Hirdetés
2009-ben két fiatal magyar kutató – a hazai fordulók döntősei - vett részt a Párizsban megrendezett EU Fiatal Tudósok Versenyén (EurActiv.hu 2009.09.15.). Egyikük sem jött haza üres kézzel: Kajtár Máté (1989) különdíjat kapott a veszélyes anyagok föld alatti tárolásával foglalkozó munkájára, míg Hunyadi Áron (1989) a 3. díjat szerezte meg az általa kidolgozott óraszerkezettel, amiben kiküszöbölte a gravitációból fakadó pontatlanságot. Gleszer Erik (1990), aki itthon két alkalommal is díjazott volt, idén egy svájci kutatótáborba utazhatott el és szerezhetett további tapasztalatokat kutatói munkájához. Munkájuk rövid bemutatása után az EurActiv.hu motivációikról, élményeikről, illetve további terveikről kérdezte a fiatal tudósokat.
Hova jártok/jártatok az elmúlt két évben, és mivel foglalkoztok pontosan?
Gleszer Erik: A Szegedi Tudományegyetem elsőéves gyógyszerész hallgatója vagyok. Régebben a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákja voltam
Hunyadi Áron: Én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem másodéves gépészmérnök szakos hallgatója vagyok.
Kajtár Máté: Szintén a Budapesti Műszaki Egyetem másodéves gépészkari hallgatója vagyok, előtte pedig a Szinyei Merse Pál Gimnáziumba jártam Budapesten.
Hol hallottatok erről a versenyről. Saját magatok találtatok rá, vagy tanáraitok ösztönzésére indultatok el. Mi motivált titeket valójában?
H. Á.: Én már hosszabb ideje, több mint két éve foglalkoztam a projekttel (banki pánzélajtó zár). A beadás napján egy osztálytársam – aki akkor már elkészítette a pályamunkáját – hívta fel a figyelmemet a falon lévő plakátra, hogy hallottam-e róla. Én hazasiettem, a már meglévő vázlataimat összeírtam egy kész dolgozattá, és azzal sikerült még neveznem – két óra csúszással.
K. M.: Éppen a matek emelt szintű érettségire készültem, amikor az egyik kedves tanáromnál – aki a felkészülésben segített és az Apáczai Csere János Gimnáziumban tanított – láttam meg a tanáriban a plakátot. Mindez a leadási határidő előtt egy héttel volt, akkor gyorsan összekaptam magam, leírtam a dolgaimat, és beadtam.
G. E.: Én is a szóróanyagot láttam, de voltam olyan szerencsés, hogy előbb vettem észre, mint a beadási határidő. Volt időm kidolgozni a témát és úgy beadni. Kétszer is indultam a versenyen. Először harmadik, utána pedig második díjban részesítették a munkámat.
Mi az a legnagyobb hatás, élmény, ami titeket ért a verseny, illetve a tábor során, más környezetben, különböző országokból érkező fiatalok között?
K. M.: A legnagyobb dolog, amit én Párizsban kaptam, az maga a tapasztalat volt. Átélni egy ilyen verseny szituációt, amikor mindenki vigyázban áll, és várja a zsűri érkezését. Ott egy másodperc kihagyás sincs. Ha valaki a zsűrinél megakad, hibázik, az elvesztette a versenyt – már ha vannak egyáltalán vesztesek egy ilyen helyen.. Az esélyei mindenesetre csökkennek, mivel végig csúcsformábankell lenni, nem szabad elbizonytalanodni. Ez egy nagyon komoly adrenalin bomba.
H. Á.: Akármennyire is versenyről van szó, számomra fantasztikus volt, hogy összegezve láthattam a kiváló pályamunkákat. Amikor az első kört tettem, hogy megnézzem a többiek munkáját idén Párizsban, nagyon nehéz helyzetben éreztem volna magam a zsűri helyében, mert szinte az összes munkát jónak találtam. Egy kiváló élmény! Nemcsak azért, mert folyamatosan a lehető legjobban kell teljesíteni, hanem a zsűritagokkal való beszélgetések is egy életre emlékezetesek maradnak. Ez pontosan rávilágított arra, hogy a tudományban rengeteg öröm van. A legtöbb ember ezt nem igazán látja. Tavaly részt vehettem a London International Youth Science Forumon, melyet 50. alkalommal rendeztek meg. Ez a program is nagyon magas színvonalú volt. A kiváló előadásokat hasonlóan jó programok követték. Alkalmam volt a többiekkel is beszélgetni, együtt látogattuk meg a kutatóintézeteket. Ez is megmutatja, hogy sokat dolgozunk a projektjeinken. A rengeteg munka – ahogy azt dr. Szabó Gábor elnök úr is hangsúlyozta a záróbeszédében - a legfontosabb.
A táborok és nemzetközi események mind rámutatnak arra, hogy valójában öröm a tudománnyal foglalkozni, főleg ha az eredményeit is láthatjuk. Amivel éppen foglalkozunk, nagyon érdekel minket. Teljesen beleéljük magunkat, és lenyűgöz bennünket. Ezeken túl fontos, hogy segíthetünk másoknak, hogy átéljék ezeket az élményeket.
G. E.: Számomra az volt a legfontosabb, hogy más országból érkező fiatalokkal együtt, közösen kutathattunk baráti hangulatban egy teljesen ismeretlen terepen. Különböző nézőpontokból figyelve közelítettük meg a kutatást. Nekem ez volt a legfontosabb.
Amint be is mutattátok, már most nagyon komoly kutatások állnak mögöttetek. A jövőbeli terveitekben mi szerepel: továbbra is a kutatással szeretnétek foglalkozni, vagy inkább az üzleti felével és a munkák gyakorlati megvalósításával?
K. M.: Az én munkámnál a kettő mindenképpen együtt jár. Muszáj a folyamatos fejlődést biztosítani a földalatti üzemanyag-tároló tartályoknak. A termék soha nincs teljesen készen, mindig lehet rajta valamit javítani és keresni kell a módját, hogyan. Mindemellett nagyon fontosnak tartom, hogy azt alkalmazzák. Éppen ezért dolgozom úgy a pályamunkámon, a módszeren, hogy az ára közben alacsony maradjon, és népszerű legyen. Anélkül ez csak egy ötlet, azonban ha meg lehet valósítani, úgy már késztermék.
H. Á.: Én úgy vélem, ez alkat kérdése, mert a kutató sajátos alkat. Amikor – szerintem Erik is ilyen megszállott – átéltük egyszer az örömöt benne, csak folytatni szeretnénk ezt az utat. Mátéval pedig az a sajátosságunk, hogy mi műszaki vonalon gondolkodunk. Itt az ötlet hasznosítása egybefonódik azzal, hogy ennek lesz kézzel fogható haszna is – és ez nem feltétlenül baj. Ha a tudomány nagyon messze áll az alkalmazástól, fennáll annak a veszélye, hogy az elképzelés soha nem kerül megvalósításra.
Annak ellenére, hogy műszaki vonalon haladok, én sokkal nagyobbra értékelem az elméletet, mint mások. A gondolati kísérlet ugyanis sokkal gyorsabb, mint megépíteni és meglátni, miért nem jó. A gondolatban való elkészítés egy kiváló élmény is, ahogy hasonlóan az utána következő megvalósításhoz. Nálam ez így működik. Van olyan, aki egyből megépíti és utána finomítgatja a szerkezetét. Nem mondanám, hogy bármelyik is jobb a másiknál, ez csupán alkat kérdése.
G. E.: Én is kutatói pályára szeretnék lépni az egyetem befejezése után. Számomra az a fontos, hogy tudásomat megosszam a többiekkel, és hivatástudatszerűen végezzem munkámat közösségem szolgálatában.
Mi az első dolog, ami a tudomány és az innováció hallatán eszetekbe jut, és mit gondoltok ezeknek a fogalmaknak a mai világban betöltött szerepéről?
G. E.: Az innováció az előrehaladást és az újítást jelenti számomra. A tudománynak része az innováció, de a tudomány tágabb fogalom ennél. A tudományban nemcsak a mai újítások szükségesek, hanem az eddigi felfedezések is mind beleszámítanak. Tudomány nélkül viszont nincs innováció.
H. Á.: Én az innováció és a tudomány hátterében egyaránt a képzelőerőt látom. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az embernek aktív legyen a képzelőereje, mivel akkor tud produktív lenni, és mindig más szemszögből tekintetni a világra. Talán ez az egyik legfontosabb emberi érték. Emellett a tudomány és az innováció megkövetel egyfajta alázatot az embertől. Időnként észre lehet venni, hogy néhány fiatal kortársunkból ez hiányzik. Nincs elég alázatuk a múlttal és a korábbi feltalálókkal szemben. Pedig ahhoz, hogy egyáltalán értelme legyen innovációról beszélni, igazán fontos látni, hogy mi volt korábban. Az olyan ember nem hiteles, aki úgy ad újat, hogy közben nem tudja azt mihez viszonyítani. Egy jó kutatónál nélkülözhetetlen az alázat és a képzelőerő egy érdekes egyensúlya és keveréke.
K. M.: A tudomány és az innováció együtt jár.. Aki ezzel foglalkozik, annak ezt fontos tudnia, ez komoly, személyes érdeke. De mögötte van az ország érdeke is, és ezkomoly felelősség is egyben. Előfordulhat, hogy egy országról az ember alapjában véve nem sokat tud, de ismer egy tudóst, aki az adott országban tevékenykedik, és ez már személyes köteléket teremt.
H. Á.: Emellett az is fontos, hogy a tudósokat is, és ne csak a focistákat tudják egy országhoz kötni.
K. M.: Magyarország tudós nemzet. Mint dr. Pakucs János úr is mondta, ezen az uniós innovációs versenyen az elmúlt években elért eredmények alapján a 3. legjobb helyen állunk az összesítésben. Ha az egy főre jutó kutatók számát néznénk meg, egyértelműen és toronymagasan az első pozíciót eredményezné. Ezáltal megbecsülik a tudományos körökben a magyarokat, ami nagyon-nagyon jó.
H. Á.: Én úgy gondolom, hogy az innovációnak az a lényege, hogy mindig újat és újat kell adni, javítani kell azt, ami létezik. Ne a káosz legyen az, ami teret hódít, hanem maradjon meg a rend. Ezért szükséges, hogy kutassunk, haladjunk előre, és újítsunk. 
