Hirdetés
Mérföldkövek:
- 2007. december 3-14: Éghajlatváltozásról szóló konferencia Balin (COP 13): Megindulnak a tárgyalások az ENSZ éghajlatváltozással kapcsolatos rendszerének 2012 utáni alakulásáról (EurActiv 17/12/07).
- 2008. január 23: A Bizottság előterjeszti az éghajlat és energia csomagot, ami magában foglalja az EU szén-dioxid kereskedelmi rendszerének felülvizsgálatát.
- 2008. november-december: Éghajlatváltozásról szóló konferencia (COP 14) a lengyelországi Poznań-ban: a tárgyalások félideje.
- 2009. január 20: Beiktatják Barack Obamát az Egyesült Államok 44. elnökét.
- 2009. január 28: A Bizottság egy globális megállapodás létrehozását javasolja, ami felváltja majd a Kiotói Jegyzőkönyvet (EurActiv 2009.01.29.).
- Március 28.- április 8: A tárgyalások első fordulója Bonnban (Németország).
- Április 23-24: A G8-ak környezetvédelmi minisztereinek találkozója Siracusában (Olaszország).
- Június 1-12: Az ENSZ éghajlatváltozással kapcsolatos tárgyalásokat tart Bonnban (Németország).
- Június 18-19: EU: Az EU csúcstalálkozón közös álláspontot fogadnak el Brüsszelben (Belgium).
- 2009. július 8-10: G8 csúcstalálkozó l'Aquilában (Olaszország).
- 2009. szeptember 28-október 9: Az ENSZ éghajlatváltozással kapcsolatos tárgyalásokat tart Bangkokban (Thaiföld).
- 2009. december 7-18: Koppenhágai éghajlatváltozásról szóló konferencia (COP 15): az ENSZ éghajlatváltozással kapcsolatos rendszerének 2012 utáni alakulásáról folyó tárgyalások tervezett lezárása.
- 2012 vége: Az éghajlatváltozással kapcsolatos megállapodás ratifikációjának határideje, akármilyen kompromisszum is szülessen.
Összefoglalás
A tudósok világszerte egyre gyakrabban és élénkebben figyelmeztetnek az éghajlatváltozásra, a gleccserek ugyanis a vártnál gyorsabban olvadnak, a tengerek szintje intenzívebben emelkedik, mint valaha, és a vízkészletek rohamosan fogynak (EurActiv 13/03/09).
Mindezen figyelmeztetés ellenére a világ kormányai még mindig egy összehangolt válaszlépés kidolgozásáért küzdenek.
A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy globális szinten hogyan osszák meg az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentésének terhét a gyorsan fejlődő országok, mint Kína és India, valamint az iparosodottabb térségek között, mint az Egyesült Államok és Európa. Míg az előbbiek a jelenben, az utóbbiak a történelem folyamán kibocsátott szén-dioxid nagy részéért felelősek.
A különböző nézeteket nagyon nehéz közelíteni, mivel az országok érdekei alapvetően különböznek. A kibocsátás-csökkentéshez szükséges technológiák és a tőke azonban a legnagyobb kibocsátók számára nem áll rendelkezésre, így a globális megoldás elengedhetetlen.
Az ENSZ Éghajlatváltozásról szóló Keretegyezményével (UNFCCC) kapcsolatos döntéseknek egyhangúnak kell lenniük, ami indokolja, miért tart ilyen sokáig, és miért ilyen nehéz megállapodásra jutni.
A Kiotói Jegyzőkönyvben foglalt globális vállalások mára túl kevésnek bizonyultak, az egyezmény pedig 2012-ben kifut. 2007 decemberében ezért több mint 190 kormány képviselője tett ígéretet arra, hogy 2009 végére kidolgoznak egy éghajlatváltozásról szóló új egyezményt.
A mostani találkozó lesz a 15. ENSZ-klímakonferencia a felek között (COP), mely a 2007 decemberében Balin megkezdett globális tárgyalások utolsó fázisát jelenti. A felek célja, hogy egyezségre jussanak a 2012. december 31-ig hatályos Kiotói Jegyzőkönyv utódjáról.
Bármilyen új egyezménynek 2013 januárja előtt hatályba kell lépnie. (lásd az EurActiv.com LinksDossier)
Főbb témák:
Felvenni Poznań fonalát
A múlt télen, Poznań-ban tartott ENSZ éghajlatváltozásról szóló konferencia fontos mérföldkő lett volna Bali és Koppenhága között, de csak egy 2009-re vonatkozó munkaprogramot fogadtak el, amely szerint 2009. júniusáig meg kell szerkeszteni a tárgyalási dokumentumokat.
A küldöttek technikai részletekben is megállapodtak, például az erdőirtás mérésének módjában. Ezenkívül elfogadták egy nemzetközi alap létrehozásának elveit, amelynek célja a szegény és kiszolgáltatott országok támogatása a globális felmelegedés hatásai (a tengerek emelkedő szintje, áradások, szárazság, viharok és futótüzek)elleni küzdelemben.
Kulcsfontosságú témákat -a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével és az éghajlatváltozás veszélyes hatásainak mérséklésével kapcsolatosak a hosszú távú célkitűzéseik – azonban nem érintettek. Nem esett szó olyan technológia-váltási mechanizmusok bevezetéséről sem, amelyek lehetővé tennék a fejlődő országok számára, hogy alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságot építsenek ki.
Yvo de Boer, az ENSZ éghajlatváltozásról szóló keretegyezményének (UNFCCC) elnöke szerint nem biztos, hogy egy minden részletre kiterjedő, új globális klímaegyezmény fog születni a koppenhágai konferencián, de reményei szerint négy alapvető kérdésben egyezségre jutnak:
- Az iparosodott országok milyen messzire hajlandók elmenni a kibocsátás csökkentésben, hogy eleget tegyenek a „ambiciózus, kötelező kibocsátás-csökkentési célok” szükségességének;
- Milyen mértékben hajlandóak a fejlődő országok, név szerint Kína, India és Brazília korlátozni a saját kibocsátásuk növekedését;
- A tiszta technológiák és a fejlődő országok alkalmazkodási törekvéseinek nemzetközi együttműködés keretében történő finanszírozása, és;
- Az UNFCCC vezetési szerkezetének reformja, hogy a fejlődő országok jobb képviselete érdekében.
Együttműködés a kibocsátás-csökkentésben
Az iparosodott országokon nagy a nyomás, hogy konkrét célokat tűzzenek ki az üvegházhatású gázok kibocsátásnak 2020-ig történő csökkentésére vonatkozóan.
Az EU már elkötelezte magát, hogy az üveghatású gázok kibocsátását 2020-ig 20 százalékkal csökkenti, sőt ígéretet tett arra, hogy 30 százalékra növeli a célszámot, ha más iparosodott országok – főleg az Egyesült Államok -, hasonló mértékű csökkentésre vállalkoznak.
Az Egyesült Államok új elnöke, Barack Obama nem csak az amerikai kül-, de a klímapolitika terén is változást hozott. Az USA egyetlen elnöke sem ratifikálta a Kiotói Jegyzőkönyvet, Obama azonban vállalta, hogy az Egyesült Államok szén-dioxid-kibocsátását 2020-ig a 1990-es szintre csökkenti. A tudósok és az európai kormányok szerint azonban sokkal nagyobb mértékű csökkentésre lenne szükség.
Obama mindeközben azt javasolta, hogy az Egyesült Államok inkább 2020 utáni nagyobb arányú csökkentéssel hozza be a lemaradást, és a jelenlegi költségvetési javaslatában nagyjából 80 százalékos csökkentést irányoz elő 2050-ig (ami a 2005-ös szintet jelentené). A törvényjavaslatot a Képviselőház már elfogadta.
Más iparosodott országok, mint például Japán, Ukrajna, Svájc és Oroszország még nem tettek ajánlatot.
Az iparosodott országok – különösen igaz ez az Egyesült Államokra - ugyanakkor nehezen tudnak megállapodni a csökkentés mértékékéről, ha a polgáraik nem látják, hogy mások is hajlandóak további áldozatokat hozni.
A fejlődő országok mindeközben úgy vélik, legfőképpen az iparosodott gazdaságok felelősek az éghajlatváltozásért, ezért nekik kell viselni annak terheit is. Erre az elgondolásra rímel, hogy pénzügyi támogatást kérnek az alkalmazkodáshoz és a globális felmelegedés hatásainak mérsékléséhez.
Az Európai Bizottság javaslata
A 2009 januárjában benyújtott javaslatában az Európai Bizottság hangsúlyozta, hogy az OECD (Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) által tömörített fejlett országok erőfeszítései önmagukban elégtelenek lesznek, mert a fejlődő országok kibocsátása olyan gyorsan növekszik, hogy félő, túlszárnyalja azokat.
Az EU ezért azt javasolja a fejlődő országoknak – köztük Kínának és Indiának, de Afrika legkevésbé fejlett államainak kivételével -, hogy a várható mértékhez képest 15-30 százalékkal csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást 2020-ig (EurActiv.hu 2009.01.29.).
Martin Bursík, a cseh környezetvédelmi miniszter az EU elnökségének képviselőjeként találkozott Washingtonban az amerikai küldöttséggel. Bursík a találkozó után úgy nyilatkozott: „A fontosabb fejlődő országok, mint Kína és India egyértelműen arra várnak, mit lép az Egyesült Államok. Ezért rettentően fontos, hogy az Egyesült Államok ne csak hosszú távra vállaljon olyan nagyon ígéretes célokat, miszerint 2050-ig 80 százalékkal csökkenti a szén-dioxid kibocsátását, hanem 2020-ra is merészebb célkitűzése legyen, mint a most bejelentett 1990-es szint élérése, ami csupán 14 százalékos csökkenést jelentene a jelenlegi szinthez képest.”
A szén-dioxid-kibocsátás csökkentés általános célszámainak felosztásához még ENSZ szinű tárgyalások szükségesek. Ez a kérdés eddig is megosztotta az EU tagállamait.
A Bizottság javaslata szerint négy feltételt kell figyelembe venni az egyes országok közreműködésének kiszámításához:
- Az egy főre jutó GDP-t;
- A GDP egy egységére jutó kibocsátást;
- A kibocsátás mértékének alakulását 1990 és 2005 között, valamint;
- A lakosság számának alakulását 1990 és 2005 között.
„A fejlett országoktól elvárt kibocsátás-csökkentés mértékét (2020-ig, az 1990-es szinthez képest 25-40 százalékkal) igazságosan kell elosztani, és biztosítani kell az erőfeszítések összehasonlíthatóságát,” jelentették ki az EU vezetői márciusi csúcstalálkozójukon.
Egy „megbízható zöld megállapodás” felé: lehetséges forgatókönyvek
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) lehetséges forgatókönyveket állított össze, amelyek lehetővé tennék az üvegházhatású gázok (GHG) koncentrációjának 550 és 450 részecske/egymillió (ppm) szén-dioxid egyenérték között tartását. Ez 3°C és 2°C között stabilizálná a hőmérséklet-emelkedést.
Ezeknek az alacsony szén-dioxid kibocsátású forgatókönyveknek a megvalósításához a befektetési mintáknak lényegesen meg kellene változniuk, valamint át kellene alakítani az energiaszektorban használt döntéshozatali módszereket. Cél, hogy több tőke jusson az erőműveknek, valamint a nagyobb hatékonyságú energiafelhasználással kapcsolatos részvénytőkének.
A 450 ppm-es forgatókönyv szerint az energiarendszer zöldebbé tételéhez az erőművekbe 3,6 milliárd dollárral, az energiahatékonyság növelésébe, pedig 5,7 milliárd dollárral kellene többet befektetni 2010-2030 között. Ezek a többletbefektetések az éves GDP 0,55 százalékát tennék ki, ugyanakkor 2010-2030 között 5,8 milliárd dollár értékű energiamegtakarítást jelentenének a fogyasztóknak.
Az IEA szerint az OECD országok egymaguk nem tudják a világot a 450 ppm-es pályára állítani, még akkor sem, ha a kibocsátásukat nullára csökkentenék.
Bár technológiai fejlődés szükséges ahhoz, hogy bizonyos kibocsátás-csökkenés elérhető legyen, az energiafelhasználás hatékonyságának növekelése és a már létező alacsony szénigényű energia megtakarítást jelent. Az IEA szerint az energiaszektornak drámai változáson kell keresztül mennie, amelyben a szén-dioxid-leválasztás és tárolás (CCS; lásd EurActiv.com LinksDossier), valamint a megújuló- és az atomenergia játssza a főszerepet.
Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak pénzügyi segítséget kell nyújtania a fejlődő országoknak, főleg a legkiszolgáltatottabbaknak, hogy alkalmazkodni tudjanak az éghajlatváltozáshoz.
Márciusi csúcstalálkozójukon az EU vezetői megerősítették vállalt kötelezettségeiket. A belső konfliktusokon azonban nem sikerült úrrá lenniük, és azon ígéretüket sem tartották be, miszerint segítséget nyújtanak a szegény országoknak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Véleményük szerint ugyanis más gazdag régióknak kell először konkrét kötelezettséget vállalniuk, és megnyitni az utat egy sikeres megegyezés előtt.
Obama elnök egyensúlyteremtő törvénye
Az amerikai kormány döntő szerepet játszik a globális klímatárgyalásokon. Barack Obama elnök megígérte ugyan, hogy nagyratörő célokat fog kitűzni, tanácsadói arra figyelmeztették, hogy a Kongresszusban túl nagy mértékű lesz az ellenállás, így valószínűleg el kell halasztania az új nemzetközi megállapodás aláírását.
Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) 2009 márciusának végén a Fehér Háznak átadott jelentése szerint az éghajlatváltozással összefüggő szennyezés veszélyezteti az emberi életet. Ez a megállapítás lehetővé teszi, hogy a kormány a Tiszta Levegő Törvény alapján szabályozza a szén-dioxid kibocsátást, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 2007-es döntése értelmében.
Rövid távon a jelentés eredményei miatt az EPA összeütközésbe kerülhet az autógyárakkal, a széntüzelésű erőművekkel és más olyan vállalkozásokkal, amelyek meg nem újuló energiára támaszkodnak, mivel azok bonyolult és költséges szabályozástól tartanak.
Ezzel egy időben Obama elnök és tanácsadói erős nyomást gyakorolnak a Kongresszusra, hogy hagyja jóvá az Egyesült Államok költségvetését, amiben az elnök több kampányígérete is szerepel, köztük az ország energiaellátásának több lábra állítása, valamint a zöld munkahelyek támogatása.
Obamát azonban mindkét fél politikai nyomás alatt tartja, hogy változtassa meg fontossági sorrendjét, annak ellenére, hogy meggyőződése szerint az országnak nincs más választása, ha talpon akar maradni.
„Olykor el kell buknod, mielőtt győzelmet aratnál,” mondta az elnök. „És néha nem elegendő egy újító elkötelezettsége, de egy ország elkötelezettsége kell az újításhoz,” tette hozzá.
Lehetetlen a decemberi megegyezés?
Mindezek fényében néhány washingtoni elemző szerint nem lehetséges decemberig tető alá hozni egy új globális megállapodást, ami a Kiotói Jegyzőkönyv helyébe léphetne. Legjobb esetben is csak a végső megállapodás tervezete születhet meg. Obama ugyanakkor kijelentette, harcolni fog azért, hogy odahaza mindenkit megnyerjen „a tiszta energia” törvénycsomag ügyének, állítják a szakértők.
Néhány optimista vélemény szerint az amerikai államok fele már rendelkezik formális zöld energiaszabályozással, és remélik, hogy az év végéig Washington is elkészül a saját szén-dioxid kereskedelmi rendszerével. A plafon-és-kereskedelem (cap-and-trade) rendszerét össze lehetne kötni az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerével, és a 2012 utáni időszakban ki lehetne alakítani egy az egész világra kiterjedő szén-dioxid piac alapjait.
Kína, India, Brazília és Oroszország
Mindeközben Kína és India tavaly elfogadta az első éghajlatváltozás elleni tervét, amely előtérbe helyezi a megújuló energiaforrásokat. A világ legnagyobb üvegházhatású gáz kibocsátójának tartott országok nem hajlandók kötelező kibocsátási korlátozásokat elfogadni, mert véleményük szerint a fejlett országok felelősek legnagyobb mértékben a problémáért.
Brazília e helyett az erdőirtás csökkentésére koncentrál. Az általa készített terv lehetővé teszi, hogy befolyással lehessen a globális éghajlatváltozással kapcsolatos tárgyalásokra, ahol segíthet rávenni az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, hogy egyezzenek bele olyan mértékű szén-dioxid kibocsátás-csökkentésbe, amely segítene elhárítani az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásait. Valamint még több felajánlást tudna kicsikarni azokból a gazdag országokból, amelyek akár fizetni is hajlandóak Brazilíának, hogy az emberiség érdekében megőrizze az erdőit.
Néhányan úgy tartják, hogy az igazi kihívást Oroszország jelenti majd. A szakértők attól tartanak, hogy Moszkva nem fog együttműködni a tárgyalások során. A Moszkvában elterjedt nézet szerint még a mérsékelt éghajlatváltozás elleni intézkedések költsége is magasabb, mint a lehetséges előnyök. A kormány véleményének jelentős változása nélkül, az orosz küldöttség valószínűleg a kártalanítás mellett fog kardoskodni Koppenhágában.
G8-as csúcs l'Aquilában
Míg egyesek szerint a júliusi csúcstalálkozó nagy előrelépéssel szolgált a klímaváltozás elleni harcban, addig mások csalódottak. A találkozón résztvevő G8 és 17 fejlődő ország ugyanis megállapodtak abban, hogy a felmelegedést 2°C alatt kívánják tartani a jövőben. Klímaváltozási szakértők szerint, a megállapodás ugyan előrelépést jelent, de kiemelik, hogy a G8-ak nem adtak semmi konkrétumot arra vonatkozóan, hogy hogyan érik majd el céljukat.
Mind Gordon Brown, brit miniszterelnök, mind Angela Merkel, német kancellár, úgy nyilatkozott, hogy "történelmi jelentőségű a létrejött megállapodás", hiszen ennek eredményeképpen "az Egyesült Államoktól Európán keresztül Japánig mindenki ezért a célért fog dolgozni", hangsúlyozta Merkel.
Ugyanakkor mind a környezetvédők, mind az ENSZ főtitkár Ban Ki-moon, valamint a fejlődő országok képviselői is csalódásukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a iparilag fejlett G8-as országok nem hoztak létre konkrét középtávú intézkedéseket sem a kibocsátások csökkentésére, sem pedig a fejlődő országokba a jövőben áttelepítendő technológiák finanszírozására. Így a fejlődő országok nem hajlandók semmiféle klímaváltozással kapcsolatos célkitűzésre, mindaddig, amíg a G8-ak elő nem állnak konkrét finanszírozási tervvel.
A csúcstalálkozó azonban mégis pozitív kicsengéssel zárult, hiszen az amerikai elnök, Barack Obama, bejelentette, hogy reményei szerint a G20-ak szeptemberberi pittsburgh-i találkozóján, konkrét javaslat fog születni a fejlődő országok kibocsátás-csökkentésének finanszírozására. "Nem jött létre új pénzügyi megállapodás a csúcson, ami csalódást okoz, de úgy gondolom, hogy Obama bejelentése, miszerint a G20-ak találkozóján érdemi döntés lesz, annak az elismerését mutatja, hogy az eddigi intézkedések nem elegendőek", nyilatkozta Kim Carstensen, a WWF globális klímakezdeményezésének vezetője.
Informális miniszteri találkozó Åréban
Július 23 és 25 között Åréban, Svédországban tanácskoznak az Unió energiaügyi és környezetvédelmi miniszterei. A napirend két legfontosabb pontja az öko-hatékony gazdaság kiépítése és a klímaváltozás kérdésköre. Bár az Unió nagy hangsúlyt fektet a klímaváltozás megfékezésére, a találkozót megelőzően a svéd sajtóban napvilágra került elemzés szerint az "Unió klímapolitikája tudományosan nem megalapozott és veszélyes". Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) és a Stockholmi Környezetvédelmi Intézet (SEI) által készített jelentés szerint a 2050-re tervezett 50 százalékos kibocsátás-csökkentés egyáltalán nem elegendő ahhoz, hogy a felmelegedést 2 Celsius fok alatt tartsuk. A jelentéstevők hangsúlyozzák, hogy a klímaváltozás sokkal súlyosabb, mint gondolnánk, ezért felelősségteljes felismerésekre lenne szükség az Unió részéről. (
EurActiv 2009.07.23.)
Vélemények:
Sir Nicholas Stern, a London School of Economics munkatársa, akinek nevéhez az éghajlatváltozás gazdasági vonatkozásait kutató Stern-jelentés kapcsolódik, kijelentette: „Meg kell kötnünk azt az egyezményt, ami a világgazdaságot Kiotó után vezetni fogja. Ha elmulasztjuk, akkor aláássuk a szén-dioxid-piacokba vetett bizalmat, amely létfontosságú lesz az összes ilyen befektetés tető alá hozásához. Ezért 2009 egy rendkívül fontos év.”
„Itt a lehetőség, hogy elindítsuk az alacsony szénigényű növekedést. Nagyjából tudjuk, hogy milyen technológiák szükségesek. Néhány nagyon gyorsan kivitelezhető, mint a házak szigetelése, az energiahatékonyság népszerűsítése, és azok, amelyek a munkanélkülivé vált építőipari munkásokat újra, még ebben az évben munkához juttatják. Mások, mint az infrastruktúra beruházás előtérbe helyezése, több időt igényelnek. Megint másoknak, mint a kutatás-fejlesztésnek még hosszabb átfutási időre van szükségük,” jelentette ki Stern.
Janez Potočnik, az EU kutatásért és fejlesztésért felelős biztosa elmondta: „Egyezségre jutni győzelmet jelent, nem jutni egyezségre vereséget jelent. Vagyis a tárgyaló asztal körül mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy ezek a tárgyalások nehezek lesznek, egymás helyébe kell képzelnünk magukat, és megérteni egymás problémáit.”
„Reményeim szerint azonban mindannyian egyetértünk abban, hogy végeredményben ugyanabban a világban élünk, és nincs más választásunk, mint foglalkozni az éghajlatváltozással – méghozzá most kell vele foglalkozni. Csak egyetlen esélyünk van. Ha elszalasztjuk ezt a lehetőséget, akkor nem tudhatjuk, hogy mikor lesz egy második hasonló horderejű. Tehát Koppenhágában győznünk kell,” tette hozzá Potočnik.
Michael Grubb, Carbon Trust környezetvédő szervezet munkatársa elmondta: „Az Egyesült Államok egész rendszerét érinti ez a konferencia. Ezért véleményem szerint az az elképzelés, hogy az Egyesült Államok belovagol, mint valami fehér lovag, és megmenti a helyzetet, túlzás. Eddig annyit tett csupán, hogy felelevenítette azt az érzést, hogy a világ beszél – hogy mindenki beszél egymással – és, nagyjából az összes nagyobb ország megoldást akar találni.”
„Szerintem az legnagyobb dolog, amit az Egyesült Államoktól elvárhatunk, hogy hivatalosan kijelenti visszatérését azon iparosodott országok csoportjába, akik 2012 után mennyiségileg meghatározott plafonokat akarnak bevezetni, valamint hogy részt vesz az ezzel kapcsolatos tervezésben, és az emögött zajló folyamatok egy részében, ideértve némi rugalmasságot a részéről,” tette hozzá.
Nick Campbell, az európai üzleti lobbicsoport, a BusinessEurope éghajlatváltozással kapcsolatos munkacsoportjának elnöke kijelentette: „Be kell vallanom, hogy kezdek aggódni a koppenhágai találkozó miatt. Kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni.” - utalt az EU hiányos tervére.
„Az EU ígéretet tett arra, hogy megteszi a magáét,” nyilatkozta Stavros Dimas, környezetvédelmi biztos a márciusi EU csúcstalálkozó után. Kiemelte, hogy addig nem haladhatnak előre, míg más gazdag országok nem fedik fel, milyen célokat hajlandóak kitűzni maguk elé az üvegházhatású gázok visszaszorításáért folytatott harcban.
„Nyilvánvaló, hogy az együttműködésünkhöz szükséges költségek kiszámításához, tudnunk kell, hogy más fejlett országok mit fognak tenni,” tette hozzá Dimas.
Claude Turmes, zöld EU képviselő hozzátette: „A versenyképtelen Európa már elszalasztotta a legutolsó ipari forradalmat, amikor az amerikai vállalatok bekebelezték az informatikai fejlesztési piacot. Ahogy a zöld technológia forradalma kibontakozik, nekünk is Obamáéval vetekedő részt kell vállalnunk, és nem csak állni, és csodálni az elképzeléseit.”
Joris den Blanken, a Greenpeace EU éghajlat- és energiapolitikai tanácsadója azzal vádolja az EU-t, hogy elpazarolja a júniusi csúcstalálkozóig hátralévő három hónapot.
„Az EU beleegyezett ugyan abba, hogy megfizeti a szén-dioxid tartozását, de a fejlődő államok kétszer is meggondolják, hogy csatlakozzanak-e egy globális éghajlatváltozásról szóló megállapodáshoz a gazdag országok konkrét pénzügyi kötelezettségvállalása nélkül. Nem kezdhetünk tárgyalásokat arról, hogy kinek mennyivel kell hozzájárulnia az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, amíg nincs pénz a láthatáron,” jelentette ki.
Sonja Meister, a Föld Barátai Európa éghajlatváltozással kapcsolatos kampányának vezetője kijelentette, hogy az EU tétlensége most a folyamat szándékos akadályozásába csap át. „Európának meg kell fizetnie az éghajlatváltozással kapcsolatos tartozását, és legalább 35 milliárd eurót kellene erre szánnia.”
Stephan Singer, a WWF globális energia programjának igazgatója szerint „éppen ideje, hogy egy sikeres globális éghajlat egyezmény alapjait újra lerakjuk Koppenhágában.” „Az erős EU vezetéshez hozzátartoznának a nagyra törő célok és finanszírozás is. Sajnos jelenleg elég távol állunk ettől,” tette hozzá.
Elise Ford, az Oxfam International EU hivatalának feje kétszínűséggel vádolja az EU-t. „Az EU azt állítja, hogy kifizeti a ráeső részt azokból az alkalmazkodáshoz szükséges pénzekből, amelyekre a szegény országoknak szükségük van. De ahelyett, hogy konkrét számokat mondana, és így kölcsönös bizalmat építene ki, a kérdést alkualapnak használja. Ez egy újabb példája annak, hogyan lép vissza a Balin elért törékeny megállapodástól, ahol a gazdag országok megfelelő és kiszámítható pénzügyi forrásokat ígértek,” jelentette ki.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara EU-bizottsága (AmCham EU) úgy látja, hogy az EU és az Egyesült Államok közötti viszony kulcsfontosságú szerepet játszik a tárgyalások folyamán. Az AmCham véleménye szerint az egyezményt egységes, piac-alapú rendszerekre kell építeni, amelyek szabályozási kereteket is tartalmaznak, hogy ösztönözzék az új technológiák kifejlesztését, és figyelembe vegyék az anyagi és a versenyképességi szempontokat.
John Vassallom, a Microsoft munkatársa és az AmCham EU elnöke kijelentette: „Ha a nemzetközi közösség végül sikeresen néz szembe az éghajlatváltozás kihívásaival, akkor az Egyesült Államok és az EU között elengedhetetlen lesz a partnerség és az együttműködés. Ezért mi szívből örülünk annak, amit az EU jelenleg tesz, hogy közös álláspontra jusson az amerikai kormánnyal az éghajlatváltozással kapcsolatban, beleértve azt a javaslatát is, hogy alakítsunk ki egy közös munkacsoportot a szén-dioxid-piac létrehozására.”
