-
Kapcsolódó cikkek:
Eredeti Elemzés
Hirdetés
Kiszélesedő Unió
A Lisszaboni Szerződést, és az Alkotmányos Szerződést egyaránt a működés átláthatósága, a jogi keretek leegyszerűsítése, illetve az Unió működésének megőrzése hívta életre, írja a szerző. A tervezési folyamatban a „gazdasági óriás” politikai szerepének növelése volt az irányadó.
A többségi szavazási rendszer kiszélesítése, illetve az új uniós kompetenciákon kívül a jogi személyiség megvalósítása tekinthető mérföldkőnek a fél évszázados szervezet életében.
A két szerződés csupán módozatában tér el. Gálik kiemeli, hogy az alkotmánytervezettel ellentétben a Reformszerződés a jól bevált „foltozgató módszert” választotta, vagyis a szervezet korábbi szerződéseinek szövegét változtatta meg. Ennek értelmében lett a „Közösségek” elnevezésből most már mindenhol „Unió”.
Fejlődés vagy változás
A szerző többször is rávilágít arra, hogy az Európai Unió mai képe és jelentősége nem egyszeri jogi aktus révén alakult ki, hanem hosszú folyamatok eredményeként jött létre. „A lisszaboni szerződés (…) az amszterdami, s főképp a nizzai szerződés átmeneti változtatásait érlelte tovább.” - így Gálik. A szándékok és a megvalósulás kettőssége figyelhető meg a maastrichti szerződésben is. A tagállamok szándéka itt is a továbblépésre irányult, ám a megvílósítás a többszörös kompromisszumok következtében elmaradt.
„A fejlődési pálya röviden úgy foglalható össze, hogy hozzunk létre egy működésképtelen, de erős vázra épülő rendszert.” – mondja a szerző. Egyik változtatás sem (közös akció, közös stratégiák, közös főparancsnokság, a szavazási trendszer megváltoztatása stb.) képezett potens erőt, mindaddig, amíg az Unió nem rendelkezett önálló jogalanyisággal.
A folyamatosságot kiemelendő a szerző elmondja, hogy „a korábbi folyamatok (…) egyszerre érnek be, és alkotnak egy koherens, erős rendszert.”
„Mr. CFSP után”
A jogalanyiságon kívül a Reformszerződés kiemelt jelentősége, hogy két új, állandó tisztséget hozott létre, az Európai Tanács elnökét, illetve a kül- és biztonságpolitikai főképviselőt.
„A nagy államok cinikusan összekacsintottak a föderációról álmodók háta mögött” – fogalmazta meg Gálik a változás átmenetiségét, utalva arra, hogy a tisztségek jelenlegi betöltői, személyiségükben nem képviselnek meggyőző erőt.
A szerző szerint mindkét új titulusban benne rejlik annak lehetősége, hogy az eddigi intézmények, és az újak között „hatalmi harc” alakuljon ki. Hozzátette, hogy a harminc hónapra választott állandó elnök politikai súlya hosszú távon sem képvisel majd jelentős erőt, ellentétben a főképviselő intézményével, amely később erős hatalmi központot hozhat létre.
Az Európai Külügyi Szolgálat megalkotásával, illetve a Gálik szerint már előre vetíthető Európai Külügyminisztérium felállításával még komolyabb politikai erőt képviselhet a jelenleg Lady Catherine Ashton által betöltött szerepkör.
Gálik azonban óvatosságra int, hiszen a főképviselő alapvetően végrehajtási joggal rendelkezik, nincs felhatalmazása ” önálló politika körvonalazására (policy making”), az utasításokat az Európai Tanácstól kapja. Továbbá a tagállamok önálló kül- és biztonságpolitikáját sem befolyásolhatja
Előrelépések
Gálik vitathatatlanul a jogi személyiség létrejöttét tekinti a legnagyobb előrelépésnek a változások tekintetében. „A nemzetközi jogalanyiság megvalósulása egyrészt a korábbi Európai Közösség külkapcsolati rendszerének öröklését jelenti, másrészt számtalan, a tagállamokra jellemző tulajdonsággal ruházza fel az Uniót” – állítja a szerző, és kiemeli az aktív és passzív képviseleti jogot, illetve a nemzetközi szerződésekben való teljes jogú részvételi lehetőséget.
Lisszabon további „nagy nyertese” az Európai Unió Bírósága lehet. A bíróság korábban nem rendelkezett joghatósággal az úgynevezett „második és harmadik pillérre”, az egységes jogalanyiság azonban megváltoztatja a helyzetet. Az intézmény általi jogi irányadásra viszont csak hosszú távon lehet számítani, annak ellenére, hogy „a bíróság (…) jogértelmezése során és ítéleteiben kreatívan kezdi alkalmazni az Unió szerződését” – emeli ki Gálik.
„Van, ami sosem változik”
Ha a Bíróság a „nagy nyertes”, akkor a „kisebb vesztes” a Parlament. A szerző hangsúlyozza, hogy ugyan a szavazási rendszer megváltoztatásával némi lehetősége nyílik a költségvetés befolyásolására, „de lényegi vagy azonnali változtatásokat nem tud a politikai integrációs folyamatokban elérni.”
Gálik végül azzal zárta gondolatait, hogy az új intézmények és lehetőségek mellett kiemelt fontosságú szerepet játszik az intézményrendszer belső fejlődési dinamikája.
