Visegrad EU portals : EurActiv.hu | EurActiv.pl | EurActiv.cz | EurActiv.sk
Logo EurActiv.hu
ÁRFOLYAM:
EUR 292,43Még több árfolyam
  • Rólunk
  • Hírlevél

Brüsszel szerint ideje lesz magunkba szállni

31.08.2009
„A tagállamok ahelyett, hogy az óceán túlpartjának eredményeivel példálóznának, maguk is letehetnének végre valamit az asztalra.” – mondta Viviane Reding uniós biztos pénteken. Az információs társadalomért és médiaügyekért felelős politikus felháborodásának oka, hogy az EU digitális könyvtárát szinte csak egy ország felajánlásai töltik meg.

Europeana – így nevezik az Európai Unió tavaly novemberben indult, kissé azonban mostoha sorsú digitális könyvtárát. A kezdeményezést nemes cél indította útnak: „ingyenes és gyors hozzáférést” biztosítani Európa legnagyobb gyűjteményeihez és remekműveihez.

Az elképzelés első szépséghibája az volt, hogy egy nappal a honlap megnyitását követően, november 21-én a szerver túlterheltség miatt összeomlott és működésképtelenné vált. Bár az eset elég kellemetlenül érintette a kezdeményezésre eddig több mint egy millió eurót költő Bizottságot, a Brüsszeli PR csapatnak köszönhetően, előnyükre fordították az esetet. A technikai hibát nem várt sikerként könyvelték el, elmondva, hogy a szerver nem bírta „az óránkénti 10 millió keresést” (EurActiv.hu 2008.11.21.).

A PC World nemzetközi számítástechnikai magazin nem sokkal az eset után arról számolt be, hogy a leállás elkerülhető lett volna, ha rendszer hollandiai host-ja komolyan veszi az Európai Bizottság becsléseit, miszerint legalább 3 millió keresésre kell számítani óránként, és a beszerzi a megfelelő teher-megosztó hardware-t. Az Europeana fejlesztői ugyanakkor arra panaszkodtak, hogy nem volt elég pénzük, ezért kellett az olcsóbb, alacsonyabb teherbírású megoldást választaniuk.

Az Europeana, maga mögött hagyva a technikai nehézségeket és vitákat, februárban újraindult (EurActiv.hu 2009.02.10.), de mégsem tudta olyan sebességgel magáévá tenni az európai kultúrkincseket, ahogyan szerette volna. A Bizottság szerint ennek két oka van: egyrészt a tagállamok felajánlásainak hiánya, másrészt pedig a szerzői jogok gátolják az állomány bővülését.

Az Európai Bizottság információs társadalomért és médiaügyekért felelős tagja Viviane Reding szerint a tagállamoknak körül kellene nézniük a maguk háza táján, és nem „az óceán túlpartjának eredményeivel példálózni”. A biztos elmondta, az Europeana jelenleg az EU-ban digitálisan elérhető könyveinek mindössze 5 százalékával rendelkezik.

A jelenlegi állomány felajánlásainak döntő többségét, 47 százalékát Franciaország adta. Utána Németország (15,4), Hollnadia (8), az Egyesült Királyság (7,9), Svédország (5,2) és Finnország (4) következik. A többi tagállam jóformán egyáltalán nem tett semmit a közösbe. Náluk még Norvégia is több felajánlást tett (4,3 százalék), pedig az északi ország nem tagja az Európai Uniónak.

Magyarország mellett a szimbolikus 0,1 százalék van, melyet az Országos Széchényi Könyvtár felajánlásainak köszönhetünk.

Kusza szerzői jogok

Bár az Europeana nyitásakor meglévő 2 millió könyvtári anyag mostanra 4,6 millióra bővült, felszínre kerültek a digitalizálással és a szerzői jogokkal összefüggő problémák.

Éppen ezért a digitális könyvtár most főleg olyan műveket tartalmaz, melyek köztulajdonban vannak, ezért szerzői jogi védelem alatt nem állnak.

Hasonló okokból nem találhatók meg az Europeana rendszerében azok a művek sem, melyek  kereskedelmi forgalomban már nem kaphatók, illetve, melyeknek szerzője ismeretlen. Ez utóbbiaknál Ahogy az a Bizottság sajtóközleményéből ugyanakkor kiderül, ezek a művek adják a tagállami könyvtárak állományainak 90 százalékát.

A felmerült jogi kérdések miatt az Európai Bizottság úgy döntött, nyilvános konzultációt indít. A véleményeket múlt péntek óta, egészen 2009. november 15-ig fogadják. Ez azt jelenti, hogy bárki elküldheti véleményét arról, hogyan képzeli megoldani az alábbi problémákat:

  • Hogyan biztosítható, hogy a digitalizált tartalmakhoz az Európai Unión belül minden fogyasztó hozzáférhessen?
  • Szorosabb együttműködésre lenne szükség a kiadókkal a szerzői jogi védelem alatt álló művekkel kapcsolatban?
  • Hasznos lenne-e európai jegyzéket összeállítani a gazdátlan és a már nem forgalmazott művekből?
  • Hosszú távon hogyan lehetne finanszírozni az Europeana működését?
  • stb.

A sajtóközlemény szerkesztői csupán egy dolgot felejtettek el, megadni azt az elérhetőséget, ahová az állampolgárok a véleményüket küldhetik. Szerkesztőségünk gyakorlott embereinek ugyan sikerült felkutatni az illetékesek elérhetőségét, kollégáink azonban úgy vélték, az állampolgárok többségének ez megoldhatatlan nehézséget okozott volna.

A nyilvános konzultáció keretében tehát az alábbi címre küldhetik megjegyzéseiket:

European Commission
Directorate General for Information Society and Media
Unit 'access to information', EUFO 2281
Rue Alcide de Gasperi
L-2920 Luxembourg
Illetve e-mailen: ec-digital-libraries@ec.europa.eu

© 2003-2012 Minden jog fenntartva

Fejlesztés és Design MONOGRAM Technologies

to_top