Hirdetés
Egy, a cseh EU-elnökséghez közel álló forrás az EurActiv-nak úgy nyilatkozott, hogy az Unió versenyképességért felelős minisztereinek csütörtöki és pénteki brüsszeli találkozóján (május 28-29.)a jelen levők minden bizonnyal kérik majd a Bizottságot, hogy az európai írókért vizsgálja meg a projekt hatásait.
Az ügy azért került napirendre, mert egy újabb uniós forrás fejezte ki aggodalmát az iránt, hogy a Google Könyvkereső nem tartja teljes mértékig tiszteletben a szerzői jogokra vonatkozó uniós jogszabályokat.
„A találkozó során számos tagállam fogja ismertetni az erre a témára vonatkozó kétségeit, de egyelőre még túl korai lenne megmondani, hogy milyen lépéseket lehet tenni,” mondta az elnökségi forrás.
Az informátor szerint a tagállamok tisztában vannak a Google Könyvkereső fontosságával, de meg kell találni egyrészt az egyensúlyt a „remek kezdeményezések”, melyek az állampolgárok hozzáférését segíti a kulturális és kutatási anyagokhoz, másrészt a szellemi tulajdonjog védelme között.
Az AFP jelentése szerint eredetileg Németország kongatta meg a vészharangot az EU kulturális minisztereinek május elején tartott találkozóján felhívva a figyelmet a Google Könyvkereső és az európai jogok közötti viszonyra. A német indítvány francia támogatásra talált és mára olyan szintre ért, hogy az e heti versenyképességi tanácsülésen megvitatják majd a kérdést.
A kormányok készek a cselekvésre
Az Unió egyik legnagyobb tagállamának diplomatája reményét fejezte ki, hogy az uniós végrehajtó szerv segíteni fog a Google Könyv ügyének rendezésében, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy „a kormányok nem fognak hezitálni, hogy önállóan cselekedjenek” ha a Bizottság esetleg tétlen marad. „Nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen”.
A diplomata felszólította a Bizottságot, hogy indítson vizsgálatot a Google Könyv jogi és gazdasági következményeinek elemzésére, és azt javasolta, hogy az európai hatóságok fogjanak össze az amerikai kormánnyal az ügyben.
Ugyanakkor cseh elnökségi források úgy nyilatkoztak az EurActivnak, hogy „még roppantul korai lenne megmondani” hogy egyáltalán egy közös bírói eljárásra van-e valós esély.
Célkeresztben az amerikai megállapodás
A tavalyi évben a Google-nak sikerült lezárnia egy csoportos keresetet, melyet az Egyesült Államokban írók és publicisták indítottak ellene, és amely többek között arra kötelezi a céget, hogy hozzon létre egy „szerzői jogok jegyzékét”, ezzel biztosítva kompenzációt a jogtulajdonosoknak a digitalizált, levédett munkákért. Az érintett felek 2009 szeptemberéig fellebbezhetnek az ítélet ellen.
A Publishers Weekly jelentése szerint viszont az amerikai megállapodással szembeni ellenszenv kezd „lendületbe jönni”, mert az újságírók és írók lassan ráeszmélnek arra, mekkora hazárdjátékba fogtak, és a kormányzati beavatkozásra való kilátás „komoly akadályként jelenhet meg”.
Az európai eseményekre válaszolva a Google kifejezte elkötelezettségét, hogy részt vegyen „egy konstruktív párbeszédben” az európai szerzői jogtulajdonosokkal és kiemelte azt is, hogy a tavalyi amerikai megegyezés könyvek millióihoz nyújt hozzáférési lehetőséget miközben „új piacot teremt az íróknak,” tudósított az AFP.
Vélemények:
„A Google küldetése, hogy megszervezze, univerzálisan elérhetővé és hasznossá tegye a világban áramló információkat,” mondta Sergey Brin, a Google társalapítója és műszaki igazgatója.
A tavaly az Egyesült Államokban lezajlott jogi folyamatok után Brin a következőket írta a cég blogján: „reméljük, hogy ez a lépés csak az első volt a sok közül a publikációs iparban partnereinkkel és barátainkkal együttműködésben.”
„Szeretjük a Google-on megjelenő könyveket és a legdédelgetettebb álmunk, hogy a Könyvkereső egy olyan szolgáltatássá fejlődjön, ami biztosítja azt, hogy a könyvek szerzőikkel együtt sok évig virágozzanak a jövőben,” mondja Brin.











