogadásért felelős biztosi jelölését úgy értékelte, mint „elismerést” Magyarország számára.

„A szociális fejlődés az egyik legnagyobb kihívás az új tagállamokban” – hangsúlyozta Bajnai. A miniszterelnök hozzátette, a roma lakosság társadalmi és életkörülményeinek javítása szintén kulcskérdés a régió számára.

Dacian Cioloş, román biztos-jelölt az őt ért kritikákra reagálva elmondta, az összes európai uniós tagállam érdekét szolgálja, nemcsak Párizsét. Cioloş egyúttal kijelentette, a román érdekeket Románia földművelésügyi minisztere védi meg a Tanácsban.

A biztos-jelölt szerint a román mezőgazdaság nehéz helyzetének oka, hogy az utóbbi 20 évben az ország csak „fél reformokat” hajtott végre. Nyomatékosította továbbá, hogy Románia komoly gondokkal küzd az uniós források felhasználásával, mivel kevés pénz van a nemzeti költségvetésben a társfinanszírozású projektekre.

Ivailo Kalfin, bolgár szocialista EP-képviselő (S&D) az EurActivnak elmondta, a második Barroso-bizottság nem mutat forradalmi változásokat struktúrájában, azonban egyértelműen tisztázza új prioritásait.

„Eltekintve a külügyi főmegbízottól – mely posztot a Lisszaboni Szerződés értelmében kötelező kiosztani – Barroso Úr külön figyelmet fordít az olyan politikákra, melyek a klímaváltozáshoz, a kutatáshoz és innovációhoz, valamint az alapvető jogokhoz kötődnek. Az információs társadalom helyébe a digitális ütemterv portfóliója lép, mely kifejezés azt sugallja, hogy az Internet terjedéséhez való liberális hozzáállás sokkal óvatosabb lesz, legalábbis több intervenciós politikát [hoz magával]” – jelentette ki Kalfin.

„A bővítés szomszédságpolitikával való összevonása sajnos az előbbivel szembeni érdeklődés csökkenését mutatja” – tette hozzá a bolgár EP-képviselő.

„A többnyelvűség és a fogyasztóvédelem visszajutottak oda, ahonnan érkeztek, mikor Bulgária és Románia számára új posztokat kellett kitalálni. Őszintén szólva az utóbbit sajnálom, mivel [Meglena] Kuneva [az első Barroso-Bizottság fogyasztóvédelemért felelős biztosa] javított az Európai Bizottság profilján és közelebb hozta politikáit az állampolgárokhoz” – hangsúlyozta Kalfin.

„Az igazán nagy kérdést a nemzetközi együttműködés, humanitárius segítségnyújtás és válságkezelés új portfóliója veti fel. Úgy néz ki, mintha más portfóliókból származó maradékokat, illetve főleg kiegészítő politikákat – mint például külkapcsolatokat, fejlesztési támogatásokat, bővítést és szomszédságpolitikát, belügyet, stb. – ötvöztek volna” – összegezte Kalfin.

© 2003-2010 Minden jog fenntartva

Fejlesztés és Design MONOGRAM Technologies

to_top