Hirdetés
Mérföldkövek:
- 2006. január 1.: Oroszország – az eladási ár feletti viták miatt - röviden elzárta az Ukrajnába áramló gázvezetékek csapjait. A lépés miatt a Nyugat azzal vádolta Oroszországot, hogy politikai eszközként használja az energiaforrásait.
- 2006. május 26.: A Baku-Ceyhan-Tbiliszi vezetékbe először pumpálnak olajat.
- 2006. október 4.: Oroszország és Németország megállapodnak, hogy megépítik az Északi Áramlat gázvezetéket a Balti Tenger alatt.
- 2007. március 15.: Oroszország, Bulgária és Görögország megállapodást írnak alá a Burgas-Alexandroupolis olajvezetékről.
- 2008. április 29.: Oroszország és Görögország megállapodást írnak alá a Déli Áramlatról, melyre a többség, mint a Nabucco projekt riválisára tekintenek Európában.
- 2008. október 16.: Az állam- és kormányfők csúcstalálkozóján erősítik meg a francia elnökség energiabiztonsági jelentését, melyben felszólítja a tagállamokat és Brüsszelt, hogy diverzifikálják ellátási útvonalaikat.
- 2009.: Az Algéria és Spanyolország között húzódó Medgaz vezeték várható megépülése, melyet eredetileg 2001-ben terveztek megnyitni.
- 2009. január 1.: Oroszország ismét elzárta az Ukrajnába szállító gázvezetékek csapjait, mivel a két ország ismételten nem tudott megegyezni a gáz áráról. Több EU.tagálla, köztük Bulgária és Szlovákia, teljesen gáz nélkül maradt.
- 2009. január 27.: Nabucco csúcs Budapesten
- 2009. január 28.: Az Európai Bizottság 250 millió eurót külünített el a Nabucco projektre és összesen, mintegy 1,5 milliárd euró támogatást fordítana stratégiai energia-beruházásokra.
Összefoglalás:
Orosz ambíciók
2009. januárjának eseményei végleg bebizonyították, hogy az energiaforrásokból Oroszország nem csak politikai tőkét kovácsolhat, hanem ezzel rendkívüli módon képes az uniós döntéshozatalt befolyásolni, leggyakrabban az „oszd meg és uralkodj” taktikájával.
Az olajdollárok (és eurók) beáramlásának következtében Oroszország az elmúlt években jelentősen megerősítette a pozícióit az európai energiapiacon. Ezt megőrizendő, az ország nem csak további szállítási infrastruktúrába ruházott be (lásd a „mérföldköveknél”), hanem egyértelmű jeleit adta, hogy meg kívánja tartani monopolhelyzetét a piacon. Ennek érdekében pedig igyekszik megakadályozni, hogy az Unió máshonnan – Oroszországot kikerülve – jusson energiához. Az EU elsősorban Közép-Ázsiától, Azerbajdzsántól szeretne gázt importálni.
Oroszország ráadásul nem sajnálja a pénzt arra sem, hogy különböző megoldásokkal kikerülje a barátságtalan tranzitországokat. Az, hogy az Északi Áramlat és a Déli Áramlat vezetékek a Balti Tenger és a Fekete Tenger alatt húzódnak, ennek a stratégiának a részei. A taktika azt is megengedi, hogy Moszkva nyomást helyezzen az olyan tradicionális tranzitországokra, mint Ukrajna, hiszen az alternatív útvonalak segítségével el lehet látni a Nyugati igényeket úgy, hogy közben ezeknek az országoknak nem szállítanak.
Oroszország: barátok és ellenfelek Európában
Stefano Braghiroli és Caterina Carta tavaly év végén mutatták be elemzésüket, melyben a szerint kategorizálják az EU tagállamait, hogy mennyire lojálisak Oroszországhoz.
- A skála egyik végét többnyire „elvált keleti” tagállamok foglalják el, akik a szovjet blokkból szakadtak ki. Ezek manapság többnyire ellenségesen viszonyulnak Moszkvához (Észtország, Litvánia, Lengyelország, Lettország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia).
- A másik oldalon vannak a „lojális feleségek”, akik jó viszonyt tartanak fenn Oroszországgal (Olaszország, Ausztria és Görögország).
- Közöttük helyezkednek el az „éber kritikusok” (Magyarország, Románia, Szlovénia, Svédország, Bulgária és az Egyesült Királyság),
- és a legnagyobb csoport, az „engedékeny partnerek” (Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Luxemburg, Hollandia, Portugália és Spanyolország).
Bár nem a szimpátia és az antipátia kérdése a legnagyobb széthúzó erő az EU tagállamai között, Oroszország részéről egyértelmű, hogy Olaszországgal, Ausztriával, Bulgáriával, Görögországgal, Magyarországgal, Németországgal és Szlovéniával kész vezetékek építéséről tárgyalni, míg Lengyelországot, a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát és a Balti államokat igyekszik elszigetelni az ilyen lehetőségektől.
A grúz válság 2008. augusztusában szintén azt bizonyította, hogy az orosz vezetők nem tartanak az Európai Unió rájuk kirótt szankcióitól. A Kreml arra számít, hogy a „barátságos” országok, mint Olaszország, megvétóz minden komolyabb léptékű intézkedést. Ez fontos szerepet tölt be a Gazprom kirakós játékában.
Tavaly még úgy tűnt, hogy helyes lépés volt az EU visszafogott kritikája, melyben „aránytalannak” és „felelőtlennek” nevezte a grúz támadásra adott orosz válaszreakciót, melynek középpontjában Grúzia két szakadár területe, Abházia és Dél-Oszétia állt. Egy erősebb reakció sokak szerint a hidegháborús retorikát és hangulatot hozta volna vissza.
A január elsején kitört gázválság következtében azonban ez az eltolódás elkerülhetetlennek tűnik. Az orosz és az ukrán fél kölcsönös vádaskodása és az információk ellentmondásossága még az európai államfőket is összezavarja. „Gyakorlatilag lehetetlen az ügy [megoldása]” – mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök, Moszkvai látogatása után, majd hozzátette: „A szembenálló felek által szabott feltételek annyira ellentmondanak egymásnak, hogy egyszerűen nem összeegyeztethetők,” mondta.
A francia elnökség határozottságát és gyorsaságát nélkülöző csehek vezette Unióban ráadásul érvényesülni tud az orosz megosztó politika. Jól illusztrálja ezt, hogy a gázhiánytól leginkább sújtott két uniós tagállam, Szlovákia és Bulgária kormányfői (a moldáv miniszterelnökkel együtt) 2009. január 14-én, Brüsszellel (illetve Prágával) való előzetes egyeztetés nélkül utaztak Moszkvába, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel tárgyaljanak. Brüsszel leszögezte, hogy a két tagállam magánakciójának nincs, köze az uniós stratégiához, bár a két miniszterelnök amúgy is üres kézzel jött haza (EurActiv.hu 2009.01.16.).
Az orosz befolyás növekedésének látványos jele az is, hogy a NATO tagállamok, nemhogy a tagságra, de még a tagság reményére sem adtak egyértelmű jeleket Grúziának és Ukrajnának (EurActiv.com 02/04/08). Megfigyelők szerint ez volt az első alkalom, hogy egy nem NATO ország – Oroszország – képes volt megvétózni egy, a szervezet bővítésére tett amerikai javaslatot.
Uniós válaszadás: Úton az európai energiabiztonsági stratégia felé
Az Európai Bizottság 2008. november 13-án mutatta be az Energiapolitika Második Stratégiai Felülvizsgálatát. A dokumentum arra figyelmeztet, hogy Európa 2020-ig rá lesz szorulva az olaj és a gáz importjára, minden erőfeszítés ellenére, melyet az Unió az alacsony szénigényű gazdaság megalapozásáért tesz (EurActiv.hu 2008.11.14.).
Európa érdekében áll, hogy a globális olajpiac jól működjön és átlátható képet adjon, az árak pedig indokoltak és kiszámíthatóak legyenek. A gáz esetében azonban a vezetékekhez kötöttség erős, az ellátási láncon alapuló, kölcsönös függőséget okoz, írja a jelentés.
Az Európai Unió ezért kiegyensúlyozott energiapartnerséget akar Oroszországgal kialakítani, bár jelenleg az európai politikusok azt hangoztatják, hogy Oroszország már nem sorolható a „megbízható partner” kategóriájába. Egyelőre azonban nem alakult ki hivatalos álláspont arra nézve, hogy folytatják-e Oroszországgal a 2008-ban kialkudott EU-orosz tárgyalásokat, melynek célja a korábbi Partnerségi és Együttműködési Megállapodás (PEM) megújítása. A PEM egy szélesebb kereskedelmi fejezet részeként rendezte az energiaügyi kapcsolatokat.
Az EU attól tart, hogy az orosz cégek új olaj- és gázmezők felderítésére korlátozzák majd a beruházásaikat, de megoldatlanok azok a jogi nehézségek is, melyekbe az orosz területen beruházni akaró európai cégek ütköznek. A Shell és a BP például arra kényszerült, hogy kulcsfontosságú eszközeit a Gazpromnak adják el, mivel csak így tudták fenntartani működésüket.
A grúz válság ugyanakkor megmutatta, hogy a baráti európai államok nem akarnak túl szigorú gazdasági szankciókat kivetni keleti óriásszomszédjukra, és nem áll szándékukban az új EU-orosz alapszerződés tárgyalásait sem befagyasztani (EurActiv.com 2/09/08).
Ha Oroszország az elkövetkezendő években csökkentené exportkötelezettségeit, akkor nemcsak a gázárak emelkednének, hanem Moszkva arra is képes lehetne, hogy egyenként válassza ki azokat az európai államokat, akiknek eladja a gázt, míg a többieket inkább a sötétben hagyja. A Bizottság a második stratégiai energiajelentésében ezért használta a „rugalmasság” kifejezést, mely a kínálati sokkok elleni ellenállást segítené.
A dokumentum szerint EU-szinten jelenleg nincs külön vészhelyzetre vonatkozó tervezet, mely a rövidtávú kínálati sokkokra és problémákra megoldást jelenthetne. A stratégia szerint a Gáz Koordinációs Csoportnak, mely a Bizottság tanácsadó szerve, a gázbiztonsági ügyekben kellene fórumként szolgálnia az ilyen típusú munkák elvégzésére.
A Lisszaboni Szerződés ratifikálásával pedig egy olyan mechanizmust vezetnének be, mely az EU tagok közti szolidaritást erősítené „bizonyos termékek kínálatában fellépő ellátási problémák esetén, különösen igaz ez az energia területére”. Nemrég azt is megerősítették, hogy az Európai Parlament megállapodott arról, hogy egy másik vezető uniós pozíciót hoznak létre, mely az EU hivatalos képviselője lenne az energiabiztonság területén (EurActiv 13/05/08). Az új hivatal a Lisszaboni Szerződés alapján létrehozott Kül- és Biztonságpolitikai Főképviselő alá tartozna.
A 2009. januári gázválság
2008. december 31. Oroszország a gáz áráról kirobbant vita miatt elzárta a gázcsapokat Ukrajna felé és csak az Európába közvetítendő gázmennyiséget pumpálta keresztül az ukrán vezetékeken. Később Oroszország azzal vádolta Ukrajnát, hogy lopja az európai országoknak szánt vezetékekből a gázt, hogy kielégítse saját fogyasztói igényeit. Ukrajna tagadta a vádakat, de leszögezte, hogy a továbbiakban „ellátási gázra” tart igényt, amely technikailag lehetősé teszi a vezetékekben a nyomás fenntartását (EurActiv.hu 2009.01.05.).
Január 6-án Románia, Bulgária, Görögország, Macedónia, Szerbia és Horvátország felé teljesen leállt a gázszállítás (EurActiv.hu 2009.01.06.). Az is kiderült, hogy több tagállamnak, például Bulgáriának, nincs elegendő tartaléka ahhoz, hogy néhány napnál tovább kibírja az ellátás megszüntetését.
Az újabb elzérés következtében Európa teljesen gáz nélkül maradt, Bulgária jelezte, hogy a vészhelyzet fogalmába kapaszkodva újraindítaná az egyik nukleáris erőművének reaktorát. A kozloduji erőmű bezárása Bulgária uniós csatlakozásának egyik előfeltétele volt (EurActiv.hu 2009.01.07.). Néhány nappal később Szlovákia is követte a bolgár példát (EurActiv.hu 2009.01.12.).
A vita ezen fázisában sikerült az Európai Uniónak megegyeznie Moszkvával és Kijevvel, hogy uniós megfigyelők érkezzenek Oroszországban és Ukrajnába (EurActiv.hu 2009.01.08.). Az eseményeket néhány napos heves telefondiplomácia követte, melynek során a felek többször is áttörésről beszéltek, de a gázcsapok nem nyíltak meg. A patthelyzet politikai aspektusai lassan felszínre emelkedtek, amelyből leginkább az tűnt ki, hogy a nyugat-barát ukrán államfő Viktor Juscsenkó pozíciója meggyengült, politikai támogatottsága 2 százalékot esett (EurActiv.hu 2009.01.14.).
Január 17-én, egy moszkvai „csúcstalálkozón”, amelyet az EU szinte teljesen bojkottálni tudott (EurActiv.hu 2009.01.19.), az orosz miniszterelnök, Vlagyimir Putyin és ukrán kollégája, Julija Timosenko megállapodásra jutottak, és kijelentették: a válságnak vége. Az EU kételkedve figyelte az eseményeket.
A megállapodás szerint Kijev 20 százalékkal kevesebbet fizet majd az orosz gázért az európai piacokon érvényesülő árnál, ami mintegy 450 dollárnak felel meg ezer köbméterenként. Közben Oroszország elmondta, hogy továbbra is fizetni fogja az ezer köbméterenként 1,7 dolláros árat minden az ukrán vezetékeken keresztül haladó gáz útjának minden 100 km-re után. A megállapodás része az is, hogy 2010-től a két fél között a piaci ár érvényesül.
Január 20-án újra beindultak a gázszállítások Európa felé. Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso üdvözölte az ellátás visszaállítását, miután a kiesések több millió kelet-európai állampolgárt hagytak fűtés nélkül a tél közepén (EurActiv.hu 2009.01.22.). Barroso ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a gázválságból Európának le kell vonnia a hosszú távú következtetéseket.
Témakörök:
Gáz: Geopolitikai árucikk
Az gáz eltér az olajtól; míg az olajat könnyedén lehet konténerekben szállítani, a gáz egy olyan árucikk, melynek tárolása és szállítása sokkal bonyolultabb. Habár a gáz folyékony állapotban (LNG) való szállítása lehetséges, a technológia továbbra is költséges, így a csővezetékek egyelőre elsődleges fontosságúak, akár gazdasági, akár geopolitikai szemmel nézzük.
Az Unió saját gázfogyasztásának mindössze egynegyedét termeli meg. Importjának másik negyedét Oroszország, 16 százalékát Norvégia, 15 százalékát Algéria adja. A maradék importot Líbia, Nigéria és Közép-Ázsia teszi ki.
Ebből a szempontból az EU Oroszországtól való függősége nem tűnik túl drasztikusnak: mindenképp figyelembe kell azonban vennünk az egyes országok részesedését. Miközben Spanyolország egyáltalán nem importál orosz gázt, addig Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia és Finnország teljes mértékben Oroszországból fedezi szükségleteit.
Az európai szolidaritás szempontjából mindenképp figyelembe kell venni a nem EU-tag harmadik országokat, mint például Ukrajna, mely nagy mértékben függ az orosz ellátástól, mind a fogyasztók tekintetében, mind tranzitországként.
Egy gáz-OPEC létrehozása felé?
2007 áprilisában a gáz-exportáló országok arról döntöttek találkozójukon, hogy szakértői csoportot állítanak fel bizonyos témakörök vizsgálatára, mint például a gázárak kérdése. Habár egy kartellformáció lehetőségét akkor elvetették, az algériai energiaügyi miniszter, Chakib Khelil akkor azt mondta, „hosszú távon” a cél az, hogy „egy gáz OPEC létrehozása felé közelítsenek”. (EurActiv.com 10/04/07).
Moszkva kész lenne egy kartell létrehozására, amely az olajárakról és a kitermelési szintről dönthetne. Ezzel az állami energiaóriás, a Gazprom az ország számára tiszta stratégiát támogathatna egy kartell formájában.
2008 októberében a Gazprom képviselői azzal a céllal találkoztak Teheránban Irán és Katar képviselőivel, hogy egy „gáz trojkát” hozzanak létre. A Gazprom egyik üzletembere, Alexei Miller azt jelentette be, hogy a jelenlegi struktúrát szeretné intézményesíteni. Ehhez egy alapító okirat és vezetői központok létrehozása lenne szükséges. A három ország összesen egyébként a világ gáztartalékainak mintegy 60 százalékát teszi ki.
Szakértők szerint azonban egy gázárakat szabályozó kartell létrehozása nehéz lenne (EurActiv.com 20/04/07). Az olajtól eltérően a gázzal többnyire hosszú lejáratú szerződések (sokszor 20-25 éves) keretében kereskednek, így sokkal nehezebbé válik a rövid távú árvariációk meghatározása. Emellett a gázpiacok többnyire regionálisak maradnak, melynek köszönhetően a szállítás továbbra is a tőkeintenzív csővezetéki infrastruktúrától függ. Az orosz nyomás sokkal inkább tekinthető pszichológiai természetűnek, mint hogy gazdasági elemzésen alapulna, gondolják szakértők.
A poszt-szovjet időszak: Amerikai csővezeték megállapodások az orosz hátudvarban
A Szovjetunió összeomlása után amerikai stratégák sikeresen teljesítették az Európába tartó olaj- és gázszállítási útvonalak diverzifikálására való törekvéseiket. Nyugati szállítmányok most először tudták elkerülni az orosz területeket. Ez az USA-t ahhoz segítette hozzá, hogy a Kaukázus, illetve Közép- és Kelet-Európa barátságos államaival szorosabbra fűzze kapcsolatait.
A Baku-Tbiliszi-Ceyhan (BTC) olaj és a Baku-Tbiliszi-Erzurum (BTE) gázvezetékek egyértelműen amerikai segítségnek köszönhetően valósultak meg. Ez a tevékenység azonban dühítette a gazdasági problémákkal és a korábbi közép- és kelet-európai szatellitrendszerének csökkenő hatékonyságával küzdő Moszkvát.
Oroszország 2000 utáni újjáéledése
Különösen a Borisz Jelcint leváltó Putyin elnöksége óta tehetett Oroszország arra kísérletet, hogy visszaszerezze egykori tekintélyét és hatalmát, mely az amerikai izgatottságra adott válaszként értelmezhető.
Az első igazi figyelmeztetés 2006. január elsején vált nyilvánvalóvá, amikor Oroszország a kifizetési viták miatt megszakította Ukrajnába érkező gázszállítmányát. A lépést, mely ugyanazon a napon történt, amikor Oroszország átvette a G8 elnöki székét, a nyugati hatalmak figyelmeztetésként és az ukrán elnök, Viktor Juscsenko NATO-hoz való csatlakozási kísérletére való válaszcsapásként értelmezték.
Az Északi Áramlat gázvezeték
A következő évben Oroszország nyilvánosságra hozta egy olyan gázvezeték építésének tervezetét, mely Oroszországot, a Balti-tengeren keresztül közvetlenül kötné össze Észak-Németországgal. Az Északi áramlatnak nevezett vezeték az orosz gázóriás Gazprom és a német E.ON és BASF vállalatok kezdeményezték.
Kritikák szerint az oroszok egy olyan vezetéket akartak létrehozni, mely elkerülte volna Ukrajnát, Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát, mivel ezek az országok feszült kapcsolatokat ápoltak Moszkvával. Nyugati és tranzitországok maguk vádolták a Kremlt azzal, hogy olyan szcenáriókat gyárt, melyek segítségével az orosz gázellátás anélkül állhatna le, hogy Németországot és Nyugat-Európát érintené a probléma.
Igaz ugyan, hogy Oroszország szomszédos országaival való kapcsolatai nehézkesebbé váltak, a legnagyobb fogyasztó országok azonban szorosabb kapcsolatra léptek velük. Erre jó példa az egykori német kancellár, Gerhard Schröder esete, akit hivatalának elhagyása után az Északi Áramlat Részvénytársaság bizottságának vezetőjévé választottak 2005 novemberében. Schrödert később kritizálták amiatt, hogy röviddel visszavonulása előtt aláírt egy egymilliárd eurós állami garanciát arra az esetre, ha a Gazprom adósságbavitába keveredne. A garanciát végül sosem használták fel.
Ukrajna: Legyen inkább a Fehér Áramlat!
Ukrajna mára biztossá vált abban, hogy tranzitállami pozíciója döntő jelentőségű az orosz gáznak. Ez garanciát is biztosít arra, hogy szembeszálljanak az orosz agresszióval.
Az Északi Áramlat azonban megváltoztathatja ezt a helyzetet, mivel Ukrajnát elszigetelné és lazítaná azokkal a nyugati államokkal való kapcsolatát, melyek számítanak a területén áthaladó gázszállítmányra. Az ukrán miniszterelnök, Yulia Tymoshenko 2008 januári brüsszeli látogatása során a fenyegetés csökkentése érdekében egy közös EU-Ukrajna tervezetet javasolt, mely több kaszpi gázt hozna Európába.
A projekt, mely a Fehér Áramlat nevet kapta, Türkmenisztánból szállítana gázt a Kaszpi-tengeren, a Dél-Kaukázuson és a Fekete-tengeren keresztül Ukrajnába és uniós területekre. Tymoshenko, aki egyébként gyakran visel fehér ruhákat hivatalos találkozókon, eredetileg 2005-ben, első miniszterelnöksége alatt állt elő az áramlat ötletével.
A francia külügyminiszter, Bernanrd Kouchner legutóbb egy lehetséges, a grúzhoz hasonló ukrán-orosz konfliktusra hívta fel a figyelmet. Ebben való félelmét a francia EP képviselő, Bernanrd Poignant is megerősítette és osztotta (EurActiv.com 19/09/08).
A Déli Áramlat gázvezeték
Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin mandátumának utolsó napjaiban aláírta a görög miniszterelnökkel, Kostas Karamanlisszal azt a megállapodást, melynek értelmében létrehoznák a Déli Áramlatot. Ennek fő célja az EU által támogatott Nabucco áramlatával való versengés.
A Déli Áramlat tervét az olasz ENI és az orosz Gazprom kezdeményezte 2007-ben. A tervek szerint 30 milliárd köbméter orosz gázt szállítana évente Európába a következő útvonalon: a Fekete-tenger alatt át Bulgárián, Görögországon, Szerbián és Horvátországon egyenesen Olaszországba.
A Déli Áramlat egyik elágazása Szerbián és Magyarországon keresztül menne Ausztriába, ahol a Baumgarten gáztározóban végződne. Korábban, 2008. január 25-én, az osztrák állami energiavállalat, az OMV és az orosz Gazprom megállapodást írt alá arról, hogy a Baumgarten kereskedelmi vállalat 50-50 százalékos alapon működő joint venture-ré alakul. Megfigyelők azonban tévedtek akkor, amikor ezt a lépést a Nabucco stratégiai fontosságának megfosztásaként kezelték, mivel a gáztározó tulajdoni része végül nem változott. A kimerült baumgarteni gázmezőket ma olyan gáz talaj alatti tárolásra használják, mely a nyári és a téli kereslet közti ingadozást kompenzálják.
Burgasz- Alexandroupolisz olajvezeték
A következő hónapban Putyin a bolgár miniszterelnökkel, Szergej Stanishevvel és a már említett görög miniszterelnökkel Kostas Karamanlis-szal kormányközi megállapodást írt alá, melyben a Burgasz-Alexandroupolisz olajvezeték tervét kezdeményezték. A vezeték eredeti célja szerint orosz és kaszpi olajat szállítana a bolgár város, Burgasz fekete-tengeri partjaitól a görög Alexandroupolisz partjaihoz, mellyel a szűk Boszporuszt Isztanbulnál elkerülhetnék.
Az USA, Törökország biztos szövetségese, kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Oroszország 51 százalékban részesedik a projektben, melyet a szenátusi jelentésben „az első orosz-vezetésű európai olajvezetéknek” neveztek. A várakozások szerint a vezeték 2011-re készül el, a kiépítési munkák kezdetét 2009-re ütemezték. A rengeteg felmerülő kérdés közül az egyik legfontosabb a burgaszi kikötő termináljának tulajdonlása.
AMBO olajvezeték
AMBO (mely az Albánia, Macedónia, Bulgária rövidítéseken alapszik) olajvezeték a tervek szerint szintén a burgaszi kikötőből indulna az albán égei-tengeri Vlore városába. A 894 kilométer hosszú vezeték célja, hogy elkerülje a török szorosokat (melyek a Fekete és az Égei-tengert kapcsolják össze a Marmarai tengeren keresztül). A tervet támogatja az amerikai kormány, mely egy megvalósíthatósági tanulmányt is finanszírozott. A vezetéket egy USA-ban bejegyzett vállalat építi majd.
A projektet először 1993-ban terjesztették elő. 2004-ben, az albán, a macedón és a bolgár miniszterelnök politikai megállapodást írtak alá, melyet 2007-ben olajvezeték megépítéséről, működéséről és fenntartásáról egy trilaterális konvenció erősített meg. A konvenciót mindhárom ország parlamentje ratifikálta.
Az AMBO valamilyen mértékben a Burgasz-Alexandroupolisz vezeték alternatívája. Igaz ugyan, hogy hosszabb és drágább, az igazi előnye az, hogy Vlore mélytengeri partjairól szállítja az olajat, amely könnyebben hozzáférhető a nagy tankerek számára, mint Alexandroupolisz.
Uniós tervek a Kaszpi-térségben: A Nabucco
Az Oroszország által képviselt „oszd meg és uralkodj” taktika legfeltűnőbb példáját a Kaszpi-térségben tapasztalhatjuk. Az Unió nehézségeinek egyik valószínű áldozata a Nabucco vezeték, mely az előzetes tervek szerint kaszpi gázt szállítana Bécsbe a grúz-török és az iráni-török határról. A gázt Törökországon, Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül szállítanák.
A magánszektor azonban továbbra is vonakodik a vezeték finanszírozását illetően és a Grúzia és Oroszország közt 2008 augusztusában kitört konfliktus is bizonytalanná teszi a vezeték megvalósulásának jövőjét. Az Európai Bizottság hivatalosan nem jelentett be semmilyen akadályt. Ezt az is megerősíti, hogy a Nabuccót nem az orosz ellátás egyik alternatívájaként, hanem szükséges további csatornaként említik (EurActiv.com 4/07/08). Ezt az álláspontot a Nabucco projekt egyik központi vállalata, az osztrák OMV is megerősítette.
A francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézet (IFRI) fordulópontnak tekintette a grúziai válságot, mely szerint Oroszország újra megpróbálta a Kaszpi-térség feletti ellenőrzés visszaszerzését. Az intézet hozzáteszi, hogy Moszkva megsemmisíthette volna a Grúzián át futó BTC és a BTE vezetékeket, de végül erre nem került sor. Az IFRI szerint ez egy jel volt, mely szerint az oroszok, a katonai beavatkozás ellenére, kifejezetten a piac feletti hatalomra törnek.
A legutóbbi gázválságot követően,amelynek 2009. január 20-án lett vége, a vezető energiapolitikai szakértők nehéz kérdéseket tettek fel az Európai Parlamentben a Nabucco jövőjével kapcsolatban (EurActiv.com 20/01/09). Rámutattak, hogy továbbra sincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy honnan fog jönni a gáz Európába.
Közép-Ázsia és a Kaukázus
Türkmenisztán és Azerbajdzsán esetében Oroszország nem használt politikai nyomást, hogy saját vezetékein szállítsa nyersanyagait, inkább csak egy pénzügyi megállapodást részesített előnyben. 2008 augusztusában, a grúziai konfliktus közepén, a Gazprom felajánlotta a teljes azeri gázexport piaci áron való megvásárlását, melyet utána a nyugatiak által favorizált vezetékhálózaton keresztül újra eladott volna nekik (EurActiv.com 25/08/08).
Azerbajdzsán és Grúzia „finnlandizálása” - nemzeti szuverenitásuk megtartásáért cserébe semleges államokká való átalakítása – teljessé tenné Oroszország Kaszpi-térségbeli térnyerését, mondja az IFRI és azt is megjegyzi, hogy az eljárást már sikeresen alkalmazták Örményország esetében.
Eközben az EU arról próbálja meggyőzni Kazahsztánt, Türkmenisztánt és Üzbegisztánt, a világ egyik legnagyobb olaj és gáztartalékokkal rendelkező államokat, hogy diverzifikálniuk kell ellátási útvonalaikat (EurActiv.com 11/04/08).
Habár a közép-ázsiai államok inkább az orosz lehetőséget választanák, különösen mióta emberjogi csoportok arra sürgetik az EU-t, hogy gyakoroljon nyomást a közép-ázsiai kormányokra annak érdekében, hogy javuljanak a térség mutatói (EurActiv.com 11/04/08).
Nabucco: a próbateszt
Komoly politikai üzenetet hordoz, hogy az Európai Unió saját költségvetéséből támogatja a Nabucco projekt 10 milliárd euróra becsült költségeit. Egy nappal a budapesti Nabucco csúcstalálkozó után (EurActiv.hu 2009.01.28.), 2009. január 28-án a Bizottság úgy döntött, hogy 250 millió eurót pumpál a projektbe.
A vezeték gázzal való megtöltése azonban továbbra is nehézségekbe ütközik. Bizonyos értelemben megfelelne a Gazprom Déli Áramlatra vonatkozó terveinek konstrukciójával, melyet azonban korántsem tartanak költséghatékonynak. A Nabucco és a Déli Áramlat közti legnagyobb különbség az, hogy annak ellenére, hogy a Nabuccot magánforrásokból finanszíroznák, mindenképp költséghatékonynak kellene lennie.
Egy, az amerikai szenátus külpolitikai tanácsának tanulmányaszerint a Gazprom a vezetéket alacsony kapacitással használná, mely rövidtávon bevételkieséssel járna. Miután a versenyt teljes mértékben megszűntették, Oroszország várhatóan saját ellenőrzése alatt álló vezetékhálózattal rendelkezne, melyet akár az emberi vérrendszeri hálózathoz is hasonlíthatnánk. Amennyiben ez az ellenőrzés létrejön, a szerző Zeyno Baran szerint Oroszország még nagyobb politikai hatalmat gyakorolhatna az európai országok felett, melyek függnek a gázszállítmánytól (EurActiv.hu 2008.10.30.).
A Handelsblatt egyik interjújában, melyet az energiaügyi biztossal, Andris Piebalgs-szal készítettek a biztos tisztán kimondja, hogy a Nabucco továbbra is fontos a kínálat diverzifikálásának elérése érdekében. Azt is hozzátette, hogy elkészítése valószínűleg 2010-ben indul, az első szállításokra 2013-ban kerülne sor, habár különböző problémák továbbra is fennállnak. Ezek közül a még tárgyalásokra váró Törökországgal való tranzitkölségek és a türkmén gázhoz való hozzáférés szerződéssel való biztosítási problémákat említette. A türkmenisztáni gáz oroszországi szállítása hosszú történetre nyúlik vissza. A moszkvai vezetés arra ösztönzi az ashgabati kormányt, hogy adjon különleges hozzáférést Oroszországnak, mellyel az orosz fél gázfeltárási és gázkihasználási szándékait elégíthetné ki.
Rossz stratégiának bizonyulna, ha a Nabucco megépítésére csak az orosz fél ambícióinak megakadályozása miatt kerülne sor, figyelmeztetnek a szakértők. A francia elnökség egyik jelentésében Claude Mandil, a Nemzetközi Energiaügynökség egykori végrehajtó igazgatója azt tanácsolja, hogy az EU-nak nem a Gazprommal való rivalizálás, hanem az együttműködés lenne a célja. Ehhez azt is el kellene fogadni, hogy orosz gázt is szállítani kellene a vezetéken.
A jelentés, mely az „Energiabiztonság az Európai Unióban” címet kapta az EU-orosz kapcsolatok energiaszektorbeli megújításáról is szó van. Mandil különösnek tartja azt, hogy az EU a dupla standardok politikájával elidegenítette Oroszországot. A francia energiaszakértő szerint az EU ragaszkodik ahhoz, hogy Oroszország nyissa meg belső energiaszállítási piacát az európai vállalatoknak, viszont az Unión belül a gyakorlat értelmében megtagadják harmadik állambeli vállatok ehhez hasonló hozzáférését.
Brüsszel arra kéri Moszkvát, nyissa meg energiapiacait is infrastruktúráját a külföldi befektetők számára. „De mi Európában hogyan reagálunk a külföldi befektetők felvásárlásaira?” – teszi fel a kérdést Mandil. A szakértő nem tartja tisztességesnek azt, hogy az EU ragaszkodik ahhoz, hogy Oroszország ratifikálja az Energiakarteri Szerződést, és elismeri az oroszok által vitatott kérdéskörök érvényességét.
A francia szakember a „Gazprom klauzula” – mely az orosz gázóriás európai piacokra való behatolását korlátozná – elvetését javasolja és szerinte az európai piacot a mindenkire vonatkozó szabályok kikényszerítésével lehetne megvédeni.
Vélemények:
A Gazprom egyik képviselője, Alexei Miller 2008 júniusában egy Szentpétervári konferencián arról az ellenállásról panaszkodott, mely a vállalat európai területeken lévő projektekben való részvételét kritizálják. „Ezt az ellenállást egyszerűen hihetetlennek tartjuk! Különösen akkor, ha figyelembe vesszük az Európai Unió jelenlegi energiahiány-problémáit. Az ilyen kijelentések olyan benyomást keltenek, mintha bizonyos európai hivatalnokok még most is képtelenek lennének eldönteni, mitől félnek jobba, a valós energiahiánytól vagy a kitalált „orosz félelemtől”.” – mondta Miller. Nyugati kollégáit arról is biztosította, hogy a piaci szituáció megváltozott Oroszországban, és elmondta, a Gazprom profitja nem csak a külföldi piacokról érkezik.
A budapesti Nabucco csúcson Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök arra kérte az Unió vezetőit, hogy „szervezzék meg az Unió közös fellépését”, hogy azok az országok, akiket az orosz-ukrán gázvitában a legtöbb kár ért, kompenzációt kapjanak.
A miniszterelnök felszólította Brüsszelt, „a Nabucco térítését az EU előzetesen finanszírozza meg. Az Unió költségvetései és intézményei. Tőkével és hitellel. Ők vállalják azt a kockázatot, amit a magánszféra nem akar, már csak azér sem, merpontosan tudják, hogy ez nem tisztán üzleti projekt”.
Mirek Topolánek, az EU soros elnökségét vivő Cseh Köztársaság miniszterelnöke elmondta, szimbolikusnak tekinti a Nabucco projektet, hiszen „Ausztriában, egy régi tagállamban végződik, az új tagállamokon és egy tagjelölt államon –Törökország- fut keresztül, és Közép-Ázsiában kezdődik, amellyel az EU a Keleti Partnerséget tervezi”.
Topolánek hangsúlyozta, hogy „a Nabucco nem egy Oroszország-ellenes projekt”, majd hozzátette, hogy „Oroszország sem ellenséges a projekttel szemben”.
Herczog Edit (PES) magyar EP-képviselő az EurActiv-nak adott interjúban elmondta, hogy a Nabucco csak "egy lépés a diverzifikáció irányába. Az Unió harmadik energiacsomagja és az energiapolitikai stratégia egyértelműen a diverzifikációra való törekvést írja elő. Ez mind a lelőhelyek, mind az útvonalak -lásd Nabucco és Déli Áramlat-diverzifikációját jelenti , de vonatkozik a technológia –gondolok itt a cseppfolyós gázra-, és az alapanyagok diverzifikációjára is. Ez utóbbi szerint nem csak gázra, hanem megújulókra, nukleáris energiára és minden egyéb energiaforrásra is szükségünk van. Az Európai Unió mindenféle diverzifikációt támogat, és ha megnézzük az energiaszükséglet alakulását, akkor látszik, hogy erre szükség is van."
2008 júliusában a liberális EP pártja (ALDE) egy állásfoglalást adott ki, melyben a csoport környezetvédelmi kételyeiről tájékoztat a tervezett Északi Áramlat kapcsán, mely Németországot kötné össze Oroszországgal. Az állásfoglalás ennél tovább is ment, mondván: „Az ALDE tagjai egyetértenek a környezetvédelmi problémákkal, de ugyanakkor hangsúlyozta és helytelenítette a projekt poltikai-stratégiai dimenzióját, mely Oroszországot az egyik tagállammal való bilaterális tárgyalás lefolytatásához vezette, melynek értelmében megpróbálták elkerülni egy földi vezeték tranzitköltségeinek kifizetését és ezzel semmibe vették a szomszédos balti államok aggodalmait.”
2008 májusában a NATO tavaszi parlamenti gyűlésén Roland Götz, a German Institute for International Affairs and Security kutatója úgy nyilatkozott, hogy a gázszállítmány diverzifikálása az Oroszországot és Európát összekötő gázhálózat jelenlegi sűrűsége nem okozott politikai kockázatot.
Götz szerint az olyan gázprojektek kifejlesztését, mint az Északi Áramlat (Oroszországot és Németországot kötné össze) és a Nabucco (Közép-Ázsiából és Azerbajdzsánból vezetne Közép-Európába) mindenképp támogatni kellene. „Az olajtól eltérően, az elkövetkezendő húsz évben valószínűleg nem lesznek Európának gázellátási problémái.” – mondta Götz.
A bolgár parlamenti képviselő Mario Tagarinski által szintén a NATO parlamenti gyűlésén közölt „Energiabiztonság a transzatlanti régióban” című jelentésében kritizálta az Európai Bizottságot, mert képtelen volt a Gazprom stratégiáját megakadályozni. „A jelenlegi Bizottságot liberálisnak és piacpártinak tartják, mely azt hiszi, hogy, a geopolitikai megfontolások helyett inkább a piaci szabályokat kellene alkalmazni az energiaszektorban. Ezért a Bizottság aktívan támogatja a liberalizációt és az energiapiacok decentralizációját Európában, annak ellenére, hogy a Gazprom növeli az európai energiahálózatokban való részesedését.”
Özden Zeynep Oktav, az isztanbuli Yildiz Technical University professzora 2005-ben publikált tanulmányában kritizálta az amerikai politikát a Baku-Ceyhan tömörülés kapcsán, mely a regionális politikák növekvő polarizációjához vezetett. Oktav professzor szerint sz Azerbajdzsáni és Grúz partnerség Törökországgal való előnyben részesítése és a Washington által gyakorolt izolációs és feltartóztatási politika célja az volt, hogy blokkolja Irán befolyását a térségben és megelőzze Oroszországot hegemóniájának kiépítésében.
A Baku-Ceyhan terv ugyanakkor egyfajta normalizálódást is elősegített Oroszország, Irán és Örményország kapcsolataiban, miközben egy Azerbajdzsán, Grúzia, Törökorszég és az USA között egy stratégia szövetséget is megerősített, írja Oktav.
Quentin Perret, a párizsi Fondation Robert Schuman alapítvány egykori kutatója 2007-ben publikált egy tanulmányt, melyben, véleménye szerint az orosz „energianacionalizmus” megerősödését nagyban elősegítette, ahogy írja, az 1990-es évek tapasztalata. Ennek köszönhetően „az oroszok körében alapvetően megkérdőjeleződtek a nyugati gazdasági előírások”. Perret végül arra panaszkodik, hogy a leginkább vitás téma jelenleg az orosz „közelszomszédság” sorsa.
„Ukrajna, Fehéroroszország, Moldova és Grúzia nemcsak a lehetséges EU-orosz destruktív geopolitikai játszmáinak áldozatává, hanem az EU-n belül is kérdéses államokká válhatnak. Az új tagállamok ugyanis azzal vádolják a régi tagállamokat, hogy kiszolgáltatják az Oroszországgal szomszédos államok érdekeit az orosz féllel való békés kapcsolatok megőrzése érdekében” – írja Perrett. Végül arra jut, hogy „hosszú távon ez az érdekellentét valószínűleg az egyetlen nagy akadály lesz bármiféle hatékony Közös Európai Külpolitika megvalósításában, melybe a közös energiapolitika is beletartozik.
Dr. Shamil Midkhatovich Yenikeyeff, Oxford Institute for Energy Studies (OIES) kutató munkatársa azt írja 2008 augusztusában publikált oxfordi Energy Comment-ben, hogy az Oroszország, USA és Európa között nem csökkenő rivalizálásnak köszönhetően a térség stabilizációja tovább fog romlani a kaszpi és a közép-ázsiai területeken.
Dr. Yenikeyeff reményét fejezte ki egy USA és Irán közti lehetséges közeledés megvalósulása kapcsán. Ezzel „Európa egyértelműen még több alternatív energiaellátáshoz juthatna, melyek további változásokhoz vezethetnének a térség energiajátszmáiban, illetve új, különleges útvonalak állnának rendelkezésre az olajban és gázban gazdag kaszpi és a közép-ázsiai régiókból.”
Keith Smith, az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Intézet (CSIS) Központjának kutatója szerint az Egyesült Államok inkább csak a politikai támogatását kell nyújtson a projekthez. Smith bírálta Európa jelenlegi szerepvállalását és elmondta, hogy az Egyesült Államok aktívabb is lehetne, de véleménye szerint Európának kell a vezető szerepét betöltenie.
„Véleményem szerint az Európai Bizottság nem foglal megfelelően állást. Úgy tudom, hogy az energiaügyekért felelős biztos még soha nem járt Bakuban és nem tárgyalt a Nabucco projektről az azerbajdzsáni vezetéssel. Úgy vélem, ez igen szokatlan,” mondta Smith az EurActiv-nak adott interjújában.
Boyden C. Gray, az Egyesült Államok európai uniós és eurázsiai energia ügyekért felelős különmegbízottja az EurActiv-nak úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok jelenleg csak politikai támogatást nyújt a Nabucco projekthez. Ugyanakkor hozzátette, hogy éppen a napokban utazik Törökországba egy amerikai küldöttséggel, akik a török energia-utánpótlásról tárgyalnak az ország vezetőivel. „Sokkal többet is tudnánk tenni, ha megkérnének rá”.
